4 hós tanácsadás

Volt vacillálás oltás ügyben, de mint utóbb kiderült, csak részemről. Ma volt aktuális a Kiskisasszony négyhós oltása, ámde a múlt hét eleji náthája azóta is fennáll.

Immáron 10. napja szívom Borcsi orrát. Azt nem mondom, hogy mindhiába, mert folyton jön neki belőle, nem kevés cucc. Négy napja már Sinupretet is kap, Nasivint pedig már az elejétől, azt csak esténként egy-egy cseppet az orrlyukaiba, hogy éjszaka ne legyen gondja. És bár láza egyszer sem volt, nem voltam nyugodt, hogy még mindig itt tartunk, hogy sehol, a gyerek már berzenkedni kezd, ha meghallja a porszívó hangját. Enni tud simán és lehet, hogy egy laikus, ha közel menne hozzá, azt mondaná, semmi baja, de én már az idő múlásával is sejtem, ha nem is hallható, hogy megint teltek az orrjáratai és sosem hibázom el, nem is tudom, honnan jön neki ez a sok fehér cucc.

Vallottam én mindezidáig, hogy beteg gyereket nem oltatunk, így aztán úgy okoskodtam, hogy ma reggel elviszem rendelésre a csajokat (a keddi két órányi bölcsi után Dorka tegnap délutánra újra orrfolyós lett, ehh, szia bölcsi), aztán ott majd elmondja a doktornő, van-e bármi teendő, csináljak-e mást és másként vagy bármi, ami előrébb visz minket. Reggel nyolckor ott voltam a két gyerekkel. Meg rajtunk kívül még 10 másik gyerek is, kettő a fertőzős előtérben. Így úgy döntöttem, hogy a "kis" bajunkkal inkább hazacibálom őket és felhívom a védőnőt, adjon tanácsot. Azt mondta, hogy menjünk tanácsadásra 10 után nyugodtan, mert szerinte nem lesz gond.

Biztonság kedvéért a vége felé, háromnegyed 12-kor vittem a lányokat, nem szerettem volna, ha bárki miattuk betegszik meg, bár Bori tuti nem fertőző. Aztán annyian voltak még akkor is, meg mikor bekerültünk, látszott, hogy a doktornő már nagyon nem az a "most kezdtem a műszakot, friss vagyok" hangulatban van, elhiszem, hogy sok. De nekem meg a két kölkem a legfontosabb, meg persze mindenki másnak is. Szóval megnézte Borit és közölte, hogy ennek a gyereknek szinte semmi baja (az lehet), nem mondott semmit az orrspray-re se, meg az egyebekre se, sőt, mikor közölte, hogy akkor milyen oltásokat ad most, megkérdeztem, hogy így is kaphatja-e, mire azt mondta, hogy simán, mert nem lázas, meg nem is igazán beteg. Persze, mondhatnám, hogy lelke rajta, meg majd számonkérem, ha mégse volt jó döntés, de pont nem az lesz akkor érdekes. A lényeg, hogy most muszáj hinnem neki és mivel valóban jópár (tíz)éve praktizál, bíznom kell abban, hogy felelősen döntött. Megkapta hát a kislány a Rota ismétlőjét, a pneumococcust és a dipertét is, első szurit észre se vette, másodikat már eléggé, de odakint már öltözéskor mosolygott. Nyilván hosszmérés nem volt (időhiány), ámde súlymérés igen, 6580g. 420g gyarapodás egy hónap alatt, épphogy megüti a szintet. Tény, hogy két napja kilenc körül elaludt, majd ébredt fél3 ill. fél4-kor és legközelebb fél 7-kor evett, de napközben eszik szépen majdhogynem háromóránként. Tény, hogy Ő Dorkával ellentétben kakil is rendszeresen, míg a nővére hetente tette csak és minden kortyot hasznosított vagy mittudoménmár. Asszem tán úgy van, hogy illendő a gyermeknek féléves korára megduplázni a születéskori súlyát és ha így van, akkor az még simán lehet, ha ez lesz a továbbiakban is a tendencia, mert havi négyszáz grammokkal még kicsit több is lenne, mint a dupla két hónap múlva. Amúgy olyan kis jó húsban van, nem győzöm puszilgatni a kis hurkáit, szerintem nagyon jól néz ki és most már hiszem, hogy épp annyit gyarapszik, amennyi számára szükséges. Jókedvű, kiegyensúlyozott, ügyesen szopó, nemrossz alvó kislány, bízom Benne meg a természetben.

Amúgy mondtam a doktornőnek, hogy adtam már a napokban 10-10 csepp Cebion cseppet is Borinak, ha már így betegecske, mert az (mármint a nagydózisú C vitamin) engem is helyre szokott rakni és azért a 10 csepp Cebion igencsak nem nagy dózis. Erre azt mondta, hogy az rengeteg... Meg hogy kezdjem el adni neki már a gyümölcsöket ennyi idősen. Mondtam, hogy még csak szopik, nem kapott eddig semmit, erre azt mondta, hogy akkor is, ilyenkor már lehet. Jó. Khmmm.......Ekkor jutott eszembe, hogy Dorka ilyentáji korában voltak kisebb gondjaim, hogy nem feltétlenül egyezett a doktornővel az elképzelésünk táplálkozási területen. Maradjunk annyiban, hogy akkor jobban a lelkemre vettem...

Szóval Bori orrát szívom továbbra is (ebbe a jó buliba Dorka is újra becsatlakozott kicsit ugye..), remélem, már nemsokáig, mert gyanítom, hamarosan be fog figyelni nálunk egy új porszívó is...

(Amúgy nem tudom, mi lett volna, ha bedobom azt az infót, hogy tegnap délután, mikor Dorka úgy kelt, hogy "Anya, megint bacilusok vannak az orromban", eldurrant az agyam, fogtam egy 500mg-os Cetebét, szétkaptam a kapszulát és a benne levő apró szemcséket betoltam Dorkába, amit ma reggel újra megismételtem... Nemtom, lehet-e összefüggés, de eddig kétszer szívtunk orrot az elmúlt 24 órában és mind éjjel, mind a mai délutáni alvás enyhe szuszogással zajlott, orrdugulás, orrfolyás, horkolás, fuldoklás nélkül..Hiszem, hogy Szent-Györgyi Albert a maga napi 8-9ezer mg C vitaminjával tudott valamit. Jómagam három nap alatt teljesen rendbe jöttem, miután napi kettőezer mg-ot szedtem be.Így. Ami nem kell, azt meg kipisiljük, nemde?)

4 és 31

Borcsi ma négy hónapja született. Annyira megy az idő, hogy csak kapkodom a fejem, és szinte átrohan rajtunk az élet... Arany kicsi baba, tényleg napról napra aranyosabb és kommunikatívabb. Most már egyre többször fordul elő, hogy nem arra megyek be a gyerekszobába, hogy nyöszörög vagy sír ébredéskor, hanem arra, hogy beszélget. Gügyög a baglyos párnájának, a zsiráfnak és a mackónak, akik a hálótársai. Gyönyörűen tartja a fejét, sokat, hosszan elvan már hason és olyan más már felemelni Őt, mert nem rogy össze az ember kezében, mint a liszteszsák, hanem tartja, megfeszíti magát. A kicsi Dorkához képest nagyon más, és habár még nem fordul se hasról hátra, se vissza, de nagyon sokat és egyre többet tekergeti magát, ügyesen elfordul az oldalára is, ha akar és emellett rengeteget jár a keze-lába. Ezt korábban csak más gyerekeknél láttam, hogy mennyit bírnak ficánkolni, nos, Bori is ilyen. Leginkább akkor teszi, ha izgatott és ha örül, ezek pedig szerencsére gyakran előfordulnak. RENGETEGET mosolyog, örülnék, ha elmondhatnám, hogy boldog kisbaba. Egyre kevesebbet sír, egyre többet elvan már ügyesen egyedül, miközben figyeli a zenélő forgóját (óóóriási kedvenc, szintén más, mint anno a nővérénél, aki sokat nem bagózott rá) vagy a járókában levő játékhidat. Nagyon sokat gagyog/beszélget, előszeretettel kezdeményez kommunikációt, nagyon barátságos kislány. Emellett folyton a kezeit rágcsálja és literszám dől belőle a nyál. Bízom benne, hogy csak az ínyében van némi mocorgás és nem a fogacskái készülnek már kifelé... 

Továbbra is zömmel 62-es ruhákat és 3-as pelust visel, melyet kétnaponta pakol tele, akkor napjában többször kevesebbet. Még mindig szívom az orrát, a sírás már nem jellemző, hanem leginkább rendesen bepipul, kiabál rám, elkapkodja az orrszívó zsinórját és a cserélhető fejet, mellyel nyilván nem könnyíti meg a dolgomat. Orrszívás végén aztán nagy mosollyal zárja az eseményeket, mintegy köszönetképpen, hogy végre békén hagyom. Ha tehetném, naphosszat nézegetném és játszanék Vele, mutogatnék neki mindenfélét, mint anno Dorkának/Dorkával tettem, de ez most lehetetlen. Ami szerencse, hogy az ének, a mesék és a mondókák olyanok, mint a villanyfény, azaz mindegy, hogy hány ember élvezi a gyümölcsét, így részesül szerencsére mindenféle ilyen típusú ingerben és információban, melyekben a nővérkéje is. Szeretetgombóc, nagyon-nagyon szeretjük, nagyon sok örömet ad a kis lényével, létével... Szép lassan, szinte észrevétlenül kialakult a napirendje is. Reggel nyolc-kilenc körül ébred, nézelődik a kiságyban, míg Dorkát elrendezem, aztán öltözés és reggeli. Ezután még kis ez-az után öltöztetem a csajokat és irány a séta (nyilván ez bölcsikor korábban ment) és jó másfél-két órát kint vagyunk, ez Dorka ébredésétől függ. Ezalatt Borcsi bólint egy keveset a kocsiban. Délben haza, fél egy körül esznek mindketten egyszerre, aztán Dorka megy az ágyba, Bori pedig az ölemben szundikál el többnyire. Ilyenkor alszik egy nagyon, négy előtt nem nagyon szokott kelni. Ezután uzsonna, majd hosszas nézelődés/játék/szabadfoglalkozás kb. 6-fél7-ig, akkorra elfárad és még leteszem egyet, mikoris 20 percet bólogat még fürdés előtt. Fél nyolc körül fürdik, majd vacsora és fél 9 körül teszem le aludni. Éjjel ébred egy körül és fél5-5 felé, ilyenkor minden esetben megszoptatom. Szerencsére még van mivel, bár épp ma délután kezdtem újra inni a Laktoherbet, mert mindkét mellem kiszippantása után sem tűnt a kisasszony maradéktalanul elégedettnek, holott eddig étkezésenként csak az egyik mellből szokott enni. Sebaj, csak legyen utánpótlás, holnap délutánra-estére remélem felveszi már a szervezetem az új fordulatszámot. Súlya egyenlőre amúgy ismeretlen, de tartok tőle, hogy nem hízott túl sokat most sem. A figurája amúgy nagyon kis cuki, hurkajuli továbbra is, ahogy a védőnő szokta mondani: olyan igazi, reklámba vagy plakátokra való kisbaba.

Dorka tegnap lett 31 hónapos és épp egy nappal korábban vettem észre tök véletlenül, hogy épp áttört a jobb felső nagyőrlőjének az egyik sarka, így kezd bújni a 17. fogacskája is. Még mindig pelusos, annyit változott a helyzet, hogy most már le is tagadja, ha kakil a pelusába.. pedig tényleg nem terrorizálom semmivel, most már szóba se hozom neki ezt a wc témát, majd lesz valami alapon, de ez most tényleg új és nem értem, miért csinálja. Óriási színésznő, vannak ripacskodós dolgai is, legújabb pl. hogy úgy megy este aludni, hogy előtte útban az ágy felé a száját a kezével óvatosan megütögeti, ásítást imitálva. Nagyon nagy forma, az biztos és bár vannak meredek húzásai és a hisztik sem állnak tőle távol továbbra sem, azért javult a kapcsolatunk, ha lehet ilyet mondani. Sokat számított nekem a múlkori mélypontom, nagyon sokat gondolkodtam és búsultam magunk miatt, hogy most már másként tudjak mindent látni és igyekszem értékelni minden együtt töltött időt. Nagyon anyás lett amúgy újra az utóbbi időkben, újra nekem kellett még fürdetni is, áttörtést a tegnapi nap hozott és szerencsére ma is megengedte, hogy az apja legyen vele a fürdőszobában, majd fürdesse meg. Amúgy egy roppant intelligens kis terrorista. Sokat nem változott az előző hónaphoz képest, csak lett frufruja, így kevesebb most a frizurázás. Szeretjük nagyon. Én pl. most azért főleg, mert azt mondta tegnap, hogy engem szeret a legjobban a világon. Ez meg azért tök jó. Pedig én óbégattam vele a legtöbbet. Pedig nem is mindig érdemli meg, tudom én...:(

Ezek meg a csajocskák együtt, Dorka épp énekel Borinak:

Levél a Télapónak

Még múlt pénteki történet. Már korábban megbeszéltük, hogy írni kell a Télapónak levelet a kívánságokról annak érdekében, hogy megajándékozzon minket, de főként a gyerekeket. Így esett, hogy napközben Apa bement a munkahelyéhez legközelebb eső postára és képeslapokkal meg bélyeggel tért haza. Délután leültek Dorkával, hogy levelet fogalmazzanak az Öregnek. A körítést Apa írta saját kútfőből, de amikor a kívánságlistát kellett összeállítani, kérdezte Dorkát, hogy akkor mi is kerüljön a strigulák mögé. Így lett, hogy kért egy rózsaszín csillagot egy igazi hatalmas csomagban, autót, pillangós ruhát, társasjátékot, Minnie-s kirakót, Bogyó és Babóca mesekönyvet és egy Minnie-s ruhát. Mikor megkérdeztem, hogy ez-e minden, akkor azt mondta, hogy neem, a KisBorinak is kérjünk és hogy azt így lehet-e. Olyan boldog voltam ettől... Borinak gyakorlatilag mindenből ugyanazt kérte, mint magának, csak kicsiben... Apa befejezte a levelet, Dorka pedig aláírta, aztán szépen feldíszítette a lapot is és a borítékot is matricákkal. Minnie és pillangó is került a lapra, mintegy etalonként a Télapó számára. Címzést és bélyeget is kapott a levél, majd Dorka és Apa elindultak a postára.

Aztán hamar hazajöttek és látom ám, hogy Dorka kezében még mindig ott a boríték. Félig sírva közölte, hogy az nem lesz jó, ha odaadja a postásnéninek a levelet, mert akkor Ő ezt a szép lapot és a borítékot nem fogja többet látni. Magyaráztuk neki, hogy nem baj az, meg anya lefotózta és visszanézheti bármikor, illetve ha nem adja fel a levelet, akkor a Télapó nem fogja tudni, hogy mit szeretne kapni, de hajthatatlan volt, nem akart postára menni. Aztán kitaláltam, hogy éjszakára hagyja szerintem jól látható helyen a levelét, mert tán mégis van esély arra, hogy megoldódjék a keleti kérdés. Vannak ugyanis a Télapónak segítői, a Kismanók, akik éjszaka járnak mindenhová és figyelik a gyerekek viselkedését, bízzunk benne, hátha beleolvasnak a levélbe és elmondják majd a Télapónak, mik Dorka kívánságai és tán az is lehet, hogy megmaradhat a levele is. Hűű, hát ez nagyon izgalmasan hangzott. 

Miután Dorka elaludt, leültem, gyorsan írtam egy levelet a Télapó nevében, majd másnap reggel Ricsi levitte a postaládába mindkét borítékot, amikor leugrott fodrászhoz. Mire hazaért, Dorka már kereste a saját levelét, de mikor mondtam, hogy lehet, hogy a Kismanók ügyeskedtek valamit éjszaka, nem esett kétségbe. Aztán megjött Apa és újságolta, hogy látott valamit a postaládában, de nem volt kulcsa, így megkérte Dorkát, menjen le Ő is segíteni kinyitni a ládát. Micsoda boldogan és izgatottan hozta a Nagylány a leveleket!! Apa hamar fel is olvasta Neki a Télapó válaszlevelét. Ebben az áll, hogy a Kismanók elvitték és megmutatták neki a csodaszép lapját, amiről kijegyzetelte a kívánságokat, a lapot pedig most visszaküldi megőrzésre, mert tényleg kár lenne érte, ha elveszne. Biztosította, hogy mindent elkövet, hogy minél több ajándékot be tudjon szerezni és külön megköszönte, hogy Dorka még a testvérének is kért meglepetéseket. 

Nagyon cuki kis kaland lett belőle, aztán meglátjuk, mi mindent fog a Télapó teljesíteni a listáról... :)

Dorka lapja

A megcímzett és szintén matricázott boríték

A "Télapó" válaszlevele (külön figyelmet érdemel a hiperszuper karácsonyfám, he)

Pesti kirándulás

Nem vagyok telhetetlen, de lehetett volna jobb is. Pl. úgy, ha lett volna agyam ahhoz, hogy óráról órára mindent megtervezzek előre (amit aztán persze a gyerekek hogyléte és alvása-evése jól átírt volna), így viszont csak ad hoc jellegű dolgok lettek. Húgom lakásában voltunk, mivel ők nem töltötték otthon a hétvégét, és felajánlotta, hogy kapcsolódjunk ki egy kicsit. A kosztra, kvártélyra panaszunk nem lehetett és nagyon jó volt, hogy ott volt vasárnap estig az anyukám is. 

Már az indulás se sikerült jól: pénteken éjjel 11-kor hallottam, hogy Dorka rosszul veszi a levegőt... Láza nem volt, tán csak max. egy minimális hőemelkedése, de az orra elkezdett dugulni, így hát nagyon gyorsan rájöttem, csak sikerült összeszedni valami finomságot a bölcsiben. Ennek ellenére indultunk szombat délelőtt, odaérve aztán kis játék, ebéd és szundikálás a lányoknak, délután pedig elmentünk a Köki Terminálba, anyu ment Dorkával a játszóházba, mi pedig Borival és Ricsivel csatangoltunk. Jól telt, Bori többször bebólintott, meglepően jól viselte a babakocsizást, Dorka pedig remekül mulatott a mamával. Az éjszaka a szokásosan telt, legalábbis ahhoz képest, amikor Dorka beteg szokott lenni: kapkodta a levegőt, horkolt, szörcsögött, alig aludt (nyilván így én még annyit sem) és az ágy minden létező szegletében megfordult, egy darabig még rajtam is aludt. Vasárnap délelőtt futóbringázott a mamával a Nagylány, aztán ebéd és nagy alvás után kettecskén elmentünk "metrózni meg villamozni", nagyon tetszett neki. Azért nagyon látszott, hogy nem száz százalékos egészségileg, mert örült-örült, de olyan kis lájtoska volt. Gondoltam, hogy felvidítom kicsit egy kis csajos beüléssel és bementünk a Corvin negyedben levő Cserpes tejivóba egy habos kakaóra, ám Dorkának sem a tejszínhab, sem a kakaó nem ízlett, még meg is borzongott... Bár tejszínhabot evett már és akkor nem volt vele baja, a kakaót most kóstolta először, de finoman elutasította, hogy "ez nem finom, Anya, nem baj?" Megittam én, de meglepődtem mindenesetre, mert azt hittem, hogy ez az, amit alapjában minden gyerek szeret.

Kis beteg, megint nem bírt idenézni, de egyszerse

Vasárnap este a Mama hazautazott, így négyesben maradtunk. Hétfő délelőtt aztán elmentünk újra, akkor már csapatosan villamossal és metrókkal a Gellért térre, onnan átsétáltunk a pesti oldalra a Szabadság hídon és bementünk a Fővám téri piacra, majd vissza. Sok időnk nem volt semmire, mert egy szopizó gyerekkel nagy utakat (pláne szabadtérit) nehéz ilyen zordabb időben tervezni, de azért láttunk egy keveset. Bori a mellkasomon szinte végigaludta a kint töltött két órát, nagyon jól viselkedett, csak szinte végszóra ébredt, akkor viszont már eléggé kellett igyekeznünk, mert igencsak nem volt boldog...

A fél családom a hídon

Csajok a metróhuzatban (miért nem tud rólunk egy normális kép készülni??!!)

Már a hazaút igen nyűgösre sikerült, a metróhoz menet voltak már krokodilkönnyek (fáradtság, betegség), aztán összepakoltunk és az autóút is csodás volt. Dorka bólogatott, de nyilván egy hullafáradt és nem egészséges gyereknek édeskevés egy másfél óra cseppet sem pihentető alvás a kocsiban, ezen kívül Bori pedig indulás után fél órával éktelen sírásba kezdett és újra csak az ölemben kötött ki. Győr előtt két kilométerrel hagyta abba a sírást, felemelő volt. Itthon is ment a nyűgöskedés mindkét gyerek részéről, úgyhogy remek volt a hangulat és én is azt éreztem, hogy óriások ültek a vállaimra, illetve kapar a torkom. Aztán kiderült Borcsi nyűgjének az oka is, illetve legalábbis biztos, hogy halmozottan hátrányos helyzetű lett ez a kicsi Drága... Először is este zöldet kakilt (nem jól sikerült emésztés), de ezután is nehéz volt elaltatni, olyan fáradt volt. Jóval tíz után feküdtem le a lánykák mellé és annyira kapart a torkom, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ne köhögjem fel őket. Csak forgolódtam, de aludni nem tudtam, fél egykor még láttam az órát... Aztán hajnali egykor hallom, hogy Borcsi furcsán köhécsel, mint akinek valami nyákos izé a torkára ment. Hajnali háromig bírtam, addig többször visszaadtam a cumiját is (földről felkelni, cumi be, vissza le a szivacsra, jó sport, de ennél nagyobb volt a bajom), amit alig bírt már szívni szegénykém, addigra annyira tortyogott már a kis nózija. Háromkor nem bírtam tovább, kivettem az ágyból, és megpróbáltam kiszívni az orrát. Édes Kincsem, annyira nem tudta, hogy most mi a bánat történik,.. és mennyire nem tetszett neki... Valamennyit sikerült szívni, és utána félig döntött pozícióban tartottam a karomban, mert hallatszott, hogy így szépen tudja venni a levegőt. Így üldögéltem vele hajnali fél hatig. Addigra már veszélyesen fáradt voltam, így letettem és szerencsére aludt tovább. Ekkor nagyon gondolkodtam, van-e értelme lefeküdnöm, de muszáj volt. Háromnegyed hétkor persze Dorka nem volt túl kegyes hozzám és nyomatékosan megkért, menjek ki Vele és készítsek neki tejecskét...

Szóval van két beteg gyerek, egy torokkaparó és hullagyenge anya és (telefonos információ szerint) torokkaparós apa. Nohát akkor így, ennyit a bölcsiről egyenlőre. Mi még csak-csak, de Bori... Istenem, milyen kétségbeesetten és segélykérően néz rám, mikor szívom az orrát, a szívem szakad meg érte és úgy érzem, valahol én okoztam ezt neki, hogy a nővérét elvittem a bölcsibe. Nagyon elgondolkodom, ér-e ennyit ez az egész. És igen, ha majd Dorka ovis lesz, akkor is lesz ilyen, de akkor már Bori nem egy ilyen kicsi, magatehetetlen kis Jószág lesz.. Vagy mittudomén.. Elkeseredtem, de most egyenlőre ezt kell megoldani. Láza nincs, remélem nem is lesz, Apa remélem hoz a munkából hazafelé jövet cseppentőkét, amivel tudok egy kis anyatejet juttatni a nózijába, meg azért bébi Nasivint is, igyekszem gyakran mellre tenni, hogy sokat pisiljen és ürüljön mielőbb a kis szervezetéből minden kórokozó. Arany Kisbaba, annyira sajnálom...

Kisbölcsi - negyedik nap

Reggel újra lelkes készülődés, (nagyképűen csak) rutinos indulás a két gyerekkel. Odaérve, leparkolva kiszálltunk és mikor már haladtunk a bölcsi felé, akkor Dorkával a köv. párbeszédet folytattuk le:

- Anya, nekem most az a gondolatom, hogy szerintem ne menjetek most a boltba, hanem gyertek be velem a bölcsibe a Borival!

- Kicsim, ez nagyon jó gondolat, de tudod, hogy Bori nem jöhet be, én vigyázok Rá. Amíg pedig Te bent játszol a gyerekekkel, én újra elmegyek a boltba és hozok Neked olyan fincsi málnás táskát meg kakaós-kókuszos kiflit, amilyet tegnap. Na?

- Oké Anya, ez jó ötlet!

Igy cserélt le a lánykám kettő másodperc alatt egy kiflire. Beérve gyorsan átöltözött, majd megölelt, kaptam egy nagy puszit is, aztán mondta, hogy Szia Anyaaa!!. Azért utána szóltam még, hogy "ugye tudod, mit nem szabad elfelejtened?" Erre azt válaszolta: " Anya mindig jön értem!"

Így is lett, két óra múlva mentem érte, Anikó néni szerint minden rendben volt megint, egyszer szólított újra mindhármunkat, de mikor meghallotta, hogy boltba mentünk, vette az adást és ennyi. Kedden megyünk újra. Jó kedvű, szeretett bent lenni megint és újra biztosította nagy hanggal a csoporttársait, hogy újra találkoznak, immáron kedden. Ez. Örülök nagyon, hogy ilyen jól érzi magát és olyan aranyos mostanában, hogy csuda. Nincsenek illúzióim, hogy örökre így marad, de olyan jó ilyen napokat megélni Vele...

Kisbölcsi - harmadik nap, a mélyvizes

Ki kellett azt is tapasztalni, hogy hogyan és mikor kell kilépni a lakásból ahhoz két gyerekkel, hogy odaérjünk időben, mert ugye mostantól már Bori is utitársunk a jóban, amúgy hordozóstól, babakocsistól, őt is vastagba kell öltöztetni, mindent és mindenkit autóba kötni, szóval aranyos feladat ez, de szépen belejövünk majd.

Minden jól ment, időben érkeztünk, Dorka büszkén feszített a ruhácskájában és harisnyájában, mikor levetkőztettem. Kijött Anikó, Dorottya pedig már szaladt is be a csoportba. Szó szerint arra sem volt lehetőségem, hogy bármit mondjak neki. Anikó még utánaszólt, hogy mindjárt jön Ő is, csak vált velem pár szót. Nagyon bántott, hogy nem tudtam neki elmagyarázni, mi történik most, hogy én most elmegyek Borival, de visszajövök érte, bár már itthon mondtam neki sokszor a napokban, hogy azt soha ne felejtse el, ha bánkódna és egyedül érezné magát valahol, hogy mondogassa szépen magában: ANYA MINDIG JÖN ÉRTEM. Ám közben meg teljesen egyetértettünk Anikó nénivel abban, hogy nem kéne most utánafutnom és magyarázkodnom, megzavarni a kis lelkesedését. A biztonság kedvéért leírtam a telefonszámomat egy papírra és kértem, hogy ha nagyon-nagyon sírna egy idő után, akkor szóljanak és jövök érte. Kiballagtam Borival, aztán Zizi is csörgött, hogy beadta Ádámot a másik csoportba, így együtt sétáltunk innentől. Voltunk boltban, keringtünk a lakótelepen, aztán én visszamentem egy idő után már az autóhoz, mert Bori méltatlankodott. Amúgy is rühelli a babakocsit, nemhogy a hordozót és valóban, indulás előtt sem zabálta halálra magát, így megszoptattam a hátsó ülésen. Nyilván ennek nem ez lesz a rendszeres módja, most így jött ki, bár aztán engem igazán nem érdekel. Kukucskáltunk is később, akkor már mindkettőnk gyerekei az udvaron voltak és örömmel láttuk, hogy szemlátomást remekül érzik magukat a kis társaik körében. Dorka is jókat futkosott, egyszer csúszdázni is láttam, meg valami mászó alkalmatosságra is ment felfelé, segítségért nyújtva kis kezét Anikónak. 11 előtt pár perccel visszamentem a csoporthoz, Dorka nagy lelkesen integetett az udvarról. Anikó néni elmondta, hogy az égegyadta világon semmi gond nem volt, egyszer elkiabálta magát, hogy "Anya, Apa, Bori, merre vagytooook?", mire Anikó elmondta, hogy Borival elmentem a boltba, de majd jövök, tudja jól, erre a lányom annyit mondott, hogy "oké, rendben" és ennyi. Ügyesen evett gyümölcsöt, ivott is teát és minden rendben volt Vele. Nagyon-nagyon boldog voltam. Aztán mikor eljöttünk, odament még a kerítéshez, a túloldalon pedig ott álltak a kis csoporttársai egymás mellett és bámulták a frissen szabadult lányomat, aki elkezdte őket hangosan megszámolni, majd bekiáltott: "Sziasztok sráááácok, hamarosan újra találkozunk, holnap megint jövöööööööök!!" A beszélni tudók pedig kiabálták vissza, hogy "Szia Dorka!!" Anikó néni is nagyon-nagyon nevetett odabent az udvaron, hogy a lányom micsoda mókamester. 

Az autóban gyakorlatilag hiába kérdeztem, hogy mit csinált, csak annyit mondott, hogy játszott, de semmi konkrét. Nincs is ezzel baj, nem is várok tök részletes beszámolót egy ekkora gyerektől, a lényeg, hogy nagyon jól érezte magát és már alig várja, hogy holnap újra mehessen! Olyan büszke vagyok Rá!! :)

Bölcsi előtt (folyton csak a huncutkodás, ide nem nézett volna)

Kisbölcsi - második nap

A reggel kicsit cifrán indult, közel sem a gyerekek miatt, jól fel is toltam az agyamat, meg fogadalmat is tettem, de ezt inkább nem írom le ide, mert nem Dorkáról szól. A lényeg, hogy nagyon örült ismét, hogy mehetünk a bölcsibe, készült és időben odaértünk. 

Most már jó volt, hogy tudtuk, hova megyünk (megnéztem most: Picimackó csoportos) , azonnal vetkőzni kezdett, mondta, hogy felveszi a "szandibandit", aztán menjünk gyorsan a csoportba. Míg én is kezdtem levetni a csukámat, kijött Anikó néni és kezdte mondani, hogy akkor ma így meg úgy, erre Dorka elkezdett nyafogni meg feszengeni az öltöztető asztalon, mondom, gyerek, kicsit finomabban, mert leesel, meg nincs semmi baj. Gondoltam, Anikó néni zavarja. Aztán Anikó megkérdezte: No, Dorka, ennyire szeretnél már menni a csoportba? Erre az én lányom nagy bőszen igenelt. Letettem és már rohant be. Gyakorlatilag nem érdekelte a rizsa. El akartam még mondani neki, hogy azonnal megyek utána, meg lehet, hogy később kicsit elmegyek a boltba, de nem volt lehetőségem. Anikó néni azt mondta, ha már így berongyolt a gyerek, várjuk meg, amíg esetleg jelzi a hiányomat, addig maradjak kint. Én meg csak vártam, vagyis nemvártam, de kint voltam. Kint ültem az "átadó"-ban háromnegyed órát, a gyermekem meg szépen eljátszott odabent. Mint később kiderült, kislibákat ragasztottak falevelekre, pötyivel játszott és megivott (megint csak ő egyedül) egy egész pohár gyümölcslevet tízóraira. Aztán jött ki a többiekkel és kicsit meg is lepődött, hogy ott talál... :D A legnagyobb hanggal közölte, hogy képzeljem, ivott teát (szerinte az volt), meg játszott odabent, most meg megy ki az udvarra. Oké - mondom -, akkor öltözzünk. Gyorsan ráadtam a farmerét és Anikó úgy szólt rá, hogy várjon egy kicsit, mert Bogikát még öltözteti. Én nem szóltam semmire direkt, mert úgy gondoltam, sokkal jobb, ha egy hazai pályás felnőtt terelgeti a gyereket és szokja meg, hogy Anikó szava ott szent, jobban, mint az enyém. Szépen megállt az ajtóban, majd mikor engedélyt kapott, már ment is ki. Előtte mondtam neki, hogy én is követem hamarosan, csak elmegyek kifizetni az ittlétét a vezetőnéninek. Odakiabált a válla fölött, hogy Okééééanyaaa!!!, aztán már ott se volt. Vettem bérletet, tízalkalmasat... Mikor kiértem az udvarra, nagy vihácolások közt találtam és fel-alá rongyolt kismotorral, három gyerek meg utána. Nagyon jó volt látni, hogy ilyen jól érzi magát :) 

A játék végéig mi nem maradhattunk, mert az jóval több lett volna, mint egy óra, de ízelítőt kapott az udvari életből is legalább. Persze, mikor mondtam, hogy most már indulnunk kellene, csak kiabálta, hogy neeeeem, neeeem, meg hogy "kövesd a motoromat Anya!!"(?? :) ). Hiába kértem szépen, nem akart jönni. Aztán megkértem Anikó nénit, hogy intézkedjen. Ő odament Dorkához, elmondta neki, hogy most mit kell csinálnia és mi lesz a későbbiekben, és ahogy sejtettem, Dorka szépen leszállt a mociról és szófogadó kislányként odajött hozzám, majd elindult kifelé a kapu irányába, aztán visszafordult, integetett és hangosan kiabálta a többieknek: "Sziasztooook, hamarosan újra találkozuuuuunk, csütörtökön jövöööök!" Majd odafordult hozzám és azt mondta: "Megbeszéltük Anikó nénivel, amit kellett." Nadejó, mondom, akkor minden kerek. :) 

Olyan büszke voltam rá és úgy örülök, hogy jól érezte magát!! Csütörtökön már Bori is jön velünk és akkor tényleg csak "beadjuk" Dorkát, akkor már másfél órára. Gyümölcsöt is kell vinni, akkor lesz az ún. gyümölcsnap, ilyenkor a gyerekek által hozott gyümölcsöket közösen (nyilván nem a gyerekek) meghámozzák/szétbontják, együtt falatozik mindenki mindenből és közben Anikó nénivel beszélgetnek az ottlevő finomságokról. Nagyon jó dolog ez szerintem :) De örülnék, ha minden így maradna...

Bölcsis beszoktatásos meg a mejtájos

Első nap a gyerekmegőrzős bölcsiben, reggel 9-10. Hűű, de várta már Dorka, nagy izgatottan készült reggel, Apa jött haza Borira vigyázni. Mivel messze van, autóba ültünk és mentünk nagylányosan. A bölcsi előtt akartam képet lőni, hogy nahát, bölcsibe megy a nagyobbik lányom, ezt bírtam csak:

"Menjünk máááár be Anyaaaaaa!!"

Szekrényt egyenlőre nem kaptunk, mert nem jutott eddig, de jelet választhatott. Anikó néni és Edina néni (a csoport gondozónői) mondták, hogy szabad még a halacska és a falevél. Kérdezték, mit szeretne Dorka. Erre Ő: "Micimackót és Malackát". Na, miután ezt megbeszéltük, a halacskát választotta :)

Játszott sokmindennel, a gyerekekkel kevésbé, mondjuk olyanok voltak azok a gyerekek, mint a kicsi felnőttek, igencsak látszott rajtuk, hogy hétfő reggel van, mert tovább lehetett volna őket rúgni, mint küldeni, ahogy mondani szokás... Tény, hogy kettő fincsin hurutosan köhögött is, nem kicsit, szóval nagyon boldog voltam, de hát így van ez, ha az ember kommunába viszi a kölkét. Míg Dorka játszott, addig Anikó nénivel beszéltük át a teendőket (kis füzetbe adatok, jellemzés), váltóruha, pelus, stb., szokások, jövőbeni programok a bölcsiben, gyümölcsnap, ilyesmi. Dorka közben többször odajött hozzám ujjat szopni és könyöközni (saját ujját és az én könyökömet). Mielőtt eljöttünk, volt még tízórai és Dorka is kapott belőle, nagyon örültem, hogy együtt megterítettek, szépen leültek az asztalhoz és mindenki vehetett egy nagy gerezd almát a tányérról. Bóbickának nem kellett kétszer mondani, nagy almás. Mikor megette, a többiek még az evés felénél sem jártak, így Anikó néni megkérdezte, kér-e még és persze, hogy kért. Annak is úgy vert a valagára, hogy a többiek még az előzőt se nyámmogták el. Aztán kaptak teát, ügyesen ivott pohárból (sose ivott még teát, ízlett neki). Még almaevés közben kétszer is meg kellett kérni, hogy üljön vissza az asztalhoz, mert nem mászkálunk el, míg mindenki be nem fejezte. Ez nagyon tetszett, örülök, ha ezt így szépen megtanulja, hogy türelmesnek kell lenni és hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Fizettünk és ügyesen el tudtam most hozni haza, mert mondtam, hogy holnap is jövünk. Megemlítettem neki, hogy lehet, hogy holnap kicsit kimegyek a boltba, míg Ő játszik és hozok majd neki kiflit, de nem örült, azt mondta, inkább ne menjek sehova, maradjak majd megint vele. Gyorsan eltereltem a témát, mert nem akartam, hogy ezen rugózzon, aztán meg már holnap úgy menjünk, hogy be se akar menni, nehogy elmenjek. Kicsit félek, hogy nem lesz sétagalopp, de majd meglátjuk. A lényeg, hogy "Anya, szerintem Anikó néni szeret engem és téged is szeret, úgy gondolom!". Ezt mondta. Szóval holnap újra megyünk.

Bori addig elvolt itthon Apával, majd csak a hét második felében viszem már Őt is. Amikor megjöttünk, kicsit nyűgösködött, aztán evett és persze jött volna az ölbenlét, mondom jó, akkor kendőzzünk, de aztán eszembe jutott, hogy hiszen van nekünk egy Gremesénk is, belepróbálom a háromésfélhóst, mert eddig nem akartam. És valóban, minden viszonyítás kérdése, mert most láttam meg, hogy valójában milyen marha egyszerű felkötni egy mei tai-t... Aztán kis leskelődés után hatos perc alatt szundikált Bori. Ez is bejött. Lehet, hogy úgy döntök, ebben nyomom most majd kicsit az utcán, mert tény, hogy a karikásra nem egyszerű kabátot felvenni, ez most ahhoz képest olyan könnyű volt, mint az álom, pedig nagyon szeretem a karikást is, meg az azért ergonomiában jobban ott van, terpeszileg meg pláne, de azzal nyugtatom magam, hogy ez azért közel nem olyan szarvashiba, mintha kenguruban hurcolnám pl. a gyereket kifelé fordítva. Szóval hosszú sétákra a takaróval is jobb lesz ez most szerintem, meg főként majd meglátjuk, hogy Őborisága mit szól hozzá, bár ahogy néztem, nem lesz ellenvetése, különös tekintettel arra, hogy ebből is lehet remekül kémlelődni, nem mint a számára gyűlöletes babakocsiból. Nagyon nem szereti, ha már nem alszik. Hát így. Nagylány már.

Hellósztok, anyám megint kitalált Nekem valami frankót :)

"Hééééhéééé, muticsak!! Én is hadd nézzem!!" (itt már fent van az alvócsukja is)

Sok

Valahogy ma délelőttre fogyott el minden erőm. Nyilván ez a hirtelen jött meleg is rátesz, amit alapon jó lenne, mert kellemes meg minden, csak fáj a fejem is az állandó talpalás és a rengeteg alvás mellé. Nem panaszkodásnak szánom, mert én vállaltam két gyereket, én vállaltam, hogy Győrben éljek. Tényleg elért engem is a gyesbetegség mostanra. Írom a Boldogblogot négy másik sorstárs-kartársnővel együtt, eddig tán segített is, de most valahogy nem tudom, tudok-e ma írni egyetlen jó dolgot is. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elgondolkodjam azon, hogy mi a jó. Persze, kéne, meg mindig hálásnak kéne lenni sokmindenért és vagyok is az esetek többségében, de olyan mértékű fáradtság van rajtam, hogy nem hiszem, hogy ki tudom bármilyen módon is fejezni. Most úgy vagyok, hogy azért nem lépek ki az ajtón egyedül és csukom be magam mögött, mert ennél több bennem még mindig a felelősségtudat és nem lenne szívem magára hagyni a két kislányt egyedül a lakásban. És hogy megfordult-e a fejemben? Meg. Vagy ha még mindig itt vagyok, akkor nem is vagyok annyira fáradt?

Elegem van, hogy be vagyok zárva a városba, Ricsi szinte soha nem tud eljönni szabadságra, mert mindig van valami, ami miatt épp nem lehet és igen, jó dolog, ha sok munkája van egy kisvállalkozásnak épp, de az elmúlt két és fél évben, amióta itthon vagyok, 2 azaz kettő hetet jött el szabadságra (egy-egy hét bontásban), amit ő választott és nem küldték őket (de neki sokszor akkor is be kellett menni hébe-hóba), illetve egyik gyereke születésekor sem sikerült két hetet itthon lenni, de akár csak egyet is, amit csak és csak velünk tölthetett volna. Valóban egy-egy órára el tud jönni, ha szükséges (lásd bölcsis megbeszélés vagy komolyabb dokis dolgok), nem mondhatom, hogy nem. Ha azt mondom, hogy lecuccolok MOST egy hétre Kanizsára vagy akárhova, akkor az nem jó, mert majd ő elvisz minket, mert ne menjek a két gyerekkel egyedül, mert mi lesz az úton, ha bármi... Igaza van, tudom, de ezáltal kiszolgálatott leszek újra, pedig van jogsim, tán még vezetni is tudok kicsit a minimum egymillió km-el a hátam mögött és mégsem mehetek. Türelmetlen vagyok? Lehet. Sok lett, hogy minden nap csak úgy elmegy, hogy én megszüntem létezni. Reggel (jó esetben) héttől már két gyerekért talpalok folyamatosan egész nap, egészen este fél 10-ig. Aztán éjjel általában kétszer etetés, valamint Dorka 11 körül már megjelenik mellettem a szivacson és nyolcvan centin osztozom egy örökmozgó gyerekkel, roppant pihentető. Nappal általában kétszer megyünk sétálni, ha már nincs udvar meg kert, kaja, bevásárlás, mosás (nyilván nem kézzel, úgyhogy ne panaszkodjak), néhanapján takarítás és vasalás, napjában minimum háromszor komplett rendrakás, de még így is az van, hogy itthon mindig kupi van. Dorka csomót hisztizik, akaratoskodik, Bori leginkább nézelődne folyton, úgyhogy csomót nyüsszög, ha vízszintbe kerül esetleg kiságyba/járókába, úgyhogy folyton ölben, kézben lenne. Ezek mellett már nincs erőm viccesnek, tip-top-nak és szexinek sem lenni, sajnos. Ez megy szinte minden év minden hónapjának minden egyes napján. Nincs szabadság, nincs vasárnap, nincs pihenőnap, de nekem még pihenőórák is csak igen elvétve. Jó, hogy lehet viccet csinálni abból, mekkora élmény egy Dm-es bevásárlás, de egyedül nekem már az se megy, mert valamelyik gyerek velem van. Jövő héten végre elmegyÜNK fodrászhoz, azt is Dorkával, mert nagyon ráfér a frufrujára, így nyilvánvaló, hogy viszem őt is és még abban a másfél órában sem leszek egyedül. Valóban, nem is tudom, mi lenne, ha Ricsi nem lenne, mert akkor már még jobban begolyóztam volna nyilván, mert amikor hazajön, azért elvagyunk, de akkor is én is kellek. Nincs olyan segítségem, aki azt mondaná, hogy felügyel, neagyisten elviszi mindkét gyereket valahová, hogy CSAK ÚGY nézhessek ki a fejemből egy kicsit. Nem minden nap, néha. Hogy kicsit feltöltsem a lemerült akksijaimat. Biztosan határozottabbnak kéne lennem és mondanom, hogy most márpedig elmegyek ide vagy oda, itt a két gyerek, aztán mindenki oldja meg, ahogy akarja, de nem ez a típus vagyok sajnos, pedig lehet, hogy könnyebb lenne. Egy pedikűr, egy jó hátmasszázs, nem is tudom... Igazából sokat adnék két-három óra TELJES CSENDért, amiben SOHA nincs részem mostanság. Szeretnék felnőtt emberekkel értelmes dolgokról beszélgetni, de sokszor kapom azon magam, hogy a kétésfél éves gyerekemmel lelkizek. Nem tudok egy normális telefonbeszélgetés lebonyolítani az anyámmal, kivéve, ha mindenki alszik, amúgy Dorka pl. nem bírja, ha telefonálok, mert akkor sem vele foglalkozom. Ja, a boldog anyának van a boldog gyereke? Igen. Szegény kis Bori meg szegény kis Dorka... Mikor Dorottya született, akkor az elején még "csak" majdnemhogy depressziós voltam, most viszont már kicsit ideggyenge is. Folyton ugrok mindenért, a legkisebb piszlicsáré szaron is elborul az agyam és kiabálok, ráadásképpen pedig a kezem is egyre hamarabb eljár Dorka felé. Ő pedig nagyon szereti feszegetni a határokat. Mára ott tartunk, hogy elfogytam. Borit sikerült letennem aludni, Dorka viszont most is itt mászkál a szobában (délután kettőkor) és nem ment lefeküdni, de már nem is érdekel. Mondtam neki, hogy nem mehet bölcsibe így és nem találkozhat az unokatesójával se a hétvégén, de vállat rántott és azt mondta, nem baj. Hát így. Épp csak szembe nem röhögött. A kétésféléves. Annyira fásult és béna vagyok, hogy arra se veszem a fáradtságot, hogy szájon üssem. A migrénem gyógyszer ellenére szakadatlan és már kétszer sírtam is. Sajnálom a gyerekeimet, sajnálom magamat, meg hogy hagyom így eluralkodni magamon ezt az egészet, de úgy érzem, nincs segítségem. Tudom, másnak meg más a baja, még ennyi rokona sincs abban a városban, ahol lakik, bár nem mintha én bárkivel is ki lennék itt segítve nagyban, bár az is tény, hogy nem hiszem, hogy bárkit is érdekel az ittlevők közül a lelkiállapotom (tán Ricsi azért kivétel). Akit tudom, hogy érdekel, az kétszázhúsz kilométerre lakik és csak jószóval tud segíteni, de hát ugye az nem túl sok. 

Nem is tudom, minek írtam ezt, mert tényleg nem akarok panaszkodni és értelme sincs, még csak azt sem tudom elmondani, hogy könnyebb lenne ezáltal. Meg az is igaz, hogy az én problémám hol van másokéhoz képest, csak akkor is. Nagyon elkészültem az erőmmel mostanra és azt érzem, hogy addig tényleg nem lesz változás, míg valami baj nem történik. Persze, nem készülök semmi csúnyaságra, de néha már azt érzem, nem tudok úgy uralkodni magamon, ahogy kellene és ijesztő vagyok magam számára is. Nem voltam még úgy, hogy munka mellett neveltem gyereket, de egy biztos. Aki dolgozni is eljár, az már kicsit visszaáll a felnőtt társadalomba, tud kommunikálni másokkal, felnőttes dolgokról és egy teljesen más világban mozog, szinte van egy másik élete ahhoz képest, mint ami aztán délután/este otthon várja. Mártíromság? Nagyképűség? Nem gondolom. Hiszem, hogy tény: az anyaságnál, a huszonnégyórás gyereknevelésnél nincs, egyszerűen nincs nagyobb és keményebb meló a világon. Hálás vagyok a gyerekeimért, nem akarok munkanélküli lenni, de egy fél nap fizetetlen szabinak is nagyon tudnék örülni...

Napok a minisruhással és a gőgicsélőssel

Zajlik folyamatosan, a napok egybefolynak, mindig van valami és még sincs semmi. Legalábbis nekem nincs, a csajok meg szépen fejlődnek.

Dorkával csütörtökön voltunk füldokinál a gyakori visszakérdezések miatt, maszekba mentünk, hogy ne kelljen félnapot ülni valahol és kitudjamilyen bánásmódban részesülni. Ehhez képest azért sikerült majdnem másfél órás csúszással bekerülni így is, míg addig ugye egy kb. 5-6m2-en várakoztunk két hörögve köhögő gyerek és hat másik felnőtt társaságában a relatíve egészséges gyerekkel. Igazából nem talált semmit a doktornő, ami kóros elváltozásra utalna, a biztonság kedvéért kedden elmegyünk délután az ugyanitt zajló hallásvizsgálatra, remélem túléli a kisasszony. Doki szerint simán lehet (mert amúgy gyakori) életkori sajátosság, hogy tetszik neki, illetve a napokban már kaptam rajta azon, hogy huncut módon kérdez, csak hát azért ez nem olyan jó móka, pláne mikor az apja se hall szinte túrót se gyakorlatilag, de ő igaziból. Azon is agyaltam, hogy nem hiszem, hogy ilyen szépen beszélne és tanulna új dolgokat, ha baj lenne a hallásával, de mindegy, ezt most már megcsináljuk. Sose bocsátanám nem magunknak, ha később kiderülne, milyen rosszul tettük, hogy legyintettünk a dologra...

Járunk újra Kerekítőre, igyekszünk rendszeresen menni, mert Dorkának ismét nagyon tetszik (volt egy idő, amikor nem akart menni), szívja magába az új dalokat, a régieket pedig kívülről énekli (nyilván, honnan máshonnan). Itthon Apának és Borinak (bár Bori hallotta a foglalkozáson) bemutatta tánccal egybekötve a "Fut a kicsi kordé" kezdetű dalocskát, szigorúan Minnie-s pizsiben, a repertoárja amúgy lassan kifogyhatatlan, annyi dalt tud már:

Tegnap délelőtt főztünk Paulát is ketten, igazi (sk, nem por) vaníliás és csokis pudingot, összeraktam és lett belőle házi paula. Természetesen dukált hozzá a napszemüveg és közölte is Dorka, hogy most Ő a napszemcsis boci.

Meg hát ugye milyen jó a másodszülött gyermeknek, hogy már születése pillanatában van mindene szinte, többek közt így került elő újfent az etetőszék is, ami köszönhetően annak, hogy kellően dönthető, Borinak most jó szolgálatot tesz sziesztázni konyhai tevékenykedésem közben. Egy darabig elvolt, aztán már kevésbé. A fotó a végefelé készült..

Úgy néz ki, mintha ülne, de mégsem, a kilátás pedig pazar

Roppant érdeklődő kisBori a miénk, vízszintesben sír, függőlegesben csendben van és sasol, koncentrál, fürkész összevont szemöldökkel. Minden érdekli, de világvége van, ha le kell feküdnie és a plafon csak a téma. A játékív játékai is csak nagyon ideig-óráig elégítik ki a kíváncsiságát, mert abból a szögből nem látja a körülötte zajló eseményeket. Dorka személye ámulatba ejtő számára és szerencsére a nővére is nagyon szereti Őt viszont továbbra is.

Jövő kedden délelőtt megyünk az Örkény bölcsi játszóbölcsijébe konzultációra, viszem Dorkát is magammal, meglátjuk, mit szól hozzá, egyenlőre nagyon várja és tervezem, hogy heti egy-két-három (ahogy kijön) alkalommal viszem majd gyerektársaságba. Nagyon kell neki, nagyon várom, hogy mehessen, de másrészt tartok is tőle kicsit, mert közben meg nem hiányzik, hogy a háromhónaposnak és persze magának is hazahozza a betegséget. Egy próbát teszünk mindenképpen annak ellenére, hogy tényleg kezdődik a taknyos időszak. Ha nagyon gáz (akár Dorka nem akar menni, akár a betegségek miatt), akkor hanyagoljuk egy időre, szerencsére ez nem kötelező, nem olyan, mintha beirattuk volna. Attól tartok egy kicsit még, hogy esetleg amiatt nem akar elmaradni, mert Borival együtt vinném és én Borival távoznék, mert azt most sem nagyon szereti, ha pl. mondom, hogy ha akar menjen Apával erre, mi meg Borival arra, mert az úgy nem jó. Ha Apa és Bori mennek, akkor itthon marad velem, de fordítva nem igazán tetszik neki. Mintha attól tartana, hogy ha elmegyek Borival, akkor nem jövök vissza. Nem mondja és nem is érezteti, de azért nyilván mélyen legbelül Borival ők riválisok... Addig jó, míg ezt nem érzem.

Egyenlőre ezek. Ez meg itt a végére a téliesített Nagylány: