A hófordulós lányokról, az oviról, a Mikulásról, az ünnepekről

Mert hát teljesen elmaradok mindennemű ide történő dokumentációval...

Dorkámról szólék először, kissé mostoha módon Róla kevesebbet nyilatkozom itt meg, pedig ugyanúgy, meg még ugyanúgyabbul is fontos, mint a húga. 44 hónapos immár, menthetetlenül nagylányosodik, allűrjei vannak szabályosan. Az oviba járással kapcsolatosan volt kis megtorpanás. Pár hete óvónéni jelezte, hogy Dorka reggel sirdogál az oviban pár napja, amit nem is értettem, hiszen ugyanolyan lelkesen ment reggel, nagy mosolyok közepette búcsúztunk el, semmi jelét nem adta annak, hogy nem szeretne menni. Aztán mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy igen, tényleg sirdogált, mert nagyon hiányzom neki, amikor elmegyek... Akkor sokat beszélgettünk, biztosítottam mindenről, amiről eddig is, csak tán nem ennyire konkrétan, sokat ölelgettem, puszilgattam, és onnantól elmaradtak a sírások, ám onnantól minden reggel elmondja, hogy nagyon nem szereti, amikor nem vagyok Vele, azt hogy elmegyek, de igyekszik nem sírni. És állítólag így is van. Nagyon kis érzékeny lett. Óvónénik szerint a viselkedése simán betudható azok tipikus viselkedésének, akik túl könnyen szoknak be az oviba, amolyan rádöbbenés ez nekik pár hónap után, hogy ez már mindig így lesz. Amint átlendül a reggeli dolgokon, nagyon-nagyon szívesen tölti az oviban az idejét továbbra is, imád ott is aludni, húzza nagyon a közösségi szellem. Sok új dallal és mondókával örvendeztet meg minket itthon, amiket Bori tanul meg először és nagyon hamar vissza is dúdolja őket ütemre és hangra pontosan, döbbenetes, milyen ügyesen, konkrétan fel lehet ismerni az egyes dalokat, melyeket előad. De csak azokat, amiket Dorkától tanult, az általam énekelteket sosem... Dorottyát az óvónénik is dicsérik, hogy milyen aktív tagja a csoportnak, szívesen vesz részt mindenben és sokszor körözi le társait dal és vers tanulásban, öltözésben, ebédnél, nagyon büszkék vagyunk Rá. A rajzokat tonnaszámra ontja, ám abban továbbra sem mondanám tehetségesnek, amolyan lelkes amatőr, kinek lelkesedését a világért sem törjük le. Millió színt használ mostanában és csak satíroz a papíron, ám mindig megnevezi, hogy mit ábrázolt éppen. Ez nagy szerencse, mert konkrétan felismerhetetlen az ábra. De ennél nagyobb bajunk ne legyen. Ügyesen, most már hanghelyesen énekel, mondókázik, verset szaval, gitározik és táncol, továbbá immáron 8 napja nem visel pelenkát éjszakára sem! Már az ezt megelőző két hétben is minden reggel szárazon vettem le Róla, úgyhogy gondoltam egyet, megbeszéltük és nagylány módjára már éjjel is pelus nélkül alszik, eddig balesetmentesen. Nem gondolom, hogy nem történik egy-egy gikszer, de hiszem, hogy most már ráléptünk erre a teljes szobatisztaságos útra. Rafinált, humorizál, néha meg bírnék szakadni, olyan beszólásai vannak, pl.:

"Anya, én ilyet szeretnék kapni! De tudod, mit? Ne írjuk meg a Jázuskának, inkább csak úgy simán vedd meg, az a biztos!"

"Anya/Apa, csinálhatok ezt/azt?" Nem, Kicsim, inkább ne légyszi, az nem lenne jó! "Oké, akkor most légyszi fordulj el egy percre!" :D

Háromféle immunerősítőt szed, ennek ellenére természetesen előfordulnak betegeskedések. Előzőleg természetesen épp az ovis adventi vásár előtti este lázasadott be, vittem az ügyeletre, aztán egy hét itthonlét következett. A vásár keretén belül volt az ovis fotózás is, amiről sajnos szintén lemaradtunk, így elhatároztam, valahogy megoldom akkor is, hogy készüljenek képek a lányokról Karácsonyra. Így hát pár nap múlva összetákoltam a gyerekszobában egy miniműtermet, fogtam a lánykákat és elég kalandos úton bár, de született pár ünnepi kép :) 

Szerencsére a Mikulás ünnepségre már mehetett, így megkaphatta Ő is az ajándékát a többiekkel együtt és el tudta szavalni az itthon megtanult verset is (megkérdeztem az óvónőket, mivel készülnek a gyerekekkel, megkerestem a neten és így készültünk lábadozás alatt). 

Itthon is meglátogatta a lányokat a Mikulás, akkor épp Irénke mama is nálunk volt (jajjdejó is volt), volt előző este gondos cipőpucolás, aztán másnap reggel csodálkozás:

Mikulásünnepség után két nappal újra dugulni kezdett Dorka orra, de semmi más baja nem volt, így folytatta pályafutását a saját dolgozójában. Pláne azért, mert nagy erőkkel készültünk a 16-i, evangélikus templomban megrendezésre kerülő karácsonyi koncertre, ahol AnyaBóbi a kórusban énekelt, Dorka pedig a kis csoporttársaival a műsor végén. Csodaszép, nagyon kellemes és meghitt program volt, nagyon örülök, hogy a részesei voltunk, pláne annak, hogy aktív részesei. Nagyon jó érzés a kórusban énekelni, ahogy Dorka mondja, "csak úgy szárnyal a hangunk" és Dorka büszke arra, hogy az anyukája ott énekel. Leginkább ezért csinálom.

Egy kis részlet a koncertből (ezen mindketten rajta vagyunk), sajnos ez lett a legjobb felvétel, de ez is ugrálós, mocorgós, mert Borcsikánk Apa hátán élvezte az előadást és néha meg kellett mozgatni a sejhaját, hogy ne akarjon folyton kommentálni mindent:

Borcsikánk mindeközben 17 hónapos immáron. A huncutság maradt, jött hozzá egy kis plusz akaratosság és egyre jobban igyekszik érvényre juttatni és tudtunkra hozni a kívánságait. Leginkább a beszédén látszódik előrelépés és azon, hogy egyre tudatosabb minden gesztusa, cselekedete. Gyönyörűen tisztán mondja azt, hogy "Anya, Apa, Mama, Papa, cica", mutatja, ha enni, inni kér, hogy mivel mit és hogyan kell csinálni és mindentdemindent megért. Fent már említettem, hogy felismerhetően "elénekli" a dalokat, emellett irtó cukin táncol. Nagyon szeret minket, Dorka pedig valóságos múzsa számára. Ma pedig megtörtént az is, hogy odament Dorkához, szorosan átölelte, a mellkasához szorította a fejecskéjét és behúnyta a szemét is közben, annyira ki akarta fejezni, hogy mennyire szereti a nővérét... És nem azért tette mindezt, mert megkérdeztük volna Tőle, hogy szereti-e Dorkát és mennyire, magától, önállóan tartotta ezt fontosnak. Kijöttek a könnyeim, mit ne mondjak, egy anyukának nincs ennél szebb látvány, minthogy a gyerekei így szeretik egymást. Mert bizony nagyon szeretik, nagyon jó testvérek és bár persze, hogy vannak cívódások és jajj, de mennyi lesz is még, mégis el tudom mondani, hogy tényleg nagyon szeretik egymást. 

Arany Kisbaba szinte folyamatosan beteg, mióta Dorka ovis, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, immáron túl vagyunk a harmadik antibiotikum kúráján is az elmúlt négy hónap alatt... Épp mára lett gyógyulttá nyilvánítva. Orvosnál meg se nyikkan, figyeli a doktornő minden mozdulatát, mellkas (tüdő) vizsgálatnál nagyokat sóhajtozik, amikor pedig az orvos nyúl a kis fa, nyelvleszorító spatula felé, Bori már tátja is nagyra a száját és mondja, hogy ááááááááá.... A doki ma konkrétan azt mondta: "hát, ez a gyerek már vérprofi"... Ja, hát az, elég sokat gyakorol. A múlt héten szó szerint kevésbé volt beteg, így elvittem három hét tologatás után a bárányhimlő elleni oltás első dózisára, hamarosan jön majd az ismétlő is. Fogai száma aztán már tízre nőtt, a jobb felső kisörlője gazdagítja immáron a fogsorát egy hete. Az alsók is nagyon nyomulnak, de még át nem törtek, nyilván emiatt sem alszik túl jól. Meg főleg attól, hogy Szalay leány emez is,,, Csoda-e, ha alvást kérnék karácsonyra?

Édesdrágák mind. Egy-egy gesztusuk, mosolyuk meg-megállít sokszor és emlékeztet rá, legyek értük végtelenül hálás, még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz Velük/Miattuk. De Ők és Értük megéri, minden megéri...