Napok a minisruhással és a gőgicsélőssel

Zajlik folyamatosan, a napok egybefolynak, mindig van valami és még sincs semmi. Legalábbis nekem nincs, a csajok meg szépen fejlődnek.

Dorkával csütörtökön voltunk füldokinál a gyakori visszakérdezések miatt, maszekba mentünk, hogy ne kelljen félnapot ülni valahol és kitudjamilyen bánásmódban részesülni. Ehhez képest azért sikerült majdnem másfél órás csúszással bekerülni így is, míg addig ugye egy kb. 5-6m2-en várakoztunk két hörögve köhögő gyerek és hat másik felnőtt társaságában a relatíve egészséges gyerekkel. Igazából nem talált semmit a doktornő, ami kóros elváltozásra utalna, a biztonság kedvéért kedden elmegyünk délután az ugyanitt zajló hallásvizsgálatra, remélem túléli a kisasszony. Doki szerint simán lehet (mert amúgy gyakori) életkori sajátosság, hogy tetszik neki, illetve a napokban már kaptam rajta azon, hogy huncut módon kérdez, csak hát azért ez nem olyan jó móka, pláne mikor az apja se hall szinte túrót se gyakorlatilag, de ő igaziból. Azon is agyaltam, hogy nem hiszem, hogy ilyen szépen beszélne és tanulna új dolgokat, ha baj lenne a hallásával, de mindegy, ezt most már megcsináljuk. Sose bocsátanám nem magunknak, ha később kiderülne, milyen rosszul tettük, hogy legyintettünk a dologra...

Járunk újra Kerekítőre, igyekszünk rendszeresen menni, mert Dorkának ismét nagyon tetszik (volt egy idő, amikor nem akart menni), szívja magába az új dalokat, a régieket pedig kívülről énekli (nyilván, honnan máshonnan). Itthon Apának és Borinak (bár Bori hallotta a foglalkozáson) bemutatta tánccal egybekötve a "Fut a kicsi kordé" kezdetű dalocskát, szigorúan Minnie-s pizsiben, a repertoárja amúgy lassan kifogyhatatlan, annyi dalt tud már:

Tegnap délelőtt főztünk Paulát is ketten, igazi (sk, nem por) vaníliás és csokis pudingot, összeraktam és lett belőle házi paula. Természetesen dukált hozzá a napszemüveg és közölte is Dorka, hogy most Ő a napszemcsis boci.

Meg hát ugye milyen jó a másodszülött gyermeknek, hogy már születése pillanatában van mindene szinte, többek közt így került elő újfent az etetőszék is, ami köszönhetően annak, hogy kellően dönthető, Borinak most jó szolgálatot tesz sziesztázni konyhai tevékenykedésem közben. Egy darabig elvolt, aztán már kevésbé. A fotó a végefelé készült..

Úgy néz ki, mintha ülne, de mégsem, a kilátás pedig pazar

Roppant érdeklődő kisBori a miénk, vízszintesben sír, függőlegesben csendben van és sasol, koncentrál, fürkész összevont szemöldökkel. Minden érdekli, de világvége van, ha le kell feküdnie és a plafon csak a téma. A játékív játékai is csak nagyon ideig-óráig elégítik ki a kíváncsiságát, mert abból a szögből nem látja a körülötte zajló eseményeket. Dorka személye ámulatba ejtő számára és szerencsére a nővére is nagyon szereti Őt viszont továbbra is.

Jövő kedden délelőtt megyünk az Örkény bölcsi játszóbölcsijébe konzultációra, viszem Dorkát is magammal, meglátjuk, mit szól hozzá, egyenlőre nagyon várja és tervezem, hogy heti egy-két-három (ahogy kijön) alkalommal viszem majd gyerektársaságba. Nagyon kell neki, nagyon várom, hogy mehessen, de másrészt tartok is tőle kicsit, mert közben meg nem hiányzik, hogy a háromhónaposnak és persze magának is hazahozza a betegséget. Egy próbát teszünk mindenképpen annak ellenére, hogy tényleg kezdődik a taknyos időszak. Ha nagyon gáz (akár Dorka nem akar menni, akár a betegségek miatt), akkor hanyagoljuk egy időre, szerencsére ez nem kötelező, nem olyan, mintha beirattuk volna. Attól tartok egy kicsit még, hogy esetleg amiatt nem akar elmaradni, mert Borival együtt vinném és én Borival távoznék, mert azt most sem nagyon szereti, ha pl. mondom, hogy ha akar menjen Apával erre, mi meg Borival arra, mert az úgy nem jó. Ha Apa és Bori mennek, akkor itthon marad velem, de fordítva nem igazán tetszik neki. Mintha attól tartana, hogy ha elmegyek Borival, akkor nem jövök vissza. Nem mondja és nem is érezteti, de azért nyilván mélyen legbelül Borival ők riválisok... Addig jó, míg ezt nem érzem.

Egyenlőre ezek. Ez meg itt a végére a téliesített Nagylány: