A 13 hetes KisBóbita genetikai ultrahangon

Hát eljött ez az idő is! Szépen kipucolkodtam (már amennyire ez lehetséges volt), majd miután Ricsi is hazaért, elballagtunk 3 órára a Corvin utcába. Kicsit várni kellett, de megérte!

Busznyák doktor nagyon kedves volt ismét. Cipőt levettem, csípőcsontig letoltam a gatyámat (végre hasi uh!), aztán zselé, uh-fej és már ott is volt a Csipetkénk. Mintha csak várta volna, hogy mutogathassa magát. A doktor gyors megmérte az ülőmagasságát: 7,21 cm vagyis több, mint két centit nőtt aranyom az elmúlt héten! Eleinte elég nyugisan feküdt, párszor odaintett nekünk, hogy "Császtok", így a doktor könnyen boldogult vele. Még meg is lett dicsérve, hogy mintaszerűen viselkedik és tökéletesen fekszik, jól aládolgozik a doktorbácsi kezének. Meglestük minden féle nézetből, megláthattuk az okos buksiját, benne a brilliáns kis agyával, meghallgattuk a szívét, ami 152-t vert percenként, láttuk a gyomrát és a rekeszizmát, az ujjacskáit, a talpacskáját, gerincét és az orrcsontját. Mikorra azonban a tarkóredőt szerette volna az orvos mérni, belendült a bébi. Egyszerűen fogta magát és hátat fordított nekünk! Jó darabig nem láttunk mást, mint a gerincét, hátát, fenekét. Mintha direkt csinálta volna! Hiába minden rázogatás, köhécselés, konkrétan leszart minket! Szívem szerint csak röhögtem volna, mert nagyon bírom az ilyen renitens kiscsókákat, de hát ugye azt mégsem illett volna... Az illendőség kedvéért megkértem fennhangon, hogy legyen szíves a hátára fordulni, mert így sosem végzünk, de ez sem hatotta meg. Már most szarik a fejemre!  Aztán mikor nagy kegyesen megfordult, akkor viszont annyira, hogy szembe került velünk, így ismét mérhetetlen volt. Mindeközben persze kalimpált az összes kiálló végtagjával és biztos teli szájjal röhögött rajtunk... Imádom ezt a kölket! Szerencsére volt türelme a doktorbácsinak, így egy óvatlan pillanatban elkapta Kisbóbitát és megmérte még a mérnivalókat. A tarkóredője 2,2 mm lett, amire a doktor azt mondta okés, 3 alatt kell lennie. Megnéztük még (szintén nagy nehezen) a köldökzsinór-vér pulzálását is, majd a doktorunk nyomott egy "printet" és kezünkben tarthattuk a kétdimenziós babánkat.

Miután nagyjából minden adat bekerült a rendszerbe, a gép elkezdte a kiértékelést. Ennek eredménye a következő lett:

A méretek alapján a terhesség kora: 13 hét 3 nap

Szülés várható ideje: 2012. május 28. - ("Megegyeztünk babus!")

Lelet: élő magzat - Magzati szívműködés látható

FHR: 152/perc

Ülőmagasság (CRL) 72,1 mm

Tarkóredő(NT) 2,2 mm

Intracranialis translucencia jelen van

Köldökszinór 3 ér

Orrcsont jelen van

Koponya/agy: normál, Gerind: normál, Has: normál, Gyomor, látható, Kezek: mindkettő látható, Talp: mindkettő látható

A 21 (Down-szindróma), 13 (Patau-kór) és 18 (Edwards-kór) -as triszómia becsült kockázata:

Down-szindróma 1:6568

13-as 1:52074

18-as 1:16655

A lényeg, hogy a fenti nyavalyák esélye irtó minimális, így további extra vizsgálatnak (pl. amniocentézis) teljesen felesleges kitenni KisBóbitát.

Örvendezve jöttünk el és bár nekünk nem volt 4D-s átkattintás, legalább újra van képünk a Csöppről. De ez közel sem olyan fontos, mint az, hogy jól van a Mi Kicsinyünk, aki igazából már egy óriás, izgő-mozgó egészséges Csoda. A Mi Csodánk...

Szilvásváradi pihenés

Még születésnapomra kaptam Csillutól egy két éjszakás pihenési lehetőséget, melynek elköltésére mostanáig nem kerítettünk sort. Miután azonban már kirajzolódtak az időszakos vizsgálati időpontok és KisBóbita is nagyobbacska lett, szállást foglaltunk 3 nap - két éjszakára a szilvásváradi Szalajka Liget Hotelben és csütörtök délelőtt elindultunk kikapcsolódni.

A helyszínválasztás fő szempontja az volt, hogy öt évvel ezelőtt nyáron többek közt itt töltöttük Ricsivel az első közös nyaralásunkat és nagyon szép emlékek kötöttek ide. Szerettük volna látni, hogy milyen ez a kivételes agymosó hely ősszel, amikor az ember talpa alatt séta közben ropog az avar.

A szálloda négycsillagos voltához méltóan nagyon klasszul néz ki, a recepciós hölgy irtó kedvesen fogadott és igazított el bennünket. A szoba teljesen rendben volt, a svédasztalos reggeli és vacsora finom és bőséges, az étterem személyzete szintén figyelmes és udvarias. Csütörtök délután - miután megérkeztünk - lecsettegtünk a Szalajka Liget Hotel-es köntösünkben a wellness részlegbe, ahol bár volt minden, túl sok mindent mégsem próbáltunk ki. Mivel orvosilag nem ajánlatos nekem a jacuzzi, a szauna és a gőzfürdő, így Ricsi sem ment bele szolidaritásból, pedig unszoltam, hogy használja őket bátran... Ehelyett beüldögéltünk a sókamrába és egy ennél is szuperebb helyre, az illatkamrába! Egy roppant izlésesen berendezett helység mennyezetéről mindenféle szárított növénycsokrok voltak lelógatva, melyek közül egyedül a levendulát ismertem fel csont nélkül, és közben valami üregből kellemes meleg áradt. Ez valami irgalmatlan jó dolog volt! Az ember el bírt volna ücsörögni itt naphosszat, az illatok pedig annyira jók voltak! Ilyenben még nem voltam, de nagyon jó ötlet!

A pénteki reggeli után kicsit elhevertünk még a szobában, mert eléggé megszédültem és kezdtem elgyengülni, ám fél óra után összeszedtem magam, jó alaposan felöltöztünk és lementünk a falu központjába, ahonnan indult a kis út a Fátyol-vízesés felé. Az út nem volt kevés - oda-vissza 7km - de nagyon megérte. Bár anno ezt a távot úgy tettük meg, hogy odafelé kisvasúttal, vissza pedig gyalog, most kisvasút híján (novemberben már csak hétvégén jár) a teljes utat lábon teljesítettük. Nagyon jól esett a séta a 0 fokos novemberi erdőben. Minden fából, levélből és az útunkat kísérő Szalajka patakból csak úgy szippantottam a nyugalmat és csak töltekeztem. Volt, hogy hosszú percekig csak sétáltunk csendben egymás mellett és ez nagyon jó volt. Találkoztunk dámszarvas-lánnyal  és a családjával (a hölggyel Ricsi sokat kacérkodott és folyton Bambinak szólította ), láttunk ugráló pisztrángokat, hártyásan befagyott felszínű tavacskát, mely sejtelmesen ködbe burkolózott valamint sebesen zubogó és befagyott vízeséseket egyaránt. Ilyen "körülmények" között töltöttünk jó három órát az erdőben...

A faluba visszaérve nem hagyhattam ki, hogy megkóstoljam a helyi tenyésztésű pisztrángot. Paprikás lisztben, valami lecsós szósszal mellékelve kínálták, nagyon finom volt. Az íze édesvízi, az állaga viszont száraz, tengeri. Mindemellett bár oda kellett azért figyelni, de túl sok macera nem volt vele szálka szempontból. Szóval betermeltem belőle egy derék példányt, természetesen kizárólag KisBóbita vitamintartalékait biztosítandó! 

Miután kellően elpilledve visszaértünk a szállodába, átöltöztem fürdőruciba, felöltöttem a már említett csecse köntöst és leballagtam khm... figyelem: Kismama masszázsra!, melyre előző este jelentkeztünk be... Mivel pénteken már egy teljes nappal meghaladtuk a 12 hetet, nagyképűen belibegtem a hölgyikéhez, hogy én már ugye tök jogosan kérem itt a kíméletes bánásmódot. Ötvenöt perc simizés (teljes test és arc). Bár jól hangzik ugyan, megmondom őszintén, egy kicsit azért többre számítottam, legalábbis utóérzetre... Nem tudom, miért kell egy masszőrnek végigdumálni a közel egyórás kezelést. Néha annyira el bírtam volna lazulni, a helyiség kellemes volt, az aláfestő zene úgyszint, a nőci viszont egyre csak rizsázott. Így hogy a piklibe tudjak kikapcsolni?! Mindegy, nem panaszkodom, azért jól esett, de Ricsi ingyen megteszi mindezt, ha szépen megkérem... Sőt, Ő még hálás is lesz, ha nem kell beszélnie... Míg én masszáltattam magam, az én Kispapám elnyúlt az otthoninál kb. két számmal nagyobb fürdőkádban és ott relaxált. Ő legalább tudott. Az estét vacsi után ágyban töltöttük a rajtunk levő fáradtság és KisBóbita társaságában.

Szombat reggel reggeli után összecsomagoltunk, majd mivel előre jeleztem, hogy nem kívánok azonnal hazamenni, így Eger belvárosába vettük az irányt. A jó másfél órás séta alatt  - felelevenítendő az öt évvel ezelőtti emlékeket - sétáltunk a belvárosban, felmentünk a várba és beütünk a Dobos cukrászdába egy kávéra. Jó volt minden, de azért az akkori 25-26 fokban jobban esett az andalgás, mint a mostani fagypontosban...

Összességében nagyon klassz kis három nap volt, méltó módon ünnepeltük meg a szülinapomat (Csillunak még egyszer köszi a lehetőséget), az elmúlt öt évet és KisBóbi 12 hetes nagykorúvá válását. Megbeszéltük, hogy legközelebb úgy jövünk vissza, amikor már Csöppünkkel felülhetünk hármasban a kisvasútra és együtt tudjuk etetni a kis dámszarvasokat! 

:) Kicsit bővebben a védőnő- ill. orvoslátogatásról

Bár Ricsi roppant lényegre törően leírta a történteket, néhány "jelentéktelen" részletet azért én még papírra vetek.

Szóval elsőként vártam soromra a védőnő kedd déli rendelésén, és még dél sem volt, mikor nyílt az ajtó és kedvesen betessékelt. Ledobtam a kabátom és mire kivettem a kis üvegben vitt pipikémet a szatyromból, már elő is vette a kartonomat. Teljesen ledöbbentem, mikor rájöttem, hogy a kiskönyvem még nálam van, ergo a védőnéni fejből tudta a nevemet! Meg is köszöntem szépen a figyelmességét, mire azt mondta, hogy többek közt ez is a dolga: figyelmesnek lenni... Újra rá kellett jönnöm, hogy milyen kedves. Aztán egy lakmuszpapírkát dugott a vizeletbe és cukor-, fehérje-, aceton- és még vmi szintet nézett belőle. Mindent rendben talált. Jött a vérnyomásmérővel is és már előre is megmondhattam volna az eredményt: a szokásos idegbeteg 90/60. Majd súlymérés: 1,5 kg plusz. Nem lett volna baj, ha marad a múltkori, már így is horribilis érték, de azt mondta, hogy ez rendben van. Megbeszéltük a szénhidrát diétás dolgot is, azt mondta, nyugodtan csinálhatom, ha gondolom, ártani biztosan nem fogok vele. Irkált még pár dolgot az AFP-s vérvételi beutalómra, majd megkérdezte, mikor voltam az előző vérvételen, mert egy részének már biztosan megvan az eredménye és akkor ő át is megy érte, ha nem bánom, legalább tudom is már vinni majd a doktor úrnak! Kész voltam a nőtől! Fogta magát és elment az eredményeimért! Egy kincs ez a hölgyike! Kiírta az őt érdeklő adatokat, majd ezt követően kitöltöttük a jelentkezési lapot a szülésfelkészítő tanfolyamra... Nagyon előre szaladtunk megint... Na mindegy. Küldenek majd postán értesítést, hogy hol és mikor kezdődik a tanfolyam és melyik alkalommal mi lesz a téma. Bár Kriszti már mesélt róla, hogy főként a kórházlátogatás érdekelte, de sebaj. Úgysem voltunk még ilyenen! Ja, persze a kispapa is jön!  A végén nagyot köszöntem és eljöttem. Mai napra egy feladat kipipálva.

Mivel még volt másfél óra a doktor-randiig, hazamentem ebédelni. Kár volt. Az előző két nap viszonylag kellemes közérzettel telt és még gondoltam is, hogy talán már tényleg szűnőben vannak a tünetek. Na a kedd délelőtt még viszonylag istenes volt, ebéd után viszont megint olyan szarul lettem, mint szoktam. Le kellett feküdnöm, mert állva össze bírtam volna szakadni és mocskos hányingerem is volt. "Gyönyörű gyerek vagyok" - gondoltam magamban - "épp most kéne toppon lennem, hiszen hamarosan megyünk babanézőbe, erre bekrepálok!" Ricsi is hazaért, majd kettő előtt pár perccel átsétáltunk Busznyák doktor rendelőjéhez.

Épp együtt érkeztünk, és mivel mi voltunk az elsők pár perc várakozás után már mehettünk is be. Pár kedves mondat, majd végre vetkőzhettem!! (Még mindig hüvelyi uh volt, gondolom tán a gép erősségén és felbontásán is múlhat, hogy melyik képes már hasit csinálni és melyik nem). Bánta a fene, csak lássam az "EGY ÉLŐ MAGZATOT! Nem váratott sokat magára. Doktor mondta, hogy ott van, de én nem láttam, hogy most mit kellene látni.. Aztán kiderült, hogy azért nem, mert én egy kicsi valakit kerestem, és az a kicsi dolog, amire fókuszáltam, az kb. a lábacskája lehetett!Teljesen ledöbbentünk Ricsivel, hogy mekkorát nőtt, mikor a doktor végre teljes nagyságában mutatta! Meg is mérte KisBóbitát: már 5,1cm az ülőmagassága vagyis az elmúlt három hétben majdnem háromszorosára nőtt! Aztán Ricsi látni vélte, hogy rugdalózik a baba, de azért a biztonság kedvéért megkérdezte a doktort:

- Doktor Úr, jól látom, hogy a baba rugdalózik a kis lábával, vagy a Doktor Úr mozgatja azt az izét? (Nagyon szakszerű - természetesen az uh-fejre gondolt..)

- Igen, bár valóban én is mozgatom, de a baba tényleg rugdalózik!

Erre megjött az a kérdés, amit csak a legszőkébb anyuka tudna megkérdezni, ám mi sem jellemezte jobban beszűkült tudatomat:

- Jó, de a szíve ver?

A kérdést kimondva már rájöttem, hogy ritkán kapálóznak úgy babák, hogy nem dobog a szívük, de engem ez kevésbé zavart... Tudni, sőt látni szerettem volna. A doktor türelmesen odanavigált az "izével" és megmutatta, hogy kalapál a Drágám szíve a kis testében. Aztán még újra megnéztem teljes terjedelmében (már amennyire kivehető minden), hogy mennyire kis formás és arányos már most és boldog örömmel konstatáltam a látottakat.

Megkérdeztem még pár apróságot, mint pl. úszás lehetősége ill. apával közelebb kerülés, aztán megbeszéltük a legközelebbi teendőket. Ezek szerint ugyebár nov. 24-én, azaz jövő csütörtökön megyünk a genetikai ultrahangra a Corvin utcába, aztán el kell mennünk a genetikai tanácsadóba valamikor.  A következő terhesgondozásos időpontunk pedig dec. 13. 14.45 lesz. Köszöntünk szépen és eljöttünk.

Tegnap, vagyis a fenti események történtekor volt KisBóbitánk 11 hetes és 5 napos, és holnap pedig betöltjük a 12. hetet! Most nagyon boldog és nyugodt vagyok! Nem tudom, meddig fog tartani ez az állapot, de remélem, kicsit meg tudok őrizni belőle. Ricsi is cuki kispapa, örül nagyon a csemetéjének (talán most mondta először, hogy "az én kisbabám"). Jó látni az örömét és a ragaszkodását.

Jó kis csapat leszünk!

Ui: És végre Ricsivel karöltve este megszerkesztettük a mi saját lilipájos vonalzónkat, amit  már ki is tettem. Boldog vagyok, hogy megtehettem!

A mai nap

Sziasztok!

Ma voltunk a nőgyógyásznál, aki mindent rendben talált. Aztán megnéztük a KisBóbitát: dobogott a szíve, és járt a lába!

Tök jó volt!

Sziasztok,

Ricsi

u.i.: A Mónival minden rendben, csak felvetette, hogy a mai bejegyzést írjam én! Hát megtettem! Ja, és a blog megkezdi a költözést ide!

Félúton a vizsgálatok között - helyzetjelentés

Rég írtam megint, Ricsi már unszolt, hogy vessek azért "papírra" pár keresetlen gondolatot.

Ma vagyunk 10 hetesek és 4 naposak, az aggodalom azonban csöppet sem kisebb. Most is vannak napok, amikor optimistább vagyok és akkor azt hiszem, enyém a világ. Na ilyen napon van az, hogy még arra is vetemedem, hogy felkeressek Pesten egy kismama-outletet és nadrágokat próbálgassak. Aztán persze üres kézzel távozom, de mindenesetre merész vagyok. Aztán másnap meg jól fejbeverdesem magam, hogy hogyan tudok ilyen elbizakodott lenni...

A tüneteim nagyjából változatlanok. A múlt hétig még főként az volt a jellemző, hogy a hét 5-6 napján ébredést követő fél órával kb. elindult az émelygés és szakadatlanul megvolt délután 5-ig kb., majd 2-3 óra "átlagember-élet" után újra rámtört és nagyjából hányingerrel küzdve igyekeztem elaludni. E héten azonban egy kicsit mintha átalakulni látszanának a dolgok, bár lehet, hogy ez is csak átmeneti: a reggeli-délelőtti émelygés egy jó 3-4 órára korlátozódik, aztán délután a legváratlanabb pillanatokban tör rám elég intenzíven. Küzdök vele egy fél órát, aztán elmúlik. Majd később újra. Aztán vannak olyan napok is, amikor szinte semmi - ez max. egy nap hetente, de arra bőven elég, hogy meg tudjam magyarázni magamnak, hogy szegény gyermekem már "istentudja, lehethogymárnemis..." - szóval szörnyű. Naponta mennék ultrahangra, ha tehetném. Egyéb, állandó tünet továbbá a gombócszerű izé a torkomban (mint tudjuk, a sok progeszterontól), a folytonos büfizés és a mellfájás. Ez utóbbi a legkevésbé zavaró számomra. Sőt. A múlt héten elmentünk új melltartókat is venni, mert a régiekből saaaaajnos kiestek már a melleim... Ezek mellett üdvözlendő, hogy teljesen megszűnt a hajhullásom, ámde tinédzserkori pattanások annál inkább jelentkeznek. Szóval érdekes a helyzet.

Fejlemény még, hogy változott pár időpontom, az előző posztban leírtakhoz képest. Az október 28-i vérvételt áttettem kényszerű okokból november 2-re, mert sürgős és azonnali értekezletre kellett felmenni Pestre, ahol ott és akkor sajnos semmivel sem lettünk okosabbak, úgyhogy tök fölösleges volt. Aztán szerdán gyorsan levetettem a véremet a terhesgondozóban, majd felrongyoltam Pestre az újabb, szintén rapid jelleggel összehívott értekezletre. Nem volt jó élmény. A 3 főből álló üzletágunkat felsőbb utasításra két főre kellett a főnökünknek csökkenteni... Az üzletág-felelős értelemszerűen maradt, s mivel épp az ő javaslatára két héttel korábban - minden idegszálam tiltakozása ellenére - írásban bejelentettem felettesem számára, hogy anyai örömök elé nézek, így a törvényt figyelembe véve én voltam a második személy, aki maradt. Nagyon erős a gyanúm, hogy ha Kisbóbita nem lenne, akkor én húztam volna a rövidebbet 34 éves, gyermektelen nőként a 41 éves férfikollégával szemben, így most én tölteném utolsó munkahetemet... Kisbóbita megmentette az állásomat. Irgalmatlan ereje van már most ennek a Csöppnek...

Mindeközben leültünk Ricsivel, hogy kitaláljuk, mikor tudjuk végre felhasználni a Csillutól kapott üdülési utalványt. Osztás-szorzás-foglalás-visszaigazolás, a lényeg, hogy november 17-18-19-ét Szilvásváradon töltjük - még fura belegondolni most is és csak félve mondom, de - hármasban. Épp az indulás napján töltjük be a 12.hetet... Szép és nyugis pihenést szerettem volna, így kibuliztam magamnak azt is a doktoromnál, hogy áttehessük a nov. 22-i terhesgondozási időpontunkat 15-re. Így kedden megnézi a doktor Kisbóbitát, elmondja, hogy milyen 10 pontos leszúrt Rittbergereket képes ugrani a bendőmben, aztán két nap múlva elpályázunk a Bükkbe. Már nagyon várjuk!! Nem lehet másként! Annyira szeretném hinni, hogy tényleg megérdemeljük, hogy minden rendben legyen..

Szóval nagyon sűrű lesz a novemberünk, szerencsére! Egyenlőre igyekszünk apró lépésenként elérni a 12. betöltött hetet: pénteken védőnő, jövő kedden pedig a megváltó és megnyugvást hozó ultrahang. Azt hiszem  ilyesmire mondta '61-ben az a bizonyos Armstrong nevű pasi, hogy "Kis lépés az embernek, de hatalmas lépés Kisbóbitának, Apának és Anyának!" Vagy valami hasonlót...