Anyu és Apu egy kedvezményes lehetőségnek köszönhetően Bécsben tölthettek pár napot és miután jól kikirándulták magukat, szerdán eljöttek hozzánk. Itt voltak egészen vasárnap kora délutánig, pontosabban addig, míg Dorka felébredt az ebéd utáni alvásából, így el tudtak egymástól rendesen búcsúzni.
Sétáltunk egy csomót, de ami nagyon jó volt, hogy többször mentek csak hármasban sétálni Dorka és a nagyszülők. Így volt kétszer is úgy egy-két óránk, amit Ricsivel kettesben töltöttünk. Nagyon furcsa és sajnálatos módon egyben szörnyű is, hogy ez bizony most fordult elő másfél éve először. Amire igazán vágytam volna még (de sajnos most mégsem jött össze), hogy el is mehessünk egyet valahová pár órára, de talán majd az is eljön egyszer. Mert nagyon jó volt és nagyon jó lenne máskor is. Szeretjük-imádjuk Dorkát, de nagy szükségünk lenne néha egy kis kettesben töltött időre is (az esti egy-két, suttogós órán kívül)...
Mama és Papa érkezésekor még kicsit meg volt szeppenve Bóbicka, de eltelt a szokásos oldódáshoz szükséges fél óra és onnantól be sem állt a szája. Nagyon gyorsan újra összehaverkodott Anyuékkal, nagyon jó volt látni, mennyi új színt és mennyi változatosságot tudnak az életébe vinni, amire én/mi már nem mindig vagyunk képesek. Pénteken elsétáltunk a játékos bababoltocska felé, ahol kapott a lányka egy bringás bukósisakot, egy helikopteres autót (!) és egy kis méretű ikeás szopifotelt (Apa régi álma vált valóra). A bukó még mindig mumus kissé, a többi viszont nagyon bejött neki.
Búcsúzás után és azóta is többször emlegeti a Papát és a Mamát, keresi őket... Korábban is legtöbbször elpityeregtem magam, mikor hazamentek (legtöbbször csak Anyu), és ez most is így történt, de most valahogy mégis más volt. Most már nem magam miatt pityeregtem, hanem azokért a pillanatokért, amiket Dorkának okoztak az ittlétükkel. Hogy Vele voltak, hogy okosságokra tanítják és hogy szeretik, majdnem úgy, ahogy mi szeretjük. Hétvégén Mindenszentek. Csak pár nap és újra találkozunk...
 |
| Dorka és Papa, méret szerinti székekben |
A kép überkirály! :-)
VálaszTörlésÖrülök hogy szép napjaitok voltak.
Mostanában én azt érzem Léna rám unt. Érzem amit Te is írsz hogy már nem tudunk annyi szint mi vinni az életébe. Örülök hogy voltatok kettesben. Az olyan jó! Írtam a Fagyibaba posztodhoz, nem reagáltál rá, kérlek bocsáss meg ha megbántottalak! Puszi
Köszönöm Napsugaram és azonnal pótlom a reakciót a másikhoz, én kérek elnézést!! Dehogy bántottál meg!!
TörlésÉn is azt érzem, hogy egyre inkább kevés vagyok Dorkának, legalábbis napközben. Igazából olyan vagyok számára, mint a levegő, abban az értelemben, hogy természetes, hogy van, ha nincs, akkor hiányzik, de napközben sokszor szinte unatkozni látom...
Kérlek ne kérj elnézést! Örülök hogy nem bántottalak meg! :-)
TörlésDe jó, de jó! Nagy kincs ha valakinek ilyen családja van! Örülök, hogy együtt lehettetek, és még jobb, hogy hamarosan megint találkoztok. Azt a magunk vagyunk dolgot nagyon értem! Nekünk sem mostanában volt ilyen. A kis fotel nagyon komoly. Nem is tudtam, hogy ilyen létezik.
VálaszTörlésKöszi Zizike! Igen, ez az együtt dolog..., na majd lesz még talán szerencsénk hozzá és nem csak 18 év múlva! A fotel meg az ám!!! Apa az Ikeásat nézte ki, mindenáron akart valamikor venni, de ezt vadi marhajó állapotban megkaptuk most féláron se.:))
TörlésA nagyszülőket nem lehet pótolni. :-) Azt hiszem amúgy, az én lányaim is unják már Anyát. :-( Beírattam heti két délelőtt amolyan játszóházba őket, ott vannak ebéd utánig, ma nem akartak már hazajönni velem. Hát, nem volt valami kellemes érzés...:-(
VálaszTörlésDe jó, de legalább Ők ott vannak egymásnak!! :)
TörlésEn mar regota erztem ezt a dolgot Lilyvel es velem, hogy keves vagyok neki, hogy nem tudok mar olyan erdekes lenni ha a fejem tetejere is allok akkor sem...hat ezert is jar bolcsibe:) Orulok, hogy vegre tudtatok kettesben lenni Ricsivel, bar tudom ilyenkor az ember hirtelen a nagy szabadsagban azt se tudja mit csinaljon:) De kell ilyen sokszor, talan most a hetvegen?! :)
VálaszTörlés