2016. február 23., kedd

A lányok mostanság

Szépek és okosak. Most épp egészségesek is, bár Dorkának azért dugul az orra, hogy nehogy már rendben legyen minden.. Az elmúlt hetekben volt csúnya köhögés családilag, Dorkának aztán három napnyi újabb ovi után egy tüszős mandula, Borikánknál a hurutos köhögés az orrszívás hosszú hetek óta állandósult. Már nagyon untam és megint mi lett a vége? Ügyelet magas láz miatt és antibiotikum, amitől szerencsére mindkettőnek elmúlt minden baja. Így vagyunk mi az ovival, pont úgy kábé, ahogy szinte mindenki.
Dorkának sikerült abban a bizonyos három napban részt vennie az ovis farsangon, tavasztündér lett, a legszebb tündér nekünk.. Nagyon élvezte, örült, hogy mehetett és illegethette magát a varázspálcájával..
Tündérke

Ovis fotózás
Közben meg olyan okos, hogy szinte el sem hiszem, hogy még csak két hónap múlva lesz négy éves. Sajnálom nagyon, hogy nem jegyzetelem a dolgait gyakrabban, mert érdemes lenne, olyan választékosan beszél és olyan okosan, hogy néha a szavam is eláll. Mellette sok a kiabálás és a hiszti is, nagyon erős személyiség, ám közben meg bejött Nála egy amolyan kishitűség is, nem tudom, miért, hisz mi folyton biztatjuk mindenben. Olyanokat mond, hogy "én ezt úgysem tudom megcsinálni, nem vagyok ügyes, nem fog sikerülni", nem értem, miért ilyen... Aztán mikor mégis megy, akkor örül, de sokszor így is lepontozza a saját teljesítményét, főleg a rajzai tekintetében. Tartok tőle, hogy mivel nem ez az erős oldala, látja, hogy a többiek közül a csoportjában némelyek esetleg ügyesebbek ebben és itt nyilvánul meg az az önkritika gyakorlás részéről, amiről az óvónő a fogadóórán beszélt. Pedig tényleg ügyesedik, nagyon szeret rajzolni, és vannak meglepően jó kis alkotásai
Családrajz

Borcsám tegnap 19 hónapos lett, rohamtempóban öregszik. Legnagyobb változás a beszédében állt be, abban viszont hatalmas. Míg egy hónapja a családon kívül semmi mást nem mondott szinte (meg inni és enni talán), még Dorka nevét sem, mára ott tartunk, hogy minden kiejtett mondatunkból kiragad egy-egy szót és igyekszik megismételni, valamit egy héttel ezelőtt este egyszer csak hosszas csend és koncentráció után azt mondta bele a világba, hogy : Dóóóótaaa... Mikor rájöttem, hogy ez Dorka akar lenni, össze-vissza puszilgattam, onnantól kezdve aztán mást sem hajtogatott este és másnap délelőtt séta közben, hogy Dóta, Dóta és mikor kérdeztem Tőle, hogy hiányzik-e Neki, akkor azt mondta az addig Mindenre nemet mondó KisBoró, hogy "ijeee" es azóta is gyakran használja az "igen" szócskát. Sokmindennek mondja a nevét is, nagyon ügyesen rakja a fa formaillesztős kirakót, mondja, hogy mit rak, pl auto, bicikli, repülő, busz, kedvenc állatokat is: Cica, kutyus, béka, kacsa. Ha bemegyünk valahova, egyedi köszön olykor mar magától, mondja, hogy ijjjaaa, aztán "tetté" (tessék) es "tötő" (köszönöm) is van, büszke vagyok Ra, mert az oviban előbb köszön, mint az oda járó gyerekek (ez mondjuk Dorkara is igaz, ezek ilyen gyerekek). Sokszor nem épp szépen beszél a Kicsi, de mi értjük es ugyesen alakul már. Amit mar most észrevettem, hogy a "k" hang helyett "t"-t mond, nem ertem, hogy jon ez, mi okozza, hisz sosem gügyögtünk egyik gyereknek sem, megis itt a beszedhiba. Nyilvan nem varom, hogy Ennyi idősen Kazinczy szépkiejtési versenyre menjen, de erdekes. 
Mániákus öltözködő, annyira nő, hogy na. Folyton a gardrób ajtóban vagy a szekrény előtt lebzsel és előszeretettel veszi elő a legkülönfélébb lábbeliket, majd fel is veszi őket egyedül és nem csak a nagy méretűeket, de a saját csizmáját is pl. fel tudja egyedül húzni. Pólókat és szoknyákat is felvesz, odáig jut, hogy a nyakrészen átbujtatja a fejét a ruhadarabbal a nyakában jön megy. Szívesen használ kiegészítőket, napszemüveg, korona alap. Dorka mostanra jutott el odáig, hogy egyedül képes le- és felöltözni, ami azért nem rossz szerintem, Bori ezen túl fog tenni jócskán. Lépcsőn is fel és le is egyedül szabad csak, ha merném fogni a kezét, visít. Énekelni tovabbra is nagyon szeret es ügyes is benne. Továbbá maradt egy hétördög, aki amugy mindenhol nagyi ugyesen feltalálja magat, hosszan eljátszik egyedul is, remek gyerek. Alvása szintén a régi, bár hűlt héten egyszer aludt egyben öt órát, tény, hogy elotte gyógyszert is kapott... Azota epp tegnap, illetve ma reggelre borultam ki ura, mert hajnali kettőtől hol fél órát, hol húsz percet sikerult aludni, majd sirdogalva, nyöszörögve ébredt es csak szopival nyugszik meg. Nagyon ideje lesz elvalasztanom, csak hogyan :(
Másenyka

Próbálkozik a motorral

28-as lakkcipő és diadém

SuperBori

Uppsy Daisy-s gumicsizmában és pizsiben a rácsos ágyon, ahogy illik

Vacsorál is egyedül

A legnagyobb aztán az Nekem, amit ma késő delutan átéltem... Dorka jon haza a mamajatol, es mikor belép az ajtón, Bori szalad felé, kiabálja Neki, hogy "ijjjaaa Dóótaa" es átöleli a derekát, a nővére pedig átöleli, a fejére hajta a sajátját, mert annyival magasabb, és csukott szemmel azt mondja: "Szia kicsi Bori, nagyon hiányoztál" és akkor el is hiszem Neki, amikor kiderül, hogy a mamájától kapott Paula duplapakkból az egyiket csak azért nem ette meg, hogy a húgának hazahozza... Na, ezekért a pillanatokért szültem én két gyereket, ha ez és ilyen van, akkor minden van...




4 megjegyzés:

  1. Ádám is ugyanilyen emberalkotásokat csinál,szóval ügyes Dorka,teljesen hozza a korosztályt.Kishitüség,ismerős,Tomiról :(
    Ezt a Boriskát nagyon össze kell csókolgatni,van itt a közelemben is egy ilyen kis nudli :)

    VálaszTörlés
  2. <3 <3 Lénus így szokott le: citrommal kentem a bimbóm....brutàlis, de nem ment màshogy... Elromlott a cici.

    VálaszTörlés
  3. Nálunk is elromlott a cici, bár már Vivi több volt mint 2 éves mikor meg is értette, hogy elromlott.
    SzuperBorin behaltam, nagyon jó kép! <3 Dorka dörzsöld meg a tavasz pálcádat, jöjjön a jó idő! :D

    VálaszTörlés