2014. november 10., hétfő

Bölcsis beszoktatásos meg a mejtájos

Első nap a gyerekmegőrzős bölcsiben, reggel 9-10. Hűű, de várta már Dorka, nagy izgatottan készült reggel, Apa jött haza Borira vigyázni. Mivel messze van, autóba ültünk és mentünk nagylányosan. A bölcsi előtt akartam képet lőni, hogy nahát, bölcsibe megy a nagyobbik lányom, ezt bírtam csak:

"Menjünk máááár be Anyaaaaaa!!"
Szekrényt egyenlőre nem kaptunk, mert nem jutott eddig, de jelet választhatott. Anikó néni és Edina néni (a csoport gondozónői) mondták, hogy szabad még a halacska és a falevél. Kérdezték, mit szeretne Dorka. Erre Ő: "Micimackót és Malackát". Na, miután ezt megbeszéltük, a halacskát választotta :)
Játszott sokmindennel, a gyerekekkel kevésbé, mondjuk olyanok voltak azok a gyerekek, mint a kicsi felnőttek, igencsak látszott rajtuk, hogy hétfő reggel van, mert tovább lehetett volna őket rúgni, mint küldeni, ahogy mondani szokás... Tény, hogy kettő fincsin hurutosan köhögött is, nem kicsit, szóval nagyon boldog voltam, de hát így van ez, ha az ember kommunába viszi a kölkét. Míg Dorka játszott, addig Anikó nénivel beszéltük át a teendőket (kis füzetbe adatok, jellemzés), váltóruha, pelus, stb., szokások, jövőbeni programok a bölcsiben, gyümölcsnap, ilyesmi. Dorka közben többször odajött hozzám ujjat szopni és könyöközni (saját ujját és az én könyökömet). Mielőtt eljöttünk, volt még tízórai és Dorka is kapott belőle, nagyon örültem, hogy együtt megterítettek, szépen leültek az asztalhoz és mindenki vehetett egy nagy gerezd almát a tányérról. Bóbickának nem kellett kétszer mondani, nagy almás. Mikor megette, a többiek még az evés felénél sem jártak, így Anikó néni megkérdezte, kér-e még és persze, hogy kért. Annak is úgy vert a valagára, hogy a többiek még az előzőt se nyámmogták el. Aztán kaptak teát, ügyesen ivott pohárból (sose ivott még teát, ízlett neki). Még almaevés közben kétszer is meg kellett kérni, hogy üljön vissza az asztalhoz, mert nem mászkálunk el, míg mindenki be nem fejezte. Ez nagyon tetszett, örülök, ha ezt így szépen megtanulja, hogy türelmesnek kell lenni és hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Fizettünk és ügyesen el tudtam most hozni haza, mert mondtam, hogy holnap is jövünk. Megemlítettem neki, hogy lehet, hogy holnap kicsit kimegyek a boltba, míg Ő játszik és hozok majd neki kiflit, de nem örült, azt mondta, inkább ne menjek sehova, maradjak majd megint vele. Gyorsan eltereltem a témát, mert nem akartam, hogy ezen rugózzon, aztán meg már holnap úgy menjünk, hogy be se akar menni, nehogy elmenjek. Kicsit félek, hogy nem lesz sétagalopp, de majd meglátjuk. A lényeg, hogy "Anya, szerintem Anikó néni szeret engem és téged is szeret, úgy gondolom!". Ezt mondta. Szóval holnap újra megyünk.
Bori addig elvolt itthon Apával, majd csak a hét második felében viszem már Őt is. Amikor megjöttünk, kicsit nyűgösködött, aztán evett és persze jött volna az ölbenlét, mondom jó, akkor kendőzzünk, de aztán eszembe jutott, hogy hiszen van nekünk egy Gremesénk is, belepróbálom a háromésfélhóst, mert eddig nem akartam. És valóban, minden viszonyítás kérdése, mert most láttam meg, hogy valójában milyen marha egyszerű felkötni egy mei tai-t... Aztán kis leskelődés után hatos perc alatt szundikált Bori. Ez is bejött. Lehet, hogy úgy döntök, ebben nyomom most majd kicsit az utcán, mert tény, hogy a karikásra nem egyszerű kabátot felvenni, ez most ahhoz képest olyan könnyű volt, mint az álom, pedig nagyon szeretem a karikást is, meg az azért ergonomiában jobban ott van, terpeszileg meg pláne, de azzal nyugtatom magam, hogy ez azért közel nem olyan szarvashiba, mintha kenguruban hurcolnám pl. a gyereket kifelé fordítva. Szóval hosszú sétákra a takaróval is jobb lesz ez most szerintem, meg főként majd meglátjuk, hogy Őborisága mit szól hozzá, bár ahogy néztem, nem lesz ellenvetése, különös tekintettel arra, hogy ebből is lehet remekül kémlelődni, nem mint a számára gyűlöletes babakocsiból. Nagyon nem szereti, ha már nem alszik. Hát így. Nagylány már.
Hellósztok, anyám megint kitalált Nekem valami frankót :)

"Hééééhéééé, muticsak!! Én is hadd nézzem!!" (itt már fent van az alvócsukja is)

4 megjegyzés:

  1. Szerintem jo lesz ez csak ne aggodj, hidd el hogy erzi Dorka rajtad. Kisebb gyereket konnyebb beszoktatni mint egy 2,5 evest, kell neki ido. Eddig csak veled volt es persze hogy tetszik az uj kozeg de a biztonsag te vagy. No es legfokepp mint mindenben minden gyerek mas. Szoval nana hogy nem lesz setagalopp, de meg az is lehet hogy igen, a lenyeg hogy megeri. A hurutos kohoges meg szinte alap:)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is sejtem, hogy nem lesz könnyű, de majd meglátjuk, véres harcokat nem fogok folytatni. Na ja, én is úgy látom, hogy alap a köhögés, csak tényleg az zavar jobban, hogy Bori ne legyen majd beteg. Nyilván Dorkát is féltem, de Borinak az evésnél sem mindegy, kap-e levegőt és hát hol van az ő kis szervezete felkészülve olyan brutál dolgokra...

      Törlés
  2. Örülök, hogy tetszett a bölcsi! Holnap én is viszem Ádámot megint 9-re. Jó lenne összefutni. :)
    Dorka olyan ügyes kiscsaj!!!
    (Ádám ma már 2 órát volt, az első óra sírdogálás, aztán kimentek udvarra, és ámulattal nézte, hogy akkor most hova is mennek, milyen új helyre. Onnantól nagyon szuper volt minden. )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi a vezetőnéni irodája mellől nyíló csoportban vagyunk, hátul, holnap megnézem, mi a neve. Dorka ma amúgy megint készült az udvarra, hát az nagyon bejönne neki, de egyenlőre ugye nem mehetett. Hűű, hát nemtom, mi lesz, tényleg muszáj ügyesen csinálnom, hogy ne érezze rajtam, hogy kicsit azért parázok. Azám, összefuthatunk, meg ha minden jól megy, akkor később is bőven, mert lesz "szabad" két óránk, haha :)

      Törlés