Potya nem-néző ultrahang

Még a Kyncsben kaptuk a lehetőséget, hogy ha KisBóbita 16-17 hetes lesz, meg majd úgyis megyünk vérvételre, akkor majd rákukkantunk stb...

Bár mondtam, hogy engem pont nem érdekel most nagyon, hogy miféle kistesvér lesz, csak legyen jó, ám Ricsit nagyon érdekelte. Megbeszéltük, hogy oksi, akkor csütörtökön elmegyünk. Jó sűrű lett a hét, minden napra akadt ügyintéznivalónk Dorkával, és nem is gondoltam (ki gondol ilyenre ugye), hogy bármi is okot ad majd nekem is arra, hogy kívánkozzam az ultrahangra. De adott. Tanulva az orvosoknál levágott elmeháborodott viselkedésekből, babakocsival indultunk hétfőn a városba a háziorvosomhoz, hogy a lejárt jogsimhoz igazolást csináltassak (ez is a legjobbkor, de a kiváló anyagi helyzetemről majd máskor). Aztán kedden AFP-vérvételre galappoztunk délelőtt, délután pedig farsangra. Nem hittem, hogy ebből gáz lesz, de lett. Rég nem ült már Dorka babakocsiban és nem is volt eddig gond, hogy sétálva/kocogva mentünk motorozni, ám most érezhetően megviselt, hogy az amúgy ultrakönnyen tolható babakocsiban toltam a lánykámat, és ez akkor kezdődött, amikor farsangra mentünk. Annyira elkezdett keményedni/feszegetni a hasam, hogy csak többszöri kényszerpihenők után sikerült áttolnom Dorkát a hídon. Aznap délután és este összesen négy magnézium citricit vettem be, de éreztem ,hogy valami nem stimmel. Másnap az okmányirodába kellett menni időpontra a jogsi végett, szintén hidas átmenetel, szintén megállásokkal, akkor már rendesen féltem, hogy nagy baj lesz... Nagy mázli, hogy Apának épp a városban volt autóval dolga és épp rámcsörgött, hogy mi a helyzet. Nem szoktam furikáztatni magam, de most megkértem, vigyen haza bennünket kocsival, mert nem merek gyalog visszaindulni...

Na, ekkor már nagyon érdekes lett a csütörtöki uh... Főként azért, hogy megnézzük, KisBóbita jól van-e és ha látható, nem nyílt-e ki a méhszáj v. bármi egyéb gubanc nincs-e. Összesen jó két órát vártunk, sokan voltak, de a potya az potya, nincs kinek és miért vernyogni, örülhettünk így is, hogy bemehetünk egyáltalán. A várakozás alatt volt Ligeti motorozás, túrórudi evés és a végén (hála a mobilnetnek) Bogyó és Babóca is. Sajnos Apa már megint nem látta a Kicsit, mert vissza kellett mennie dolgozni, mire bemehettünk volna... Úgyhogy kettecskén vártunk és mikor mehettünk, bementünk. Dorka nagyon zokon vette, hogy eltettem a telefonomat, csak nyafogott, hogy "bogyóbabócaaaaaaaaa", és hiába mondtam, hogy "Anya oda lefekszik és azon a tv-n megnézzük a testvérkédet, aki anya pocakjában lakik, okéééé?", pont leszarta és csak nyígott, hogy "bogyó!!!!!!! babóca!!!!!!!nézeeeeeed!!!!!". Így esett, hogy egy rakat steril géplapnak támasztottam az újból üzembe helyezett telefonomat, a gyerekemet vele szembe fordítottam és mondtam, hogy akkor itt van. És míg Ő tv-zett csendben, addig mi Macával (főként Maca) megnézte a Pocakbabát. Mindene szépen fejlődik, méhszáj zárt és bár sokáig maga előtt fogta a köldökzsinórt, majd elpöckölte, a lábai sokat voltak zárva. Így is az lett a diagnózis, hogy több mindennek kellene ott lenni, ahhoz fiú legyen, úgyhogy eddig jó erős 90%-ra mondva lesz még egy kislányunk... Dorka úgy néz ki, hugicát kap :) 

Aztán majd még lesznek úgyis vizsgálatok, amikor megnézhető lesz a gyermek elvileg, de Maca az Maca, akármilyen uh géppel is nézte. Simán elhiszem neki. Nyilván még nem állok rá a csajos rugalmas kendők nézegetésére továbbra sem, de erőteljesebben gondolkodunk majd lánynevekben :) Fura ez, egyenlőre nem tudom elképzelni, hogyan lehet egy másik kislányt is ugyanúgy szeretni, mint Dorkát... De nyilván lehet és azt hiszem azzal, hogy rámijesztett, elkezdtem jobban kötődni hozzá. Mert őszintén bevallom, nagyon hanyagolva van szegény, sajnálom nagyon, hogy így kell a létét (bendőnövekedés mellett) tudtunkra adni. Nagyon fogok most már figyelni Rá, hisz Ő ugyanolyan fontos, mint a testvére, csak még nem tudjuk megfogni és igazán látni/tapasztalni Őt. 

Már most más, mint akár egy hete is. Azt hiszem, fog ez menni...

Nem szép, de hasznos és fontos kép a Kistestvérről