:) Kicsit bővebben a védőnő- ill. orvoslátogatásról

Bár Ricsi roppant lényegre törően leírta a történteket, néhány "jelentéktelen" részletet azért én még papírra vetek.

Szóval elsőként vártam soromra a védőnő kedd déli rendelésén, és még dél sem volt, mikor nyílt az ajtó és kedvesen betessékelt. Ledobtam a kabátom és mire kivettem a kis üvegben vitt pipikémet a szatyromból, már elő is vette a kartonomat. Teljesen ledöbbentem, mikor rájöttem, hogy a kiskönyvem még nálam van, ergo a védőnéni fejből tudta a nevemet! Meg is köszöntem szépen a figyelmességét, mire azt mondta, hogy többek közt ez is a dolga: figyelmesnek lenni... Újra rá kellett jönnöm, hogy milyen kedves. Aztán egy lakmuszpapírkát dugott a vizeletbe és cukor-, fehérje-, aceton- és még vmi szintet nézett belőle. Mindent rendben talált. Jött a vérnyomásmérővel is és már előre is megmondhattam volna az eredményt: a szokásos idegbeteg 90/60. Majd súlymérés: 1,5 kg plusz. Nem lett volna baj, ha marad a múltkori, már így is horribilis érték, de azt mondta, hogy ez rendben van. Megbeszéltük a szénhidrát diétás dolgot is, azt mondta, nyugodtan csinálhatom, ha gondolom, ártani biztosan nem fogok vele. Irkált még pár dolgot az AFP-s vérvételi beutalómra, majd megkérdezte, mikor voltam az előző vérvételen, mert egy részének már biztosan megvan az eredménye és akkor ő át is megy érte, ha nem bánom, legalább tudom is már vinni majd a doktor úrnak! Kész voltam a nőtől! Fogta magát és elment az eredményeimért! Egy kincs ez a hölgyike! Kiírta az őt érdeklő adatokat, majd ezt követően kitöltöttük a jelentkezési lapot a szülésfelkészítő tanfolyamra... Nagyon előre szaladtunk megint... Na mindegy. Küldenek majd postán értesítést, hogy hol és mikor kezdődik a tanfolyam és melyik alkalommal mi lesz a téma. Bár Kriszti már mesélt róla, hogy főként a kórházlátogatás érdekelte, de sebaj. Úgysem voltunk még ilyenen! Ja, persze a kispapa is jön!  A végén nagyot köszöntem és eljöttem. Mai napra egy feladat kipipálva.

Mivel még volt másfél óra a doktor-randiig, hazamentem ebédelni. Kár volt. Az előző két nap viszonylag kellemes közérzettel telt és még gondoltam is, hogy talán már tényleg szűnőben vannak a tünetek. Na a kedd délelőtt még viszonylag istenes volt, ebéd után viszont megint olyan szarul lettem, mint szoktam. Le kellett feküdnöm, mert állva össze bírtam volna szakadni és mocskos hányingerem is volt. "Gyönyörű gyerek vagyok" - gondoltam magamban - "épp most kéne toppon lennem, hiszen hamarosan megyünk babanézőbe, erre bekrepálok!" Ricsi is hazaért, majd kettő előtt pár perccel átsétáltunk Busznyák doktor rendelőjéhez.

Épp együtt érkeztünk, és mivel mi voltunk az elsők pár perc várakozás után már mehettünk is be. Pár kedves mondat, majd végre vetkőzhettem!! (Még mindig hüvelyi uh volt, gondolom tán a gép erősségén és felbontásán is múlhat, hogy melyik képes már hasit csinálni és melyik nem). Bánta a fene, csak lássam az "EGY ÉLŐ MAGZATOT! Nem váratott sokat magára. Doktor mondta, hogy ott van, de én nem láttam, hogy most mit kellene látni.. Aztán kiderült, hogy azért nem, mert én egy kicsi valakit kerestem, és az a kicsi dolog, amire fókuszáltam, az kb. a lábacskája lehetett!Teljesen ledöbbentünk Ricsivel, hogy mekkorát nőtt, mikor a doktor végre teljes nagyságában mutatta! Meg is mérte KisBóbitát: már 5,1cm az ülőmagassága vagyis az elmúlt három hétben majdnem háromszorosára nőtt! Aztán Ricsi látni vélte, hogy rugdalózik a baba, de azért a biztonság kedvéért megkérdezte a doktort:

- Doktor Úr, jól látom, hogy a baba rugdalózik a kis lábával, vagy a Doktor Úr mozgatja azt az izét? (Nagyon szakszerű - természetesen az uh-fejre gondolt..)

- Igen, bár valóban én is mozgatom, de a baba tényleg rugdalózik!

Erre megjött az a kérdés, amit csak a legszőkébb anyuka tudna megkérdezni, ám mi sem jellemezte jobban beszűkült tudatomat:

- Jó, de a szíve ver?

A kérdést kimondva már rájöttem, hogy ritkán kapálóznak úgy babák, hogy nem dobog a szívük, de engem ez kevésbé zavart... Tudni, sőt látni szerettem volna. A doktor türelmesen odanavigált az "izével" és megmutatta, hogy kalapál a Drágám szíve a kis testében. Aztán még újra megnéztem teljes terjedelmében (már amennyire kivehető minden), hogy mennyire kis formás és arányos már most és boldog örömmel konstatáltam a látottakat.

Megkérdeztem még pár apróságot, mint pl. úszás lehetősége ill. apával közelebb kerülés, aztán megbeszéltük a legközelebbi teendőket. Ezek szerint ugyebár nov. 24-én, azaz jövő csütörtökön megyünk a genetikai ultrahangra a Corvin utcába, aztán el kell mennünk a genetikai tanácsadóba valamikor.  A következő terhesgondozásos időpontunk pedig dec. 13. 14.45 lesz. Köszöntünk szépen és eljöttünk.

Tegnap, vagyis a fenti események történtekor volt KisBóbitánk 11 hetes és 5 napos, és holnap pedig betöltjük a 12. hetet! Most nagyon boldog és nyugodt vagyok! Nem tudom, meddig fog tartani ez az állapot, de remélem, kicsit meg tudok őrizni belőle. Ricsi is cuki kispapa, örül nagyon a csemetéjének (talán most mondta először, hogy "az én kisbabám"). Jó látni az örömét és a ragaszkodását.

Jó kis csapat leszünk!

Ui: És végre Ricsivel karöltve este megszerkesztettük a mi saját lilipájos vonalzónkat, amit  már ki is tettem. Boldog vagyok, hogy megtehettem!