A kistestvéres folytatás

A hétfői sokkoló információk után nagyon nehezen teltek az órák, igazából nem is tudtam ép ésszel gondolkodni mindaddig, míg Ricsi haza nem jött kora délután. Tenni nem tudunk semmit, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy valami nagyon el lett cseszve. Vádaskodni nem akarunk és semmi értelme sem lenne, mert az igazságot már soha nem fogjuk megtudni. Felvázoltam Ricsinek a recepciós hölgy által javasolt kifizetni-nem fizetni lehetőségeket, aztán átrágtuk a lehetőségeket pro és kontra, megöleltük egymást, aztán azt mondtuk, vágjunk bele. 

S hogy miért nem várunk? Mert nem várhatunk. És ez az egyik legrosszabb dolog. Már megint sürget az idő. A sarokdátum 2014.04.21., Dorka második szülinapja. Addig kapom a Gyed-et, Gyes-re pedig már nem szeretnék menni, mert hidegvízre is kevés. A munkahelyemre nem fognak visszavenni, mert valószínűleg örültek, hogy nem kellett kirúgniuk, mikor várandós lettem (létszámleépítés volt), sőt, már cég sem biztos, hogy lesz jövő áprilisra. Ha nem lesz testvér (legalább pocak szinten), akkor munkát kell keresnem, Dorkát pedig bölcsibe kell iratni. Ha sikerül munkát találnom, ott ésszerű lenne eltölteni legalább egy-két évet, mielőtt újra terhes lennék. S mivel már elmúltam 36 éves, így erre úgy 39 éves korom előtt nem igazán lenne esély. Mire szülnék, betölteném a negyvenet. Már így is koraszülött lett az elsőszülött a vizesedési hajlamom miatt (és ki tudja, még mi miatt), és lássuk be, már így is csoda, ha egy-egy reggel az ember úgy kel fel, hogy nem fáj valamije. Nem vagyok finnyás és nem magamat féltem, hanem a másodszülött egészségét. Szóval jelenleg az van, hogy negyven körül és felett már nem szeretnék egy másodikat szülni. És ha most nem, akkor az azt jelenti, hogy már semmikor és akkor Dorkának nem lesz testvére. A lényeg, hogy van fél évünk, hogy így vagy úgy, de gyereket szerezzünk a hasamba.

Nem vagyunk sem naívak, sem idealisták, nem hisszük túlzottan, hogy a spontán baba majd most fog összejönni, mikor korábban majdnem négy évig nem jött össze, amikor meg igen, akkor nem volt életképes. Persze, vannak csodák, de ennyi idősen már nem igen hiszünk benne. Így az maradt nekünk, hogy - fagyasztott embrió hiányában - újra kell kezdenünk a lombikos procedúrát, annak minden vonzatával, mintha még sosem csináltuk volna. A szükséges vizsgálatokat újra meg kell csináltatnunk, mert nem lehetnek régebbiek egy évnél, időpont kell megbeszélésre, aztán a doktor majd megmondja milyen protokollal dolgozunk és jönnek a szurik sok pénzért, az altatásban történő petesejtleszívás, majd a transzfer, a progeszteronkezelés, és a két hét várakozást követő hcg-vérvétel. 

Kedden délelőtt elmentünk bringával a Kaáliba és kifizettem a mostani elvégzett vizsgálatokat, így megmaradt egy tb-s lehetőségünk, ezáltal bármikor kezdhetnénk. Csak megbeszélésre nem kaptam időpontot, mert nem volt. Csütörtökön még szintén nem volt. Péntek reggel 9 után telefonáltam újra, mire közölte a hölgy, hogy volt pár a reggel folyamán, de azt már kiosztották... Olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. És mivel a doktor ezen a héten szabin van, max csak a jövő héten lesz újra időpont, az is legkorábban december elejére. És mindez csak feltételes módban... Mert hol lesz még akkor a tényleges kezdés...

Addig legalább lesz idő megcsináltatni a vizsgálatokat újra: Ricsinek HIV és Hepatitis B,C  vérvétel (elsőre úgyis pozitív lesz a HIV tesztje az izületi betegsége miatt, milyen jó, hogy ezen már nem fogunk besokkolni), nekem teljes vérkép, HIV teszt, Hepatitis B,C vizsgálat, EKG, belgyógyászati vizsgálat és mammográfia. Jó azért belegondolni, hogy mindez nem kellene, ha a fagyis... De mindegy. Ricsinek kell majd spermiogramm is, de azt majd csak a doktor írja ki a megbeszélésen, szóval addig azt nem tudjuk megcsináltatni. A dolgok anyagi vonzatáról pedig még említést sem tettem, sem arról a sok szabadnapról, amire Ricsinek el kell majd jönnie, hogy vagy magával, vagy mindkettőnkkel vagy csak velem kapcsolatos vizsgálatok, műtétek, vérvételek alkalmával Dorkára vigyázzon. Nem lesz könnyű, sőt, nagyon nehéz lesz. Tudjuk, mert már átmentünk rajta és ha eddig untam volna magam, akkor ezután majd nem kell. Fentiek tudatában és ellenére gondoljuk közösen úgy, hogy belevágunk mégis. Mert a testvér az testvér, és ezt csak mi adhatjuk meg Dorka számára. Nyilván a spontán próbálkozást sem fogjuk feladni, de nekivágunk az orvosi segítséges résznek is.

Fentieket kissé beárnyékolja az a cikk, melyet a hét végén olvastunk a HVG-ben. Aki ismeri, tudja, hogy a HVG nem kacsa magazin, nincsenek benne légből kapott és kicifrázott információk, hogy mondják: tények mögött a lényeg. És sajnos hiszünk neki... A cikk a lombikprogramban részt vett nőkről illetve az őket érő hormonkezelések esetleges súlyosságáról szól. Taglalja az emlődaganat kockázatának növekedését, mely lassan már szinte kimutatható, ám sok olyan betegséget előfordulását sejteti, melyről még a tapasztalati idő rövidsége miatt nem lehet fogalmunk sem. Ami viszont a legszörnyűbb volt, hogy lombikbabák retinadaganatának esélyét is összefüggésbe hozták a fogantatásuk körülményével és ez ütött legjobban szíven. Persze, magam miatt is aggódom, hogy legyen egészséges anyja a gyerekemnek, hisz nyilván ez az Ő érdeke is, de az, hogy Ő emiatt legyen beteg... Faramuci helyzet, hisz ha másként nem lehet valakinek gyereke, akkor is vállal minden kockázatot, csak hogy legyen. Csak minek mi a valódi ára, azt lehet, hogy csak az évek igazolják. Arról is van fogalmam, mi lenne a válasz, ha rákérdeznénk erre az Intézetben. Nagy dilemma ez. 

Ezek után még inkább rajta leszünk a spontán testvérkén...