Kisbölcsi - harmadik nap, a mélyvizes

Ki kellett azt is tapasztalni, hogy hogyan és mikor kell kilépni a lakásból ahhoz két gyerekkel, hogy odaérjünk időben, mert ugye mostantól már Bori is utitársunk a jóban, amúgy hordozóstól, babakocsistól, őt is vastagba kell öltöztetni, mindent és mindenkit autóba kötni, szóval aranyos feladat ez, de szépen belejövünk majd.

Minden jól ment, időben érkeztünk, Dorka büszkén feszített a ruhácskájában és harisnyájában, mikor levetkőztettem. Kijött Anikó, Dorottya pedig már szaladt is be a csoportba. Szó szerint arra sem volt lehetőségem, hogy bármit mondjak neki. Anikó még utánaszólt, hogy mindjárt jön Ő is, csak vált velem pár szót. Nagyon bántott, hogy nem tudtam neki elmagyarázni, mi történik most, hogy én most elmegyek Borival, de visszajövök érte, bár már itthon mondtam neki sokszor a napokban, hogy azt soha ne felejtse el, ha bánkódna és egyedül érezné magát valahol, hogy mondogassa szépen magában: ANYA MINDIG JÖN ÉRTEM. Ám közben meg teljesen egyetértettünk Anikó nénivel abban, hogy nem kéne most utánafutnom és magyarázkodnom, megzavarni a kis lelkesedését. A biztonság kedvéért leírtam a telefonszámomat egy papírra és kértem, hogy ha nagyon-nagyon sírna egy idő után, akkor szóljanak és jövök érte. Kiballagtam Borival, aztán Zizi is csörgött, hogy beadta Ádámot a másik csoportba, így együtt sétáltunk innentől. Voltunk boltban, keringtünk a lakótelepen, aztán én visszamentem egy idő után már az autóhoz, mert Bori méltatlankodott. Amúgy is rühelli a babakocsit, nemhogy a hordozót és valóban, indulás előtt sem zabálta halálra magát, így megszoptattam a hátsó ülésen. Nyilván ennek nem ez lesz a rendszeres módja, most így jött ki, bár aztán engem igazán nem érdekel. Kukucskáltunk is később, akkor már mindkettőnk gyerekei az udvaron voltak és örömmel láttuk, hogy szemlátomást remekül érzik magukat a kis társaik körében. Dorka is jókat futkosott, egyszer csúszdázni is láttam, meg valami mászó alkalmatosságra is ment felfelé, segítségért nyújtva kis kezét Anikónak. 11 előtt pár perccel visszamentem a csoporthoz, Dorka nagy lelkesen integetett az udvarról. Anikó néni elmondta, hogy az égegyadta világon semmi gond nem volt, egyszer elkiabálta magát, hogy "Anya, Apa, Bori, merre vagytooook?", mire Anikó elmondta, hogy Borival elmentem a boltba, de majd jövök, tudja jól, erre a lányom annyit mondott, hogy "oké, rendben" és ennyi. Ügyesen evett gyümölcsöt, ivott is teát és minden rendben volt Vele. Nagyon-nagyon boldog voltam. Aztán mikor eljöttünk, odament még a kerítéshez, a túloldalon pedig ott álltak a kis csoporttársai egymás mellett és bámulták a frissen szabadult lányomat, aki elkezdte őket hangosan megszámolni, majd bekiáltott: "Sziasztok sráááácok, hamarosan újra találkozunk, holnap megint jövöööööööök!!" A beszélni tudók pedig kiabálták vissza, hogy "Szia Dorka!!" Anikó néni is nagyon-nagyon nevetett odabent az udvaron, hogy a lányom micsoda mókamester. 

Az autóban gyakorlatilag hiába kérdeztem, hogy mit csinált, csak annyit mondott, hogy játszott, de semmi konkrét. Nincs is ezzel baj, nem is várok tök részletes beszámolót egy ekkora gyerektől, a lényeg, hogy nagyon jól érezte magát és már alig várja, hogy holnap újra mehessen! Olyan büszke vagyok Rá!! :)

Bölcsi előtt (folyton csak a huncutkodás, ide nem nézett volna)