Intézményesülve

A lányok szeptember 5-én vissza- illetve bekerültek a köznevelésbe. Dorka már nagyon várta az ovit, hiányoztak a kis pajtásai, teljesen odavolt, hogy újra mehet, az öröme, lelkesedése azóta is töretlen, ahogy az én lelkesedésem is az ovi iránt. Idén egyrészt új óvónénit kaptak Szabina néni személyében (Vanda néni kisbabát vár és már nem kezdte el ezt a nevelési évet), illetve a nyugdíjba vonuló Zsuzsa néni helyett új dajkája is lett a csoportnak, aki mázli, hogy szintén Zsuzsa néni, mert nem kell gondolkodnia a leánynak, ha megkérdezem, ki csinálta meg ilyen szépre a frizuráját alvás után. Mindkét új "néni" nagyon szimpatikus, a gyerekek szeretik őket már most. Jó lesz Dorkának továbbra is, annyira jó Neki ott, nagyon boldog vagyok, hogy jó helyen tudhatom a kislányomat, annyi jót kap. Már szerdán este Ő volt az esti mesélőnk, elmondta azt a mesét, amit az óvónéni mond a következő két hétben (ezt dolgozzák aztán fel különböző formában, annyira szeretem ezt), és mondta hosszú percekig olyan átéléssel, olyan választékosan kifejezve magát, hogy kijött a könnyem is a büszkeségtől, az apjával együtt csak úgy ittuk a szavait és rendesen izgultunk, mit lesz a történet vége. Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem vettem videóra (nem is sejtettem, hogy ekkora élményben lesz részünk és meg kellene örökíteni), de aztán később, másnap délután a kedvemért megismételte és akkor felvettem:

Elképeszt, micsoda memóriája van, hogy harmadik hallásra hogy tud egy gyerek szinte szó szerint visszaadni egy (mint kiderült) majdnem nyolc percnyi szöveget... Odavagyok Tőle :)

Köszönhetően pedig a kiemelkedően magas Gyes összegnek, AnyaBóbi elfogadott egy nagyszerűnek ígérkező munkaajánlatot (és reméli, hogy megállja a helyét, nagyon izgul), így majdnem négy és fél év itthonlét után pénzkereső üzemmódba áll át. Ehhez mérten Borcsánk szintén szeptember ötödikén megkezdte bölcsis pályafutását a Mónus bölcsiben. Augusztus végén volt a szülői értekezlet, ott derült ki az Ő kezdésének időpontja, a beszoktatás időtartama (két hét) és hogy a Mókus csoport Napocskája lesz. (utóbbit én választottam, nemcsak cuki, de ezt legalább le tudom rajzolni, meg év végére talán már Ő is). A múlt héten első két nap én is bent voltam Vele, aztán szerdán fél órára hagytam a többiekkel, amit nagyon rosszul viselt és végig sírt... Csütörtökön egy órát voltam távol, akkor negyven perc sírás után megnyugodott (vagy elfáradt, feladta, elfogadta, jajj, nehéz ezt megmondani) és onnantól viszont már énekelt és mondókázott is). Csütörtök éjjel aztán jó náthás lett, pénteken nem is vittem, de csodás módon sikerült kikúrálnom hétfőre és újra csatasorba állt. Ma délelőtt már majdnem két órát volt egyedül, végig udvaron voltak, az eleje viszont borzasztó volt, Márti néni úgy szedte le rólam szegény angyalkámat, annyira sírt és olyan kérlelően nézett rám, hogy anya, ne hagyj itt, segíts, pedig még érkezéskor is mondta, hogy hozzak majd Neki pogácsát a boltból. Úgy sírt, olyan keservesen, hogy azt hittem, mentem megszakad a szívem és bizony pokoli nehéz ilyenkor őszintén, teljes meggyőződésből győzködni a gyereket, hogy nyugi, anya jön mindjárt, érezd jól magad... Sokszor többeknél olvastam, hallottam már ezt, hogy úgy tépték le a gyereket és sírt, mikor otthagyta és de szörnyű ez, a gyerek bent sírt, anya meg kint... Igen, elolvastam, meghallgattam, sajnáltam, hogy tényleg, de rossz lehet, de addig erről fogalma sincs az embernek, amíg át nem éli. Átélni ezt maga a pokol. És igen. Már akkor  kifolyt a könnyem, amikor hátat fordítottam a lányomnak és kibírtam addig, míg kiérek a kapunk, de aztán beültem az autóba és rázott a sírás. Engem. Azt hittem, ennél azért edzettebb vagyok, de nem. Ebben a szituban legalábbis biztosan nem, egyenlőre.  Onnantól az a majdnem két óra szörnyű volt számomra, olyan voltam, mint akinek elvitte a tik a kenyerét, csak lógattam az orrom és valami nagyon rossz feszítő érzés volt a mellkasomban. Alig vártam, hogy újra mehessek. Bori kint motorozott, futott felém sírva-nevetve, mint aki nem tudja, mi a helyes viselkedés, kicsit megtört volt, pedig Márti néni azt mondta, öt perc sírás után már nem volt baj, játszott szépen, de egyedül, nem kért senki társaságából. Remélem, hogy ez csak az eleje, tényleg a megszokás folyamata, mert nem szeretném, ha magába fordulna és nem ragaszkodna senkihez. Holnap már ott is fog ebédelni, szerdán pedig már ott is fog/kellene aludnia, na, ettől félek igazán :( Az én, híresen anyás lányom... Na, meglátjuk, sajnos ez van. nincs más választásunk és más is túlélte, megszokta a bölcsit.