Csütörtök este jött hozzánk a Mikulás, aki Dorka szerint "Tééapóó", így ebben maradtunk. Ismét Apa öltözött be. Két dologtól tartottunk: vagy felismeri az apját Bóbicka, vagy sírva fakad. Az ijedségtől jobban tartottam, így az első pár percben az ölemben fogtam, hogy ne féljen és addig mellette maradtam, míg fel nem engedett kissé. Ezen okokból a Télapó érkezése nincs a készült videón megörökítve. Összességében jól sikerült, Dorka aranyos volt, ámde félszeg. Kapott joghurtot, gyümölcsöt, Kindertojást (csoki Apáé lett), kisautót és Minnie-t. Főként akkor élvezte már az ajándékokat, amikor a Télapó eltűnt a balfenéken... Amúgy szegény Apa alig tudott lelépni, mert nem akart jelmezben kimenni a lépcsőházba, viszont odakint valaki folyton mászkált, úgyhogy kicsit többször búcsúzott tőlünk, mint amúgy szükséges lett volna :D Azt gondoljuk, hogy ez volt az utolsó, hogy Bóbickának beöltözött Ricsi, jövőre már tuti, hogy felismerné... Jó volt, Kati mamával jól szórakoztunk mindenesetre.
A hétvégét aztán Katiéknál töltöttük Ausztriában. Szombat reggel ébredés után indultunk, úgyhogy jó sok időt együtt tudott lenni a két gyerek. Az eleje persze kissé szégyenlősre sikerült, ám Dorka hamar bemelegedett és szemmel láthatóan kiválóan érezte magát. Andreas nagyon aranyos volt vele, nyilván volt egy-két kisebb csörte, de összességében nem volt irigy, Dorka búcsúzóul még egy plüsskutyust is kapott, aki már a Foltos névre hallgat. Szombat délután a Shopping City-ben csavarogtunk egy kicsit, aztán bementünk az Adventi vásárt megnézni. Jó későn értünk már haza, az addigra már alvó Dorkát István autósüléssel együtt vitte fel :) Vasárnap is jót bandáztak az unokatesók, mi jókat beszélgettünk, Kati nagyon kitett magáért, volt minden, mi szem szájnak-ingere. Vasárnap délután alvás után kezdődött a hétvége egyetlen kellemetlensége: Bóbicka bal szeme elkezdett könnyezni és egyre gyakrabban megismétlődött. Később már keservesen sírt is és hajtogatta, hogy "bök-bök!!" és annyira sajnáltuk, hogy elmondani nem lehet. Így a távozásunk is gyorsra sikerült. A hazaút eleje is szörnyű volt, nagyon sokat sírt, aztán elbólintott. Apa mindenáron az ügyeletre akarta vinni, hogy hátha kötőhártyagyulladást kapott a vásárban vagy istentudjami, de sikerült meggyőznöm, hogy maradjunk higgadtak és előbb inkább kamillázom Dorka szemét, aztán várjunk kicsit, leginkább másnap reggelig. Este hétkor már a szeme fehér része nem volt piros, megszűnt a könnyezés is, ám rendesen be volt dagadva, ami reggelre is megmaradt. Akkor eszembe jutott, hogy tán egy Calcimusc-al nem árthatunk, így kapott egy adagot a reggeli tejébe, majd elvittem az orvoshoz. Látszott, hogy a doktornő sem tudja igazán, mi lehet ez, de ő inkább arra gyanakodott, hogy valami lehetett a szemében, ami már nincs, ám a kötőhártyagyulladást sem akarta kizárni, így írt egy antibiotikumos szemcseppet, amit öt napig kell alkalmazni és ha nem javulna a helyzet, akkor irány a szemészet "idegen test vizsgálatra", amire azt mondta, hogy háááát, speciális vizsgálat, nem lenne baj, ha nem kellene. Na, ezzel én is így voltam... Mire hazaértünk gyógyszertárból, mindenhonnan, már jobbnak láttam a szemét. Aztán megvártam még a délutáni alvást is és addigra már magától rendbe jött a szeme, így nem is adtam neki a cseppekből, nem akartam feleslegesen elkezdeni egy antibiotikum-kúrát. Azóta is minden rendben, csak tipp, de lehet, hogy tényleg volt valami a szemében, ami vasárnap estére kijött és a sok dörzsöléstől duzzadt be a szeme. Remélem, már minden így is marad, ahogy van.
Ezt a durva kellemetlenséget leszámítva nagyon jól sikerült a hétvége, nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a társaság is és nagyon jól esett kimozdulni itthonról egy egész hétvégére.
