2016. március 28., hétfő

Elköltöztünk

Eléggé érett már a dolog, kezdett a két, egymásból nyíló szobás lakás meglehetősen szűkös lenni négyünk számára. Az adásvétel már tavaly október végén zajlott, laminált padló rakást és festést terveztünk, ám az előző tulaj kiköltözése után az új lakás olyan állapotban volt, hogy kiderült, teljesen fel kell újítani a fürdő és a wc kivételével. Rengeteg munka és (a vártál persze sokkaldesokkal több) pénz ráfordítása után így is nagyon ügyesen sikerült megoldani szinte mindent és a március 15-i hosszú hétvégén Mama és Papa (és Apa egyik kollégája) hathatós segítségével átköltöztünk a felújított 81 m2-es, második emeleti lakásba. Vannak dolgok, amik még hiányoznak, pl. lámpák, szőnyeg, konyhába csempe (az nagyon kéne), most már tudjuk, hogy új zuhanykabin (jah, amikor használat közben derülnek ki dolgok, pedig azt hittük, legalább a fürdőhöz nem kell nyúlni), egy-két apróság, de kb. elrendezkedtünk és idővel lesz majd minden.
A lányok egész jól vették a váltást, Borin semmit nem látok, Dorka még sokat emlegeti a "Bartókbélát", hogy hiányzik, de nagy gond nincs. Mivel négy utcányira vagyunk az előző lakáshoz, így maradt az ovi is, átíratni nem szerettem volna a szuper ovinkból a közelebbibe csak ezért, hisz így is bő tíz perc sétával ott vagyunk reggel. Még szokjuk, erőnkhöz és időnkhöz mérten alakítjuk, csinosítjuk majd fokozatosan és reméljük, hogy nem kell túl sokat várnunk arra, hogy ne csak az "új lakás" legyen számunkra, hanem az OTTHON-unk is.

Ilyen volt-ilyen lett képek az eredeti állapottól a munkafolyamatokkal és a végeredménnyel...

Étkező-konyha (csempénk még nincs)

Nappali a dolgozószobával a háttérben

Előszoba-folyosó

Spááájz

Gardrób

A lányok szobája (egyenlőre együtt) - majdan Dorka szobája

Hálószoba, később Bori szobája

Dolgozószoba

Wc (pár éve újították, csak pár dolgot csináltunk)

Fürdő (szintén nem nyúltunk nagyon hozzá, csak a wc-t vettük ki, a zuhanykabin most lett aktuális..)



11 megjegyzés:

  1. Gratulálok az új otthonhoz! :) Sok boldogságot, gyerekkacagást, vidámságot kívánok nektek az új helyen!

    VálaszTörlés
  2. Istenem, hát ez valami gyönyörűség! Gratulálok a szép, új otthonotokhoz!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy Zizikém, köszönjük! Várunk Titeket szeretettel egy mindengyerekegeszseges napon!! :)

      Törlés
    2. Köszönjük a meghívást! Itt a tavasz, talán esélyes , hogy össze is jön a betegségmentes élet! :) Szívesen mennénk!

      Törlés
  3. Gratulálunk az új lakáshoz, ami hamar az otthonotok is lesz egyben, mi is fokozatosan újítottunk fel mindent,mire elérte a mai állapotát. De megérte! Sok örömöt az új OTTHONotokhoz! :D

    VálaszTörlés
  4. Engem sokkolt, hogy elköltöztetek. :) Olyan természetes volt, hogy a képek a"bartókbélán" és környékén készültek, az volt számomra a ti otthonotok. Nagyon megnőttetek - lakás -, te viszont nagyon le vagy fogyva, a múltkor láttalak a buszról benneteket, és az új lakás csodaszép! Kívánom, hogy mielőbb a lakásból otthon legyen!

    VálaszTörlés
  5. Juj, de nagyon jó! Örülök nektek!!! Szuper jó lett az új lakásotok! Remélem hamarosan az otthonotoknak is érzitek majd! :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép! Gratulálok hozzá :-)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép! Gratulálok hozzá :-)

    VálaszTörlés