2015. augusztus 24., hétfő

Kanizsa óta újabb Kanizsa

Az akkori két hét után sok minden Győrben nem történt, éltünk a megszokott mindennapokat. Közben azért elkészült Dorka oviszsákja és tornazsákja is, nagyon izgult abban a két hétben, míg a varrónőnél volt az anyag.

Aztán kiderült, Anyu augusztus második hetében szabadságon lesz, így fogtuk magunkat és visszamentünk a lányokkal Kanizsára. Az időjárásra egy szavunk sem lehetett, végig remek strandidő volt. Az első nap még bent aludtunk a városban, ám az ottlétünk további időszakára kiköltöztünk a Dédihez, ott a nagy kertben lett felállítva a nagy és a kis medence is, minden nap lehetett pancsolni is, a házban mégis kellemes hűvös volt, ha jóalvók lennének a csajok, azt is mondhatnám, hogy jókat is lehetett aludni, de így ugye nem, ám nem a hőmérséklet volt az oka. Két nap még a Balatonra is elmentünk, a lányok nagyon élvezték, Dorka pénteken konkrétan több, mint négy órán át volt a vízben egyhuzamban, ki se lehetett robbantani a pancsoló öbölből. Bori is remekül szórakozott, a babaúszógumi nem lett a barátja, folyton nyekergett, ki akart mászni, mert hát ugye abban nem lehet annyira pancsikolni meg kapálózni, mint bárki kezében, így második utunk során már elő sem került. Igazi strandolók voltunk sült hekkel, sült krumplival és fagyival, nekem napégéssel (okos anya, gyerekeket vastagon kente, magát sehogy), de azért na, ennyi bánattal ki is egyeztem. 
Borcsika hozta a szokásos hagyományt, avagy ha elmegyünk Kanizsára, új kunsztokat mutatunk be és tanulunk meg. Most épp azt, hogy már második napon egyre kevesebb volt a mászás illetve a mászni akarás, a kézenfogva sétálás, magát vezettetés viszont annál több, ügyesen közlekedett a lépcsőkön is egyedül. Új elem lett a repertoárjában a hisztis visongás, ezt akkor adja elő, ha bárki másfelé szeretné Őt terelni, mint amerre Ő elképzelte. Brutál, amit le bír verni, kezdtem is fogni a fejemet, hogy mennyivel több "bajunk" lesz Vele, mint anno a nővérével volt, Dorka nem volt ennyire akaratos. Szombaton, az elutazásunk előtti nap délutánján még megköszöntöttük a Papát a szülinapja alkalmából, volt kis, általa rendezett kerti/hegyi mulatság családi körben sütés-főzés-kártyázás, megérkezett Apa is értünk, aztán vasárnap délelőtt indultunk Budapestre, hogy a rég várt egy hetünket kirándulásokkal, libegőzéssel, margitszigeti kisvonatozással, tömegközlekedéssel és minden földi jóval töltsük el, amit igazán főként csak Pesten lehet csinálni...
lezárta a bőröndöt

egy talicska Bori

Délutáni program: barackevés a medencében Mamával :)

kukucs

A napra lehet nézni...

masinisztina

homokoznak

az ötórai tea-piknik

sült hal krumplival a menü mindenkinek :)

kisvíz

kommentár nélkül

Bori és Papa


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése