Most már lehet kicsit publikus...
December 1.
Ma délután kettőre mentem a Kaáliba. Megbeszéltük, hogy ha már van időpontunk, elmegyek. Nagyon-nagyon szeretnénk, ha ablakon kidobott 1500Ft lenne, de ezen ne múljon semmi. Fura volt ott ülni úgy, hogy tudtam, babát várunk, közben meg a doki spermavizsgálatról, HIV tesztről meg hosszú protokoll indításáról beszélt. Mert hogy ebben maradtunk, hosszú protokollban. Gondoltam magamban: " Istenem, add hogy ezt az egészet ne kelljen végigcsinálnunk!" Legkorábban februárban kezdhetnénk a sok előkészület miatt. Megkérdeztem azt is, mi lehet az oka annak, hogy nem élte túl egy baba sem a fagyasztást, de azt mondta, hogy őszintén fogalma sincs. A legújabb fagyasztási eljárással dolgoztak velük anno, és a sikerességi ráta 85%. Ez alapján minimum négy babának túl kellett volna élnie, de valamiért nem tették. Lehet, hogy ez is a sors keze és így kellett történnie? Kiráz a hideg tőle, Ricsi pedig most egyenesen azt mondta, Ő egyáltalán nem akarna visszamenni... Nagyon szívesen tennék eleget a kérésének, csak legyen egy dobogó szívű CseppBóbicka a hasamban...
December 3.
Reggel csináltam tesztet ismét. Jó erős lett, a teszt csík már a kontroll előtt megjelent. Lefotóztam az összes készült tesztemet, most már nem akarok rendszert csinálni ebből, de nyilván fogok még...
Egész nap próbáltam hívni időpontért a doktoromat, de folyton ki volt kapcsolva. Aztán késő délután elmentünk sétálni és hazafelé jövet fogtam magam és bementem a magánrendelés várójába, próba szerencse alapon... Mikor kikísérte az aktuális pácienst a doki, elnézést kértem és megkérdeztem, hogyan juthatok időponthoz. Nagyon kedves volt, mert türelmet kért a soron következőtől és behívott. Azonnal a nevemen szólított (nagyon bírom ezért), megkérdezte, "mi a helyzet?" és miután elmondtam, azonnal közölte, hogy a kórházban szeretne megnézni és akár holnap. Erre azt mondtam neki, hogy szerintem az korán van még, mert szívhang úgysem lenne, meg menjünk már picit biztosabbra, amire azt mondta, teljesen igazam van és megkérdezte, a hétfőn délután 3 jó lesz-e. Mondtam, hogy szuper, számításom szerint akkorra (ha minden oké lesz) már 5+5 méretű lesz a kisded. Azonnal leszögezte, hogy nem baj, ha még nem lesz szívhang, de mindenképpen nézzük meg, tekintettel a korábbi méhenkívülire és a vetélésre (ettől meg egyenesen elaléltam, hogy így tudja, mi történt velünk az elmúlt pár évben...). Aztán elmondta, hogy azért nem értem el, mert már az a rendszer, hogy hétfőn és szerdán délután lehet egy asszisztensénél bejelentkezni magánrendelésre, ezért volt ma kikapcsolva. Hiába, nagymenő lett a lelkem, de nem is csodálom, rászolgált. Szóval hamarabb találkozom a testvérkével, mint gondoltam, de örülök. Kicsit félek, de igyekszem bizakodó lenni. A hasam szinte megállás nélkül fáj, sokszor már a vesémben is fájdalmat érzek, nem emlékszem, hogy Dorkával is ennyit fájt volna a pocakom. A melleim megduzzadtak, kissé érzékenyek, de nem vészes. A hasam sokkal kellemetlenebb, de nem érdekel, csak legyen értelme...
December 9.
A hétvégét Ausztriában töltöttük és volt pár pillanat, amikor meg voltam győződve arról, hogy vége mindennek, aztán meg az ellenkezőjéről is. Szinte minden tünetem megszűnt, aztán vasárnap délelőtt már éreztem, hogy kissé kellemetlen a gyomrom, ami délutánra fokozódott. Mikor hazaértünk Győrbe, pisiltem még egy tesztet, egy darabig az utolsót. Miután jó erős lett, minden kételyem elszállt és a baba miatt már nem aggódtam, bőven lekötötte a figyelmemet Dorka szemgyulladása.
Délben igazi áldás volt, hogy KisBóbi két órát aludt, mert tettem én is Vele együtt, nagyon fáradt voltam már. Aztán megjött Apa, én pedig bementem a kórházba a doktoromhoz. Miután elkezdte a vizsgálatot, megkérdezte, mikor látta utoljára ezt a babát, mert elég kicsi, mire közöltem, hogy még nem volt egymáshoz szerencséjük. "Ó - mondta -, akkor viszont elég nagy". Az eredmény: Egy élő magzat, aki 3mm-es CRL-el bír és dobog a szíve...♡ Méretei alapján 5 hetes és 5 napos, ahogy számoltam én is. Nagyon boldog voltam... Aztán kérte, hogy az előzmények miatt menjünk biztosra és nyomassam az utrot, magnéziumot és Astrix-ot, majd javasoltam neki, hogy ellőném a meghiúsult FET-ről megmaradt Crinone gélt (ha már potyára kidobtam akkor 18ezer Ft-ot rá) és nagyon támogatta az ötletet. Mehetek védőnőhöz, mi pedig találkozunk január 7-én délután négykor.
Olyan hihetetlen még mindig, nem is fogjuk fel igazán. Ricsi még szinte szabadkozott is, hogy ha esetleg nem ujjong meg ömleng folyton, az nem azért van, mert nem örül, hanem mert még nem bír mit kezdeni az infoval, hogy lesz egy másik valaki is, akit annyira fog szeretni, mint Dorkát (ami egyenlőre elképzelhetetlen), napláne, hogy ezt a babát mi ketten, segítség nélkül hoztuk össze. Mondtam, hogy tökéletesen így érzek én is, így azon túl, hogy nagyon hálásak vagyunk a sorsnak ezért a kis Csöppért, nagyon aggódunk is a továbbiak miatt, ámde értékelünk minden pillanatot. És mindamellett, hogy úgy érzem, borzalmas lesz megint az eleje (bár a hasfájás megszűnt, kellemetlen émelygésem van már reggel óta és csak akkor szűnik, ha eszem - hurrá, ezen kívül egyre gyengébbnek és fáradtabbnak érzem magam), mégsem kaphattunk volna szebb karácsonyi ajándékot...
December 10.
Voltunk ma délután védőnéninél Bóbickával és Kisbabával. Már előtte telefonon megkérdeztem, hogy tényleg csak déltől van-e a félfogadás, mert Dorka épp akkor alszik... Szerencsére azt mondta, valóban csak déltől van, de ott lesz egészen fél négyig, így menjünk bátran. És lám, a védőnénink olyan aranyos, hogy mire odaértünk, addigra már egy nagyjából kitöltött Kiskönyvvel várt, mellett ott álltak a már kitöltött vérvételes beutalók, így csak néhány adat, pisinézés, vérnyomás mérés és mérlegelés volt vissza, mindezt azért, hogy ne kelljen Dorkának túl sokat várakoznia. Nagyon örültem, hogy ilyen figyelmes...:) A jó hír (számomra), hogy bár még mindig túlsúllyal küzdök, mégis 8 kilóval kevesebbel indulok, mint Dorkával tettem, nem bánnám, ha nem nyomnék majd túl sokat a végén. Persze, ez leginkább rajtam múlik. Holnap felhívom a Kyncs-et, be kellene mielőbb jelentkeznem, tekintve, hogy jönnek az ünnepek és igencsak nem lesz nyitva senki, aki vért vegyen tőlem... Azt meg megtudtam, hogy a "kötelezően ajánlott" amniocentézis korhatárát felvitték 37 évre, szóval nem akarnak majd mindenáron hasba bökni. Csak legyen minden rendben.
December 11.
Kaptam időpontot a Kyncs-be, január 3. 13.30. Atyaég, de messze van...
December 25.
Borzasztóan bírom érezni magam. Nem panasz, de kicsit mégis :) Gyakorlatilag szinte reggeltől estig émelygek, délelőtt még rosszabb, mert akkor még konkrétan rosszul is vagyok és folyton csak ennék, hogy csillapítsam ezt a szörnyű állapotot, mert csak akkor érzem magam emberien. Ennek köszönhetően nem is volt egy sétagalopp a karácsonyi készülődés, takarítás. Hála Ricsinek, mégis meglett minden, mert pl. ablakot Ő pucolt, én csak függönyt vasaltam. A takarításban is segített és a beszerzésekben is, sokszor vitte el Bóbickát itthonról, hogy kicsit pihenni tudjak. A 24-e jó húzós volt, még kis takarítás, fadíszítés, süti sütés, vacsora főzés, miközben több alkalommal is el bírtam volna hányni magam és sokat szédelegtem. Este pedig igyekeztem viszonylag összeszedett lenni és nem mutatni, mennyire készen vagyok, mert Ricsi anyukáját láttuk vendégül, s ő még mit sem tudott az egész baba-dologról... Most sem jobb, de megyünk Kanizsára és ott már minden jó lesz...
December 31.
28-a óta nagyon nem érzem jól magam és most másként. Valahogy rossz érzésem van... Érezhetően múlik az émelygéses órák száma, lassan már-már teljesen jól vagyok. Néha van még pár kellemetlenség, de ennyi. A melleim továbbra is érzékenyek, de mivel nyomom a progipótlást, ez nem jelent semmit. És az sem, hogy se barna nincs, se piros. Néha szörnyű gondolataim vannak... Annyira jó lenne már, ha péntek lenne és mehetnék a Corvin utcába, remélem megnézik, lakik-e még valaki a pocakomban, illetve él-e még..:(( Ehhez jön, hogy rendesen megfázós tüneteket produkálok, kezd dugulni az orrom és betegérzésem van. Ricsi hozott tengervizes izét a gyógyszertárból, de semmit nem ér. Nasivint meg nem ajánlják nagyon várandósoknak. De szép is ez...:(
Január 1.
Sikerült rávenni magam, hogy jól van a Baba. Mennyivel jobban telik így egy nap! Konkrétan beteg vagyok emellett. Renitens vagyok, nem bírtam, fújtam egyet-egyet az orromba a Nasivinből éjjelre, mert így is alig alszom, hát még úgy. Isteni volt. Ha valaki erre fogja majd rá, hogy rosszat tettem a Babának, az halál fia.
Január 3.
Azért azt nem mondanám, hogy teljesen nyugodt voltam, mikor beléptem a Kyncs-es épületbe. Kaptam papírt, amit gyorsan kitöltöttem, aztán jött Maca és mondta, hogy ránéz a Picire, hogy a pontos kormegállapítás után tudjanak majd időpontot adni vérvételre. Délelőtt szépen kipucolkodtam (rámfért már) és már kezdtem volna vetkőzni, mikor mondta, hogy elég, ha csak szabaddá teszem a hasamat. Furcsa volt, hogy 9 hét 1 naposan hasi uh-t csinál, de persze nem bántam. Aztán megjelent Ő. Maca azonnal "szép nagy Baba"-nak nevezte, majd a 29mm-es CRL-je alapján rásütötte, hogy 9 hetes és 6 napos mérettel bír. Tényleg szép, de nekem volt a legszebb... Aztán kaptam papírt, hogy töröljem le a hasam, én meg megkérdeztem, hogy "oké, hogy mekkora, de a szíve ver???" Maca mosolygott és visszakérdezett: "Miért, hát nem láttad? Várj, megmutatom újra!" És újra megnéztük a Babát, és most kicsit kinagyítva a kis pulzáló mellkasát is. A folytonos aggódásom után nagyon hálás voltam ezért... Macáról csak legekben lehet beszélni, most is nagyon kedves volt, s még emlékezett is rám, kérte, hogy tegeződjünk és szólt az intézkedő hölgyikének, hogy a 12 hetes uh-ra hozzá adjon majd nekem időpontot. Klassz csaj nagyon és főként kiváló szakember.(anno ő vette észre a méhen kívülimet is és azt is, hogy Bóbicka túl sok vízben úszkál) Nagy boldogan öltöztem, leperkáltam 10 rugót a vérvételért, amire már hétfőn mennem is kell, genetikai uh pedig 24-én lesz délelőtt fél 11-kor. Nagyon örültem, hogy láttam Őt, hogy él, hogy szépen fejlődik, hogy van nekünk... Isten tartsa meg jó szokását!!
Január 6.
Délelőtt elmentünk Dorottyával vérvételre. Bár kicsit sakkoztam, nem tudtam úgy menni, hogy ne legyenek kétmillióan. Így lementünk kicsit motorozni a Ligetbe, majd 11 előtt visszamentünk. Már csak páran voltak előttünk, így le is tudtunk ülni. Elővettem a papírjaimat, hogy ha kérik, be tudjam adni, és mikor a kezembe került a Kiskönyvem, nagyon meglepődtem. Kinyílt magától középen és benne volt egy ultrahangkép a Kisbabáról!! Nem is tudtam róla, hogy pénteken Maca nyomtatott egy képet és ráadásul belecsempészte a könyvembe! Nagyon örültem neki!!! És még Apa kérdezte is, mikor hazaértem pénteken, hogy képet nem kaptam-e, én meg mondtam, hogy sajnos nem... Hát mégis. Ő az.
Január 7.
Négyre mentem a doktoromhoz gondozásra. Kicsit várnom kellett, de nem baj. Kisbaba jól van továbbra is, nőtt négy millimétert, ma 33mm és szépen dolgozott a kis szíve is. Korának megfelelő, méhszáj zárt, minden oké. Kaptam még utro receptet, 12. hét végéig tolom még, utolsó héten már fokozatosan csökkentve. Új találkozó négy hét múlva. Ámen.
