Fagyibaba projekt

Kissé hosszú az alábbi történet, tekintettel arra, hogy már idén február óta érik. S mivel mostanra befejeződött, az eddig vázlatként írt bejegyzést most közzéteszem...Lesz benne olyan rész is, ami már ismerős, de így teljes a történet.

2013.03.22.

Már egy hónapja telefonáltam a Kaáliba időpontért, mára kaptunk. 

Felvigyázó híján vittük Dorkát is. Voltak fenntartásaim a Kisded vitele miatt és nem azért, mert attól féltem, hogy majd rosszul viselkedik vagy nyűgösködik, hanem azért, mert nem akartam, hogy az esetleg velünk együtt várakozó pároknak rossz érzése legyen amiatt, hogy mi már babával megyünk oda. Olvastam olyan blogot, ahol nem titkolt utálatát fejezte ki az író lány az olyanokkal szemben, akik testvért szeretnének a már meglevő akár spontán, akár lombik gyerekük számára. Szerinte ez a legnagyobb gyökérség a világon, akinek már van egy, az elégedjen meg annyival és ne vegye el az időpontokat a még gyermektelenek elől. Valahol értem is, meg nem is. Mindenesetre nem fogom szégyellni magam, mert szeretnénk egy második babát is. 

Szépen megérkeztünk egy óra előtt és bementem megkérdezni, várható-e csúszás, mert akkor nem kínozzuk a gyereket odabent. Mikor közölték, hogy nem lesz, behívtam családom maradék két tagját és most már egy kicsit hosszabban (az októberi villámlátogatáshoz képest) lehetősége volt a nagyérdeműnek megcsodálni az Intézet egyik legjobban sikerült példányát. A recis csajok körbezsongták Dorkát, nagyon tetszett a lányka mindenkinek. Aztán felmentünk az emeletre és leültünk, de pár perc múlva már jött is B. doktor és követtük az irodájába. Dorottya szépen végigülte Apa ölében a konzultációt. Megbeszéltük, hogy miért jöttünk, a doktor elmondta, hogy kell majd egy 3. napos vérvétel hormonokkal, aztán 7-12. nap között csinál majd egy Hy-Co-Sy-t a császár miatt és utána akár a következő spontán ciklusban mehet a Krio transzfer. Mondta, hogy mindenképp cél az ikerterhesség elkerülése, mi meg mondtuk, hogy az nekünk is cél... A beültetendő embriók számát majd útközben beszéljük meg, de egyenlőre még az első dolog, amire várunk, az a szoptatás vége, mert addig semmit nem csinál. Se labor, se vizsgálatok, mert nincs értelme. Nyilván ez a protokoll. Senkit sem hat meg, hogy már csak kétszer szoptatok 24 óra alatt és más is vígan teherbe esik szoptatás ide vagy oda. Aztán a doktor megnézte a papírját és közölte a maga kis stílusában, hogy Dorka már úgyis 11 hónapos, egy éves kor után pedig úgysincs jelentősége a szoptatásnak... Ezt biztosan az anyatej élettani hatásaira tekintettel mondta, nem pedig a szoptatott gyerek fizikai és érzelmi szükségleteire, de az biztos, hogy ezzel a mondattal nem lehetne az LLL nagykövete... Sebaj, neki úgysem ez a dolga, meg igazán csak biztatni akart szerintem, hogy ha elhatározom magam, hogy egy hónap múlva abbamarad a szoptatás, akkor sem áll meg a világ és nekiállhatunk valami új és izgalmas dolognak. Azt mondta, hogy a leállás után egy hónappal már mehetek vért adni, addigra már akár jó eredmények is lehetnek, tehát nem kell hónapokat várni. Aztán elköszöntünk, ő újra üdvözölte Dorottyát, majd lementünk a recepcióra. 

A köv. kellemes meglepetés itt ért minket (az első a zéró várakozás volt). Már készítettem volna az árlista szerinti 15 rugót a konzultációért, mikor is a hölgy közölte, hogy ezeröt lesz. Mondom: "tizenötezer?", erre Ő: "Nem, ezerötszáz! Ugyan, egy megbeszélésért tizenötezret? Az csak a legelsőnél van!" Hát, azért nem mindegy... Örülök, hogy ezen már túl vagyunk és hát így kell spórolni 13.500Ft-ot. Még jó, hogy Dorka miatt voltunk már ott két és fél éve! :)) Fizettünk, öltöztünk és 13.40-kor már itthon is voltunk. Villámlátogatás volt.

Most minden rajtam és persze Dorkán múlik. Hogy mikor szánjuk el magunkat az elválasztódásra. Azt hiszem, aki nem, vagy csak rövid ideig szoptatott, nem is sejti, milyen nem egyszerű dolog ez. Ez csúnyán fog hangzani, de egy reménybeli testvér érdekében kellene elvennem a szopizás lehetőségét attól a gyerekemtől, aki már biztosan van, míg a másik lehet, hogy nem is fog sikerülni... Persze, ha így állok hozzá, akkor nem is fog. Nem terveztem amúgy sem két éves koráig szoptatni Dorkát, de az megint más, mikor amolyan sürgetőleg kell ezt a dolgot abbahagyni. Amúgy érzem, hogy nincs már annyi tejem, épphogy csak elég neki, néha reggel azt is érzem, hogy tán nem is elég, mert igencsak rövid ideig szív, reklamáció azonban még nem volt. Ezen is túl kell majd esnünk, de tán könnyebb volna, ha Ő mondana le róla. 

Majd lesz valami...

2013.05.17.
Múltkor B. doktor azt mondta, hogy a szoptatás abbahagyása utáni hónapban lehet már menni vérvételre, mert szerinte addigra rendeződik nagyjából a prolaktin szint. Aztán itthon szóba került, hogy a jövő hetet esetleg Kanizsán töltenénk, ám a mensesemet épp a jövő hét közepére várom, így ha elmehetnék a második napon vérvételre, akkor Kanizsa ugrik. Volt egy megérzésem a Hycosyval meg ezekkel a szabadságos dolgokkal kapcsolatban, így hát felhívtam az Intézetet és megkérdeztem, hogy B. doktor lesz-e most szabadságon. A hölgy közölte, hogy július utolsó két hetében nem dolgozik a doktorúr, és a tükrözést mindenképp neki kellene csinálnia (naná, hogy a következő ciklusom 7-12. napja épp beleesne), ám ha most szeretnék majd időpontot kérni HyCoSy-ra, akkor sem tudna sajnos adni, mert olyan teltház van, hogy kb. másfél hónapra be vannak fagyasztva a műtétek. Így aztán úgy döntöttem, hogy vérvételre sem megyek el, megvárom inkább a következő ciklust, addigra tán még jobb lesz a prolaktinom és nem lövöm el az beutalós ingyenvérvételemet egy esetleges rosszabb eredményre, a vizsgálat pedig amúgy is halasztódik minimum augusztusra. Először kicsit elkenődtem, aztán gyorsan megbeszéltem magammal, hogy biztosan így van jól valamiért. Úgyhogy, irány Kanizsa!

2013.06.20.
Ma délelőtt (lévén ciklus második napja) Dorkával karöltve elsétáltunk a Szent I. úti rendelőbe hormonvérvételre. Reméltem, hogy nem fognak kötözködni azon, hogy Csaba doktorbácsi márciusban írta a papíromat, most meg június van, de arra az esetre elmondtam volna, hogy március óta ez az első eset, mikor második napon vagyok úgyhogy szorrrri. Kevesen voltak (tán a nagy melegnek is köszönhetően), kb. 20 perc alatt végeztünk is. A hölgy csak annyit kérdezett, hányadik napon vagyok, semmi többet. Dorka kiválóan viselkedett, mint mindig ilyen helyzetekben, a várakozás ideje alatt kipécézett magának pár embert és nekik vigyorgott, csimmogott a szemeivel illetve elővette a tőle megszokott "Látod, de bájos kislány vagyok?" mosolyát és a hozzá tartozó jobbra történő fejbiccentést. Teszem hozzá, tényleg ellenállhatatlan... :) A vérvétel végén, mikor megkérdeztem, hogy "Akkor rendben is vagyunk?", Dorka már integetett is a nővéreknek, akik erre jól elkezdtek sápítozni, hogy milyenédesmegaranyosnemiskellettmondaninekiegyemmeg.... Eredmény egy hét múlva, azt még meggondolom, hogy a 21.naposra is elmenjek-e. Végülis miért ne?
Hazaérve felhívtam a Kaáli Intézetet és megpróbáltam időpontot kérni július 1-re, mondván "az lesz a 12. napom és még beleférnék a hycosy-ba" (tudom, hogy nem szép dolog hazudni, de igazából a 13 lenne, az az egy nap meg nekünk olyan mindegy...). A csajszi közölte, hogy nem dolgoznak, mert Semmelweis nap lesz és most mondja le a pácienseket, akik arra a napra voltak beírva... Próbálkoztam nála a keddel is, de arra meg (jogosan) azt mondta, hogy a doktorúr engedélye kellene ahhoz, Ő meg viszont csak akkor kedden lesz először, szóval ez ugrott. Így akarjak én kamuzni... Mikor letettem a telefont, először kicsit mérges voltam, meg gondoltam is, hogy már megint csúszunk és annyi szerencsém van, mint a k.-nak a jámbor élethez, de hamar váltottam és azt gondoltam, hogy ez biztosan így van jól. Mert valamiért így kell lennie. Ha másért nem, minimum még egy hónap, ami csak Dorkával teli gondolatokkal telik..:)
Most várjuk az eredményt, remélem jók lesznek a hormonértékek.

2013.06.26.
Ma kora délután magamra kötöttem Dorkát és elrohantunk a CSNT-be a laboreredményért. Hát, hogy is mondjam... Én tökéletesnek látom. A lényeg ugye leginkább a prolaktin volt, ami jelenleg nekem 6-os (tök mindegy a mértékenység), a referenciatartomány pedig 2,9 és 29 között van, szóval tök jó. Ugyanilyen sima ügy a TSH-m is, kellően alacsony ahhoz, hogy nem lehet még rosszindulattal sem belekötni, ám a többi eredményem is szuper. A lényeg, hogy emiatt nem kell a Kaáliba mennem, már csak a Hycosy-ra kapjak időpontot. Próbáltam a leleteim ismeretében kérni július végére egy előreidőpontot, de nem engedték. Majd telefonáljak ciklus első napján. Na ja. Tudtam én, hogy ezt fogják mondani, csak bepróbálkoztam. Remélem nagyon, hogy most már nem fogunk csúszni, harmadjára is...

2013.07.09.
Tegnap találkoztam Sziszivel, kedves Hoxás fórumos barátnémmal. Jót beszélgettünk, nagyon örültem a társaságának. Ő is az a tudományos alapon közelítő típus, mint én, szóval nagyon jól megértettük mindig is egymást. Rákérdezett a tesó témára, és elmondtam neki, hogy folyamatban vannak az előkészületek, meg hogy már megvan a 2. napos vérvétel is, meg az én dokim írt fel nekem 21. napit is, de arra nem biztos, hogy elmegyek, mert a Kaáliban azt nem kértek. Aztán Ő rábeszélt, hogy nehogymá kihagyjam, az is egy info lesz legalább (nyilván régebben még elmentem volna önállóan 14.napira is... hiába, öregszem már). Rájöttem, hogy igaza van, ha meg véletlenül Boga doktornak később eszébe jutna, hogy azért azt is kéne majd nézni, hát akkor már meglesz. Este még filóztam is rajta, hogy majd kiszámolom, hányadik napon is tartok, de elmaradt a számolás. Ma reggel újra eszembe jutott és megnéztem. Uffff, ma van a 21. nap... :)) Lenyomtuk Dorkával a reggeli szokásos dolgokat, aztán összenyaláboltam Bóbickát és elmentünk az Sztk-ba. Életem egyik legjobb vérvételén vagyok túl, ha lehet ilyet mondani. Épp kijött a csaj a papírért, épp csak egy ember volt előttünk, majd mikor én következtem, jóformán meg sem éreztem a szúrást, olyan jól eltalálta a hölgyike. Szerintem nem voltunk ott összesen 8 percet. Eredmény egy hét múlva, legalábbis ez a duma része, mert a múltkori papíron is megnéztem, hogy 20-án levették a vért, az eredményt pedig XY már 21-én validálta, szóval lehet, hogy pénteken már bepróbálkozom, hátha megkapom. Meglátjuk, hogy állunk progi ügyben.

2013.07.12.
Délelőtt bababörzére bicikliztünk a Kisasszonykámmal, ahol kellően nyűgös volt, úh. teljesen kiment a fejemből, hogy elmenjünk délre az eredményért. Mire eszembe jutott, addigra már aludt, szóval ennek most lőttek, hétfőn viszont már tényleg megyek. Ami jobban foglalkoztat most, az a mióma. Még március 12-én voltam Csaba doktorunknál, aki miután levette a cytológiához a kenetet, meg is vizsgált, majd megkérdezte, volt-e már miómám. Mondtam, hogy nem. Erre közölte, hogy most már van... Aztán szó szót követett, én öltöztem, aztán mikor kérdeztem, hogy most akkor mi lesz, azt mondta, hogy alig tapintható, meg hát gyorsan felöltöztem, így meg sem tudta nézni uh-al (?!?! - ezt a mondatát azóta sem értem.. ha szól, hogy megnézi, tuti nem öltözöm fel...), de amúgy is B. doktor majd úgyis megnéz alaposan a Kaáliban. Akkor ebben maradtunk, én meg nem igazán nézegettem ezt a neten. Aztán most rámjött az ötperc és gondoltam, utánalesek, mivel is állunk illetve állhatunk szemben. Hú, hát szörnyű. Mármint a tudatlanság, ami a miómám méretét és elhelyezkedését illeti, merthogy azon múlik minden. Lehet akár, hogy simán beültetés is lehet mellette, de lehet, hogy műtétileg el kell távolítani, ha túl nagy, vagy ha rossz helyen van, vagy mindkettő. Elvileg az ösztrogén és a progi rossz aránya jellemzi és tünetei lehetnek a hosszú, erős menses és hasi görcsök, meg durvább premens. Nekem egyik sincs, bár néha érzem a hasamat, amolyan megjövős érzéssel, de aztán ennyi. Remek. Most már még inkább várom, hogy mehessek már arra a nyavalyás hycosy-ra, hogy kiderüljön minden. Mert ha műteni kell, akkor az megint idő és megint csúszik minden. Jaaaaaaaj, már megint ezek az időpontok meg vizsgálatok!!!!! Miért nem tudok én rendesen, ágyban párnák közt teherbe esni, mint oly sokan??? Akkor lehet, hogy senki nem szólna még a miómám miatt sem.... Az első pár órában megint kétségbe estem és elkeseredtem nagyon, és szidtam magam, hogy minek is néztem meg egyáltalán, de aztán meg rájöttem, hogy ez most azért kellett, hogy fel tudjak készülni bármilyen eshetőségre. És persze, ha a rosszabb forgatókönyv lesz, akkor azonnal kérdezni is tudjak a továbbiakról a doktortól és ne pedig csak üljek vele szemben, mint egy idióta, akit leforráztak. Már azon gondolkodom, mi lesz, ha a laparos műtét miatt egy éjszakát kórházban kell töltenem, hogy fog Dorka éjjel aludni. Mert nappal nem lesz gond, csak az estétől tartok, meg hogy Ricsi nem hallja meg, hogy sír. Bár igazából tudom, hogy megoldaná. A nagyműtétre nem készülök, mert az lehetetlen, hogy bekövetkezzen, szóval avval nem számolok. Az, hogy a műtét után egy nappal hazaérve hogyan látnám el a tízkilós lánykát, az már mellékes, csak érjek haza. Ricsi szerint ne gondolkodjak már ennyire előre, mert nem lesz semmi baj és lehet, hogy igaza van, de igyekszem megértetni vele, hogy nekem ez KELL. Hogy fel tudjak készülni (majdnem) minden eshetőségre és max. pozitív irányban csalódom. Meg vagyok győződve róla, hogy az, hogy Dorka már velünk van és ennyi idős, az nagyban köszönhető annak, hogy sokszor elébe mentem a dolgoknak és már olyanra is foglaltam időpontot, amiről még csak sejtettem, hogy megtörténhet velünk...
Jövő hét közepén lesz az első napom, rég vártam ennyire. Remélem, nagyon remélem, hogy nem kapunk újra kosarat és indulhat a vizsgálat!!!

2013.07.14.
A szűk családom elment sétálni, engem meg itthon hagytak. Ricsi minden szépítés nélkül belenyomta nekem pacekba, hogy marha szarul nézek ki, feküdjek le inkább. Gondolom, nem volt kedve csúfoskodni velem a játszin, lássuk be, Dorka mellett amúgy is igencsak elhalványulnak a bájaim, most meg pláne. Tényleg olyan vagyok, mint akit egyszer már megettek és visszajött, szívem szerint aludnék egész nap, ha meg lefekszem akkor, mikor Bóbicka is durmol, csak nézek ki a fejemből... Aztán persze elalszom. Tök jó, hogy nézegettem ennek a nyomi miómának a tüneteit, mert azóta mindent produkálok. Kiváltképp a hasamat érzem, hol tompa, hol erősebb nyomások vannak, de nemcsak bal oldalom (ahol szerintem van a mióma), hanem a jobbon is, sőt, néha olyan, mintha az egész méhemet érezném. Meg még ki is sugároz a bal csípőmbe... Kissé cvíder is vagyok, meg mintha kicsit a melleim is másabbak lennének, kevésbé az a  Dorka által leamortizált két aszaltszilva. Többször van olyan "megjön" érzésem, és ezeket én nem igen szoktam produkálni, szóval teljesen premenstruciós szindrómám van, ami meg a miómától van tuti!!! Egyetlen fura, hogy ha hanyattfekvésből hasra fordulok, vagy ha teszem le Dorkát az ágyába, olyan érzésem van, mintha húzódnának a méhszalagjaim... Ami frankó, mert biztos átszövi az egész mindenségemet ez az izé. Jaaaaj, de szeretném már, hogy megvizsgáljon valaki!!!!!
Holnap elmegyünk Bóbinyuszival az eredményért, legalább megnézem, mennyire siralmas ez az ösztradiol-progeszteron arány nálam...

2013.07.15.
Ma van a 7. évfordulónk Ricsivel. Hét éve ezen a napon randiztunk először és ez a csodafiú elvitt engem Pécsre kirándulni, mert elejtettem egy olyan óvatlan mondatot, hogy Egyszerúgyelmennék... Hát elvitt. Romantikus volt, szép emlék.
Reggel hajat mostam, hogy ma mindenképpen szép legyek (már amennyire ez lehetséges, legalábbis a hajam ne lógjon csomókban), aztán mikor kinyitottam a hajformázós kellékekért a fürdőszobai szekrényt, véletlenül megpillantottam egy dobozt. Először azt hittem, hogy még anno megmaradt LH teszt van benne, de nem, terhességi teszt volt. Kibontottam, a kétdarabos szettből az egyik még benne volt. Visszacsuktam a dobozt és megnéztem a lejáratát: 2013. január. Először azt gondoltam, kidobom, mert hát lejárt és úgysem jó, aztán azt gondoltam, visszateszem még, mert jó lesz akár ellenőrzésnek, ha majd a fagyis tesó létét kell tesztelni. És mikor már visszaraktam a szekrénybe a tesztet, támadt egy iggggen hülye gondolatom, úgyhogy újra elővettem a dobozt, felbontottam azt az egy szem tesztet, kerítettem egy üveget és belepisiltem. Azt legalább ki akartam zárni, hogy baba miatt vagyok ilyen fáradtas-hasfájós. Már pisilés közben röhögtem magamon, hogy mit képzelek egyáltalán... Egyrészt sosem láttam még lombikos ciklusokon kívül pozitív tesztet, másrészt jól átgondoltam és azon túl, hogy ebben a hónapban nemigen vittük túlzásba a lámúrt, kb. peteérés  környékén volt életem(és szerintem Ricsié is) egyik legvacakabb együttléte (köszi Dorka), nem mellesleg pedig a teszt is csak egy Rossmannos teszt, ráadásul 25-ös, nekem meg még visszavan két nap ciklusból, nochdazu a papírcsíkocskának le is járva a szavideje...
Miután jól kiröhögtem magam magamon, azért megcsináltam a próbát, ha már egyszer összerondítottam egy üveget és letettem a papírkát a fürdőben és ott hagytam. Pár perc múlva mentem vissza, mert a lánykám már megint elkezdte a wc-be nyomkodni a wc kefét és erről le akartam beszélni, amikor rápillantottam a tesztre és azt sem tudtam, mit látok hirtelen: két csík volt rajta... Gondolatok: aznemlehet, nincsisott, dekétcsíkvan, rosszateszt, nemlehet, demivanhamégis, rosszateszt, éshamégis, jézusmária, denemmertrosszateszt...
Próbáltam higgadt maradni. Aztán szépen felöltöztettem Bóbickát és elindultunk sétálni. Már reggel elterveztem, hogy elmegyünk a Plázába Apának venni valami kis apróságot az évfordulóra, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle... Ha már pláza, akkor bementünk a drogériába is és vettem egy olyan tesztet, aminek jó a szavideje... Ricsi kapott egy nagyon elegáns kis "palackpostát", amibe aztán itthon egy kis szöveget írtam és beleraktam a másik, szintén pozitív tesztet... Mert hogy az is az lett. Nem reggeli, hanem kb. negyedik-ötödik vizeletből, mégis az lett.
Nem merem még magam beleélni, annyi minden történt már velünk és azon túl, hogy megismétlődhet, még más dolgok is történhetnek... Várok. Dokihoz nem megyek még, nem is tudnék, hiszen Szandra blogjából tudom, hogy szabin van három hétig. Mire visszajön, addigra épp lenne szívhang... Ha addig minden rendben lesz...

2013.07.17.

Ma hajnalban nem tudtam aludni (egyik jobbról szuszogott, másik balról horkolt), így fél ötkor úgy döntöttem, megcsinálom az ellenőrző tesztet. Nem mondanám, hogy ez az a tipikus reggeli első vizelet volt, mivel két órával előtte már voltam kint a wc-n, ennek ellenére sikerült majdnem fél liternyit pisilnem. Nem tudom, hogy ez mennyire játszott közre, de a ez a teszt halványabb eredményt hozott, mint a két nappal korábbi...:(( És szerintem nem kicsit halványabbat. Nagyon szomorú lettem, mert egy kicsit azért már kezdtem beleélni magam, de aztán úgy döntöttem, hogy ennek biztosan oka  van és így kell lennie. Bizonyára nem volt annyira életképes ez a kis embrió és már kezd ürülni a hcg a szervezetemből is. Most már csak azt várom tényleg, hogy a nap folyamán megjöjjön a menzeszem és kitisztuljak teljesen, aztán hívhassam az Intézetet időpontért. Tudom, hogy így van jól, de akkor is, jobb lett volna inkább ezt a kis közjátékot kihagyni, mert nem sok rosszabb dolog van, mint a hamis remény...:((

2013.07.19.

Már két napja késik. Sokat agyaltam rajta, hogy miért is késhet, próbálok orvosi-biológiai magyarázatot találni rá. Talán a progeszteronom még mindig túl magas ahhoz, hogy leváljék a nyálkahártya vagy mi? Van, hogy fájdogál a hasam, de amúgy semmi extra. Ma reggel újabb tesztet csináltam, a csík erősebb, mint tegnapelőtt. Nem értem. Most már ott vagyok, hogy tényleg minden megoldás érdekel, csak ne méhen kívüli legyen...:((( Szörnyű ez a bizonytalanság, ez nagyon nem hiányzott... Csaba doki csak augusztus 6-án rendel először, de hiába is rendelne most, még úgysem látna semmit, már ha lenne mit látnia egyáltalán. Most már nem tesztelek egy darabig, az tuti. Igyekszem nem foglalkozni ezzel a dologgal (nem könnyű) és mindent úgy csinálni, ahogy eddig. Itt vagyunk Kanizsán, örülünk a nagyszülők, Csilla és Hanna társaságának és a rekkenő hőségnek. Dorka nagyon bújós, csomót kéretzkedik ölbe és meg cipelem a tízésfél kilós seggét :)) Imádom!!! :)) Élvezi a hintázást, a babakocsi tologatást meg a gyerektársaságot. Jól van és ez a legfőbb most. Majd lesz valami.

2013.07.23.

Vettem egy új tesztet. Megcsináltam. Ugyanolyan, mint az előző vagy rosszabb. Nem tudom, mert nem sikerült ugyanolyat venni, de hogy nem erősebb, az tuti. És mivel nagyon sokat, szinte állandóan nyom a jobb oldalam, most már elfogott a pánik. Úgy érzem, valami nagyon nem stimmel. :((( Nem hiszem el, hogy már megint méhen kívüli... Nem akarok kórházba menni, nem akarok műtétet, főképp, hogy mi lesz Dorkával...

2013.07.24.

Az éjjel már halálfélelmem volt, hogy mi lesz, ha reggelre elposszan a vezetékem, bevérzik a hasam és fel sem kelek... Szerencsére sikerült felhívnom egy kanizsai magán nőgyógyásznőt és óriási mázlimra kaptam is este hétre hozzá időpontot. Annyira lassan vánszorogtak az órák, hogy el sem tudom mondani... Persze már háromnegyedkor a rendelő várójában ültünk, ám csak fél nyolc után kerültem be. Nagyon rendes volt a doktornő. Elmondtam, mi a helyzet, hogy ma épp egy hete késik a mensesem, elmondtam az előzményeket is, aztán megvizsgált. Azt mondta, hogy ebben a stádiumban még nem tudná megállapítani a méhen kívülit, de amit most Ő lát, az egy "5mm-es petezsákot imitáló képlet", na és a lényeg: méhen belül. Elővett még egy pisilős tesztet is, hogy azért ezt most csináljuk meg és láss csodát: Ezen a tesztcsík ugyanolyan erős volt már, mint a kontrollcsík. Persze kérdeztem, hogy ez milyen érzékenységű teszt, de arra nem tudtunk fényt deríteni. Mindegy, ha még 10-es is volt (az én 25-öseimmel szemben), akkor is nagyon brutál volt a különbség. A doktornő azt javasolta, hogy feleslegesen ne teszteljek már, inkább a jövő héten kellene egy kontrollra elmenni és megnézetni, hogy a mi kis "imitáló képletünk" növekszik-e, bár szerinte mindenképpen fog, mert szerinte ez egy jó terhesség és nincs itt semmi baj. Mellesleg az ultrahanggal meg tudta nézni, hogy a jobb petefészkemben van egy 11mm-es ciszta, úgyhogy szerinte ez okozhatott némi kellemetlenséget, illetve mikor rákérdeztem, hogy mi a helyzet a miómámmal, akkor közölte, hogy Ő bizony olyat nem látott... Ha esetleg mégis van, akkor az annyira jelentéktelen, hogy nem zavar be semmibe. 

Nem tudom, mit mondjak, vagy gondoljak... Egyenlőre az öröm a legkevesebb, amit érzek, és bár Dorka mellett nem ér rá az ember sokat aggódni, azért a bizonytalanság igencsak erős. Majd lesz valami, de tényleg. Éljük tovább a szokásos hétköznapokat, a Legkisebb pedig eldönti, hogy szeretne-e hozzánk tartozni. Lehet, hogy kicsit nyersen hangzik, de egyenlőre nem tudok és nem is akarok mást tenni. Az első Dorka és az Ő igényei, közben persze azért bízom a testvérkéjében. Dorkával lenni és körülötte tevékenykedni óriási hálás dolog, nem is érek rá naphosszat remegni, hogy mi lesz ha így vagy úgy lesz. Majd lesz valami, a halálfélelmem viszont elmúlt szerencsére...

2013.07.29.

Sikerült elérni telefonon a doktoromat, jövő szerdán kell bemenjek majd hozzá a kórházba délután, mert akkor ügyel, a magánrendelésére már nem tudott bezsúfolni. Nem bánom, jól lesz nekem ott is, csak lásson már szívhangot...

2013.08.04.

Tegnap jöttünk haza Kanizsáról, délután volt egy kis barna-piros akármi, de elmúlt hamar. Volt már ilyen velünk bizonyos alkalmakkor. Ma reggelre újra lett és már kicsit több. Bementünk a kórházba, hogy azért nézzenek rám az ügyeleten és orvos írjon utrót, ha kell, ne legyek önszorgalmas ennyire. Épp a doktorom ügyelt, megnézett uh-al. 6mm-es petezsákot talált... :(( Írt utrogestant, meg szedjek magnéziumot, no-spa-t és jöjjek vissza pénteken délben uh-ra. Persze ha nagyon véreznék és görcsölnék, akkor azonnal bármikor. Szerintem Ő is tudja, hogy ez ennyi volt, már csak abban bízom, hogy kiürül magától rendesen és nem kell a műtéti befejezés. A tárgyilagosságomnak több oka is van, legfőképp az az üresség, amit érzek. Ha ránézek Dorkára, még inkább elcsodálkozom azon, micsoda csodája is Ő a természetnek és mekkora szerencse, hogy Ő van nekünk. Nagy segítség a léte, a kis lénye... Szörnyű. Így nagyon más sírni, mert tudom milyen érzés egy gyerek léte. Azt siratom ebben a Kicsiben, aki lehetett volna. A mi kis Legkisebbünk. Nem vagyok negatív meg pesszimista, csak látom, mi van most már minden egyes mosdóba menetelkor, tudom, hogy másfél hét alatt nem 1mm-t kellett volna nőnie. Persze, ez a természet rendje, bizonyára nem volt életképes és inkább most, mint akárhány hetesen vagy megszületve és úgy betegen, de akkor is. Egy kicsit elhittem, hogy nekünk is lehet szerencsénk, de nem. Már megszokhattam volna, hogy nekünk mindenért jobban meg kell dolgozni, fizetni. Istenem, kérlek, ne kelljen kórházba mennem, nem akarom Bóbickát itthon hagyni (nagyon anyás mostanában), és vigyázz a mi második Angyalkánkra, aki most már szinte biztos, hogy hamarosan Hozzád költözik, fel a testvérkéje mellé...:((((

2013.08.09.

Megvolt a déli ultrahang. Minden rendben, már amennyire rendben tud lenni ilyenkor valami... A baba a meglehetősen erős hét eleji vérzésemkor kiürült, nincs már nyoma méhen belül. A méhnyálkahártya 5 mm, a méh maga nincs már megnagyobbodva. Jövő héten azért még el kell menjek egy kontrollra, hogy lássa a doktorom, minden rendben zajlik-e tovább. Addigra már a menoteszt is negatív lesz. A mai nap legjobb híre tehát, hogy nem kell missed ab műtétre mennem... Tényleg jó hír, nagyon nem hiányzott volna még az is a lelkemnek. Mit is mondhatnék? Igyekszünk elfelejteni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Azt kellene, de nem könnyű. Mi mindent álltunk már ki, és mi mindent kell... Okkal történt mindez, tudom. És azt is tudom, hogy nem azért, hogy megtudjuk, spontán is lehetne babánk. Más oka van és majd kiderül, hogy vizsgázunk. Megkérdeztem a Doktoromat, mi ilyenkor az ajánlott pauza, és szerencsére azt mondta, ami amúgy is játszana nálunk: ezt a ciklust még várjuk meg és a következő már okés. Egyszóval most úgysem tudnék menni a Kaáliba (Boga doktor megint szabin van), ám a következőre már bejelentkezhetek. Legalább akkor ebben legyen szerencsénk...

Ma végképp elengedem a mi kis "Imponáló képletünket", legalábbis megpróbálom. Hálás vagyok, hogy van Dorkánk és nem csak a kis lényéért, hanem azért is, hogy leköti a figyelmemet és az energiáimat. Ám mikor kicsit elkalandozom, akkor belül sírok, de nagyon. Mert most már tényleg tudom, mi tud lenni két mikronnyi sejtből, milyen kis Drágaság, Boldogság, Huncutság és Gyönyörűség. Egy kis EMBER, aki a MIÉNK és aki nem születhetett meg... Most már tényleg két Angyalka szülei vagyunk...

2013.09.05.

Normál ciklus esetén már elsején meg kellett volna jönnie és telefonálhattam volna időpontért a Kaáliba. A feltételes mód nyilván egyértelművé teszi, hogy még mindig várok. Nagyon várom már, és miközben tudom, hogy várhatom, hogy egy ilyen hónap után majd 28 napra megjöjjön, mégis kicsit türelmetlen vagyok. Annyira szeretnék már menni, túlleni ezeken a vizsgálatokon és érezni, hogy haladunk... Szerdán voltunk újra Kerekítőn és volt ott egy anyuka a három hónapos kisbabájával. Olyan csöpp volt, hogy azt gondoltam, sosem volt Dorka ilyen kicsi és ilyen kis törékeny... Szívem szerint elkértem volna egy kicsit, hogy megfoghassam és érezhessem, milyen egy ilyen minit fogni újra... Nagyon szeretném már újra átélni ezt... Közben meg Dorka egyre édesebb és élvezem, hogy már egyre nagyobb és okosabb. Imádom!! De most valahogy akkor is úgy érzem, kell, hogy legyen testvére, úgy érezném igazán teljesnek az életünket...

2013.09.07.

Tegnap délután végre megjött, naná, hogy péntek délután, hogy már ne tudjak időpontot kérni... Ma reggel aztán próba-szerencse alapon felhívtam az intézetet és jupppiiii. Hycosy időpontot kaptam szeptember 17-re. Előtte nap kell telefonálnom, mert csak akkor tudják majd megmondani a másnapi műtéti beosztást. Nagyon örvendek!!!! :) (Ja, megkérdeztem csak a miheztartás végett, hogy kb. mibe fog fájni, és mivel nem kell majd kontrasztanyagot nyomatni, így megállunk 15ezerben. Nos, ennek is örvendek. A másik verzió 35 lett volna...)

2013.09.17.

Tegnap kaptam időpontot, úgyhogy ma reggel 9-re kellett mennem. Egy-egy mozzanatot azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, mielőtt magamra öltöttem a kis műtős köntöst (mi maradhat rajtam, mi nem, már nem emlékeztem), aztán vártam. 10-ig. Mert akkor mehettem csak a műtőbe... Aztán feküdtem még negyed órát ugyanott széttárt lábakkal, mert a doktor csak akkor jött le... Addigra már jól összefagytam, tekintve, hogy kint kerek 12 fok volt és szakadó eső meg szél, bent pedig nem igazán volt fűtés. Még a vetkezdében kaptam egy Cataflam-koktélt, úgyhogy nem tudom, hogy ez is közrejátszott-e, de igencsak jól viseltem a vizsgálatot. A pesti klinikán egyszer már volt ugyebár ilyen beavatkozás és akkor rosszul lettem utána. Nagyon kellemetlen volt, rettenetesen feszített és görcsölt a hasam akkor, most viszont pár menstruációs görcstől eltekintve semmi extra. Szinte el sem hittem, mikor közölte a doktor, hogy készen is vagyunk. Nem volt több, mint három perc, de az is lehet, hogy még annyi sem. Aztán kicsit kicsüccsentem az őrzőbe, de nem igazán volt miért. Öltözés után felmentem és ott újra várakozás jött, most már a végeredményre és az elbocsátásra. 3/4 12 után mehettem be... A doktor elmondta, hogy minden frankó a méhem belsejében és a következő hónapban a 10. cn-on jöjjek vv-re és uh-ra. Nyilván előtte az első napon kell telefonálni az időpontért, illetve azért, hogy beleférünk-e tb-s keretbe vagy sem. Ha nem, akkor alapból 95ezer. A mostani vizsgálat tényleg 15 rugó lett. Ja, és B. doktor azt is mondta, hogy 1 db embrió beültetését javasolja. Ott és akkor nem mondtam neki semmit, de ezt még itthon átbeszéljük. Mi sem ikrekre hajtunk, de egyes beültetéssel felére csökken az esélyünk, hogy egy is megtapadjon... Dorka is két embrió beültetésének eredménye... Nagyon nehéz ez...Megint eszembe jutott, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha sikerül a spontán babánk...:((( Persze, tudjuk, mennyi értelme van a milettvolnaha kezdetű gondolatoknak. 

Dél múlt pár perccel, mikor végeztem és kiléptem az Intézetből, addigra Dorka már itthon megebédelt és el is aludt, úgyhogy gyalog jöttem haza. Fél óra alatt hazaértem és bár esett és fújt, nem volt olyan borzasztó. Ettől függetlenül, mikor már harmadszorra csavarta ki a szél a kezemben az ernyőt, megállapítottam, hogy igenis kell nekem (és a gyerekeknek) egy kocsi, amit bármikor mobilizálhatok. Csak jussunk el odáig...

2013.10.05.

Legnagyobb meglepetésemre ma délelőtt megjött a mensesem. Alapjában ez nem lett volna érdekes, de nem gondoltam, hogy már mostanra ilyen szépen visszaáll a ciklusom 28 napra. De így lett, így még akkor frissiben telefonáltam az Intézetbe, hogy miújság van. Egyenlőre az van, hogy majdnem biztos, hogy beleférünk a tb-s keretbe (igen jó lenne anyagilag) és 14-én hétfőn mehetek reggel vv-re és 10-re uh-ra. Nahát, már itt tartunk...

2013.10.07.

Telefonáltam ismét és már a bemutatkozáskor közbeszólt Annamária, hogy tudja miért csörgök. A lényeg, beleférünk a keretbe, szóval "csak" a gyógyszereket kell majd fizetni. Remélem legalábbis, hogy lesz mit fizetni, mert kelleni fognak a gyógyszerek...

2013.10.14.

Ricsi itthon maradt és vigyázott Dorkára (vagyis az álmára), én meg fél nyolcra mentem vérvételre. Mikor hazaértem, még durmoltak javában és csak 9-kor keltek. Nekem sem lett volna baj a fél hetes kelés, ha fél 4-től fél 6-ig nem szórakoztatott volna a kisded mindenféle enni-inni-sírok műsorral, aminek a vége orrszívás és elájulás lett. Ezek után nyilván jólesett neki kilencig szundikálni...:) Gyors gyerekrendberakás után már mentem is vissza ultrahangra 10-re. Nagy csodálatomra nem is kellett sokat várni, pedig már mindenre fel voltam készülve, rengetegen voltak. A vizsgálat eredménye: a 10.cn-on 8,7mm-es endometrium és egy jobb oldalon gyönyörűen növekvő 17,4mm-es tüsző (micsoda jó kis spontán bébi alapok ezek...). A doktor azt mondta, innentől kétnaponta ultrahangoz, ami számomra azt jelenti, hogy a szerda és a péntek szinte biztos, mert leginkább szombaton már repedni fog a tüszőm, köszönhetően ennek a szépen beállt 28 napos ciklusnak. Így a legújabb időpontom most szerda 10óra15. A fagyibabákért (éves fagyasztás) most nem kellett fizetnem, azt mondta a kishölgy, hogy ilyenkor meglátják ki hogyan és hányan olvadnak fel és ha lesz tovább fagyasztandó, majd csak akkor kell az éves díjat kifizetni. Egyenlőre megmaradt harmincöt rugóm... Fél 11 után pár perccel már itthon is voltam és vittem az elsőszülöttet sétálni, az idesapja meg mehetett a robotba. Hatékonyak voltunk délelőtt...

2013.10.16.

A ma délelőtti uh eredménye: 12.ciklusnapon méhnyálkahártya 11,9 mm, tüsző 21 mm. Elég szépnek mondanám és B. doktor is úgy vélte...:) Kövi időpont péntek reggel fél 9, szerintem ott és akkor már sokkal okosabbak leszünk a továbbiakat illetően. Eddig úgy tűnik, az értékeimet tekintve rajtam nem fog múlni a fogantatás, csak és kizárólag az embriónak kell példaértékűen viselkednie. :)

2013.10.18.

Tegnap este is és ma reggel is pisiltem egy-egy jó erős pozitív ovutesztet, gondoltam, hátha szükség lesz rá. Nem lett. Merthogy  az uh-n kiderült, már meg is volt az ovuláció... Kicsit meglepődtem, de nem baj. Nyálkahártya 12,9 mm, doktor mondta, menjek fel, megbeszéljük a hétfői transzfert. Ebből a megbeszélésből az lett, hogy azt mondta, hétfőn lesz a transzfer. Aztán megkérdezte, hány bébit kérünk. Mondtam, hogy kicsit hezitálok, mert jó lenne biztosabbra menni a kettővel, ám tartunk az ikrektől a koraszülés miatt. Kérdeztem, tudna-e mondani valamit, amivel erősít vagy cáfol bármit, de MEG SEM SZÓLALT... Kérdeztem, mi lesz a másik embrióval, ha a kettes fagyasztásból csak az egyiket kérjük, erre közölte, hogy ő ilyet nem mondott, hogy kettesével vannak fagyasztva... Pedig de, megnéztem a régi bejegyzésben. De nem azt kérdeztem, hogy mit mondott, hanem hogy mi lesz a másikkal. Semmi válasz. Láttam, hogy teljesen parttalan ez a "beszélgetés", úgyhogy mondtam, legyen egy embrió. Ő pedig azonnal rávéste a papíromra és jól bekarikázta, mintha osztálynaplóba írt volna be egy giga nagy karót. Aztán megkaptam a gyógyszer-ukászt írásban és elköszönt. A recepción megkérdeztem a hölgyet, hogy az esti adag utro-t már mától el kell-e kezdjem, erre azt válaszolta, hogy úgy csináljak, ahogy a doktor úrral megbeszéltük. Mondtam, hogy a doktor úrral ma speciel semmit nem lehet megbeszélni, a gyógyszereket pláne nem. Csak lesett egyet, aztán azt mondta, kezdjem el nyugodtan... Értem, hogy tb-s vagyok most, meg értem, hogy túlhajszolt az orvos, de ennyi erővel a száz rugómért is ugyanúgy magamra maradtam volna a kérdéseimmel... Mindenesetre jól fölpöcköltem az agyamat. A lényeg, hogy holnap délelőtt kell hívnom őket újra, hogy hétfőn hányra menjek. Persze ez majd csak azután, ha a hétfő reggel 3/4 8-as telefonom alkalmával elmondják, hogy szépen fejlődik a kiolvasztott babácska...

2013.10.20.

Tegnap délelőtt többször is telefonáltam, de a vége az lett, hogy próbálkozzak ma reggel újra. Végül aztán megszületett az időpont: hétfő 14 óra. Eddig nem érdekelt annyira a dolog, de most már tényleg kezdek izgulni kicsit és kezdem beleélni magam. Dorka holnap lesz másfél éves, hihetetlen, hogy a másfélszülinapját már négyesben töltjük majd... Nagyon várom már!!! :)

2013.10.21.

Reggel nyolc és negyed 11 között négyszer telefonáltam (valójában többször, de csak ennyiszer tudtam bárkivel is beszélni), mert mindig hol fél óra, hol húsz perc türelmet kértek. Aztán az utolsó hívás alkalmával kapcsolták végre a biológust, aki a következőt mondta: "Sajnálom Mónika, de elmarad a beültetés. Sajnos nem sikerült egyik embriónak sem túlélnie a kiolvasztást." Nem is tudom, mit mondtam erre, mert nem igazán kaptam szikrát... A következő pillanatban már újra a recepciós hölgy volt a telefonban és kérdezte, hogy kifizetném-e a vizsgálatokat, mert akkor nem menne el a tb-s alkalmunk és hamar kezdhetnénk újra, ám ha maradunk a tb-s verziónál, akkor minimum három hónap múlva indulhatunk csak. Mondtam, hogy ne haragudjon, de most nem bírom ezt higgadtan átgondolni, meg a párommal is meg kell beszélnem és egyáltalán, ÚRISTEN, HOGY TÖRTÉNHET EZ VELÜNK????!!!! Csak ültem a telefonnal a kezemben és nem bírtam elhinni, hogy hat embrióból 0, azaz nulla élte túl... Pedig azt mondják, micsoda remek módszerrel és aránnyal dolgoznak itt és erre... Még órákkal a történtek után sem bírok magamhoz térni. Annyira készültünk erre a napra, már több, mint fél éve... Nem tudom még, hogyan lesz tovább. 

Dorka ma, épp ma másfél éves. Hittem, hogy ez nap még inkább különleges lesz. Nagyon nehéz most, igyekszem azt értékelni, amink/akink van. Pedig direkt már tegnap este sütöttem sütit mára, a kis házi ünnepségünkre, mondván, hogy a beülti után úgyis feküdnöm kell majd. Hát nem kell...

Valaki nem akarja, hogy Kisbóbitának testvére legyen... 7 embriót veszítettünk el röpke három hónap alatt... Lehet, hogy valamit nem jól csinálunk, vagy egyszerűen csak nem érdemeljük meg? Nem tudom. Nem tudom, hogyan tovább, egyenlőre nem bírok újra szurikra és hormonokra gondolni. Ami biztos, hogy ennek a projektnek végképp vége, úgyhogy már nem érdemes vázlatként írnom. Mérhetetlenül szomorú vagyok :((((

Kora-csoda Dorottya érkezés Anyabóbita szemével, őszintén

Itt ülök zombiként két etetés között és próbálok gondolatokat kicsikarni az agyamból. Vannak (mármint gondolatok), de a fáradtság miatt nem biztos, hogy értelmezhetőek is lesznek. Mindenesetre megpróbálom elmondani, mi is történt azon a bizonyos múlt hétvégén. Bár ApaBóbita már leírta a lényeget, az én szemszögem is érdekes lehet...

Péntek reggel (április 20-án) korán keltünk mindketten. Igyekeztem Pestre az utolsó munkanapom alkalmából, autót, telefont, laptopot leadni és a többiektől elköszönni. Indulás előtt még eszembe jutott, hogy ma vagyunk 34hetesek és 1 naposak és nem lőttem még pocakfotót. Gyorsan eszközöltem, majd irány Budapest. Ügyesen hamar végeztem mindennel, elköszöntem mindenkitől, akivel együtt dolgoztam, aztán sűrűn ígértem, hogy mindenkinek küldök majd Dorka-fotót, de azért arra még várni kell, hisz hol van még május 31.... Kedves kollégám hazahozott Győrbe, majd gyorsan elvágtattam délután 1-kor a védőnénihez, hogy a cukortesztre egyeztessünk időpontot. Hétfő háromnegyed 8. Itt leszek. Aztán hazajöttem és a "Végre, de édes lesz a pihenés ebben a hat hétben" hangulatban ledobtam magam a kanapéra és nyomtam egy szundit.

Ricsi hazaérkezvén összenyalábolt és fél 5-re elmentünk a kórházba szülésfelkészítőre. Jó kis túra volt, nagyon élveztük mindketten és később itthon meg is beszéltük a látottakat. Ricsi kicsit bepánikolt, én pedig inkább izgultam és vártam, hogy "Milyen jó lesz, ha majd mi is!!" Közben a kórházban még beugrottunk Zizikéhez, aki két nappal korábban váratlanul életet adott Ádámnak. Annyira persze nem volt váratlan, hisz várandós volt, de épp a 37. hetet töltve sikerült maga alá vizelnie odahaza. Gyors meg is kérdeztem tőle, milyen érzés volt, mikor elfolyt a magzatvíz, azt mondta olyan, mintha bepisilt volna. Klassz mondom, és érdeklődtem, hogy van-e most nyoma a kanapén, mert Ricsi retteg, hogy a vaccs új ágyat televizelem. Azt mondta nem tudja, a párja erről nem referált, de majd megérdeklődi. Ádám egyébként roppant szép és formás baba, meg is beszéltük ApaBóbival, hogy "egy ilyen" nekünk is jó lesz...

Szóval hazaértünk 7 körül és úriasan leültünk vacsorázni. KisBóbita őrült táncot lejtett a pocakomban és le is ültem Ricsi mellé a kanapéra, hogy nézze meg, mit művel a lánya. Miután jól kiszörnyülködtük magunkat, közöltem, hogy nem is tudom, hogy fogom bírni még a köv. 3-6 hetet és irigyeltem Zizit, hogy túl van mindenen. Nem mintha bajom lenne a várandóssággal, véletlenül sem, nagyon vártam, hogy az lehessek. Csak amikor két vízlufit hord az ember a lábai helyén és nem kap levegőt a hasától, az már igencsak karcos. És még hol a vége... Ezzel a gondolattal és egy hangos "megyek inkább mosogatni" kijelentéssel kinyargaltam a konyhába. Épp kb. az ötödik tételt mosogattam, amikor egy hatalmas vízfröccs futott végig a lábszáramon. Mivel az ember agya villámgyorsan cikázik, három gondolatom volt egyszerre:

1 - hogy tudtam így kifröcskölni a vizet, hogy még a pizsigatyám szára is tocsog a vízben?! Ja, most nézem, nem is locsoltam ki!

2 - akkor viszont bepisiltem! Ja, nem is kellett pisilnem!

3 - atyaisten, elfolyt a magzatvíz!!!!!!! Bóóóóóóóóóóóbííííííííííííííííííííííííííííííííí, gyere gyorsan!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A másodperc töredéke alatt termett mellett az ember és azonnal felismerte a helyzetet. Csodáltam érte, mert én bepánikoltam, pedig mindig azt gondoltam, ez fordítva lesz. "De hát az nem lehet!!!!!!!!!!Még csak 34 hetes!!!!!!!!! Most akkor mit csináljak?" Ricsi gyorsan és tárgyilagosan közölte, hogy azonnal vessek le mindent és irány zuhanyozni. Ő rögtön ott termett a felmosóval és feltakarított, s míg én zuhanyoztam, felhívta az egész családot egyesével, összecsomagolt és felöltözött. Mint egy gép... Amerre jártam a lakásban, arra folyt a víz, persze gyorsan betettem egy giga betétet, de persze nem sokat ért. A kocsiból felhívtam a szülésznőt, hogy mi a helyzet, ő pedig sajnos közölte, hogy ebből valszleg nem lesz ma bébi, mert tuti megpróbálják majd a dokik bent tartani a kora miatt, holnap viszont ő vizsgázik és nem tud jönni. Hát ez igazán király!! Mindegy, én vagyok a hülye, hogy április 20-án, este 8-kor összebrunnyantom magam a konyhában! És azért tegyük hozzá, hogy mekkora mák! Előtte két perccel még azon a bizonyos kanapén ültem, és ha nem megyek ki mosogatni, oda folyik ki az egész. ApaBóbinak egy okkal több, hogy büszke legyen rám! Ennyire figyelek a részletekre!

Beértünk, felértünk, gombot nyomtunk, elmondtuk, jöttek, megvizsgáltak. 3111. Hm. NST, infúzió, hogy visszatartsuk a fájásokat és egy tüdőérlelő szuri. A szurinak csak annyit hibája van, hogy a hatóideje 24 óra, úgyhogy próbáljam meg addig kihúzni. Addig apa menjen haza, én feküdjek be az egyik kórterembe és próbáljak pihenni. Lefeküdtem az egyetlen üres ágyra és néztem bele a vak sötétbe. Egyrészt azért sem bírtam volna lehunyni a szemem, mert a kapott infúziótól úgy vert a szívem, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Ezt később a nővér orvosolta, de a másik ok nem szűnt. Ez pedig a félelemmel vegyes rémület. Azon gondolkodtam, hogy mit keresek itt és hogy ez nem lehet, hogy velem történik. Így töltöttem az éjszakát és reggel hatig másfél órát aludtam. Fél hétkor kezdett görcsölni a hasam, majd negyed óra múlva újabb görcs jelentkezett. Gondoltam, ez biztosan jósló fájás. Aztán jött egy-egy 9, majd 6 és 5 percenként. Akkor már Ricsi is beért és Busznyák doktor is feljött a nőgyógyászatról megvizsgálni. Járkáltam a folyosón, Ricsibe kapaszkodtam, aki szegény rémültem és kérdőn nézett rám könnybe lábadt szemmel, hogy mondjam, mit segítsen és ő megteszi...Mikor már 3 percenként jöttek a fájások 11 óra körül jártunk és a doktor vizsgálata alapján mehettünk a szülőszobára vajúdni. Persze nem abba a két csini szobába kerültünk, ahol minden volt, hanem abba a nagy, válaszfalakkal ellátott négyszemélyes vágóhídi helyiségbe, ami egy kissé kevésbé volt barátságos a zöld csempés falaival. Valahogy a Dexter című filmsorozat jutott eszembe, ahogy mindenféle válogatott cuccal kínozzák halálra az embereket egy pukkanat kórteremszerű helyiségben.. A doktorom elmondta, hogy most muszáj oxitocint bekötnie, hogy gyorsítsa a fájásokat, mert ennek a babának legkésőbb 3-ig meg kell születnie. Nem értettem, miért épp így és eddig, de azt mondta, hogy szombat van és eddig van a koraszülöttes orvos, Dorkát pedig mindenképpen vele szinkronban akarja kezelni.. Legalább tudtam, mennyi van max. hátra. Arról ugyanis sejtelmem sem lehetett, mi vár még rám...

A fájások nagyon gyilkosak voltak és kértem, hogy hadd keljek fel. A szülésznő labdát hozott és azon próbálkoztunk. Mikor ráültem, akkora könnyebbség volt, hogy elmondani nem lehet. Persze, nem volt kellemes, de el bírtam viselni. A baj csak az volt, hogy a hasamra szerelt tappancsok lecsúsztak folyton és nem lehetett tudni, hogy most KisBóbita vagy az én szívem zakatolását halljuk. Két ilyen klassz fájás után jött újra doktor és közölte, hogy ne haragudjak, de muszáj lesz háton fekve végig csinálni az egészet, mert a baba korára tekintettel nem kockáztathat egyetlen pillanatot sem. És persze kérés volt az is, hogy ha lehet, ne nagyon mozogjak, csak fújtassak szép lassan. Ezt lehet. Na innentől viszont teljesen kész lettem. Az addigra szinte egybefüggő fájások közben azt hittem szétszakad a derekam, amit persze önkéntelenül is meregettem az ég fel, amitől a tappancs csak elmozdult. A doktor szerint akkor már két fájásnál is lelassult Dorka szívhangja és legnagyobb meglepetésünkre a körülmények ellenére még mindig csak egy ujjnyi volt a tágulás mértéke. Még egy kicsit próbálkoztunk, aztán délután 1 után valamivel a doktor határozottan közölte, hogy ezt írjam alá és irány a császármetszészde. Nem is volt kérdés, hogy hogy s mit szeretnék, amiért persze utólag kimondhatatlanul hálás vagyok. Mikor a műtőbe vittek, felültettek az asztalra és egy katonás ember közölte, hogy mit és hogyan csináljak. Kinyögtem gyorsan még egy fájást, majd a gerincembe nyomta az epidurális injekciót. Egy perc alatt múlt el minden addig fájdalmam... Aztán hanyatt feküdtem és néztem a plafont. Nem bírtam felfogni, hogy ez mind velem történik. Aztán olyan volt, mintha valaki filctollal vonalat húzott volna a hasam alján. Bepánikoltam, hogy ha ezt így érzem, akkor a vágást is fogom érezni!!! Majd húzások és rángatások sora következett. Kellemetlen volt, de nem fájt semmi. A doktorok beszéltek a fejem fölött, én pedig zombi módjára néztem csak ki a fejemből. Busznyák doktor egyszer csak egy magzatmázas gombócot mutatott fel a fejem felett és közölte: Na Mónika, itt van a kislánya!! Nem fogtam fel, mit mond. Csak hallottam, hogy valami nyöszörgés volt, majd a leszívó berendezés szörcsögése jött. Ennyi. Még hosszas rángatások és fura megjegyzések: " Nem is szabályos a méh formája, milyen rövid a nyakrész is, lehet, hogy meg sem tudta volna természetes úton szülni." Hm. Újra húzások-rángatások a hasam felől, majd hirtelen feltűnt a szemem bal sarkában zöldbe öltözve a szülésznő egy zöld csomaggal. Meghozta Dorkámat és az arcomhoz tette. Elhúzta a zöld bugyolát a lányka arca elől, én meg csak néztem a kis arcát. Nem hittem el, hogy ez a kis csomag az, aki bennem volt. Olyan szépnek láttam, mint soha semmit a világon... A szülésznő legnagyobb meglepetésemre biztatott, hogy pusziljam meg nyugodtan a lánykámat... Nincs semmi ilyen puha a Földön, mint Ő... Menniük kellett. Összestoppoltak, aztán jött a műtésfiú, mondta, hogy kapaszkodjak és átdobott a tologatós ágyra. Irány a posztoperatív őrző. Emlékeztem, hogy itt már jártam, Kismálna elvesztésekor is ide kerültem. Csak feküdtem, éreztem, hogy nem érzem a lábaimat és a hasamat és néztem magam elé. Úgy éreztem, majd felébredek és kiderül, hogy ez egy rémálom. Az nem lehet, hogy én úgy szüljem meg a babánkat, nincs ott az apukája és ne ölelhessük magunkhoz! Azt sem tudtam, mi van KisBóbival, lélegzett-e, mekkora, jól van-e, egyáltalán él-e... Iszonyat percek voltak. Aztán bejött Ricsi sírva és közölte, hogy"Olyan gyönyörű ez a kislány!!!" És hogy sírt, mint a veszedelem és hogy 47 cm és 2640 g és csodás és mázas és elvitték a koraszülött osztályra, de szépen lélegzik egyedül és majd megy és megnézi én meg pihenjek. Csak sírni tudtam. Azt gondoltam, boldog az ember ilyenkor, de nagyon üres voltam. Egyetlen örömöm az volt, amit Ricsi mondott, de még azt is gondoltam, hogy nem mond igazat, csak nem akarja közölni a rossz hírt. Majd mikor már képet mutatott, hittem el, hogy tényleg rendben van KisBóbita. Aztán elment ApaBóbi a Kicsinye után a koraszülött részlegre délután 5-re. Mikor visszaért, könnyes szemmel mesélte, hogy Babus jól van, annyira ügyes, hogy egyáltalán nem kellett egyetlen percre sem lélegeztetni, sőt még légzéstámogatást sem kap. Egyenlőre inkubátorban fekszik, szondán keresztül táplálják és nagyon-nagyon figyelik. Sírtunk és reménykedtünk. Bíztunk nagyon ebben a csöpp lánykában, hogy erős, szívós és minden rendben lesz vele. Az életjelenségek, amiket produkál, csodaszámba mennek, de azért még hol a vége...

Ricsi hazament, nem maradhatott. Ott feküdtem egyedül az őrzőben és éreztem, ahogy kimegy belőlem lassanként az epidurál zsibbasztó hatása. Fájt minden. Tehetetlennek éreztem magam és iszonyú üresnek. Nem bírtam felfogni, hogy mindez velem történt. A lánykánk a koraszülöttön, én meg fekszem itt bénán és még azt sem tudom, mikor láthatom. Félelem, fájdalom, üresség. Anya lettem? Tényleg Anya lettem? Könyörgöm, segítsen valaki, mert nem érzek semmit!!!

Védőnéni és doktorbácsi kombó 33+5-nél

Kedden dél előtt újra elindultam a szokásos körmenetre: délben védőnő, délután (inkább majdnem este, mert elég későre szólt az időpontom) terhesgondozás.

Védőnéni szokásos aranyos volt, beírta a pénteki uh eredményeket a füzetkéjébe, megnézte a vizeletemet, ami tök negatív, majd mért egy bomba vérnyomást (90/50...). Szerinte nagyon nincs közöm a toxémiához egyenlőre... Aztán a súlymérés következett: sajnos 2,5 kg plusszal sikerült zárnom az ünnepeket. Bár a védőnő aranyosan megint ráfogta a vízre, de mondtam is neki, hogy nemúgya, kicsit elengedtem magam, innen a sok plusz, úgyhogy ismét diétára kell fogjam magam, nagyon is. Megbeszéltük, hogy átmegyek majd megnézni, elkészült-e már a parvovírusos vérvételem eredménye, aztán következik a 34. heti teljes vérvétel, legközelebb pedig megint jövök majd doktorlátogatás előtt. Az már 36 hetesen lesz... Aranyom mondta, hogy most már lassan el lehet kezdeni összekészíteni a kórházi csomagot, mire elsoroltam neki, hogy gyakorlatilag bármikor indulásra készen állunk és készek vagyunk babafogadásra is. Azt mondta, nagyon okosan tettem, hogy az elnehezülős időszakot már igazán pihenéssel tudom majd tölteni és nem kell a vasaló mellett görnyedjek, meg bababútort rakosgassak. Nos, én is így gondolom, nem potyára álltunk neki mindennek időben.

Védőnénitől kilépve megláttam, hogy nyitva van a véreremény-kiadós ajtó, így bepróbálkoztam, hátha megvan az enyém is és szerencsém volt. A kedves vérszívó hölgy (aki tényleg kedves) még az anyasági támogatáshoz szükséges papíromat is lenyomdázta egy terhesgondozós bélyegzővel, így erről is le van a gond.

Negyed 7-re mentem B. doktorhoz. Kis csúszás után kerültem csak be, de nem voltam türelmetlen. Ő is átnézte újra a pénteki uh-t, majd kért, hogy vetkőzzek. Reményem beigazolódott: C3000-et kaptam, tök zárt minden, a hasam puha, nincs túl sok víz és a Baba szívhangja is rendben volt. Azért elmondta, hogy folytassam a diétát (naná!!) illetve, hogy bár jó volt a cukrom, azért konzultáljak majd a védőnénivel és csináljunk pár véletlenszerű cukormérést egy-egy órával étkezés után, mert ő gyanítja, hogy a magzatvíz mennyisége összefügghet szénhidrátbevitellel. Hát jó, majd beszélek vele. Ezt követően megnézte a parvovírusos véreredményemet, melyből kisakkozta, hogy most nincs aktív fertőzésem, de valamikor átestem rajta (marha érdekes, hogy miket el nem kap az ember, amiről fogalma sem volt. Ezt pl. kutyától lehet leginkább elkapni és hőemelkedéssel és piros pöttyökkel jár. Elképzelni nem tudom, honnan és mikor és egyáltalán én?! Na mindegy.) A doktor szerint még mázli is, mert így kialakult bennem a védettség, így nem vagyok veszélyes később sem a gyerekemre. Halleluja.

Végezetül kaptam újabb időpontokat és feladatokat: Csütörtököt követően 34. betöltött heti vérvétel, védőnénivel pár alkalmas vércukormérés, május 4-én újra ellenőrző uh a kórházban a magzatvíz miatt, aktuális kövi terhesgondozás pedig utána kedden, azaz 8-án délután 2-kor. Szép kis program, de hát rá fogunk akkor már érni. Pláne úgy, hogy holnapután lesz az utolsó munkanapom...

 

Újabb szerzemények: babakocsi, járóka, fonott kosár

A hétvégi Hanna-szülinapon elhoztuk az utolsó, még nekünk szánt, ámde annál fontosabb dolgot, a babakocsit. A járókát már a múlt hét közepén hazaszállítottam, ezen kívül már csak kosarakra fájt a fogam, melyekre hétfőn tettem szert Sopronban. Ezek egyike a játéknyelő fiók, a többit pedig (még nem tudom melyiket és hogyan) mindenféle dolgok (hajkefe, kisolló, vitaminok, orrcsepp stb.) tárolására a polcra szánom.

Szóval járóka (egyenlőre összecsukva):

Babakocsi (összeraktuk úgy, ahogy első időkben használni fogjuk, tehát mózessel és hordozóval, de természetesen a szettnek van sport része is):

Játéktartó kosár (fiók):

Kacatkosár (ezt majd a falra kerülő polcra szánom hajkefe, kisolló, vitaminok, lázmérő stb. tárolására):

Ezeket a kacsákat pedig még múltkor vettem, csak még nem fotóztam le. Őket is a falipolcra szánom lábat lógatni :

Tegnap kimostam KisBóbita ágyneműjét is, hogy finom illatos legyen, úgyhogy a baldachin vasalása még rám vár, ám egyenlőre még nem teszem fel, mert ha minden igaz, akkor pénteken jön Tibi barátunk mennyezeti lámpát és polcot fúrni. Ezen kívül sikerült végre redőnyössel beszélni, aki tegnap eljött és megnézte az állandóan akadó redőnyünket. Hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy az állandó javítgatás helyett kénytelen-kelletlen új redőny lesz a babaszobán (sőt, redőnyök, mert a jelenlegi nagy és nehéz ketté lesz osztva, hogy könnyebb legyen majd kezelni), melyre csináltatunk szúnyoghálót is, hogy KisBóbit ne egyék majd meg nyáron a szuszik (Angyalkámnak amilyen szerencséje van, biztos az én finom kis szúnyogcsalogató véremet örökli...). A redőnyös ember jövő hét közepe-végére ígérte, hogy felszerelve átvehetjük a remekművét, szóval elvileg jövő hét végére jóformán elmondhatjuk, hogy elkészül a babaszoba...

Valami fali dekoráción kellene még gondolkodnom, de egyenlőre nem megy. Kicsit fáradt vagyok és nem is igazán tudom, hogy mi lenne jó. Azt hiszem, egyenlőre hagyom, mert most a baldachin miatt nincs is igazán olyan nagy szabad falfelület, ami ordítani valamilyen plusz díszért, másrészt igyekszem elkerülni azt, hogy minden négyzetcentit beborítsunk valami cukisággal csak azért, mert ez állítólag egy gyerekszoba. Lehet, hogy az lesz a vége, hogy kitapasztaljuk, mi vagy ki lesz a lánykánk kedvenc karaktere(i) és abból szerzünk be majd néhányat. Addig pedig maradnak a játékok, mesekönyvek illetve Apa és Anya csupavidám arca!

A 32. heti ultrahang...

..., amire valójában 33 hetes és 1 napos korban került sor. Bár igazából tök mindegy is.

Szóval mivel csütörtökön betöltöttük a 33. hetet is, így már bőven aktuális volt az újabb kötelező uh-t megejteni, melynek napja péntekre, április 13-ra esett. Megint nem mentem korán, ám épp időben! Negyed 11-re értem a kórházba, ahol kihúztam az 509-es sorszámot. Várakozók száma: 27. Király. Természetesen orvosnak híre-hamva sem volt, így vártam. Ekkor kb. 5 perc elteltével az egyik asszisztens nő kiszólt, hogy aki bújt, aki sem, ő bizony lezárta mára a sorszámosztást, így megkér bennünket, hogy aki majd az 509-es után érkezne és nyomna gombot, azzal közöljük, hogy ne tegye, mert ma már nem fog bekerülni... Őszintén szólva ledobott a víz, hogy mekkora mákom van! Így aztán végképp nyugiban vártam a soromra. Közben megérkezett Kanizsáról Csilla barátnőm is (középiskolai osztálytársak voltunk és konzultációra jöttek a párjával a Kaáli Intézetbe), aki míg a párja ügyintézett a városban, addig csatlakozott hozzám az ultrahangra és elücsörgött velem az egyik remekbe szabott ultrakomfortos, fröccsöntött műanyag széken.

Újra negyed egykor sikerült bejutni a vizsgálatra. Mikor a doktor meglátta Csillát is velem, a biztonság kedvéért azért megkérdezte, hogy ugye csak nekem lesz ultrahang, mert csak egy számot hívtak, azt is utolsóként, de megnyugtattam, hogy a barátnőm csak mozizni fog. Megkönnyebbült. Aztán elkezdődött a KisBóbita-mustra, melynek eredményei a következők:

Egy élő magzat fejvégű fekvésben. (Reméljük, most már így is marad)

A lepény a hátsó falon tapad, jó helyen.

A magzatvíz mennyisége átlagosnál több AFI: 20cm (múltkor is ennyi volt, nem változott)

BPD: 87mm

AC: 301mm

HC: 315mm

FL: 63mm

Súly: 2400g

A.umb. RI: 0,6 PI: 1,0  ACM RI: 0,8 PI: 2,6 , Jó áramlás  PSV: 52 cm/s. Norm. érték.

Hydrops-ra utaló jel nem látszik.

Ezek az utolsó, eddig ismeretlen értékek és mérések egyébként a köldökzsinórvér áramlására és a szívre vonatkoznak, de többet nem tudok róla. Annyi biztos, hogy a többi érték jó. Közben a doktornak még arra is volt azért érkezése, hogy bedobjon egy "Jó, akkor látom továbbra is kisfiú!" poént, amitől nekem azonnal vér szaladt az agyamba és fejhangon nyihogtam, hogy MICSODA?! FIÚ?! mire Ő: "Nem ám, csak vicceltem!" Hehe, nagy poén. Persze mondtam, hogy azzal sem lenne baj, ha fiú lenne, de akkor eltüntetem a tündércsajt az ajtóról és leszedem a pillangót is..

Ez a 2400g-os becsült súly pedig nem kicsi, pláne így 33 hetesen és 1 naposan. Tudom, hogy ez valóban csak becsült súly és örülök neki, hogy nem azzal riogatnak, hogy milyen kicsi és fejletlen, de hát nem hiába érzem, hogy egyre nehezebb már a létezés. Ha belegondolok, hogy Andreas a 38. hét elején 2500g-al született, Hanna pedig a 39-en 2950-el, és átlag heti 250g-os gyarapodással számolhatunk, akkor azért nem gyenge a lánykánk...

A lényeg persze, hogy úgy néz ki, minden oké vele és szépen fejlődik, ennél pedig nincs fontosabb, a születését pedig Anya majd megoldja! Azért - bár tudjuk, hogy nem kívánságműsor és úgy fogadunk el mindent, ahogy lesz - mégis, ha lehetne kérni, akkor örülnénk, ha babácska elindulna kifelé, amint betöltöttük a 37. hetet.. Persze, ha nem, hát nem, de azért nem bánnánk...

Szülésznős találkozó

Jól el vagyok maradva már megint az események dokumentálásával, de hát azt tudjuk, hogy a nyugdíjasok és a várandós kismamák érnek rá legkevésbé bármire is... Szóval múlt szerdára, azaz ápr. 11-én fél 2-re volt megbeszélt randim az általam választott (és Kriszti barátném által ajánlott) szülésznővel, Nesztivel a kórházban. Nagyon vártam már a találkozást, kíváncsi voltam, miket fog mondani és bár már futólag láttam egyszer, szerettem volna azért tényleg meggyőződni róla, hogy valóban bizalommal tudok-e majd hozzá viszonyulni.

A munkája miatt minimális késéssel, de sikerült összetalálkoznunk a szülészet előtt, majd bementünk egy admin helységbe, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. Elmondta, hogy épp most vezettek le a doktorommal egy szülést és miután elmondta Busznyák doktornak, hogy velem van épp megbeszélése, gyorsan referált is neki az orvosom a kórelőzményemet (több magzatvíz, colitis ulcerosa, 33.hét stb). Megmondom őszintén, nagyon jól esett, hogy az orvosom már a nevem említése alapján is be tud azonosítani és mindezt kellő alapossággal és mélységgel teszi, pedig nagyon nem én vagyok az egyetlen betege... Miután ezt megbeszéltük, elkezdte elmondani a lényegi dolgokat. Először is azt, hogy őt akkor hívjam, ha már jó ideje 3 perces fájásaim vannak, melyek 45-50 mp-esek és haskeményedés is kíséri. Majd akkor is ő majd meghallgatja a telefonban, hogy ezek a fájások mennyire intenzívek, mert a hangomból már tudni fogja, hogy induljunk-e vagy sem. Ez nagyon vicces volt őszintén szólva, de bízom a tapasztalatában, hogy ő akár hangról is megállapítja, hogy mennyire lesz a dologból bármi is.  Beszéltünk aztán a kórházi csomagról, az evésről, ivásról, babának szánt dolgokról, a fájdalomcsillapítási lehetőségekről és a homeopátiás szerekről, melyek szedését a 36. héttől javasolta, így azok beszerzését még halasztom. Nagyon örült, mikor megkérdeztem, hogy ÉN mit tudok majd neki segíteni (azon túl, hogy nem ordítok folyton a fülébe esetleg), mert állítása szerint vannak kismamák, akik mindent a szülésznőre és az orvosra várnak és azt hiszik, hogy ők most itt csak úgy ellesznek, mint statiszták, aztán a többit megoldja más. Pedig nagyon nem... Szóval megbeszéltük, hogy ő majd mindent mondani fog, hogy mit és hogyan csináljak, én pedig igyekszem szót fogadni, mert úgyis ő fogja jobban tudni, hogy mi szolgálja leginkább az optimális állapotokat. Megkérdeztem a gátvédelmet is (az esetleges itthoni előkészületek tekintetében leginkább), mire ő azt mondta, hogy lehet nyugodtan, de ha valóban nagy babát fogok kitolni (márpedig a pocakom méretét látva sanszos), akkor sajna nem fogom megúszni vágás nélkül. Ha pedigleg így lesz, akkor inkább a vágás, minthogy repedjen. Mivel ezt csak helyeselni tudtam, így meg is adtam gyorsan a felhatalmazást, sőt kértem, hogy amennyiben úgy látja, csak egy pillanatra is, hogy valószínűleg mindenképpen vágni kell, akkor ne várjon egy percet sem, hanem csinálja, mert az a biztos és az a kontrollálható hasadék.

Miután mindezt kitárgyaltuk, előrelátóan már félig-meddig ki is töltött nekünk két papírt (az egyik az anyakönyvi kivonathoz, a másik pedig a TAJ kártyához szükséges majd), hogy ezekkel már a kórházba érkezéskor, esetleges fájások közepette ne kelljen szarakodni. Úgyhogy ezeket csak belépéskor meglibbentem, hogy ilyenem már van, mehetünk a vizsgálóba, aztán már csak Dorottyánk adatai fognak rákerülni, amikor megszületik.

Jó másfél óra és egy nagyon jó beszélgetés után jöttem el. Nagyon örültem, hogy találkoztunk, roppant szimpatikusnak találtam a szülésznőt és hiszem, hogy nagy segítségünkre lesz. Ahogy beszélt a benti folyamatokról, hogy mi után mi fog következni és várhatóan hogy zajlik majd minden, megint teljesen belelkesedtem.

Már annyira várom a szülést, hogy csak na!! Félek és izgulok egyszerre! Csuda jó érzés!! És örülök, hogy ilyen klassz segítőket tudhatok majd magam mellett: ApaBóbita, Neszti és Busznyák doktor! Na és persze KisBóbita!! Remélem, ügyesek leszünk együtt! 

Húsvéti hosszú hétvége Anyuékkal

Csütörtökön este Anyu és Apu megérkeztek hozzánk végre Kanizsáról. Már nagyon vártam ezt a hétvégét, mert sajnos azt sem tudom, mikor voltak nálunk utoljára...

Szokásukhoz híven annyira felpakoltak mindenfélével, hogy csak kétszerre tudtunk felpakolni a lakásba. Nagyon jó volt, hogy már csütörtökön megérkeztek, mert így volt két olyan napunk is a hétvégén, amikor nyitva voltak a boltok és volt lehetőségünk volt utánajárni olyan dolgoknak, amik hiányoztak még KisBóbita szobájából.

Ennek fényében péntek délelőtt elindultunk beszerző körútra. Négy fő dolog volt, amit szerettünk volna még venni a babaszobába: mennyezeti lámpa, éjszakai lámpa szopizáshoz, falipolc és szőnyeg. Azt kell mondjam,  nagyon hatékonyak voltunk, mert már az első napon a dolgok háromnegyedét sikerült beszerezni: a lámpákat a Praktikerből, a polcot pedig a Möbelixből szerváltuk. Már csak a szőnyeg hiányzott, ami elég nagy fejtörést okozott, mert egy 260x240-es felületet szerettem volna beborítani. Ilyen méret pedig ugye csak padlószőnyegből van, kész szőnyegből nincs. Mivel a győri Diegoban az eladó olyan volt, mint a hátramenés és az sokkal jobban érdekelte, hogy hogyan nem lehet a problémát megoldani, így azt a boltot teljesen elvetettük. Végül is péntek este eldöntöttük, hogy elmegyünk Móvárra, az ottani Diego vagy Dr. Padló készletében volt már csak bizodalmunk. Szombat délelőtt aztán szerencsére megoldódott a keleti kérdés, hála az óvári Diego-s eladó srácnak, akinek az áthidaló ötlete nagyon klassznak bizonyult és mindenki megelégedésére sikerült szőnyeget vásárolnunk.

Íme a képek a péntek-szombati szerzeményekről:

A mennyezeti lámpa (fehér) egyenlőre még dobozban van, a jobb oldali képen látható falnak támasztott polc pedig zacskóban, ezek felszerelésére a héten fog remélhetőleg sor kerülni, tekintettel arra, hogy a húsvéti ünnepek alatt bizonyára nem díjazta volna a lakóközösség, ha ütvefúró zaja mellett kellett volna főtt sonkát fogyasztania... A szőnyegek önmagukért beszélnek, finom puhák, jó kis kosztűrő színük van és nagyon jól megy a bútor- és a fal színéhez is. A kis éjjeli lámpa pedig alapjáraton bari nélkül lett vásárolva, ám a szombat délutáni Anyus-Árkádos túra alkalmával sikerült háromszázért beújítani ezt a kis tüneményt, amit aztán gyurmaragaccsal felaplikáltunk a lámpa talpára. Szerintünk nagyon cuki és ilyen lámpája bizony nincs senkinek, az tuti!! A fenti dolgokért pedig ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Apunak, KisBóbi papájának!

Mint említettem szombat délután volt elmentünk még Anyuval kettesben az Árkádba, nézelődtünk és vettünk neki csini ruhákat a CéundÁban, levásárolandó a még karácsonyra tőlünk kapott ajándékutalványát. Aztán - mint aki jól végezte dolgát - ettünk egy fagyit is, így sikerült negyed kilenc után hazaérnünk. Jó kis nap volt ez is!

A vasárnap kis főzéssel és pihenéssel telt, ám ekkor kerítettünk sort családilag a kórházi csomag összeállítására is. A fenti képen látható piros-fehér, narancssárga és rózsaszín táskák már csak arra várnak, hogy ha szükséges, akkor ApaBóbita felkapja őket és már indulhatunk is a szülészetre. Pár dolog hiányzik már csak (szőlőcukor, fél literes vizek és keksz), amiket majd holnap még beszerzek, és kész is lesz minden. A most el nem pakolt dolgokat - mint pl. telefontöltő és fényképezőgép - fel vannak szépen írva, hogy azokat öt perc alatt össze lehessen kapni induláskor. Reméljük, minden megvan, ami kellhet. A nap végén anyuval és apuval felszereltünk még KisBóbita ajtajára az ajtódíszt is, ami nagyon aranyosan mutat a helyén! 

Ma reggelre aztán már csak a pillangós dísz felrakása maradt, amit anyu szuperül felgyógyított a függönyre, így teljes lett a boldogság. Ebédeltünk, még egy kicsit beszélgettünk, aztán anyuék készülődtek és hazaindultak. Mikor lekísértük őket, elsírtam magam és még a késő délután folyamán is többször kijött a könnyem, annyira szomorú voltam, hogy hazamentek. Olyan nagyon jó volt, hogy itt voltak, hogy el sem tudom mondani! És annyira nagyon sajnálom, hogy olyan messze vagyunk egymástól... Nagyon jó emberek és nagyon-nagyon szeretem őket és tudom, hogy ők is nagyon szeretnek minket. Ricsi is tökéletes vőjelölt és vendéglátó volt szerintem, folyton csak ugrált anyuék körül és szinte mindent levett a vállamról. Nagyon hálás vagyok neki és büszke vagyok rá!

Miután Anyu és Apu hazaindultak készítettem pár fotót a szinte már teljesen kész Dorka-szobáról:

Ami tehát még hiányzik: a mennyezeti lámpa és a pelenkázószekrény fölé a polc felfúrása, valami minimális dekoráció a falra (egyáltalán nem akarom agyoncsicsázni, mert szerintem néha a kevesebb több), az ágynemű és a baldahin kimosása-vasalása (vaterán vettem és egyenlőre csak a kép kedvéért került a leendő helyére, aztán leveszem, mert nem akarom most még, hogy ott porosodjon), illetve szeretnék még egy fonott kosárkát a polcos szekrénybe, hogy a baba kis csörgő-zörgő játékait egyben tudjuk kezelni, továbbá a fali polcra két kisebb kosárkát lázmérőnek, vitaminoknak, kisollónak.

Jelentem: így állunk most, 32 hetesen és 4 naposan. És azt hiszem, nem állunk rosszul. S bár van még pár feladat, remélem, max. két héten belül mindent abszolválunk és onnantól már csak várjuk, hogy a lánykánk birtokba vegye a kis lakosztályát. Reméljük, hogy neki is annyira fog tetszeni, mint amennyire nekünk és amilyen nagy szeretettel készítettük számára...

Ezúton is nagyon köszönjük mindenkinek a segítséget, akik közreműködtek abban, hogy most itt tartunk és még egyszer nagyon köszönöm Anyának és Apának, hogy eljöttek hozzánk a hétvégén!!!!

32. hét

Csütörtökön sikerült betölteni a 32. hetet, így a nagy ijedtség óta már 5 hetet kaptunk KisBóbitától, amit ezúton is nagyon köszönünk neki. Szemmel láthatóan fejlődik, bár igazán én már észre sem veszem, hogy nő a hasam, mert azt gondolom, hogy szinte ennél nagyobb már nem is lehetne, akkora...

Angyalkánk növekedése főként abban nyilvánul meg számomra, hogy érezhetően fogy a mozgástere, mozdulatai egyre inkább hasonlítanak a fészkelődésre és a hullámzásra, ám nem egyszer sikerült már egy-egy kecses mozdulattal belépni a bordáim alá illetve a hüvelyem közelébe, amitől azért könnybe bír lábadni a szemem.. Cukikám rettentő aktív baba, nagyon sokat mozog még mindig, de azért érezhetően növekszik a szunyókálással töltött óráinak száma. Az alvásom még mindig kritikán aluli, bár teszem hozzá gyorsan, hogy ez egyáltalán nem KisBóbi okán rossz, mert ő okosügyes és átalussza szinte mindig az éjszakát, egyszerűen én alszom nagyon felületesen. Asszem ez már elkísér a végéig. A lábaim viszont egyre rosszabbak, néha annyira vizesek, hogy a lábujjaimat alig tudom visszafeszíteni a duzzanattól. Ilyenkor ég és rettentően feszít, ilyenkor még a járás is kellemetlen, mert a talpam is pufi és nagyon-nagyon rossz minden lépés. A legrosszabb pedig az, hogy egyre inkább úgy látom, hogy a probléma állandósulni látszik... Mindegy, a lényeg, hogy egyenlőre még a kellemetlenségen túl negatív élettani hatása nincs a vizesedésnek, többször mérem a vérnyomásomat, hogy nem emelkedett-e és nem kezdődik-e esetleg toxémia. Szerencsére eddig minden oké.

Elkészítettem az aktuális 32 hetes pocakfotót is:

Lássuk be, derék egy példány vagyok... Jó hír viszont, hogy egyenlőre a bőröm nagyon szépen bírja, nincs egyetlen nyúlás-repedés sem rajta és nagyon finom puha is, gondolom köszönhetően a sok kenegetésnek. Kicsit bízom benne, hogy így marad. Bár nem ettől leszek vagy nem leszek bombázó szülés után, de azért nem lehet túl jó, ha ez ember bőre szanaszét szakad..

A lényeg, hogy haladunk és KisBóbita még mindig belülről simiz! 

Újabb szülésfelkészítő és szülésznénis időpont

A nagy pakolós mizéria odáig fajult nálam, hogy ma, mikor Ricsi megérkezett és közölte, hogy három perc és indulhatunk, csak néztem Rá, mint a vett malac. Álltam csak a tűzhely mellett, épp elkezdtem csirkemellet sütni, nem értettem, hova a francba készül negyed 6-kor... Ennyit a szita agyamról! Ha nincs Ricsi, el sem megyünk a szülésfelkészítőre! Mellesleg, ha nincs Ricsi, KisBóbita sem lenne, úgyhogy nem is igazán lenne létjogosultsága a szülésfelkészítőnek...

Egy újszülöttgyógyász hölgy tartotta az előadást és a szülést követő dolgokról, a babáról, a baba viselt dolgairól beszélt. Őszintén szólva voltak pillanatok, amikor azt hittem, hogy eret vágok magamon... Folyton csak kérdéseket tett fel, hogy mit kell csinálni ekkor, mit kell csinálni akkor, szerintünk ez miért van és az miért van, ahelyett, hogy közölte volna, hogy ekkor ez a pálya, akkor meg az. Nem azért ülök be ilyen helyre, hogy tippelgessek és vizsgázzak, hanem azért, hogy ő tényeket közöljön és segítsen az infóival. Ha tudnám mindenre a választ, asszem nem ülnék ott este 7-kor egy (különösen a 32. héten) rohadt kényelmetlen széken, éhesen. Biztos, hogy csak én voltam kekec, mert amúgy a hölgy nagyon aranyos és kedves, de kb. ugyanaz volt számomra, mint a "pénzügyes-jogászos" napon, hogy kb. százszor ennyi tudásra is szert tehettünk volna, ha nem akarja az előadó az interaktív dolgok erőltetésével viccessé tenni a témát. Lássuk be, erre rohadtul kevés ez az egy óra, hogy a születéstől eljussunk a gyerek óvodás koráig és mindeközben "mindenről" beszéljünk.

Mivel az eddigi előadásokból kiindulva nem vittünk magunkkal egy tollon kívül semmit, egy pöttyet szívóágra kerültünk ApaBóbival. A helyszínen derült ki ugyanis, hogy a következő előadás, ami a szülésről szólna, eltolódik április 27-re, és így a szülőszoba-látogatás meg fogja ezt előzni 18-án. Emiatt azonban gyorsan elhívták annak az üzletnek a képviselőit, akik nagyon kedvező áron kínálják a szülőszoba-látogatói csomagot és a Kispapa-szettet, és mivel nálunk egy forint sem volt, nem is tudtunk semmit venni. Szerencsére megemlítettem a szervező hölgynek a kínunkat, aki szólt a boltosoknak. Az eladó nagyon kedves volt, adott egy boltos szóróanyagot és azt mondta, menjek csak el nyugodtan hozzájuk ezzel a papírral  és mondjam meg, hogy ide járunk, csak nem volt nálam zsé, és adnak majd ugyanennyiért ugyanezeket. Örültem. A héten ezt is elrendezem. Azért Apabóbit megkérdeztem, hogy vegyek-e neki is valamit, mire Ő közölte, hogy persze, mindkettőt (mármint látogatós köpenyt is meg Papicsomagot is)! Azt még nem tudom, hogy valóban fel is veszi el a kék szettet, ha megindul a Porontya, de nagyon bízom benne! És nem a szett ára miatt...

Délután amúgy felhívtam a választott szülésznőt is, tekintettel arra, hogy kérte még februárban, hogy most jelentkezzem. Megnézte a beosztását és megbeszéltünk egy időpontot április 12-én fél 2-re, akkorra megyek a szülészetre hozzá és beszélgetünk egyet. Már nagyon várom, nagyon kíváncsi vagyok!!

Pakolok, takarítok, sikamikálok...

Azért kellett már nagyon, hogy megérkezzen a bútor. Úgy éreztem, hogy csak toporgok egy helyben, állnak "feleslegesen" halomban beszippantva zsákokban a ruhák, táskákban a babakelengye egyéb kellékei, helyük viszont nincs. Mivel azonban most már van (hála Ricsinek és persze az anyagi forrás tekintetében Anyának!!!), elkezdtem belendülni.

A kellékek nagy részét már tegnap bepakoltuk a szekrényekbe (pl. hajkefe, ápolóizék, pelus, miegymás) valamint a múlt héten kimosott két adag ruhácska is bekerült. Ma Ricsivel lepakoltattam a gardróbból az ömlesztett árut, kiterítettem mindent a csudaóriás kanapénkra, aztán indult a szelekció. Végeredményként három új kis műanyagtasakot képeztem: egy 3-6 hós rugis-bodys-kisingest, egy 3-6 hós nadrágos-szoknyás-kardigánost illetve lett egy 6-9 hós vegyes tatyó, mivel abból még viszonylag kevés van és belefért egybe is. Mindez nagy hallelujázás közepette befért egyetlen Dorka-szekrény polcra, amire őszintén szólva nem is számítottam, így igazi istenkirályok vagyunk!! A "maradék" zsákos ruci annyira maradék, hogy ma kétszer ment már a mosógép, holnapra pedig már összekészítettem a harmadik adagot. Ezek az első három méret (50-56-62) ruhácskái, pelusok, kifogók... Szerencsére nem kevés, de ahogy látom, köszönhetően a kellően nagy szekrénynek (amik eddig mindenképpen jó választásnak tűnnek) minden el fog férni, legalábbis egyenlőre...

A zsákok szippantása után azt vettem észre, hogy ott is porszívózok, ahol Ricsi tegnap már megtette, sőt, ahol már ma egyszer én is megtettem... Ezek után muszáj volt kimennem az erkélyre is takarítani  és felmosni. Gyakorlatilag négy órakor tettem le a fenekemet először (kivéve kicsi ebédke). Bár kicsit megszállott kezdek lenni, de olyan jó érzés már most bemenni a babaszobába, ami egyre jobban alakul, finom öblítőillat terjeng és kezdi betölteni a neki szánt szerepet. Holnap szintén mosás és vasalás vár, úgyhogy a héten biztosan elkészülök a pakolással. Ezt követi még a szőnyeg-és lámpavásár, valamint a dekoráció. Ebben Anya biztosan nagy segítségünkre lesz a hétvégén, mivel szerencsére már csütörtökön este érkeznek Apuval és csak hétfőn mennek haza. Már nagyon várom, hogy itt legyenek!!

Azért persze akkor lesz a legnagyobb teljesség mindenben, ha a valós kis tulajdonosa birtokba veszi a szobáját! Akkor lesz igazán a helyén minden és mindenki!  De azért maradj még bent a bendőmben kicsi Dorottya! Anyának és Apának még ezer a dolga, csak Érted és Miattad!!

31. hét és a várva várt bútor

Legnagyobb meglepetésemre kedden telefonáltak a bútorboltból, hogy elkészült KisBóbita bútora és mehetünk érte. Annyira, de annyira vártam már erre!!! És bár szívem szerint azonnal indultam volna a cuccért, Ricsi lehervasztott, hogy hétvége előtt nem lesz a transzportból semmi, mert a fuvarosautó műszakizik.

Közben csütörtökön betöltöttünk a 31. hetet is, szinte már észre sem veszem, hogy nőne a hasam, mert néha azt hiszem, ennél nagyobb már nem is lehet. Érzem, hogy KisBóbi súlya gyarapodik, főként fekvő helyzetben egyik oldalról másikra fordulásnál. Olyan, mintha a Piroskás mesében én lennék a farkas, akinek követ varrtak a hasába. A babánk minden este kisebb-nagyobb műsorral örvendeztet meg bennünket és napközben is jócskán számíthatok rá, ha esetleg kétségeim lennének a hogylétét illetően. Ilyenkor azonnal jelez, ha megkérem, legtöbbször csak egy-egy kis bökdöséssel, de tudtomra adja, hogy "minden oké Anya, jól vagyok!" Nagyon együtt vagyunk és ez nagyon jó... Ami súlyosbodott, az a vizesedés. Most már ott tartunk, hogy hiába fekszem, hiába polcolok, hiába szedek homeós bogyót, a lábaim annyira pufik, mint még soha. Már csak az Ikeás vendégpapucsot tudom felvenni, mert a a karácsonyi Batz-os pacskert sem jó már igazán. Ég, feszül és zsibbad a lábfejem, a bokáim, a lábujjaimat nem tudom szinte visszafeszíteni és a lábszáram is kellően feszes. Mindez nem panasz, elfogadtam, hogy én ilyen vagyok és kész, nagyon nem tudok ellene tenni, de a tényekhez hozzá tartozik.

Visszatérve a bútor-sztorihoz szerencsére pénteken elkészült az autó, úgyhogy ApaBóbita felment Budaörsre és elhozta. A 10 doboznyi cuccot és a matracot egyedül cipelte fel szegénykém, úgyhogy kellően kipurcant... Nagyon örültem, hogy itthon van már a cucc, így eszemben sem volt már péntek este azzal nyaggatni, hogy álljunk neki bárminek, így is hálás voltam minden aznapi lépéséért. Azért készítettem pár képet a szerelést megelőzően:

Aztán szombaton délelőtt megérkezett István sógor, hogy segítsen a szerelésben:

Óriási segítség volt, hogy jött, főként a nagy, hármas osztású szekrénynél jött jól még egy erős férfikéz és mivel a fiúk jól kijönnek, jól is ment a munka. Így is kisebb intermezzoval késő délutánra készültek el a négy bútordarab összeszerelésével, amiket aztán be is állították a (valószínűleg) végső helyükre:

A színek valahogy nem adják vissza a zöld igazi árnyalatát, de valahogy az almazöld és a khaki közti átmenet, élőben mindenesetre nagyon jól mutat, nekünk tetszik. Szerencsére minden a legnagyobb rendben zajlott a munkálatok alatt, a bútor illesztései és furatai tökéletesek voltak, így minden idegeskedés nélkül abszolválták a fiúk a feladatot. Annyi kis finomság van még hátra, hogy az ajtók vasalatait kell még pontosabban beállítani, de ez már teljesen részletkérdés, ez István nélkül is menni fog...

Ma reggel aztán kicsit bevettem magam a (már ténylegesen is) babaszobába és kimostam a szekrényeket, aztán felporszívóztam, felmostam és elkezdtünk bepakolni a szekrényekbe. Az apróbb dolgok már bent vannak és az a pár ruhácska, amit a héten mostam és vasaltam ki, a ruhák 80%-a azonban még mindig a gardróbban vár a sorára. Ezekre holnaptól kerül sor és a legnagyobb örömmel vágok bele a szelekciónak, további mosásnak és vasalásnak, hiszen már van hova rakni őket. Aztán közben jöhet a dekoráció is, majd reméljük hétvégén a lámpa és a szőnyegvásárlás is.

Olyan jó, hogy ismét látványos lépéseket tudunk tenni és nem csak a pocakom gyarapodása mutatja a baba közelgését, hanem mi is hamarosan elmondhatjuk, hogy elkészültünk mindennel és jöhet Dorka baba bármikor...