Az elmúlt négy hónap

Nem kis trehányság így elhanyagolni az írnivalókat, de így jártam. Készítek hát egy kb összefoglalót azért, hogy legyen meg az örökkévaló (de leginkább a gyerekeim) számára..

Az intézményi dolgoknál hagytam el, kezdem tehát itt. Dorka ugyanúgy szereti az óvodát, mint eddig, nagyon szereti az új óvónénijét is. Sokszor érzem rajta, hogy szinte jobban szeret oviban lenni, mint itthon és hogy őszinte legyek, néha nem is csodálom. Remek pedagógusai vannak és jó ideje tartós barátságban van két kislánnyal, Lujzival és Dorkával, hatalmas spanok ők hárman. Ma reggel pl három nap kihagyás után ment be a csoportba és olyan őszinte örömmel ölelték a lányok, hogy majdnem kijött a könnyem :) Le se füttyentette, hogy hol vagyok és hogy el sem köszönt tőlem, de nem baj. Az utóbbi időben kissé kevesebbet beteges már szerencsére, bár így is voltak hiányzások az oviból, a leghosszabb az októberi volt, amikor szinte az egész októbert itthon töltötte. Ennek oka pedig az, hogy október 18-án orrmandula-műtétre került sor Dorottyánál. Már nyáron is nagyon zavaró volt az elvileg egészséges kislány felnőtt férfiembert is megszégyenítő horkolása, aztán augusztus végén elvittem fül-orr-gégészhez, aki bizony mielőbbi műtétet javasolt. Ajánlás alapján elmentünk egy sebész doktorhoz, aki aztán október közepén meg is operálta a Nagylányt. A műtét reggelén hétkor mentünk a kórházba úgy, hogy ébredéskor a bal szeme úgy be volt dagadva, hogy alig látott.. Fogalmunk sem volt, hogy mi történt az éjszaka és az is félő volt, hogy emiatt halasztják a műtétet. A kórházba érve mutattam is hamar az orvosnak és bizony három-négy helyre is elküldtek minket, hogy kizárjanak mindent, ami miatt ellenjavallt lenne a beavatkozás, szemészettől a koponyaröntgenig voltunk mindenhol, de nem találták az okát. Így az operációra délelőtt Dorkára utolsóként került sor, egy kis bódító koktéltól Dorka roppant viccessé vált, ami számomra egyszerre volt mulatságos és ijesztő, olyan kis magatehetetlenné vált, aztán elvitték és végül sírva-zokogva hozták vissza negyven perc múlva. Majdnem egy óra hossza volt, így meg tudott nyugodni és már nem erőltette a zokogás, addig sajnos többször is vérzett az orra az erőlködéstől. Szinte végig az ölemben volt, hordoztam, ringattam, énekeltem Neki, aztán szerencsére elmúlt és már nyugalomban vette a levegőt. Legfőbb kellemetlensége a kissé rossz helyre helyezett pillangója volt a kézfejében, ami nagyon irritálta szegényt, a másik pedig az volt, hogy rettentő éhes volt, mivel már előző éjjeltől nem ehetett és ez másnap hajnalig így is kellett maradjon. Az ivás műtét után pár órával jól ment és az éjszaka is nyugodtan telt. Egy ágyon aludtunk ketten, de soha nem legyen nagyobb bajunk, az éjszakázásban úgyis profi vagyok, nem volt akkora gáz, hogy nem aludtam végig mozdulatlanul és luxus kényelemben. Mivel a doktor mindent rendben talált, így már másnap délelőtt haza is jöhettünk és egy-két napnyi enyhe torokfájáson kívül azóta is tökéletesen szuperál az orra, a horkolás is teljesen megszűnt, ahogy lement a nyálkahártya duzzanata. Pár hét múlva jött egy "kis" skarlát és egy cuki hányás-hasmenés, melyből Neki a hányás része jutott, éjjel fél egytól reggel tízig hányt fél óra- negyven perces időközönként, a folyadékot szerencsére sikerült apránként pótolni, ám a lábadozás nyúlt el pár napot, mert rettentően legyengítette a szervezetét a kórság. Ebbe amúgy mind a négyen beleestünk vegyes tünetekkel, Bori úszta meg a legjobban. 

Íme hát a mi kis orrmandulátlan hősnőnk:

Édes és okos nagylány, akire sajnos nem jut annyi figyelem és idő, mint amennyi szükséges lenne, amit rettentően sajnálok. Bizony azt látjuk, hogy míg Borinak remek dolog, hogy a nővére húzza felfelé, Dorka viszont nem tud a maga korának megfelelő módon haladni és fejlődni, mert idő hiányában bizony leginkább a kettővel együtt töltöm az időt és ahhoz, hogy Borit is le tudjuk kötni, nem lehet nagyon NatGeo-t nézni, pedig Dorkát olykor már inkább az érdekelné, mint a Pocoyo. Kell a mese is, de Dorka olyan okos és értelmes kislány, sokkal több időt kellene az egyéni fejlesztésére is fordítani :( Azért igyekszünk..

Mindeközben Borcsánk amilyen szépen elkezdte a bölcsit, úgy hanyatlott kissé vissza még az elején, ám amikor már elkapta a gépszíj, olyan november magasságában, onnantól egyetlen sírós nap sincs. Sem odaérkezéskor, sem ottléte alatt. Mindig nagyon megdicsérik a dadusai, nagyon szépen eljátszik, kinyílt, igazi cserfes Bori lett már a bölcsiben is, aki jól és nagyot alszik, legjobb evőként a csoportjában olykor háromszor is ebédel, persze a tízórait és az uszonnát is elpusztítja. Gyorsan és ügyesen tanul, rengeteg mondókával és karácsonyi dallal (most már farsang témakörben is) gazdagodott a repertoárja, olykor csak rázendített egy-egyre itthon, és csak lestem, hgoy már megint egy újabb és megint egy újabb dal.. Van Neki is kis barátnője, egy nemrég érkezett kislány, Gréta, akit már az elején pártfogásába vett a mi kislányunk, kihez a beszoktatás második hetében odament és azt mondta a síró lánykának: "Nem kell sírni, nincs semmi baj, mindjárt jön az anyukád", és onnantól barátok lettek, együtt játszanak egész nap, hacsak nem hiányzik valamelyikük. Hatalmas boldogság és büszkeség az is, hogy a dadusával közreműködve és egyetértésben elkezdtük január első hetén elhagyni nappal a pelust. Már a téli szünetben is egyre gyakrabban fordult elő, hogy az éjjelre feladott pelenkát reggel üresen vettem le Boriról és ha eztán ráültette a bilire vagy a wc-re, pisilt is gyorsan jó sokat. Szólni nem nagyon akart, vagy mindig csak akkor, amikor már besikerült a dolog. Aztán most már ott tartunk így január 30-án, hogy mondhatom, a hétvégén már a nappali alváshoz sem volt rajta pelus, csak az éjszakai maradt meg, az is főleg biztonsági okokból, pedig már jó két -három hete azt is minden alkalommal üresen veszem le reggel Róla. A nappalokat kompletten bugyiban tölti, és bár elmélyült játék esetén előfordulnak balesetek, de amúgy biztosan száraz marad minden. Pisi-kaki csak a wc-be megy már, bár azt is észrevettem, hgoy nem igazán szól, hogy kell Neki, inkább tartogatja a végtelenségig.. Talán majd az is eljön, addig pedig megy a kérdezgetés, hogy kell-e.. Elmondhatjuk hát, hogy éppen két és fél évesen (merthogy vasárnap töltötte a félszülinapját) jó úton vagyunk a szobatisztaság felé, ami lássuk be, hatalmas könnyebbség...Önállósodási törekvéseit nemcsak ez mutatja kitűnően, ám a komplett viselkedése is. Számomra is hihetetlen, de azt kell mondjam, öltözésben bizony ügyesebb Dorkánál is. Egyedül, de teljesen egyedül öltözik és vetkőzik tetőtől talpig és maximum abban hibázik, hogy ha egész ruhát (szoknyát) vesz fel, akkor lehet, hogy az eleje hátulra kerül. Amúgy a bugyitól a zoknin és felsőkön ám a cipőig, mindent egyedül vesz fel és vesz le. Ez csak akkor kellemetlen kissé, ha nem sikerül azonnal valami, mert bizony segítséget abszolut nem fogad el, sőt, olyannyira nem, hogyha megpróbálok hozzányúlni a felvételre szánt ruhadarabhoz, hogy kicsit korrigáljak a felvételi módon, akkor zokogva leveszi és inkább újrakezdi a felvételét, mert akkor azt már nem Ő egyedül vette volna fel... Ez pl gyors reggeli készülődésnél kevésbé vicces. Szoknyamánia van, nagyon durván, szinte csak abban lehet létezni, probléma, ha nem pörgős, és bizony mivel nem vagyok se milliomos, se butikos, így van probléma is olykor, pedig aztán választék van akkora... Áltában két-három variációt vonultatok fel a napi dresscodenak megfelelő öltözékekből és ebből választ a nacccsága, amiket elérakva aztán magára ölt. Amúgy igazi cukorborsó, hízelgős kismackó, cserfes és állandóan mosolygós kislány, akit csak nagyon nehezen lehet ebből az állapotjából kibillenteni. Ha ilyen tud maradni, nagyon szerencsés ember lesz felnőttként, tele akaraterővel, küzdeni akarással, ambíciókkal és optimizmussal. Jó és értékes emberke lesz, aki sosem adja fel.

Betegségekből Borinak említésre méltóan a szeptember végén benyelt kéz-láb-száj vírus jutott, ezzel együtt gyűlt meg a bajnunk, ahogy Dorkának pl apukájával sikerült a skarlátot megnyerni. Olyan szinte, mintha Bori és én lennénk egy immunrendszeren, míg Dorka és Ricsi egy másikon, mert egymást viszont nem fertőzték/fertőztük meg. No, az említett kéz-láb-száj vírus már volt egy éve nyáron terítéken a lányoknak, három napig, rossz volt, sajnáltuk őket, láz, csúnya pici pöttyök egy pár darab. A mostani azonban brutál volt és bizony két császárral és egy aktív szakaszos colonoscopiaval a hátam mögött is azt mondom, rohadt mocskos fájdalmas betegség. Borinak a szája körben tele volt kívül és belül vörös hólyagokkal, a torka is, ezen kívül a kezei és a lábfeje, nekem csak a kezem és a lábam, ám az maga volt a négy nap pokol. Irtózatosan fájt, viszkezett, fogni sem bírtam és menni sem nagyon. Aztán pár hét múlva, már jóval a fájdalom elmúltával a pöttyös sötét színre váltottak, elmúltak és elkezdődött a hámlás, kézen és lábon egyaránt, illetve Borinak elkezdett kettéválni az egyik körmöcske a kis kezén... Ma ott tartunk (hangsúlyoznám, hogy szept utolsó hetében voltunk betegek, most pedig január vége van), hogy Borinak kompletten lecserélődött a két kezén mind a tíz körme, a lábán pedig a két nagy körme vált le és nőtt helyette új, mindkettő jelenleg félkész állapotban van. Nekem csak a kezemen jött le a középső ujjamról a köröm, illetve másik két köröm félig vált le és nő helyette az új... Cuki. És a múlt hét csütörtökön úgy fogadtak a bölcsiben délután, hogy az egyik kisgyereknél aznap diagnosztizálták ezt a vírust, csak szólnak, hogy tudjuk... Azt hiszem, nem meglepő tán, hogy Bori pénteken nem ment bölcsödébe preventív célzattal...

Volt aztán közben egy Mikulás is, ami azért is volt különleges, mert egyrészt sikerült remek kis adventi kalendáriumot szerválnom és a lányok minden reggel lelkesen keresgélték az apróságokat benne, másrészt meghívást kaptunk a Színházban tartott Mikulásünnepségre. 

A Karácsony most még különlegesebb volt, mint eddig, mert most nem mi utaztunk Kanizsára, hanem Mama, Papa és Dédi eljöttek hozzánk az Ünnepekre. Készítettünk mézeskalácsot és most először beiglit is. 24-én reggel megérkezett a karácsonyfa a lányokhoz, aminek borzasztóan örültek, aztán Kati mamát láttuk vendégül ebédre. A délutáni alvás után Jézuska meghozta az ajándékokat is, lett itt póni és társasjáték, illetve gyurma is. 25-én délelőtt Kati mamához voltunk hivatalosak ebédre, ahol rollert kaptak a lányok, majd délután hazaérve már itt várta Őket meglepetésként a kanizsai különítmény. Nagy volt az öröm, pláne hogy csak 28-án mentek haza. Olyan nagy könnyebbség volt ez számomra és végig tudtuk élvezni az itthonlétet és az ünnepeket. 29-én a húgom jött el látogatóba és Ő is jópár ajándékot hozott a csajocskáknak. Az év utolsó előtti napján megköszöntöttük Apánkat is szülinapja alkalmából, puncstortát sütöttünk a lányokkal és azzal vártuk Katiékat és Katimamát vendégségbe. Szilveszterkor házibuliban múlattuk az időt, remek hangulatban, barátainkkal és mindenki a maga gyerekeivel, fergeteges volt, a lányok még éjfélkor sem aludtak, úgy fel voltak pörögve :) Az év számunkra január 5-én kezdődött igazán, akkor ment vissza mindenki az ovibölcsibe és a dolgozóba. 

Papa és Mama karácsonyi ajándéka idén az volt, hogy választhattunk egy wellness hotelt és Ők is elkísértek minket :) Így esett, hogy az elmúlt négy napot a Velence Resort&Spa-ban töltöttük. Ha lehet valamiről szuperlativuszokban beszélni, akkor ez az volt... A fenséges ételektől a gyerekparadicsomon át a szauna-szeánszig... Bizony igaz, hogy élményt ajándékozni az egyik legszuperebb dolog, ez bizony nem szakad el, nem kopik el, nem fogy el, örök emlék marad a gyerekeink folyton mosolygó arcával együtt.. 

És amiről még nem beszéltem, pedig nagy változás az életünkben: szeptember óta újra munkába álltam. Nagyon tartottam a munkakereséstől így közel a negyvenhez két kicsi gyerekkel, mivel a régi munkahelyem már megszűnt, nem volt hova visszamennem. Aztán egy rendkívül szerencsés véletlen folytán úgy alakult, hogy egy kedves ismerős értékesítő kollégát keresett a mi körzetünkben a nemrégen indult cégéhez. Egy világmárkás irodai technológiás cég viszonteladójaként dolgozom azóta és azt kell mondanom, a legjobb dolog, ami történhetett velem, velünk. A fizetésem majdhogynem rajtam múlik, de azért ha mondjuk egy szerencsétlen véletlen okán egy hónapig sem tudnék dolgozni, akkor sem kellene éppen éhenhalni. Az, hogy rugalmasan kezeli a dolgaimat, nem is kifejezés.. Jelzem, ha épp nem tudok dolgozni, mert a gyerekek betegek és kevésbé vagyok mobilis aznap és akár a következő napokban, de amit tudok, otthon is elintézek természetesen. Így gyakran előforul, hogy akár éjjel 11-kor írok árajánlatot, ha akkor érek rá, ám mondjuk délelőtt az orvosnál és a patikában ülök a lányokkal vagy épp altatom őket napközben. Kölcsönösen számíthatunk egymásra bármikor, tényleg bármikor, rugalmasság van minden tekintetben, emberekkel dolgozom, saját időbeosztás szerint képviselhetek egy olyan termékcsaládot, márkát, ami TÉNYLEG szuper és világszínvonalú minőség, így az értékesítés sem nehéz. Bár közvetlen kollégáim nincsenek, mint anno pl Pesten, openoffice rendszerben, akikkel az ember ebédelni megy, napközben csacsog és pletykál, de már igazán a vegyi cégnél is magányos farkasként jártam az ország felét naponta, így nem furcsa. Egyenlőre a saját kis (anyukámtól kölcsönkapott) régi autóval járok, de egyenlőre működik (többnyire), így marad, amígy nem lesz egy olyan opció, hogy akár már céges is lesz, de ha nem, azt sem bánom. Reggel elviszem a lányokat nyolcra bölcsibe-oviba, aztán én is indulok a magam dolgára és fél négy körül megyek Boriért. Ha maradt még bármi, akkor este, a lányok lefekvése után is tudom akár intézni, de ha nem, akkor másnapra marad. Nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen munkahelyem van és hálás vagyok a főnökömnek, hogy rám gondolt munkatársként, nagyon igyekszem azóta is megszolgálni a bizalmát.