Bori 3 éves

Nagyon ügyes, roppant mozgékony, július 22 óta már három éves Borink van. Szókincse pazar, hízeleg, csimpaszkodik, ugrál, váltott lábbal lépcsőt mászik (fut), ha olyanja van, jól eszik, ha nem, akkor meg nem. Szénhidrátfüggő, zöldségből nyersen csak nagy unszolásra (nem mehetsz úszni Dóri nénihez, ha nem eszel) az uborkát fogyasztja, gyümölcsből csak almát, max banánt és ennyi. Főzelék viszont szerencsére jöhet kb mindenféle, leves hasonlóképpen. Így belegondolva azért nem is eszik olyan rosszul, ennél sokkal rosszabak is hall az ember. Imádatos. Mondja is magáról, hogy Ő Anya imádatos kismackója. Nagyon második gyerek, sok akarattal, daccal, önállósággal, magát feltalálva eljátszva bárhol-bármikor. 15 kiló, 93 cm és csodaszép. Hasonlóan nem egy rajzművész, ahogy a nővére sem volt ennyi idősen, sőt, a kedves szülei sem azok, de egyre ügyesebben színez, rajzol napocskát, létrát, karikákat, négyzet-kezdeményeket. Sokat les Dorkától.

A videója kicsit késve (nem a szülinapjára), de elkészült. Mert nem maradhat el. Először nagyon zavarta, nem akarta megnézni, merthogy az elején még szerinte kisbaba, aztán csak-csak egyre kíváncsibb lett, most már Ő maga kéri, hogy lejátszuk újra és újra. Nagyon szeretem visszanézni ezeket az éves összefoglalókat. Sok munka, de megéri. Mindig megéri...

Zajlik a nyár

Dorka szülinapja óta azok vannak, hogy Dorka szeptembertől másik csoportban folytatja az ovit kis átszervezés miatt, de szerencsére nem bánja és még a jele is megmarad kis masnikámnak. Továbbá Borócska is Bartók ovis lesz, ősszel a Nyuszi csoportot fogja erősíteni és sikerült megkaparintania a bölcsis jelét, úgyhogy eddigi napocskánk az is marad még pár évig. Amúgy nálunk valahogy nemcsak a név kötelez, de a jel is, valahogy mindkét lány a választott jelenék valódi leképezése...
Közben zajlik a nyár, kicsit átrendeződött az ovi utolsó két hete. Június 23-án Ricsi levitte a lányokat Balatonfüredre, valójában Kati mamáért mentek, aki ott üdült pár napot, strandoltak egyet. Másnap Apacuka koncertre mentünk a szomszédos Gönyűre.

Volt fesztiválhangulat, programok, sokat ott voltunk, este Food Truck Show a belvárosban, ettük a finom extra hamburgert a belvárosban, de feltűnt, hogy Dorkának könnyezik a szeme. Ejnye mondom, nem tetszik nekem ez a gyerek. Vasárnap reggel újfent enyhe könnyezés, aztán semmi és se pirosság, se viszketés... Nem hagyott nyugodni, elvittem az ügyeletre. Doki azonnal látta, hogy kötőhártya gyulladás, szemcsepp, kenőcs, remek, ovi ugrott. Előtte héten Borival voltam itthon, aki köhögött. Ekkor azért már elkámpicsorodtam, ám mondta az orvos, szerdára már rendbe is jöhet akár. Anyukámmal beszéltem telefonon később, aztán kedden már fejfájásra panaszkodott a nagylány, kicsit levert is volt, jajj mondom, mi lesz még már... Anyu erre azt mondja, Ő most nem tud jönni, de vigyem le hozzájuk, gondoljam át. Átgondoltam, kedd délután fél hatkor autóba tettem a gyereket és levittem Kanizsára, majd fél 12-re itthon is voltam. Dorka ügyesen eltöltötte a mamával és papával az első négy önálló napját, teljesen meggyógyult, sőt még a hosszan húzódó orrfújásokkal is felhagyott már. Anyu emellett annyira rendes volt, hogy még el is hozta szombaton vonattal, így nem kellett már leautóznom érte. Remekül érezte magát, jó kis előkészítése volt ez a pár nap a későbbieknek. A hétvégén együtt vettünk már részt a 10. Győrkőc-ön, az idő remek volt, nem volt kukulat meleg, mint az eddigiken, elkelt rajtunk a kardigán is, de jól szórakoztunk.

Mivel aztán következő héten kezdődött Bori bölcsis szünete, már Dorka is maradt itthon, úgyhogy múlt héten megkezdődött a holiday. Az első három napban itthon voltunk, aztán pedig csütörtöktől szombatig Sárváron voltunk csajoskodni tesómékkal, Dédivel és Anyuval. Remek volt minden, a lányok borzalmasan élvezték.

Szombat délután a szállást elhagyva egyenesen Kanizsára mentünk, ahol vasárnap reggel Dorka hasán apró pöttyöket fedeztem fel, naná, hogy nem hagyott nyugodni, hogy nem allergia, ügyeletre mentünk, skarlát basszus. Antibiotikum, hozzá Enterol (szívből ajánlom mindenkinek ab mellé, áldom az eszemet, hogy a patikában eszembe jutott, hogy olvastam róla és hogy ne Normaflort vegyek újra, ami mellett ugyanúgy híg volt a beteg gyerekek széklete, na ez hat és ettől tök normális és jóval olcsóbb is), de legalább diagnózissal a kezünkben hagytam Kanizsán a lányaimat és jöttem vissza Győrbe.

Borinak mélyvíz, de mondhatom, hogy a lányok példásan helytállnak, anyukám és apukám nemcsak hogy nemkülönben, de ezermillió százalékosan, anyjuk helyett anyjuk, pláne, hogy Bori persze kedd éjjel kruppgyanús köhögőrohamokat produkált neki a semmiből, szerda reggel a körzetes dokihoz vitte, aki írt a Kicsinek hörgőtágítót, köptetőt, Cetirizinet és anyu adagol mindent becsülettel. Közben hozzá-viszik őket mindenhova, játszanak velük, etetik őket, hogy őszinte legyek, nekem fel sem tűnik, hogy én is minden nap ezt csinálom, de nagyon nagyon hálás vagyok anyukámnak, ahogy helytáll és gondozza a gyerekeimet és a papának is, hogy sokat foglalkozik és játszik velük. És Anya teszi ezt nyilván oly minőségi módon, ahogy csak Ő tudja és bizony Bori nem is "anyizik" (ha valami nem tetszik és hiányol, akkor szokta mondogatni, hogy "anyiii, anyicaaa, anyikaaa", na most ilyen nincs, csak mami és mamikám) és egyszer sem hallottam még a telefonban, hogy mikor jössz már, Dorka ellenben számontartja, hogy hány alvás kell még szombatig. 

Mi pedig itthon Ricsivel kettecskén, mit ne mondjak, felemelő és idegsimító. Minden reggel időben kelek, ülök a gép mellé, csinálom a webáruházat, dolgozom agyhullaságig, skype-os konzultáción okosodom, aztán meg partnerhez megyek, majd délután megjön Ricsi, még dolgozom kicsit, aztán öt felé elkezdjük a közös programjainkat. Minden nap sétáltunk a belvárosban, Duna-parton, gyros-t ettünk, fagyiztunk, hétfőn bringáztunk is, este tízkor értünk haza, ma pedig vacsorázni mentünk és Frei caféban extrafinom kávét ittunk csendesen megünneplendő a 11. évfordulónk napját.

Rengeteget beszélgetünk, nyugodtak vagyunk, gyakrabban öleljük és pusziljuk meg egymást, mint máskor, jó érzés nagyon. Azért már szeretném látni a lányokat, de őszintén szólva itthon is jó lenni kettesben. Öt éve nem volt ilyen. 

Jövő héten Pesten leszünk négyen, aztán újra itthon, majd azon a hétvégén jönnek anyuék Bori szülinapjára és anyu marad is augusztus első hetére szitterkedni ismét. Nem tudom, mit kezdenék Nélküle, elmondhatatlanul hálás vagyok Neki a segítségért...

Dorottya 5 éves

Egy nappal a jeles nap után jutottam odáig, hogy elkészítsem a videóját, alig érem utol magam.. De elkészítettem és el is fogom, ameddig bírom szuflával, mert miután megnézte, és újra és újra és újra megnézte, elfutott a gyerekszobába és becsukta az ajtót, mint egy kiskamasz. Utánalopóztam, és miután megengedte, hogy bemenjek, az ágyán fekve találtam, sírva. Meghatódott. És azt mondta, "hiányznak az emlékek, az a sok dolog, amit most láttam, de úgy örülök, hogy láthatom őket újra". Ezért csinálom, Kisangyalom, hogy segítsek emlékezni. Hogy milyen voltál, mivé és Kivé lettél. Újra megérezhettem, hogy ez az egyik legnagyobb ajándék számára (és általában a gyerekek számára), hogy nézegetheti önmagát, a Róla és családjáról készült képeket, videókat és segítünk Nekik emlékezni, mert kicsik még, hogy maguk megtegyék. 

Öt éves lett, igazi nagylány. Kiskamaszos, visszabeszélős, feleselős dolgai vannak már, vállrándítások, grimaszok és flegma gesztusok is kísérik a mindennapokat, ámde elmúlik ez. Leginkább kedves, szerető, jószívű és gondoskodó nagytestvér, nővér, nagylány és unoka. A haja továbbra is csodaszép, sok, hullámos és szőke, a szeme kék, 112cm magas és 22kg-ot kicsivel elkerülte. Nagyon sokat fejlődött rajzban, szinte egyik napról a másikra alkotott olyan dolgokat, hogy bizony egyszer-egyszer nem akartam elhinni az oviba érve, hogy azt valóban Ő készítette. Okos, érdeklődő és érzékeny kislány, akinek legnagyobb ajándék, ha oviba mehet. Pár hete közölte is, hogy ne haragudjak meg, amit most mondani fog, de az az igazság, hogy jobban szeret oviban lenni, mint itthon... Dehogy haragszom... Boldog vagyok. Két szívbéli jóbarátnője a két kis csoporttársa: Dorka és Lujzi, ők a sülve-főve lányok így hárman. Nagyon örülök, hogy ennyire egymásra találtak. Nagy igazságérzetéhez olykor bátortalanság társul, amin bizony csiszolni kell még majd, hogy jobban érvényesülhessen az életben, de sose legyen nagyobb baja. Még mindig húsz foga van, de alig várja, hogy kipottyanjon az első, mondtam Neki, hogy a következő szülinapi videójában már biztosan lesz egy erről szóló fejezet is :) 

Kedves, udvarias, okos és szép kislány, a mi nagy ötéves Dorottyánk. Nagyon szeretjük, mindennél jobban...

Püspökladány

AnyaBóbi egyike azon 6 szülőnek, aki vállalta, hogy részt vesz az óvoda szülői-óvőnői kórusában, általában az ovis rendezvényeken (Mihály napi vásár, Karácsonyi műsor, stb) szoktunk "fellépni", vagyis a műsorok aktív résztvevői lenni. Idén kaptunk egy nagyszerű lehetőséget: Az ez évi karcagi pedagógus konferencia után másnap tartandó kórusfesztiválra kaptunk meghívást, ahova mindenki a saját csemetéjét is vihette magával. A felkérés februárban érkezett, onnantól minden héten kóruspróbák voltak, egyáltalán nem voltak könnyűek a darabok, melyeket Kati néni, a kórus vezetője kiválasztott, de a sok gyakorlás eredményes volt. A hat kisgyerek is megtanult egy-egy helyes koreográfiát az egyes dalokhoz, úgyhogy komplett műsorral készültünk.

Április 7-én reggel hatkor indult a kisbuszunk, az út jó hosszú volt, de remek. Dorka remekül elvolt. Miután az ovónénik egy része kiszállt Karcagon, hogy részt vegyen a konferencián, mi továbbmentünk a szállásunkra Püspökladányba. A helyi kemping kőépületében kétágyas szobában kaptunk helyet Dorkával. Érkezés után kicsit pihentünk, szerencsére Dorka tudott egy keveset aludni, majd elmentünk ebédelni a közelben levő Katica oviba, ahol nagy-nagy szeretettel és terített asztalokkal vártak bennünket. A finom ebéd után a gyerekek még játszottak egy kicsit az udvaron, aztán visszamentünk a kempingbe és az ott kapott fürdőbelépőnkkel átmentünk a termálfürdőbe. Két medence működött, mindkettő gyógyvizes, a kintiekre esély sem volt, igencsak rossz idő volt. Megkérdeztem a pénztáros hölgyet, hogy hát no, így gyerekekkel meg egyáltalán kb mégis mennyit kellene gyógyvízben lennünk, mert igazán az nem pont nekik van kitalálva.. A hölgy azt mondta, hogy általában kb 20 percet szoktak orvosilag javasolni ebből... Ehh, hat besózott gyereknek fürdőruhában közölje valaki, hogy mártózás, aztán kifelé... A vége az lett, hogy kb három órát tartózkodtunk a létesítményben, ahol nyakig merültünk a barnás, érdekes, kissé illatos vízben. Amennyiben izületi és egyéb nyavalyákra jó ez a cucc, akkor Dorka kb 80 éves koráig preventív jelleggel már meg is tett mindent az egészségéért. Közben megérkeztek a konferenciás óvónénik is és kezdetét vette a közös pancsolás. Egy jólirányzott ötlettől vezérelve elpróbáltuk a vízben lebegve a teljes műsorunkat, ami valami csodásan szólt a termálfürdő viszhangos helyiségében, nagyon sajnálom, hogy nem volt senki, aki megörökítse, tényleg páratlan élmény volt még nekünk is, akik előadtuk, nemcsak a kis közönségünknek. Aztán vissza a szállásra, öltözés és egy kissé malőrös vacsora után elég későn, de ágyba kerültünk. 

Másnap reggel már mentünk is át a helyi iskolába, ahol lepakoltunk, és beénekeltünk, majd kis helyi próba után elkezdődött a templomban a Kórusfesztivál. Első fellépőként vonultunk a "színpadra", nagyszerű és felemelő érzés volt az egészen részt venni, és mikor a műsor utolsó dala közben a koreográfia szerint Dorka odasétált elém és hozzám bújt, bizony kibuggyant a könnyem is, nagyon boldog voltam, hogy ennek az egésznek a részese lehetek. Az előadásunk nagyszerűen sikerült, jó nagy vastapsot kaptunk. :) Bennünket még 10 fellépő követett, aztán volt egy közös dal is, melyet minden kórussal együtt adtunk elő. Ezt követően az iskolában kaptunk ebédet. Uramatyám, azt a pazar fogadtatást ismét... Elmondhatatlan kedvességgel, figyelemmel és szeretettel gondoskodtak rólunk, komolyan elszorul a torkom, ha rá gondolok, micsoda kedves emberek laknak arrafelé, szinte családtagként bántak velünk. Még a hazaútra is csomagoltak nekünk szendvicset, no, nem mintha nagyon éheztünk volna a bőséges négyfogásos pazar ebéd után... 

Este hatra értünk haza Győrbe egy igazán szívet melengető,töltekező, énekszóban bővelkedő két nap után, hatalmas élmény volt, az ott kapott emlékplakettet boldog örömmel fogjuk őrizni. Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettünk Dorkával kettesben, nagyon jót tett nekünk.

Szobatiszta

Pénteken este fürdés után ölteztetni kezdtem volna Borit és rádöbbentem, hogy elfogyott az utolsó pelusa is. Van még ugyan itthon elfekvőben még Dorkáról maradt asszem 6-os (16-30kg) pelenka, de a 13 kilós Borcsára nem igazán passzol. Így - bár már gyakorlatilag egy hónapja kb, hogy minden reggel üres pelenkával ébredt- véglegesen közöltem Vele, hogy no akkor Kiscsillagom, mától hivatalosan is szobatiszta leszel, mert elfogyott a pelusod... És az lett. Baleset nélkül nappal és éjjel is, kimondhatjuk, hogy Bori két és fél éves korában végleg elhagyta a pelenkát. Még számomra is kissé felfoghatatlan, hogy nincs már és nem is lesz több pelenkásom, de ez az élet rendje és nem mondom, hogy sírok, hogy nem kell ezreket hagynom a dm-ben pelusra... Nagylány már és olyan cuki, amikor száját csücsörítve, szemöldökét felhúzva feljajdul, hogy "jujj, megy a pisi!" (nem tudom, ez honnan jött így, nem azt mondja, hogy pisilni kell). Első egy-két alkalommal felkaptam, mert azt hittem, hogy már be is csorgott, de nem, Ő így szól, hogy menni kéne. És megy és intézi ezt is, mint mindent, csak és kizárólag egyedül, mert másképpen nem lehet. Nagyon nem. 

♥Bravo Borcsa, büszkék vagyunk Rád!!! ♥

Az elmúlt négy hónap

Nem kis trehányság így elhanyagolni az írnivalókat, de így jártam. Készítek hát egy kb összefoglalót azért, hogy legyen meg az örökkévaló (de leginkább a gyerekeim) számára..

Az intézményi dolgoknál hagytam el, kezdem tehát itt. Dorka ugyanúgy szereti az óvodát, mint eddig, nagyon szereti az új óvónénijét is. Sokszor érzem rajta, hogy szinte jobban szeret oviban lenni, mint itthon és hogy őszinte legyek, néha nem is csodálom. Remek pedagógusai vannak és jó ideje tartós barátságban van két kislánnyal, Lujzival és Dorkával, hatalmas spanok ők hárman. Ma reggel pl három nap kihagyás után ment be a csoportba és olyan őszinte örömmel ölelték a lányok, hogy majdnem kijött a könnyem :) Le se füttyentette, hogy hol vagyok és hogy el sem köszönt tőlem, de nem baj. Az utóbbi időben kissé kevesebbet beteges már szerencsére, bár így is voltak hiányzások az oviból, a leghosszabb az októberi volt, amikor szinte az egész októbert itthon töltötte. Ennek oka pedig az, hogy október 18-án orrmandula-műtétre került sor Dorottyánál. Már nyáron is nagyon zavaró volt az elvileg egészséges kislány felnőtt férfiembert is megszégyenítő horkolása, aztán augusztus végén elvittem fül-orr-gégészhez, aki bizony mielőbbi műtétet javasolt. Ajánlás alapján elmentünk egy sebész doktorhoz, aki aztán október közepén meg is operálta a Nagylányt. A műtét reggelén hétkor mentünk a kórházba úgy, hogy ébredéskor a bal szeme úgy be volt dagadva, hogy alig látott.. Fogalmunk sem volt, hogy mi történt az éjszaka és az is félő volt, hogy emiatt halasztják a műtétet. A kórházba érve mutattam is hamar az orvosnak és bizony három-négy helyre is elküldtek minket, hogy kizárjanak mindent, ami miatt ellenjavallt lenne a beavatkozás, szemészettől a koponyaröntgenig voltunk mindenhol, de nem találták az okát. Így az operációra délelőtt Dorkára utolsóként került sor, egy kis bódító koktéltól Dorka roppant viccessé vált, ami számomra egyszerre volt mulatságos és ijesztő, olyan kis magatehetetlenné vált, aztán elvitték és végül sírva-zokogva hozták vissza negyven perc múlva. Majdnem egy óra hossza volt, így meg tudott nyugodni és már nem erőltette a zokogás, addig sajnos többször is vérzett az orra az erőlködéstől. Szinte végig az ölemben volt, hordoztam, ringattam, énekeltem Neki, aztán szerencsére elmúlt és már nyugalomban vette a levegőt. Legfőbb kellemetlensége a kissé rossz helyre helyezett pillangója volt a kézfejében, ami nagyon irritálta szegényt, a másik pedig az volt, hogy rettentő éhes volt, mivel már előző éjjeltől nem ehetett és ez másnap hajnalig így is kellett maradjon. Az ivás műtét után pár órával jól ment és az éjszaka is nyugodtan telt. Egy ágyon aludtunk ketten, de soha nem legyen nagyobb bajunk, az éjszakázásban úgyis profi vagyok, nem volt akkora gáz, hogy nem aludtam végig mozdulatlanul és luxus kényelemben. Mivel a doktor mindent rendben talált, így már másnap délelőtt haza is jöhettünk és egy-két napnyi enyhe torokfájáson kívül azóta is tökéletesen szuperál az orra, a horkolás is teljesen megszűnt, ahogy lement a nyálkahártya duzzanata. Pár hét múlva jött egy "kis" skarlát és egy cuki hányás-hasmenés, melyből Neki a hányás része jutott, éjjel fél egytól reggel tízig hányt fél óra- negyven perces időközönként, a folyadékot szerencsére sikerült apránként pótolni, ám a lábadozás nyúlt el pár napot, mert rettentően legyengítette a szervezetét a kórság. Ebbe amúgy mind a négyen beleestünk vegyes tünetekkel, Bori úszta meg a legjobban. 

Íme hát a mi kis orrmandulátlan hősnőnk:

Édes és okos nagylány, akire sajnos nem jut annyi figyelem és idő, mint amennyi szükséges lenne, amit rettentően sajnálok. Bizony azt látjuk, hogy míg Borinak remek dolog, hogy a nővére húzza felfelé, Dorka viszont nem tud a maga korának megfelelő módon haladni és fejlődni, mert idő hiányában bizony leginkább a kettővel együtt töltöm az időt és ahhoz, hogy Borit is le tudjuk kötni, nem lehet nagyon NatGeo-t nézni, pedig Dorkát olykor már inkább az érdekelné, mint a Pocoyo. Kell a mese is, de Dorka olyan okos és értelmes kislány, sokkal több időt kellene az egyéni fejlesztésére is fordítani :( Azért igyekszünk..

Mindeközben Borcsánk amilyen szépen elkezdte a bölcsit, úgy hanyatlott kissé vissza még az elején, ám amikor már elkapta a gépszíj, olyan november magasságában, onnantól egyetlen sírós nap sincs. Sem odaérkezéskor, sem ottléte alatt. Mindig nagyon megdicsérik a dadusai, nagyon szépen eljátszik, kinyílt, igazi cserfes Bori lett már a bölcsiben is, aki jól és nagyot alszik, legjobb evőként a csoportjában olykor háromszor is ebédel, persze a tízórait és az uszonnát is elpusztítja. Gyorsan és ügyesen tanul, rengeteg mondókával és karácsonyi dallal (most már farsang témakörben is) gazdagodott a repertoárja, olykor csak rázendített egy-egyre itthon, és csak lestem, hgoy már megint egy újabb és megint egy újabb dal.. Van Neki is kis barátnője, egy nemrég érkezett kislány, Gréta, akit már az elején pártfogásába vett a mi kislányunk, kihez a beszoktatás második hetében odament és azt mondta a síró lánykának: "Nem kell sírni, nincs semmi baj, mindjárt jön az anyukád", és onnantól barátok lettek, együtt játszanak egész nap, hacsak nem hiányzik valamelyikük. Hatalmas boldogság és büszkeség az is, hogy a dadusával közreműködve és egyetértésben elkezdtük január első hetén elhagyni nappal a pelust. Már a téli szünetben is egyre gyakrabban fordult elő, hogy az éjjelre feladott pelenkát reggel üresen vettem le Boriról és ha eztán ráültette a bilire vagy a wc-re, pisilt is gyorsan jó sokat. Szólni nem nagyon akart, vagy mindig csak akkor, amikor már besikerült a dolog. Aztán most már ott tartunk így január 30-án, hogy mondhatom, a hétvégén már a nappali alváshoz sem volt rajta pelus, csak az éjszakai maradt meg, az is főleg biztonsági okokból, pedig már jó két -három hete azt is minden alkalommal üresen veszem le reggel Róla. A nappalokat kompletten bugyiban tölti, és bár elmélyült játék esetén előfordulnak balesetek, de amúgy biztosan száraz marad minden. Pisi-kaki csak a wc-be megy már, bár azt is észrevettem, hgoy nem igazán szól, hogy kell Neki, inkább tartogatja a végtelenségig.. Talán majd az is eljön, addig pedig megy a kérdezgetés, hogy kell-e.. Elmondhatjuk hát, hogy éppen két és fél évesen (merthogy vasárnap töltötte a félszülinapját) jó úton vagyunk a szobatisztaság felé, ami lássuk be, hatalmas könnyebbség...Önállósodási törekvéseit nemcsak ez mutatja kitűnően, ám a komplett viselkedése is. Számomra is hihetetlen, de azt kell mondjam, öltözésben bizony ügyesebb Dorkánál is. Egyedül, de teljesen egyedül öltözik és vetkőzik tetőtől talpig és maximum abban hibázik, hogy ha egész ruhát (szoknyát) vesz fel, akkor lehet, hogy az eleje hátulra kerül. Amúgy a bugyitól a zoknin és felsőkön ám a cipőig, mindent egyedül vesz fel és vesz le. Ez csak akkor kellemetlen kissé, ha nem sikerül azonnal valami, mert bizony segítséget abszolut nem fogad el, sőt, olyannyira nem, hogyha megpróbálok hozzányúlni a felvételre szánt ruhadarabhoz, hogy kicsit korrigáljak a felvételi módon, akkor zokogva leveszi és inkább újrakezdi a felvételét, mert akkor azt már nem Ő egyedül vette volna fel... Ez pl gyors reggeli készülődésnél kevésbé vicces. Szoknyamánia van, nagyon durván, szinte csak abban lehet létezni, probléma, ha nem pörgős, és bizony mivel nem vagyok se milliomos, se butikos, így van probléma is olykor, pedig aztán választék van akkora... Áltában két-három variációt vonultatok fel a napi dresscodenak megfelelő öltözékekből és ebből választ a nacccsága, amiket elérakva aztán magára ölt. Amúgy igazi cukorborsó, hízelgős kismackó, cserfes és állandóan mosolygós kislány, akit csak nagyon nehezen lehet ebből az állapotjából kibillenteni. Ha ilyen tud maradni, nagyon szerencsés ember lesz felnőttként, tele akaraterővel, küzdeni akarással, ambíciókkal és optimizmussal. Jó és értékes emberke lesz, aki sosem adja fel.

Betegségekből Borinak említésre méltóan a szeptember végén benyelt kéz-láb-száj vírus jutott, ezzel együtt gyűlt meg a bajnunk, ahogy Dorkának pl apukájával sikerült a skarlátot megnyerni. Olyan szinte, mintha Bori és én lennénk egy immunrendszeren, míg Dorka és Ricsi egy másikon, mert egymást viszont nem fertőzték/fertőztük meg. No, az említett kéz-láb-száj vírus már volt egy éve nyáron terítéken a lányoknak, három napig, rossz volt, sajnáltuk őket, láz, csúnya pici pöttyök egy pár darab. A mostani azonban brutál volt és bizony két császárral és egy aktív szakaszos colonoscopiaval a hátam mögött is azt mondom, rohadt mocskos fájdalmas betegség. Borinak a szája körben tele volt kívül és belül vörös hólyagokkal, a torka is, ezen kívül a kezei és a lábfeje, nekem csak a kezem és a lábam, ám az maga volt a négy nap pokol. Irtózatosan fájt, viszkezett, fogni sem bírtam és menni sem nagyon. Aztán pár hét múlva, már jóval a fájdalom elmúltával a pöttyös sötét színre váltottak, elmúltak és elkezdődött a hámlás, kézen és lábon egyaránt, illetve Borinak elkezdett kettéválni az egyik körmöcske a kis kezén... Ma ott tartunk (hangsúlyoznám, hogy szept utolsó hetében voltunk betegek, most pedig január vége van), hogy Borinak kompletten lecserélődött a két kezén mind a tíz körme, a lábán pedig a két nagy körme vált le és nőtt helyette új, mindkettő jelenleg félkész állapotban van. Nekem csak a kezemen jött le a középső ujjamról a köröm, illetve másik két köröm félig vált le és nő helyette az új... Cuki. És a múlt hét csütörtökön úgy fogadtak a bölcsiben délután, hogy az egyik kisgyereknél aznap diagnosztizálták ezt a vírust, csak szólnak, hogy tudjuk... Azt hiszem, nem meglepő tán, hogy Bori pénteken nem ment bölcsödébe preventív célzattal...

Volt aztán közben egy Mikulás is, ami azért is volt különleges, mert egyrészt sikerült remek kis adventi kalendáriumot szerválnom és a lányok minden reggel lelkesen keresgélték az apróságokat benne, másrészt meghívást kaptunk a Színházban tartott Mikulásünnepségre. 

A Karácsony most még különlegesebb volt, mint eddig, mert most nem mi utaztunk Kanizsára, hanem Mama, Papa és Dédi eljöttek hozzánk az Ünnepekre. Készítettünk mézeskalácsot és most először beiglit is. 24-én reggel megérkezett a karácsonyfa a lányokhoz, aminek borzasztóan örültek, aztán Kati mamát láttuk vendégül ebédre. A délutáni alvás után Jézuska meghozta az ajándékokat is, lett itt póni és társasjáték, illetve gyurma is. 25-én délelőtt Kati mamához voltunk hivatalosak ebédre, ahol rollert kaptak a lányok, majd délután hazaérve már itt várta Őket meglepetésként a kanizsai különítmény. Nagy volt az öröm, pláne hogy csak 28-án mentek haza. Olyan nagy könnyebbség volt ez számomra és végig tudtuk élvezni az itthonlétet és az ünnepeket. 29-én a húgom jött el látogatóba és Ő is jópár ajándékot hozott a csajocskáknak. Az év utolsó előtti napján megköszöntöttük Apánkat is szülinapja alkalmából, puncstortát sütöttünk a lányokkal és azzal vártuk Katiékat és Katimamát vendégségbe. Szilveszterkor házibuliban múlattuk az időt, remek hangulatban, barátainkkal és mindenki a maga gyerekeivel, fergeteges volt, a lányok még éjfélkor sem aludtak, úgy fel voltak pörögve :) Az év számunkra január 5-én kezdődött igazán, akkor ment vissza mindenki az ovibölcsibe és a dolgozóba. 

Papa és Mama karácsonyi ajándéka idén az volt, hogy választhattunk egy wellness hotelt és Ők is elkísértek minket :) Így esett, hogy az elmúlt négy napot a Velence Resort&Spa-ban töltöttük. Ha lehet valamiről szuperlativuszokban beszélni, akkor ez az volt... A fenséges ételektől a gyerekparadicsomon át a szauna-szeánszig... Bizony igaz, hogy élményt ajándékozni az egyik legszuperebb dolog, ez bizony nem szakad el, nem kopik el, nem fogy el, örök emlék marad a gyerekeink folyton mosolygó arcával együtt.. 

És amiről még nem beszéltem, pedig nagy változás az életünkben: szeptember óta újra munkába álltam. Nagyon tartottam a munkakereséstől így közel a negyvenhez két kicsi gyerekkel, mivel a régi munkahelyem már megszűnt, nem volt hova visszamennem. Aztán egy rendkívül szerencsés véletlen folytán úgy alakult, hogy egy kedves ismerős értékesítő kollégát keresett a mi körzetünkben a nemrégen indult cégéhez. Egy világmárkás irodai technológiás cég viszonteladójaként dolgozom azóta és azt kell mondanom, a legjobb dolog, ami történhetett velem, velünk. A fizetésem majdhogynem rajtam múlik, de azért ha mondjuk egy szerencsétlen véletlen okán egy hónapig sem tudnék dolgozni, akkor sem kellene éppen éhenhalni. Az, hogy rugalmasan kezeli a dolgaimat, nem is kifejezés.. Jelzem, ha épp nem tudok dolgozni, mert a gyerekek betegek és kevésbé vagyok mobilis aznap és akár a következő napokban, de amit tudok, otthon is elintézek természetesen. Így gyakran előforul, hogy akár éjjel 11-kor írok árajánlatot, ha akkor érek rá, ám mondjuk délelőtt az orvosnál és a patikában ülök a lányokkal vagy épp altatom őket napközben. Kölcsönösen számíthatunk egymásra bármikor, tényleg bármikor, rugalmasság van minden tekintetben, emberekkel dolgozom, saját időbeosztás szerint képviselhetek egy olyan termékcsaládot, márkát, ami TÉNYLEG szuper és világszínvonalú minőség, így az értékesítés sem nehéz. Bár közvetlen kollégáim nincsenek, mint anno pl Pesten, openoffice rendszerben, akikkel az ember ebédelni megy, napközben csacsog és pletykál, de már igazán a vegyi cégnél is magányos farkasként jártam az ország felét naponta, így nem furcsa. Egyenlőre a saját kis (anyukámtól kölcsönkapott) régi autóval járok, de egyenlőre működik (többnyire), így marad, amígy nem lesz egy olyan opció, hogy akár már céges is lesz, de ha nem, azt sem bánom. Reggel elviszem a lányokat nyolcra bölcsibe-oviba, aztán én is indulok a magam dolgára és fél négy körül megyek Boriért. Ha maradt még bármi, akkor este, a lányok lefekvése után is tudom akár intézni, de ha nem, akkor másnapra marad. Nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen munkahelyem van és hálás vagyok a főnökömnek, hogy rám gondolt munkatársként, nagyon igyekszem azóta is megszolgálni a bizalmát.