31. hét és a várva várt bútor

Legnagyobb meglepetésemre kedden telefonáltak a bútorboltból, hogy elkészült KisBóbita bútora és mehetünk érte. Annyira, de annyira vártam már erre!!! És bár szívem szerint azonnal indultam volna a cuccért, Ricsi lehervasztott, hogy hétvége előtt nem lesz a transzportból semmi, mert a fuvarosautó műszakizik.

Közben csütörtökön betöltöttünk a 31. hetet is, szinte már észre sem veszem, hogy nőne a hasam, mert néha azt hiszem, ennél nagyobb már nem is lehet. Érzem, hogy KisBóbi súlya gyarapodik, főként fekvő helyzetben egyik oldalról másikra fordulásnál. Olyan, mintha a Piroskás mesében én lennék a farkas, akinek követ varrtak a hasába. A babánk minden este kisebb-nagyobb műsorral örvendeztet meg bennünket és napközben is jócskán számíthatok rá, ha esetleg kétségeim lennének a hogylétét illetően. Ilyenkor azonnal jelez, ha megkérem, legtöbbször csak egy-egy kis bökdöséssel, de tudtomra adja, hogy "minden oké Anya, jól vagyok!" Nagyon együtt vagyunk és ez nagyon jó... Ami súlyosbodott, az a vizesedés. Most már ott tartunk, hogy hiába fekszem, hiába polcolok, hiába szedek homeós bogyót, a lábaim annyira pufik, mint még soha. Már csak az Ikeás vendégpapucsot tudom felvenni, mert a a karácsonyi Batz-os pacskert sem jó már igazán. Ég, feszül és zsibbad a lábfejem, a bokáim, a lábujjaimat nem tudom szinte visszafeszíteni és a lábszáram is kellően feszes. Mindez nem panasz, elfogadtam, hogy én ilyen vagyok és kész, nagyon nem tudok ellene tenni, de a tényekhez hozzá tartozik.

Visszatérve a bútor-sztorihoz szerencsére pénteken elkészült az autó, úgyhogy ApaBóbita felment Budaörsre és elhozta. A 10 doboznyi cuccot és a matracot egyedül cipelte fel szegénykém, úgyhogy kellően kipurcant... Nagyon örültem, hogy itthon van már a cucc, így eszemben sem volt már péntek este azzal nyaggatni, hogy álljunk neki bárminek, így is hálás voltam minden aznapi lépéséért. Azért készítettem pár képet a szerelést megelőzően:

Aztán szombaton délelőtt megérkezett István sógor, hogy segítsen a szerelésben:

Óriási segítség volt, hogy jött, főként a nagy, hármas osztású szekrénynél jött jól még egy erős férfikéz és mivel a fiúk jól kijönnek, jól is ment a munka. Így is kisebb intermezzoval késő délutánra készültek el a négy bútordarab összeszerelésével, amiket aztán be is állították a (valószínűleg) végső helyükre:

A színek valahogy nem adják vissza a zöld igazi árnyalatát, de valahogy az almazöld és a khaki közti átmenet, élőben mindenesetre nagyon jól mutat, nekünk tetszik. Szerencsére minden a legnagyobb rendben zajlott a munkálatok alatt, a bútor illesztései és furatai tökéletesek voltak, így minden idegeskedés nélkül abszolválták a fiúk a feladatot. Annyi kis finomság van még hátra, hogy az ajtók vasalatait kell még pontosabban beállítani, de ez már teljesen részletkérdés, ez István nélkül is menni fog...

Ma reggel aztán kicsit bevettem magam a (már ténylegesen is) babaszobába és kimostam a szekrényeket, aztán felporszívóztam, felmostam és elkezdtünk bepakolni a szekrényekbe. Az apróbb dolgok már bent vannak és az a pár ruhácska, amit a héten mostam és vasaltam ki, a ruhák 80%-a azonban még mindig a gardróbban vár a sorára. Ezekre holnaptól kerül sor és a legnagyobb örömmel vágok bele a szelekciónak, további mosásnak és vasalásnak, hiszen már van hova rakni őket. Aztán közben jöhet a dekoráció is, majd reméljük hétvégén a lámpa és a szőnyegvásárlás is.

Olyan jó, hogy ismét látványos lépéseket tudunk tenni és nem csak a pocakom gyarapodása mutatja a baba közelgését, hanem mi is hamarosan elmondhatjuk, hogy elkészültünk mindennel és jöhet Dorka baba bármikor...