2014. március 5., szerda

Védőnőnél és nődokinál a kis Mocorgóval

Mert most már tényleg igazán éreztem mocorogni KisBóbitát a pocakomban a hétvégén. Eddig is volt olyan "olyanmintha" érzésem, de vasárnap is már pár olyan klasszat rúgott, hogy én is megugrottam kicsit, mint amikor reflexkalapáccsal ütik meg az ember térdét. Nem aggódtam, hogy még csak most, doki is mondta, hogy biztosan később fogom csak érezni az elől levő lepény miatt.
Kedd délben mentem Dorkával védőnőhöz,említettem neki a keményedéseket, melyek nemhogy javulnának, de egyre gyakrabban vannak..:( Mondta a magnéziumot meg a pihenést (haha), de ezt eddig is tudtam. Ami miatt viszont most nagyon örültem, hogy nem híztam egy dekát sem, úgyhogy sikerült ügyesen tartanom a diétát. Ha az elején nem éreztem volna folytonos zabálási kényszert, most jó, ha egy-két kilónál tartanék, de hát mindegy. Diéta folyik tovább, nyilván azért nem fogok beleőrülni és nem bánom azt sem, hogy pl. a hétvégén ettem két nap alatt három darab Dédi által készített istenifinom diós pogácsát. 
Délután mentem dokihoz, már nagyon vártam, hogy megvizsgáljon. Szerencsére méhszáj teljesen zárt, Kicsibaba jól van, mocorgott, meghallgattuk a szívverését is. S bár folyás nincs, megelőzésképpen írt Klion kapszulát, ezen kívül napi 4x1 magnéziumot (már simán így szedtem a napokban magamtól is) és 3x1 no-spat. Mondta, hogy a császárosoknál ez gyakran előfordul, amikor van lehetőségem, tegyem magam vízszintesbe, amúgy meg ja, kellemetlen, de ez van. Amíg minden oké, addig meg pláne. Úgyhogy egyre többet fekszem sajnos és nagyon nem jó ez így, pláne hogy még csak a 18. hetet most töltöm. De mindig kell valaminek lennie... Már kezdtem örülni, hogy ügyesen nem vizesedem még mindig, erre most ez. Nem tudom, melyik a jobb, mindenesetre elég ijesztő bír lenni. Nem szeretem állapot van és ráadásul kezdem magam egyre bénábbnak érezni, mert már nem tudok mindent úgy és akkor csinálni, amikor szeretnék. Pláne akkor rossz, amikor ŐDorkasága felhúz agyilag (ma délelőtt konkrétan kezdett kicsordulni a könnyem tehetetlenségemben, annyira brutál módon viselkedett és tényleg azt éreztem, hogy ott fogom hagyni a belváros közepén), na akkor pl. még álló helyemben is bekeményedik a hasam. Nyilván nem kéne idegeskedni, meg nyilván marha sok mindent nem kéne. Igyekszem figyelni már mindenre, mert nagyon szeretném a rosszabb helyzetet elkerülni, de a már kint levő kölkem igencsak nem partner ebben. Mintha érezné, hogy kissé meggyengültem és ki akarná használni. Pedig nem is ám, mert pár perc múlva meg már imádnivaló és nem is értem, hogy tudtam mérges lenni Rá, de megroggyantak az idegeim is kissé. Na mindegy, amikor tudok, fekszem és akkor jó. És ma már ágyban fekve legóztunk pl., meg úgy olvastam is könyvet, ez van. Mert délutánra már kész vagyok sajnos. 
Nem sürgetem a végét, de hjajjjjj, de messze van még, nagyon nehéz lesz ilyen bénán ellátnom egy örökmozgó gyereket...
Két hét múlva pénteken húszhetes ultrahang. Nagyon jó. Aztán meg majd április 1-én újabb gondozás. Ezek.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szorítok Neked és minden de minden a legnagyobb rendben lesz!
    A magnézium segít majd, meg ezek a keményedések nem nyitnak méhszájat. Tudom milyen érzes ez az izgalom. Mindenen rendben lesz!
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm, legyen igazad! Bár egyenlőre nem tudom, mi lenne, ha nem szedném a magnéziumot, mivel így is alig-alig látom hasznát... A fekvés a legjobb :)

      Törlés
  2. De jó lenne átugrani egymáshoz nyíííííígni, asszem megértő fülekre találnánk a másikban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, nyígjunk együtt!! Kis különbség, hogy Te már igencsak joggal nyígsz, én meg még húúú, de messze vagyok attól :((

      Törlés
    2. Nem, nem, a terhesség már maga lehet ok nyígni (mindamellett, hogy a legnagyobb öröm és boldogság, persze). Az elején hányunk, utána keményedünk, félünk végig, hogy marad-e, egészséges-e, aztán, hogy megvárja-e az idejét ugye...Mindegyik hétnek megvan ezáltal a maga "szépsége".

      Törlés
  3. Huuu de értem, szinte érzem.. Vigyázz, pihenj tényleg sokat. Tudom nehéz, és Hugi még nem olyan kézzelfogható, de rá most csak te tudsz vigyázni. <3
    Ha tudsz aludj délután Dorkaval, a hazimunkaban meg el kell fogadni a segítséget - remélem van. Főzésról is tessék leszokni, ha esetleg szokásos lenne, innentől rendeljetek az ebédet. Apa meg bevasarol hazafelé; Dorkát vigye játszóra ha hazáért, esetleg esti ritualebol is vegyen át amit csak tud. Apróságok, de ezekkel mind terheket tudsz letenni, most szabad és kell is gyengének lenned. Nem riogatni akarlak, de ez nem tréfadolog sajnos..

    VálaszTörlés
  4. Mar alig vartom, hogy idejussak es vegre olvassalak:) Nehez ugy ez...es en meg nem is tudom mennyire, de egyet kell ertenem Szandraval, hogy most minden segitseg elkel:) es minden de minden szupi lesz:)

    VálaszTörlés