Egy nappal a jeles nap után jutottam odáig, hogy elkészítsem a videóját, alig érem utol magam.. De elkészítettem és el is fogom, ameddig bírom szuflával, mert miután megnézte, és újra és újra és újra megnézte, elfutott a gyerekszobába és becsukta az ajtót, mint egy kiskamasz. Utánalopóztam, és miután megengedte, hogy bemenjek, az ágyán fekve találtam, sírva. Meghatódott. És azt mondta, "hiányznak az emlékek, az a sok dolog, amit most láttam, de úgy örülök, hogy láthatom őket újra". Ezért csinálom, Kisangyalom, hogy segítsek emlékezni. Hogy milyen voltál, mivé és Kivé lettél. Újra megérezhettem, hogy ez az egyik legnagyobb ajándék számára (és általában a gyerekek számára), hogy nézegetheti önmagát, a Róla és családjáról készült képeket, videókat és segítünk Nekik emlékezni, mert kicsik még, hogy maguk megtegyék.
Öt éves lett, igazi nagylány. Kiskamaszos, visszabeszélős, feleselős dolgai vannak már, vállrándítások, grimaszok és flegma gesztusok is kísérik a mindennapokat, ámde elmúlik ez. Leginkább kedves, szerető, jószívű és gondoskodó nagytestvér, nővér, nagylány és unoka. A haja továbbra is csodaszép, sok, hullámos és szőke, a szeme kék, 112cm magas és 22kg-ot kicsivel elkerülte. Nagyon sokat fejlődött rajzban, szinte egyik napról a másikra alkotott olyan dolgokat, hogy bizony egyszer-egyszer nem akartam elhinni az oviba érve, hogy azt valóban Ő készítette. Okos, érdeklődő és érzékeny kislány, akinek legnagyobb ajándék, ha oviba mehet. Pár hete közölte is, hogy ne haragudjak meg, amit most mondani fog, de az az igazság, hogy jobban szeret oviban lenni, mint itthon... Dehogy haragszom... Boldog vagyok. Két szívbéli jóbarátnője a két kis csoporttársa: Dorka és Lujzi, ők a sülve-főve lányok így hárman. Nagyon örülök, hogy ennyire egymásra találtak. Nagy igazságérzetéhez olykor bátortalanság társul, amin bizony csiszolni kell még majd, hogy jobban érvényesülhessen az életben, de sose legyen nagyobb baja. Még mindig húsz foga van, de alig várja, hogy kipottyanjon az első, mondtam Neki, hogy a következő szülinapi videójában már biztosan lesz egy erről szóló fejezet is :)
Kedves, udvarias, okos és szép kislány, a mi nagy ötéves Dorottyánk. Nagyon szeretjük, mindennél jobban...
Kicsi Borcsánk 22-én betöltötte második életévét, nagyon gyorsan eltelt ez a idő, tényleg nem tudom, mikor lett két éves ez a gyerek...
Védőnői látogatásunk szerint 84cm és 12,2kg, ruhái 86-osak, pelusa 5-6, típusfüggő. Kedvenc eledele a sajtoskifli, pogácsa, tészta tésztával, paradicsomos dolgok, husileves, a lényeg, hogy tészta legyen benne :) Borzasztóan akaratos, önálló, segítséget ritkán kér és elfogadni se nagyon akarja, ha ajánljuk. Egyedül eszik, iszik (pohárral még vannak balesetek, gyakorolni kell), öltözésben nagyon ügyes, az alsóruházatát és a cipőjét egyedül veszi fel és le, papírra firkál. Nehezen viseli a hajgumit, azt is csak ideig-óráig, pedig muszáj volna, levágatni nem nagyon akarnám a kis kunkorodó végű hajacskáját... Immáron egy hónapja nem szopizik, a kéthetes kanizsai nyaralásunk alatt elválasztottam. Nem volt egyszerű egyikünknek sem, én leginkább a bűntudattal küzdöttem, Bori mondjuk már második nap simán elaludt nélküle. Nem volt már jó egyikünknek sem, sokat nyüglődtem a kellemetlenség miatt, igazán számomra már tényleg ez volt, rettentően sajnálom, hogy ezt kell mondjam, pedig tényleg vártam, hogy majd magától választódjon el, de már nem bírtam tovább. Az éjszakáink kissé javultak azóta, általában már csak két-háromszor ébred és viszonylag könnyen visszaalszik. Ébredéskor azonban sokat nyöszörög, sír, dobálja magát, épp, mint anno Dorka tette majdnem három éves koráig, úgyhogy elvileg még kb egy évünk visszavan és tán már alhatok is :D
Az elmúlt hónapban kibújt az összes szemfoga, így már 16 csodaszép fogacska virít a szájában.
Beszéde napról napra fejlődik, összetett mondatokat alkot, bármit mond és azt értelmesen teszi, szépen ragoz, egyetlen dolog, hogy az "engem" szót nem tudja magára vonatkoztatni, helyette megalkotta azt, hogy "tégem", lásd: "Anya, megölelsz tégem?" És itt már el is értünk az éles csodafegyveréhez, az öleléshez, hisz ki tudná ilyenre azt mondani, hogy nem? (persze Borin kívül, aki mostanában szinte mindenre ezt használja). Leginkább akkor, ha el akar érni valamit, nem engedem, mérgesen rászólok, ha rosszat csinál, ekkor odajön lebiggyesztett szájjal és bociszemmel nézve mondja: "Megölelem Anyát!", nyújtózik és hát biza fel kell venni. Ilyenkor csimpánzokat megszégyenítő módon csimpaszkodik, ölel, borzasztóan ragaszkodó kislány. Nem mellesleg rafinált is. Otthoni ajtókat egyedül nyitja már kilinccsel, akadályok nem igazán vannak innentől. A vakmerő szót róla alkották, mindenhova felmászik, mindenhol csimpaszkodik és szerencsére nagyon ügyesen teszi, szavam sem lehet, mondjuk sokszor áll égnek a hajunk Tőle, a lényeg, hogy az egy helyben ülést nem igen ismeri, kivéve, ha Jégvarázst kell nézni. Akkor nyugi van egy darabig, bár már lassan azt is unja, abból is (ahogy sok könyvből) kivülről idéz részeket, Dorkával remekül tudnak Elzásat és Annásat játszani, ilyenkor kis plédet kell a mellkasukra kötni és mint palást húzzák magunk után a lakásban, miközben jeget varázsolnak a kezükkel és éneklik a betétdalokat. Édes zabálnivaló ilyenkor mindkettő :) Ahogy Bori is toppant a lábával és építi a jégpalotát :D
A szülinapja előtti hétvégén eljöttünk Csilláékhoz (most is itt vagyunk, nyaralunk, míg ők elmentek nyaralni :D ), ekkor tudták Ők felköszönteni a Kétévest és ajándék képpen Csillu készített rólunk családi fotókat, amire már nagyon vágytam. Kapott Borcsika tortát is, nagyon jól sikerült a hétvége és a képek és nagyon szépek lettek, nagyon örültünk nekik. A múlt hétvégén aztán Irénke mama, Dédi és Laci papa is eljöttek Győrbe, ahol gyümölcstortával köszöntöttük a kisasszonyt és megnéztük az évi, már szokásosnak mondott szülinapi videóját is.
Annyi mindent tudnék írni erről a kis dacos szeretetgombócról, de most semmi másnem jut eszembe, csak az, hogy mennyire nagyon imádom és hogy mekkora veszteség lenne az emberiségnek, ha nem lenne egy ilyen Szalay Bori a földgolyón...
Sűrítve, egyben, történik itt azért ez-az, csak megírni vagyok rest..
Mondhatom, hogy eddigi életem legszebb Anyák Napját tudhatom magam mögött így idén, mert az ovi nemcsak abból a szempontból remek hely, hogy finomakat eszik a gyerek és jó a társaság is, de sok okos dolgot tanulnak és hogy ilyen meghitt ünnepséget rendeznek az anyukáknak... Nagyon tetszett, hogy a gyerekeknek nem kellett kiállni csapatosan kétszáz ötven anyuka-nagymama elé, hanem az óvónők egyesével "engedték be" az anyákat. Kint várakoztunk a folyosón, aztán mikor én következtem, nyílt a csoportszoba ajtaja és Dorka állt előttem. A kezét nyújtotta, odavezetett a csoport egyik szegletében levő fotelhez, ami egyéb napokon a mesesarok, és hellyel kínált. A fotel mellett kis asztalka, rajta kis tálban szív és csillag formájú sütemények és egy kis rózsaszín boríték. Megölelt, majd hátrébb lépett, de aztán mégis kissé elbátortalanodott és inkább visszajött szorosan mellém és elmondta nekem a világ egyik legszebb (nekem akkor ott a legszebb) anyák napi versét, sosem hallottam még, ez már újhullámos, de épp ettől volt jó. Aztán megkaptam a rózsaszín borítékot, amit saját maga készített, benne a szintén sk lila gyöngy karkötővel (értelmet nyert az előző heti kérdés a kedvenc színre vonatkozóan), majd megkínált a szintén általuk, igazi jóság-lisztből sütött kókuszos sütiből, és végül egy szál gerberát is kaptam. Vanda néni lefotózott minket. Mindeközben a többi gyerek a már felköszöntött anyukával vagy még nélkülük halkan játszottak a helyiség másik részében, így senki előtt nem kellett zavarba jönni, szerepelni, csak mi ketten voltunk ebben a meghitt helyzetben és az ezt asszisztáló óvónéni. El nem tudom mondani, milyen boldog voltam, elámultam megint, hogy ez milyen ötletes így, mennyivel jobb a gyereknek és szülőnek egyaránt, hisz ez így tényleg rólunk szólt. Aztán jött átültünk a másik oldalon levő alkotó sarokba és ajándékot készítettünk közösen a nagymamáknak, mögöttünk pedig érkezett a következő kisgyerek kézenfogva az anyukájával a mesesarokba... Mérhetetlen boldog és büszke voltam...
az ajándékaim
Aztán a következő hétvégén Katiék jöttek Dorkát köszönteni a szülinapján. Újra készítettem tortát, most "jégvarázsosat" kis csillagokkal és Olaf-al a tetején (Elsát elvitték már, pff..), Dorka meg is kérdezte, hogy hogyhogy Olaf van rajta? :D Hát mondom, ez olyan unisex, Őt mindketten szeretitek Borival, így nem lesz vita, hogy kié legyen. Azért jól sikerült ez is, izlett is mindenkinek, de a lényeg a meglepetés volt igazán, merthogy Dorka nem számított a köszöntésre, csak azt gondolta, hogy szimplán nálunk alszik az unokatestvére és a nagynénje. Szerencsére kérésünknek eleget téve nem is kapott sok és nagy ajándékot, mert a legnagyobb ajándék az ittalvás és a köszöntés volt számára, ez tisztán látszott. Készítettem ebédet a nyolcfős társaságnak, beszélgettünk, tortáztunk, jó volt :)
Az oviban pedig múlt csütörtökön tartották az évzárót. A gyerekek nagyon aranyos műsort adtak elő, Dorka nagyon helyes verset szavalt, édesek voltak nagyon. Elbúcsúztatták dadusukat, Zsuzsa nénit is, aki jövőre már nyugdíjas lesz, Dorka nagyon-nagyon szereti, többször is sirdogált már itthon, hogy nem szeretné, ha elmenne Zsuzsa néni, de ez ugye nem kívánságműsor. Hogy ki lesz helyette vagy lesz-e új dajka vagy a meglevőekkel oldják meg, még nem tudjuk, de hogy rossz választás nem születik, az biztos, mindenki egytől egyig a végletekig barátságos. Aztán másnap kisvonatozni ment a csoport, az ovi előtti buszmegállóban vette fel a városnéző járgány a gyerekeket, tettek egy nagy kört a városban, majd visszatérve még fagyizni is elvitték őket. Akkora volt a boldogság, hogy ihajj. Ezt mondjuk az egyik anyuka javaslatára és segítségével szervezték, de akkor is remek, hogy az ovi és az óvónők partnerek voltak a lebonyolításban. Annyiradeannyira örülök, hogy Dorka ide jár, csak szuperlativuszokban tudok mindenkiről nyilatkozni és ha nem is csillivilli meg tiptop minden, de emberileg igen a magaslatokban járnak a dolgozók. Borinak is itt a helye, annyi szent.
A gyereknap délelőttjét az Aranyparton töltöttük. Mivel igencsak időben érkeztünk, így sikerült arcfestésre is beneveznünk, de voltak népi játékok, kis angolfoglalkozás, Bori csücsült rendőrautóban, volt bábszínház, Zsuzsi-koncert, ékszerkészítés (ezt otthagytuk sajnos az arcfestéses sorszámunk miatt), jó volt. Aztán délután kimentünk a Decathlonhoz, hogy az ottani görkorizást, lovaglást, miegyebet kipróbáljuk. És akkor jól megszivattam a gyerekeket, mert kiderült, hogy mindez szombaton volt, rossz dátumra emlékeztem... Helyette nagy duzzogva (Dorka szó szerint) elmentünk a Barátság parkba és egy jót játszótereztünk. A gyermekek ajándéka 3 db Tesco-s kifli volt, se vattacukor, se fagyi, se lufi. Így alakult, de ettől is baromi boldogok voltak és ez így jó.
És így a végére - eddigi anyaságom egyik legszebb szituja is tegnap történt:
A játszótéren Bori meglátta egy kislány babakocsiját, odament és benézett, meg akarta simogatni a bent fekvő játékbabát, mire a homokozóból kiordított egy kiscsaj (3 körüli), h neeee, nem nyúlhatsz hozza, az az enyém, nem játszhatsz vele!!!! Bori kiflivel a kezében mosolygott és indult tovább, a kiscsaj azért nekiállt vinnyogni a kiflire mutogatva, h én is akaroooook, erre mondtam, h az viszont a kislányé, nem a tiéd :D ja, rohadék vagyok, de azér na. Nem zavart az se, h az anyja is hallotta, aki aztán mondta is,,h Esztike, nekünk csak ropi van, de az persze nem kellett, hehe. Dorka eközben az apjával a sokméterrel odébb lévő padon ült és beszélgettek. Egy idő után Dorka bement a homokozóba és elkezdett játszani a Frissen kapott homokmalommal, amibe bőszen lapátolta a homokot. Megjelenik Esztike és fogja a malmot, h o is játszik vele. Csak a szemem sarkából távolról láttam meg a mozdulatot messziről, csak feltűnt, milyen vehemens módon rántja el a lányom elől a játékot. Erre Dorka felállt, jó erősen kirántotta a kiscsaj kezéből a cuccot és ráordított: "Eeeez az ENYÉM!!!! Ha az előbb nem engedted a kishúgomnak, h megnézze a babádat, akkor te se fogsz játszani az én játékommal, megértetted??" Pedig nagyon okos mostanában már, mindig játszhat mindenki az o dolgaival , hisz tudja, h nem örökre viszi el, sose volt ilyen mostanában, ez egyértelműen Bori melletti kiállása okán történt. Azt sem értem, hogy hallotta egyáltalán a Boris affért, hogy tudott erre is figyelni, pedig nyilván érzékelte messziről is és beszélgetés közben. Mindenesetre szép vagy nem, de eszemben sem volt rendre utasítani és másokkal jófej lenni, ellenben irtó büszke voltam Rá, h igy kiállt a húgáért. Kesőbb odamentünk Ricsivel és mindketten jól megöleltük és nagyon megdícsértük, szegény szinte nem is nagyon értette, mint akinek a legtermészetesebb dolgot köszönnénk meg... Irtó jó érzés volt ennek zug-fültanúja lenni... <3
Csütörtökön töltötte be Dorkánk életének negyedik évét.
Ismét készítettem számára videót az elmúlt egy évben történtekről, de be kell valljam (és ez vastagon látszik is az anyagon) alig fordítottam rá időt, hogy őszinte legyek, szerda este-éjjel raktam össze azt, ami lett. Roppant fáradt bírtam lenni mostanában és majdnem el is hagytam ezt a dolgot, de mégis erőt vettem magamon.
A szülinap reggelén kis tortával ébresztettük az Ünnepeltet, aztán megkapta a Bogyó és Babóca könyvek legújabbikát, majd levetítettem Neki a videót. Azt a meghatottságot csak az ébresztéskor láttam az arcán és azóta sem semmire. Kapott a hétvégén Mamáéktól kétkerekű bringát (amivel negyed óra alatt meg is tanult biciklizni :D ), Annapetit, mindennek örült, de a szülinapi videót azt kb. hússzor kellett megnézni azóta már, azzal nem bír betelni. Magával, az emlékeivel, a képekkel. Ez nekem óriási tanulság volt, hogy sohadesoha ne sajnáljam egyik gyerekemtől sem majd a későbbiekben ERRE az időt, legyek akármilyen fáradt is, mert ez nekik hatalmas ajándék. Bori ugyanolyan tátott szájjal nézi és mondja, hogy még-még.
Íme hát a 104cm-es, 18 kg-os 4 esztendős Csodánk:
Már nem is szabakozom, hogy lassan egy hónap távlatából írom az eseményeket...
Csodálatos módon gyógyult gyerekekkel vártuk az Ünnepeket. Az eddigiektől eltérően most 23-én éjjel díszítettünk fát Ricsivel, aztán reggel várták a pizsis lányokat az ajándékok. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem volt módom képekkel dokumántálni.. Dorka kivánszorgott a gyerekszobából (ahol Bori és én még aludtunk), meglátta a fát, aztán izgatottan visszafutott, hogy AnyaBorigyertekgyorsaaaaan!!! Borcsi is ébredt, kikászálódott a kis hálózsákjában, mögöttük én is mit sem sejtve. És hát ott álltak döbbenten a fénylő fa előtt és olyan csodálat volt mindkettejük arcán, amiről csak a mesékben írnak. Azt hittem, hogy a plázák csillogó fái után már nem lehet nagyon meglepetést okozni ezeknek a gyerekeknek, de szerencsére tévedtem. El nem tudom mondani, micsoda boldogság volt látni őket, azt az igazi őszinte csodálatot a kis arcukon, hogy aztaaaa, ez meg hogy került ide és degyönyörűűűűű... Hosszú percekig csak a fa volt érdekes és komolyan mondom, úgy kellett felhívni a figyelmet arra, hogy a fa alatt is vannak valamik, amik csak arra várnak, hogy kibontsák őket. És ez nagyon jó volt így. Napközben volt ünnepi ebéd és este vacsora, közben átjött Kati mama is kicsit a lányokhoz, de nem maradt estére. Másnap aztán Hozzá voltunk hivatalosak és a nap legnagyobb részét Dorka és Apa ott is töltötte, én kettő után elhoztam Borikát haza aludni, hogy a nagyobbak szabadon játszhassanak, a Kicsi miatt ne kelljen csendben lenniük. Volt ajándékozás ott is, lett Jégvarázs Jégvarázs hátán, nagy menőség ez most Dorkánál, Bori pedig édes kis játékokat kapott formabedobó és zenélő cica formájában többek között.
A 26-a itthon telt rendhagyó módon, de őszintén szólva nagyon jól esett ez most. Mióta elköltöztem Kanizsáról, nekem az ünnepek egy komplett loholás mindig és mindenhol vagyok, csak otthon nem, a saját fámat/fánkat pedig sosem tudtam úgymond kiélvezni. Aztán másnak reggel jött a húgom, autóba rakott minket, lányokat és indultunk Kanizsára. Ricsinek itthon voltak teendői (erről majd később, máskor), és csak január 2-án jött utánunk, illetve értünk. Így esett hát, hogy a szüleimnél töltöttük a Szilvesztert és Újév napját is. Ott voltak Csilla és Hanna is végig, és mondhatom, hogy remekül szórakoztunk. Az eleje kicsit döcögős volt (türelmem kb. nulla, Bori borzalmasakat aludt, Dorka bepisilt stb), de aztán megszoktunk hamar. Borcsikám is istenien éreztem magát, remekül elvolt Mamával és Papával is és azt hiszem mi sem bizonyítja jobban ezt, minthogy azóta minden álló nap, immáron lassan három hét távlatából is, de végigleltározza a Kanizsán maradtakat: "Mama, Papa, Annnnna, Tllllla, Dédi". Édesbabám...
A Szilveszter egy külön szám volt, már előző nap volt egy próbabuli, amikor szendvicseket készítettünk, Mama volt a büfés, Papa volt az italospincér és játékpénzeket kiosztva vásároltak a kislányok enni-innivalót magunknak, volt zene és tánc is. Aztán másnap már csinosba öltözve, papírcsákóval ment hasonlóan az erezd-el-a-hajamat, a nagyobbak éjfélig fent voltak, én Borit 10 után tettem le. Volt ekkor már hercegnős pezsgő is, ám nagy sikere nem volt szerencsére, nem szokták a szénsavasat, így azt mi ittuk meg (igenfinom szénsavas almalé volt). Aztán szombaton Ricsi jött értünk, hazahozott minket Győrbe, majd vasárnap már hangolódtunk a másnapi munka és ovikezdésre.
