Szülésznős találkozó

Jól el vagyok maradva már megint az események dokumentálásával, de hát azt tudjuk, hogy a nyugdíjasok és a várandós kismamák érnek rá legkevésbé bármire is... Szóval múlt szerdára, azaz ápr. 11-én fél 2-re volt megbeszélt randim az általam választott (és Kriszti barátném által ajánlott) szülésznővel, Nesztivel a kórházban. Nagyon vártam már a találkozást, kíváncsi voltam, miket fog mondani és bár már futólag láttam egyszer, szerettem volna azért tényleg meggyőződni róla, hogy valóban bizalommal tudok-e majd hozzá viszonyulni.

A munkája miatt minimális késéssel, de sikerült összetalálkoznunk a szülészet előtt, majd bementünk egy admin helységbe, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. Elmondta, hogy épp most vezettek le a doktorommal egy szülést és miután elmondta Busznyák doktornak, hogy velem van épp megbeszélése, gyorsan referált is neki az orvosom a kórelőzményemet (több magzatvíz, colitis ulcerosa, 33.hét stb). Megmondom őszintén, nagyon jól esett, hogy az orvosom már a nevem említése alapján is be tud azonosítani és mindezt kellő alapossággal és mélységgel teszi, pedig nagyon nem én vagyok az egyetlen betege... Miután ezt megbeszéltük, elkezdte elmondani a lényegi dolgokat. Először is azt, hogy őt akkor hívjam, ha már jó ideje 3 perces fájásaim vannak, melyek 45-50 mp-esek és haskeményedés is kíséri. Majd akkor is ő majd meghallgatja a telefonban, hogy ezek a fájások mennyire intenzívek, mert a hangomból már tudni fogja, hogy induljunk-e vagy sem. Ez nagyon vicces volt őszintén szólva, de bízom a tapasztalatában, hogy ő akár hangról is megállapítja, hogy mennyire lesz a dologból bármi is.  Beszéltünk aztán a kórházi csomagról, az evésről, ivásról, babának szánt dolgokról, a fájdalomcsillapítási lehetőségekről és a homeopátiás szerekről, melyek szedését a 36. héttől javasolta, így azok beszerzését még halasztom. Nagyon örült, mikor megkérdeztem, hogy ÉN mit tudok majd neki segíteni (azon túl, hogy nem ordítok folyton a fülébe esetleg), mert állítása szerint vannak kismamák, akik mindent a szülésznőre és az orvosra várnak és azt hiszik, hogy ők most itt csak úgy ellesznek, mint statiszták, aztán a többit megoldja más. Pedig nagyon nem... Szóval megbeszéltük, hogy ő majd mindent mondani fog, hogy mit és hogyan csináljak, én pedig igyekszem szót fogadni, mert úgyis ő fogja jobban tudni, hogy mi szolgálja leginkább az optimális állapotokat. Megkérdeztem a gátvédelmet is (az esetleges itthoni előkészületek tekintetében leginkább), mire ő azt mondta, hogy lehet nyugodtan, de ha valóban nagy babát fogok kitolni (márpedig a pocakom méretét látva sanszos), akkor sajna nem fogom megúszni vágás nélkül. Ha pedigleg így lesz, akkor inkább a vágás, minthogy repedjen. Mivel ezt csak helyeselni tudtam, így meg is adtam gyorsan a felhatalmazást, sőt kértem, hogy amennyiben úgy látja, csak egy pillanatra is, hogy valószínűleg mindenképpen vágni kell, akkor ne várjon egy percet sem, hanem csinálja, mert az a biztos és az a kontrollálható hasadék.

Miután mindezt kitárgyaltuk, előrelátóan már félig-meddig ki is töltött nekünk két papírt (az egyik az anyakönyvi kivonathoz, a másik pedig a TAJ kártyához szükséges majd), hogy ezekkel már a kórházba érkezéskor, esetleges fájások közepette ne kelljen szarakodni. Úgyhogy ezeket csak belépéskor meglibbentem, hogy ilyenem már van, mehetünk a vizsgálóba, aztán már csak Dorottyánk adatai fognak rákerülni, amikor megszületik.

Jó másfél óra és egy nagyon jó beszélgetés után jöttem el. Nagyon örültem, hogy találkoztunk, roppant szimpatikusnak találtam a szülésznőt és hiszem, hogy nagy segítségünkre lesz. Ahogy beszélt a benti folyamatokról, hogy mi után mi fog következni és várhatóan hogy zajlik majd minden, megint teljesen belelkesedtem.

Már annyira várom a szülést, hogy csak na!! Félek és izgulok egyszerre! Csuda jó érzés!! És örülök, hogy ilyen klassz segítőket tudhatok majd magam mellett: ApaBóbita, Neszti és Busznyák doktor! Na és persze KisBóbita!! Remélem, ügyesek leszünk együtt!