Napi Dorka

Bóbickával kirakózunk. Helyére teszi a nyuszit és napocskát ábrázoló puzzle darabot.

-Dorka, ki van a képen?

-Nuti (nyuszi).

-És még?

-Napi. 

:D :D

Asszem lassan nyitok egy "aranyköpések" fület...

Dorottya 19 hónapos

Mondom neki többször is, hogy Kisbaba, de már nem az, nagyon nem. Kislány már, minden ízében, már nincs benne semmi babás.

Magassága 80 cm körül van, súlya kereken 12 kg. Nem volt és nem is lesz magas kislány, de mitől is lenne. Apa sem egy égimeszelő a maga 178cm-ével, én meg erős 160 vagyok, csak azért nem én voltam utolsó a tornasorban, mert volt egy még minibb osztálytársam, aki felnőtt korára 150cm lett. És Dorka még szép is. Sokan mondják, hogy egyre kisebb az orrocskája fölött levő értágulat, de nekünk nem tűnik fel és az is lehet, hogy arca nő, ezért látszik kisebbnek. Mindenesetre mi észre sem vesszük, hogy van. Annál inkább Dorka, aki mostanában felfedezte ezt a kis szépségpöttyöt magán a tükörben és előfordul, hogy piszkálja is kicsit. Szólok neki, hogy ne tegye, félek, hogy belekap vagy mittudomén, azt se tudjuk, mi történhetne egyáltalán, de ne tegye. Amúgy imádja nézegetni magát a tükörben, öltözés után gyakran megnézi magát, hogy mennyire csinos, és sűrűn előfordul, hogy ha elkezd nyafogni (urambocsá' hisztizni), akkor odafut a tükörhöz és megnézi, hogy is néz ki az arca, amikor hunyorogva nyávog :) Na, ez nagyon vicces tud lenni számunkra, persze mindig visszatartjuk a röhögésünket.

Jó kis mozgásigénye van, továbbra is imád a szétszedett babakocsijával az utcán futkosni, lépcsőzni, és ha nem sikerül az időjárás miatt lemennünk, akkor itthon ugrál és rohangál. Tegnap pl. hol az apjával, hol velem kellett kézenfutva loholni a lakásban fel s alá, miközben lihegve kiabálta, hogy "putááá-putáááá!!!!" (futás-futás). Már tud páros lábbal ugrálni, imád pörögni, monda közben, hogy "kobe-kobe" (körbe-körbe) és nagyon nevet, mert elszédül és fenékre tottyan. Apjától minden este kéri már, hogy vegye ölbe fürdés után és úgy forognak. Dorka pedig mondja, hogy "Zsipp-zsupp". Nagyon szereti a mozgásos mondókákat, pláne a röptetős, leborítós, hirtelen mozdulatokkal tarkított versikéket.

Az étkezése nem nagyon változott, többnyire mindent megeszik, az étvágya viszont csökkent valamelyest, kevesebbel is beéri. Reggel és este továbbra is issza a két deci Junior italát és továbbra is cumisüvegből (nem tudom, ez mennyire gáz, de nem érdekel). Érdekes, hogy minden, amit mond, többé-kevésbé érthető más számára is, mert úgy mondja, de a fenti italra nem mondja sem azt, hogy tej, sem nem tejecske sem. A tej cumisüvegben Dorkának "Gede". Hogy ez honnan jött neki, fogalmunk sincs, de következetesen és egyértelműen ezt a szót használja rá.  Nagyon szereti most az almát és a mandarint, utóbbira ma már mondta is, hogy "minom" (finom), továbbra is csúszik a gyümölcsjoghurt is, a tejpépet mostanában hanyagoljuk (nem mintha baja lenne vele), és a napokban kétszer is becsúszott egy-egy Cserpes rudi uzsonnára. Ezt az egyet vagyok hajlandó adni neki, mert ezen legalább valóban étcsoki bevonat van, nem valami kakaós bevonómassza. Olyan édes volt, mikor odanyújtottam neki, hogy harapjon... Furcsán és huncutul vigyorgott, mintha rosszaságot csinálna és úgy kellett biztatnom, hogy egye bátran. Látszik, hogy nem sok édességet eszik. De nagyon ízlett neki :)

Egyre ügyesebben rakja a kirakót és a puzzle-t, ügyesen mutatja az állatokat, tárgyakat a könyvekben és most már nem csak úgy, ha mi kérjük, hogy mutassa meg, melyik az x vagy y, hanem már arra kérjük, monda el, kik vannak az adott oldalon. Rájuk mutat és mondja. És ez fantasztikus. A legnagyobb királyság azonban az autózás, ahogy ez minden rendes lánynál lenni szokott. Hozza a kisautóit és le kell ülni vele gurigázni. Máskor a kanapé karfáját használja autópályának és azon görgeti le a "kami"-t (kamion), az "aaautóóó"-t és az "ááákopte"-t (helikopter). Minden kap puszit, cuppanósat, még a könyvben a sajt is, csak mert azt mondtuk neki, hogy az "egíííke" (egérke) nagyon szereti. Ha pedig szereti, akkor kap puszit. Mi, egyszerű halandó emberek csak olyan puszit kapunk néha, ami csak érintőleges, cuppanni nem cuppan. Sosem. A bolhás ebek, macskák, autók, pacik azok cuppanóst érdemelnek. 

Alvása rapszódikus. Két napja pl. egyáltalán nem kellett átmennem egész éjjel. Bár hallottam két alkalommal is, hogy kicsit felnyöszörgött, de szépen visszaaludt és nem hívott, csak 7 előtt kevéssel. Máskor meg akár négyszer is kel, inni kér, nyafog, álmában beszél, volt hogy azt mondta: "papika" (paprika)... Legtöbbször viszont úgy megyek be, hogy ül az ágyban és mondja, hogy "menni-menni". Sosem veszem ki a kiságyból éjjel már, mindig csak megsimogatom és elfektetem, Ő pedig alszik tovább szépen. Elalvás is egyre ügyesebben megy neki egyedül, a lényeg, hogy vaksötét legyen a szobában, mert egy minimális fény is huncutkodásra készteti. Sötétben viszont nem lát semmit, így nincs értelme produkciózni a kiságyban. Szerencsére nem fél. Most már a szivacsot is ritkán terítem csak le, szimplán csak lefekszem kicsit a szőnyegre, elköszönök Tőle és megkérem, hogy aludjon szépen, vigyázzon a kutyusokra. És megteszi. Manapság már nem nagyon tart tovább az "altatási procedúra" 10 percnél, sőt, legtöbbször úgy jövök ki a szobából, hogy még nem alszik teljesen. Nagyon nagy segítség ez már, de hát a nagylányok így alszanak, sőt még ígyebb, de már ez is nagy dolog nálunk. Apropó kutyák: a két alvótárs Danny és Kutya. Két plüss jószág, akik jobbról-balról támogatják a szendergést. Így alakult, már szokássá vált, örülök, hogy így van, már nincs szüksége ilyenkor a könyökömre. Nappal viszont még igen, bármikor megjelenik és mutogat rám, mondja, hogy "köne" (könyöke) és akkor kéri, hogy nyújtsam oda neki, hadd piszkálja kicsit. Erről és az ujjszopásról nem bír egyenlőre lejönni, bár nem is erőltetem a leszoktatást.

Ami érdekes, hogy pár hete még simán bejelentette folyton, hogy "pisi" meg "kaki", most nem szól sosem. Nem tudom, hogy ez miért van. Pedig mindig jól megdicsértük, hogy szólt (bár mindig csak utólag, de már ez is remek), ám most mégsem mondja. Mindegy is. Csak érdekes.

Ami pedig a legszuperebb Dorkánál, az a kommunikációs fejlődése. Túlzás nélkül mondható, hogy szinte naponta dob be valami új szót is mindent, de mindent próbál utánozni, ami megtetszik neki. Szinte nincs olyan  neki intézett mondatom, amiből ne ragadna ki egy szót és mondaná utánam. És ha nevetve közlöm vele, hogy olyan mint egy kis papagáj, akkor persze mondja is, hogy "papagáj". Hozza a vezetékes telefont és mondja, hogy "Kati", majd nyújtja felém a készüléket, jelezve, hogy hívjuk fel. Odaáll a laptop elé és mutogat, hogy "mama-papa", azaz hívjuk őket Skype-on. Minden családtagot és általa ismert ismerőst a nevén nevez, egyedül a Kati mamát szólítja úgy, hogy "Katipa", nem tudjuk miért, a többieket szépen ejti, annyi, hogy a Csilla még "Tijja". A legtöbb kisfiú elsőre "Ádám", aztán már "Barni" és "Oivé", ahogy amúgy is nevezik őket. Fészbúkon még múltkor megmutattam neki, hogy "Nézd, Ő a Véda", ma pedig rámutatott egy mai, másik képre és mondta, hogy "Béda". Meg "Mia". Én meg csak kamilláztam. Mert mindent megjegyez. Ha nem szeretne valamit vagy nem kér már az ételből, akkor rázza a fejét és azt mondja: "tobbet" (többet), értsd: ne többet, legyen az egy vers, ének, bármilyen tevékenység vagy ebéd. 

Egy három nappal ezelőtti párbeszéd:

-Menjünk ebédelni?

-Tobbet! (ne menjünk)

-Menjünk inkább aludni?

-Tobbet! (ne menjünk)

-Akkor mit szeretnél?

-Aaaautóóóóóót!!!! 

:)

Tudja, mikor mi következik, közli, hova szeretne menni, pl. séta közben húz a könyvtár felé és mondja, hogy "Kekitö" (menjünk Kerekítőre) és azonnal emlegetni kezdi "Zsuzsi"-t is. Tudja, hogy a Mama, Papa és a Dédi "Kani"-n (Kanizsán) laknak; hogy mi sosem felejtjük el a vitamint megenni, mert minden étkezés végén szól, hogy "bíííta" (vitamin), akkor is, ha már kapott; ha szeretne valamit, akkor azt mondja: "kéjeb" (kérem) és ha jó passzban van és eleget nógatom, azt is mondja, hogy "léccije" (légyszíves). Megköszönni bármit csak akkor, ha előtte mi is megtettük és akkor Ő is mondja, hogy "kötipiti" (köszönöm szépen) :). Induláskor megy a gardrób felé és hozza a "cípó"-t és a "csimmát" is. Este kéri Apától, hogy "buzu" (furulyázzon), aztán egyre többször pár pillanat múlva elkezdi rázni a fejét, fintorog és mondja, hogy "tobbet, tobbet"! Hozzátenném, Apa nem tud furulyázni...Kedvenc meséi a "Bídzsi" (Miss BG), a "Maaajaaaa" és az "Aaaautóóó" (Verdák első rész), napi szinten téma "Míná" (Villám), "Szezi" (Sally) és "Cimi" (Cimbi). Nagyon szereti "Töpapa"-t és "Töpillya"-t (a teszkós dominókkal játszik este a kádban Ricsivel), valamint favorit "Mini" (Minnie egér) is. Vannak már olyan dalocskák és mondókák, amiket ha elkezdjük és valahol megállunk benne, akkor a következő szót Ő mondja. Többek között ilyen a Mókuska-mókuska, a Zsipp-zsupp kenderzsupp és a Hinta-palinta kezdetű dalocskák. Ő maga pedig egy igazi "ótojá" (okostojás). ☺

Minden korszaknak megvan a maga szépsége, de ez fergeteges. És mi lesz még később... Percenként tudok elámulni, rácsodálkozni és újra meg újra beleszeretni a kislányomba... Édes, okos, huncut KISLÁNY, aki folyton elbűvöl minket valami új tudományával. Ezt nem lehet sem megszokni, sem megunni. És ez olyan szuper, mint semmi más a világon... Annyira szeretjük Őt már 19 hónapja...

Anya hajgumijával hajában

A lazák így nézik a tévét

Dorka és "Kami" (kamion)

Történések

Mindig van valami apróság, de nem tudom, miért nem bírok ideülni és leírni...

Szóval van egy újabb Bóbifog, újabb kisörlővel gazdagodott Dorka, már elég szépen kibújtak a sarkai. 11 fogú lett.

Aztán: nem túl szép meg guszta, de megesett. Szerdán késő este egyre gyakrabban mentem pisilni és mindez egyre kellemetlenebb lett, olyannyira, hogy már a könnyem is folyt közben, mígnem éjfél tájban már láttam, hogy vért pisilek. Nem véreset, vért. Először azt hittem máshonnan jön, de mivel középidőben voltam, nem igazán láttam benne rációt. Bár tény, a vér-pisilés sem volt logikusabb... Éjjel kettőre már éreztem, hogy fele se tréfa, mert addig egy szemhúnyásnyit sem aludtam, folyton az az érzésem volt, hogy menten bepisilek, így meg nem sokan tudnak szerintem aludni. Ébresztettem kicsit Ricsit, hogy jelezzem, van egy kis problémám, és nem kérem, hogy most bárhova is vigyen, de készüljön rá, hogy nappal valamilyen dokihoz sürgősen el kell menjek és szükségem lesz rá Dorka pesztrának. Reggel először azt sem tudtam, kihez menjek, aztán épp ezért felhívtam az urológiai szakambulanciát tanácsért. A hölgy nagyon kedves volt (őszintén meglepődtem, hogy nem az a szokásos kórházi fahangú csaj darál valamit unottan), és megkérdezte, mikor tudok bemenni, mert szól a doktornak, hogy nézzen meg. Délben mentem, addigra Apa megjött. Pisinézés, ultrahang, vér és genny a vizeletben. Hólyaggyulladás. Napi egy lórugásnyi antibiotikum öt napon át. Ma voltam kontrollon, szerencsére elmúlt és minden a régi, legalábbis pisi fronton. Reméljük, nem tér vissza, nem kívánom senkinek.

Azt is elfelejtettem megírni, hogy kaptam végre időpontot a Kaáliba megbeszélésre december 2-ra. Már vagy két hete kaptam, de olyan messzinek tűnt, hogy azonnal már máshol is járt az eszem. Legalább van. Azért persze nem akarnánk rájuk bízni a dolgot, ha nem lenne muszáj és bár ez a hónap nagyon nem játszik nálunk, azért Apa bízik a szinte lehetetlenben is. Pedig most is, mint mindig, harmadik-negyedik nap táján megérzem azt a pár szúrást, amiből tudom, hogy melyik oldalon választódik ki tüsző és most, ahogy kell, a bal oldalon éreztem, ahol nincs vezeték. Ricsi bízik a csodában és úgy áll hozzá, hogy mindennek esélyt kell adni, még az esélytelen hónapnak is, én meg "megadom magam". Nagyon nem hiszek a csodákban már e téren az esetünkben, de rajtam ne múljék. És hát ugye, milyen is a szerencsénk. A középidő hét elején volt, szerdán meg ez a gyulladás, csütörtöktől már gyógyszer, szóval ha lett is volna mégis valami, azt elvitte az antibogyó, az tuti. Azt az urológus doki nem tudta megmondani, hogy miért fájdogál szombat óta mégis a hasam (szinte állandóan és tompán, olyan menses szerűen), de nyilván valami premens izé. Legalábbis remélem, hogy nem komolyabb, valami nőgyógyászati gond. Remélem, a mensessel majd elmúlik a hónap végén, de nem örülnék, ha ez gyakran előfordulna. Az is lehet, hogy az idő is bejátszik már. A harminchat év az harminchat év, nincs mese. Vén spiné vagyok. Nem tudom, mi lesz a vége ennek az egész baba dolognak, de nem tudom azt elképzelni, hogy Dorkának ne legyen testvére.

Mindeközben elkezdtem karácsonyi lázban égni. Az ajándékok nagy része már megvan, úton van, vagy ki van találva. Vettem már új karácsonyi abroszt is, gondolkodom már új asztaldíszen, a Szenteste menüjén és remegve várom, hogy mehessünk a Vásárba, meg forraltborozni a Baross útra, meg a fényekre, meg a szagokra. Sose voltam még így besózva már ilyenkor, szinte mindig az utolsó héten kapkodtam össze mindent, most viszont...

A nagylány pedig segít abban, hogy minden gondot-bajt feledjünk. Napról napra okosabb, beszélget, imádjuk, hogy lehet Vele igazán kommunikálni, egy igazi okostojás, vagy ahogy Ő mondja magára: Ótojááá. :) De részletesebben majd két nap múlva, a 19. hófordulóján... :)

Hétvége Kanizsán

Dorkával kettesben (Apának dolgozni kellett) péntek délben lementünk Kanizsára, hogy pótoljuk az elmaradt Mindenszentekes látogatást a Dédipapánál és nem mellesleg meglátogassuk az otthoniakat.

Olyan jó látni, hogy Dorka mennyire szereti a kanizsai Mamát, Papát és Dédit annak ellenére, hogy milyen ritkán találkoznak... Már érkezéskor óriási vigyorral köszöntötte a Dédit és több puszit is kiosztott Neki. A házba már úgy megy be, mintha haza menne, azonnal megy abba a szobába, ahol lenni szoktunk és birtokba vesz mindent, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ott vagyunk. És ez jó. Azonnal beszélgetni és vigyorogni kezdett, nem kellett egy csepp idő sem, hogy feloldódjon. 

Szombaton meglátogattuk a temetőben a Dédipapát is (Dorka szerint "Dédipadi"), vittünk neki egy nagyobb koszorút és egy kisebbet, mely utóbbit külön Dorottyától kapta. (Amúgy még otthon mutattunk neki a Dédiékről képet, mire is Dédire rámutatva mondta Dorka, hogy "Dédi", míg a Dédipapára mutatva azt mondta, hogy "tudé" (értsd: tündér). Elég hátborzongató volt. Ennyit arról, hogy mit látnak a gyerekek...) Voltunk a Kanizsa Centrumban is, ahol annyit rohangált Bóbicka, hogy irgalmatlan, sokszor megértem utána menni, fáradhatatlan. Az esték eléggé eldurvultak, késői fürdés, szobában rohangálás, ágyon ugrálás (ja, tényleg zárójelesként, amúgy mégsem az: tegnap itthon a szivacson páros lábon ugrált!!), fél 11-es elalvás... De mindegy, ez amolyan vakáció neki, nem zavart ez senkit egyáltalán. Pláne úgy, hogy szerencsére minden visszaállt itthon, mintha mi sem történt volna. 

Jól éreztük magunkat, ám ami a legjobb számomra, hogy Dorka igazán otthon érzi magát már Kanizsán, de kiváltképp a Dédinél. Jó, hogy kiszakadhatunk egy kicsit a megszokott dolgokból és további mázli, hogy Dorka jól bírja az autózást is (a majdnem három órából csak gyenge másfelet aludt oda is és vissza is, a többi időt nézelődéssel és beszélgetéssel töltötte, meg kívánságműsor volt: azt énekeltem, amit szeretett volna). Azért várom már többek közt a Karácsonyt, hogy mehessünk majd megint...

Dorka minikoszorúja a Dédipapának

Furán beteg

Annyit járunk most dokihoz, hogy ha a doki pasi lenne, mi meg a csajai, akkor már kaptunk volna kulcsot a kéróhoz.

Két hete csütörtökön voltunk tanácsadáson, Dorka kapott 18 hós szurit meg Meningitec-et és úgy jöttünk el, hogy jövünk majd egy hónap múlva a bárányka ismétlőjéért. Erre kedden reggel lázasan vettem ki a Kisdedet az ágyából. Gyorsan elvittem az orvoshoz, hogy lázas a gyermek, már kapott csillapítást, de egyéb baját még nem látom. Calcimuscal és vírusfertőzés diagnózissal jöttünk haza, meg hogy menjünk vissza csütörtökön a biztonság kedvéért. A kedd és a szerda lázzal telt, de semmi más nem társult hozzá, csütörtök reggel láztalanul néztünk be a dokihoz. A megnyugvásért kapott Dorka pisizacsit a nunijára, aminek nem örült (akárcsak a keddi és csütörtöki vizsgálatnak sem), mert mikor leült, mutogatott a hátsójára és közölte, hogy "bök,bök" és görbítette hozzá a száját is. Arra jó volt ez mindenképpen, hogy megtudtam, ismeri a "bök" szót is. Még aznap délelőtt visszavittük a pipikét, amit gyorstesztelt a doktornéni, mondta, hogy negatív, de elküldi azért laborba is, eredmény hétfőn (és ha pozitív, akkor is?), menjünk majd vissza. 

Csütörtök este volt még egy minimális hőemelkedése Bóbickának, de már Nurofent sem kapott és a péntek már láztalanul telt. Ennek ellenére, mivel fogalmunk sem volt, meddig marad így, itthon töltöttük a hétvégét, lefújtuk a Kanizsára tervezett utat. Szombat reggel aztán duzzadt orrnyálkahártyával és ugatva köhögéssel ébredt a lányka... Adtam neki Sinupretet egész hétvégén, amitől az ugatós köhögés hurutossá vált legalább, ám így is fullasztó bírt lenni, ha köhögött. Ám ezt sem úgy, mint a rendes betegek, hanem csak páróránként és főként fekve, de akkor egész ijesztően. Az orrát sem elsőre, sem azóta nem tudtam szívni, mert nincs mit. Hallom, hogy nehezebben veszi a levegő és akad sokszor a nózija, de hiába tengervízes spray meg orrszívó, semmi, így nem is kínzom. Ma reggel visszamentünk a dokihoz, immár az új nyavalyával. A néni írt a Sinupret mellé még egy másik, hörgőtágító szirupot írt és vissza kell menjünk csütörtökön. Az már az ötödik lesz két héten belül. Szipiszupi.

Amúgy a kedve jó, sőt remek, folyton beszél, a váróban is be sem állt a szája, huncutkodik meg figurázik és táncol folyton, amit persze egyáltalán nem bánok, csak eddig még sosem volt ilyen furán beteg. Olyan "az is meg nem is". De még így is cukorborsó, kétszer is volt olyan éjszakánk, amikor egyszer kelt csak, inni, aztán szundikált fél nyolcig. Kedves gyermek. Meg beül a gurulós játéktároló dobozába és kiabál, hogy "menni-menni" és akkor Apának húzni kell őt a padlón, ami izgi meg vicces. 

Mert eszes és rafkós is. Csak most kicsit beteg.