Bori és a beszoktatás

Ott hagytam el, hogy hétfőn két órát volt a Csöpp bölcsiben, nagyon sírós kezdéssel, ám tűrhető ottléttel. Kedd volt az első nap, amikor már ott is ebédelt. A délelőtt most is sírással indult, ám már nem volt olyan szívszorítóan borzasztó, amikor Márti néni nyújtotta a karját, Bori kissé vonakodva ugyan, de átment hozzá az ölemből. Kifelé menet még hallottam, hogy sír, de bíztam benne, hogy nem tart sokáig és főként csak nekem szól. Mint kiderült, valóban így volt, hamarosan megnyugodott, játszott is már, nem volt tartózkodó és amikor ebédre került a sor, szépen kezet mosott és mindenkit lepipálva evett. Aztán mivel a kis ágyacskák is bekerültek már a csoportba, látva a többieket leült az egyik szélére és elkezdte levenni a szandálját, mire kérték, hogy Ő még ne, de csücsüljön át a kiskanapéra. Megtette és ott borult el, rá egy párnára, míg megérkeztem.

Szerda reggel borzasztóan féltem. Újra tízre mentünk, most nem sírt már elváláskor, sőt még egy mosolyt is erőltetett az arcára és köszönt el, de ez nem esett jól, mert azt éreztem, csak azért csinálta, mert úgy gondolja, ezt szeretném látni... Fél egyre kellett visszamenjek, addigra már kiderült, el tud-e aludni délben vagy nem és onnantól látjuk meg a továbbiakat. Márti néni előre bocsátotta, hogy nagyon ritka, amikor elsőre ott is alszanak a gyerekek, de meglátjuk. Huhh, de izgultam délelőtt, folyton csak Nála jártak a gondolataim, aztán mikor odaértem, a szomszéd csoport nénije jött ki és mondta halál nyugisan, hogy : "menjen csak haza Anyuka, alszik a kislány, egy óra múlva tessék visszajönni"... Nem hittem a fülemnek.. Az én kislányom alszik, aki még három héttel ezelőtt is csak az ölemben aludt el... Mikor visszaértem, boldogan szaladt elém és újságolta, hogy aludt és evett finom főzeléket! :) 

Csütörtökön már kilencre mentünk, akkor már eleve kettőre mentem érte, ám Ancsa néni kettőkor elküldött, hogy még alszik Bori (!), lassan két órája... Mire visszamentem, már uzsonnázott is. Pénteken ugyanez volt, kilences kezdés, már egyenesen az udvarra sétált, kérte, hogy segítsem a kaput kinyitni, és már ment is a "motorjához", amit előszeretettel sajátított ki és csak Ő ülhet rá, khmm... No szóval elmotorozott a napsütésben, majd visszafordult és integetett és puszit dobott, így hagytam el az objektumot. Háromra mentem, újra boldogan szaladt ki, azonnal újságolta, hogy képzeljem, hogy játszott és ebédelt főzeléket és husit és nagyot is aludt párnával és Ancsa néni meg Márti néni is kicserélték a pelusát! :) Édes kincsem... Mindenki rettentően meg van Vele elégedve, óriási könnyebbség a lelkemnek, hogy ilyen ügyesen "beszokott", remélem, nem lesz túl sok visszaesés, én pedig nyugodt szívvel tudok dolgozni menni.

Emellett azért észrevehetően kezd anyásabb lenni itthon, és biztos nincs nyom nélkül ez a sok távollét, a kis lelkének nem lehet könnyű.. Csütörtök este nagyon nehezen aludt el, feküdt az ágyban és teljesen váratlanul elsírta magát, aztán kicsit abbahagyta és újra rázendített. Kivettem, az ölembe fektettem, úgy szorított, hogy azt hittem belém bújik.. 

- Mi a baj, Borcsikám, fáj valamid?

- Neeeem...

- Akkor miért sírsz, Kincsem?

- Nem tudom Anyácskám, csak úgy sírok...

Édes kisbabám, nem könnyű Neki, akármit is mutat :(

Ezzel együtt rettentően büszkék vagyunk Rád, kicsi Linuskám!!! <3