Két hét Kanizsán és Bori szülinapja(i)

Július 4-én mentünk le Kanizsára és 18-ig voltunk. Az időnket most teljes egészében Anyuéknál töltöttük bent a városban, praktikus okokból, így is volt kinti program bővel. 

Érkezésünk hétvégéjén vasárnap egy meghívás okán a Balcsira is elmentünk. A víz akkor is remek volt, Bori abszolválta élete első balatoni pancsolását, Dorka pedig hát mit mondjak, tobzódott. Imádta az egészet, ahogy van, stégről ugrált a Papa segítségével, pancsikolt a karúszójával és ügyesen tempózva haladta vízben. Haza Kanizsára a mamával kettesben mentek vissza vonattal, az is egy külön élmény volt számára, naponta emlegeti, hogy "sebesvonattal utazott Balatonfenyvesről Kanizsára" (ahogy az anyja is hányszor még boldogult lánykorában egy-egy balcsis nap után, ahhh).
Kedden aztán megjöttek este húgomék is a nyaralásból és ott maradtak ők is egészen vasárnapig. A lányok nagyon jól elvoltak, úgy összeszoktak, hogy egy idő után már egymás nélkül mozdulni se voltak hajlandóak. Voltak a zalaszabari kalandparkban és játszóházban is, Dorka mindenhol nagyon jól érezte magát és bátran mindent kipróbált a húgom segítségével. Nagyon élvezte, a hétvégént kis vidámparkban is voltunk Zalakaroson, felültek a lányok sárkányos hullámvasútra, az megint Dorkának jött be leginkább, kurjongatott össze-vissza, cuki volt :) Nagyon bírja a megpróbáltatásokat, ezt (is) nagyon szeretem benne.
Húgomék távozása után már csendesebb lett a ház, Dorka leginkább Papával jött-ment boltba, ide-oda, legnagyobb kincs mindig a kintlét és az udvar volt. Már reggel, ébredés után ment ki az előtérbe, húzta a gumipapucsát, hogy megy ki az udvarra, a hintaágyba, pizsamástól. És végülis miért ne... Ez nagyon hiányzik nekünk itt is, hogy szabadon ki lehessen menni egy kertbe, hogy ne lenne egy cécó összekészülni a kettővel, pláne, hogy Dorka már olyan nagylány és olyan ügyes, sosem féltem, hogy jajj, mi baja lesz, ha egyedül csinál bármit. Papával vásároltak a kánikulára egy felfújható medencét is, amibe most még majd évekig elférnek a lányok, feltöltötték vízzel és csütörtöktől már pancsolás is volt. Bori is részt vett ebben első nap, nagyon bejött neki és jó volt, hogy belefért a babaúszógumijával is. A lányokról amúgy annyit, hogy Bori az érkezést követő keddtől kezdett szörcsögni, nyilván köszönhetően annak is, hogy a lakásban leginkább a hideg járólapon tartózkodott a legtöbbet, máshol nem is tudott volna, de hát ez ilyen sajnos, ki kell bekkelni ezt az időszakot, amíg még nem megy önállóan, szóval ment az orrszívás. Emellett nagyon nagy haverságba került a szüleimmel, sokat ügyesedett is és legnagyobb csodálatomra új tudományát is bemutatta: felmászott anyu ágyára és aztán meg egyedül letolatott... Következő alkalommal ezt már a fél méter magas franciaágyról is megtette (nyilván felmászni nem tudott egyedül), óvatosan, addig addig pakolgatta magát, míg leért a lábacskája és megállt az ágy mellett. Nagyon boldog vagyok, hogy így egyedül, önállóan megoldotta, emlékszem, mennyit szenvedtünk és mennyit tanítgattuk Dorkának, hogy hogyan kell lemászni, "hasrafordul és letolat". Hiába, önállóak a másodikak, ez fix.
Hazautazás előtti délután aztán felköszöntöttük Borcsikát (előre a medve bőrére), kapott répatortát, amiből Ő is falatozott keveset, egy kis fa könyvet illetve a legjobb ajándékot, amit a Papa készített el neki saját kezűleg: egy matatótáblát. Amint meglátta, azonnal birtokba vette és forgatta-tekerte-kapcsolta, de Dorkának is nagyon tetszik és játszik is Vele mindkét lány azóta is nagy örömmel.
Szombaton ebéd után indultunk haza, nagy bánatomra, ám tervezzük, hogy még egy hetet az ovi előtt szeretnénk hazamenni és most kicsit többet lenni Dédivel is...

Miután hazaértünk, másnap Apa családja, Kati mama, Kati, István és Andreas jöttek át megköszönteni KisBorit. Mivel szombat délután-este szülinapi partiba voltunk hivatalosak, vasárnap pedig egész délelőtt pakoltam és mostam a kétheti cuccunkat, így az idő rövidsége miatt rendeltem egy kis tortát és ezzel köszöntöttük fel Borit. Kapott Fp kulcsokat, pelust és fürdős állatkákat, no meg sok figyelmet, amit nagyon élvezett, szemmel láthatóan örült a nagy társaságnak. Csodapofa volt.

És itt még mindig csak 19-ét írtunk... Szerdán, azaz a tényleges születésnapján négyen ünnepeltünk egy szolidat azért, mégiscsak.. Erre a napra már valóban én készítettem a tortát, egyszerű és nem olyan szép, mint a rendeltek, de saját és nagy szeretettel készült. Kapott Borcsika sok-sok puszit meg Dorkától mókakockákat, amit kb. le se füttyentett, hanem startolt a matatótáblához. Nem baj. Ebből a tortából is evett egy keveset, csak az íze kedvéért...Aztán sétáltunk egyet és eltelt ez a jeles nap is. Már elmúlt 1 éves Bori is, roppant öreg vagyok...

Milyen az 1 éves Boriság?

8950g és 72cm a mi Borcsink a csütörtöki mérések szerint, mellkasa és buksija egyaránt 46-46cm. Arányos kislány, cuki combikákkal és pici babapocakkal, nem magas, nem alacsony, nem sovány és nem is kövérke, pont jó, nekünk mindenképpen. Ruhái 74-esek, de sok már a 80-as is, rövidujjú és ujjatlan cuccokból pláne, mert a törzsére teljesen jók azok is, nadrágból viszont a 74-es még a passzosabb tán, nem sokáig. Szandikája 18-as, egy hangyányit még nagy is neki, de azért kellett valami a lábacskájára, ha leáll itt-ott. Fogacskák száma immáron hat, a napokban gazdagodott az utolsó kettővel, bár nagyon kevéske látszik még belőlük, de ínytörés megtörtént és ez a lényeg.

Összességében, ha jellemezni szeretném, akkor azt mondom, hogy egyrészt egy roppant barátságos, csupamosoly, vidám kislány, aki szinte mindig vigyorog, könnyen megnyugtatható (pláne anyai jelenléttel) édesbaba, ám emellett az ilyen gyerekekre szokták mondani régebben egyesek, hogy anyaszomorító illetve csibész. Az biztos, hogy a bájos, mosolygós kis arcával erősen képes megtéveszteni az óvatlan polgárokat, mindenki azt gondolja, hogy áldott jó gyerek, de valójában mondhatni minden téren renitens.

Étkezése bőven hagy kívánni valót maga után... Szinte azt kell mondjam, hogy fő tápláléka az anyatej... Annyira visszaszokott vagy nem is tudom, hogy mondjam, de nagyon igényli, nappal is többször is szopizik, alváshoz is kell neki, éjjel meg kizárólag így alszik vissza. A bébiételekből még mindig csak a 4-6 hósakat hajlandó megenni, amint kicsit darabosabbal próbálkozom, kibukik és sztrájkol, dörgöli az orrát, öklendezik, elfordul a székben és duzzog. Ennek ellenére a tölcsér, a kifli és a pogácsa roppant finom dolgok számára, ezeket nagy előszeretettel fogyasztja, reggelire kapott már vajas kenyér falatokat is, nagyon szereti. Mennyiséget azonban csak tejből és minibébi főzelékből eszik. Nemtom, mikor eszik majd rendes kaját is ez a leány...

Alvása - mit szépítsem - förtelmes. A múltkor egyszer aludt egyben három órát éjjel, felébredtem és azt se tudtam, hol vagyok, meg kellett néznem, hogy jól van-e és vesz-e levegőt. Amúgy kismilliószor ébred, mindig nyöszörögve/sírva, nyilvánvalóan neki se jó móka ez, fáradt is angyalom, de ébred folyton, gyakran óránként és akkor kizárólag ölben alszik vissza, legtöbbször szopizva. Ez cseppet fárasztó... Kövezzen meg bárki, de megfordult már a fejemben, hogy estére bepróbálkozom Nála tápszerrel, hátha többet alszik vagy hát az lenne a legjobb, ha le tudnám szoktatni az éjszakai evésről, ám úgy, hogy együtt alszunk hármat lányok a 12 négyzetméteren, nehéz lenne kibekkelni azt a pár éjszakát, amit valószínűleg végigordítana. Kellene egy olyan hét, amikor Dorka nincs itthon és akkor rá is venném magam, mert már nekem is sok ez, hogy őszinte legyek, néha a szopizásba be-be csúszik egy kis rágás is, hát nem vagyok felhőtlenül boldog. Tudom, hogy nem tart ez örökké, de már nagyon fáradt vagyok és a napjaimra is rányomja a bélyegét a kialvatlanság. Nappal amúgy kettőt alszik, most már az van, hogy délelőtt 11-fél12-kor alszik el és általában egy órát alszik, délután pedig 3 után alszik el egy órára, ritkán másfélre, de ez is tolódik egyre mélyebben a délutánba, így a fürdés és esti fekvés is csúszik már kissé 9 körülre.

Ezen felül rág és harap. De nem csak úgy immel-ámmal, meg ahogy a babák szoktak általában, merthogy így ismerkednek mindennel... Neeeeeem. A "mindent" az szó szerint értendő, rágja pl. a szék lábát és az asztal lapját is, a cipőket és a szopifotelből is próbálja kiharapdálni az összekötő csavart. Szétrágja az óvatlanul elhagyott könyveket, felszedi a legapróbb szöszmöszt, morzsát a padlóról, szőnyegről és már eszi is meg. Két hete Kanizsán többek közt a lábtörlőt is szedtem már ki a szájából, komolyan úgy viselkedik, mint egy kiskutya. Kimegy a konyhába, kinyitja a mosogató alatti szemetes ajtaját, beletúr is hamm. Fürdőszobai szemetes dettó. Most már a konyhait mondjuk kiiktattuk egy megfelelő biztonsági zárral... Múltkor a felnyitotta a wc ülőkét, belehajolt a wc-be és kikapargatta a wc-ben levő zselés tisztító-fertőtlenítő akármit, majd tolta a szájába. Megértem kimosni, órákon át budifrissítő szagú volt a lehellete...Dorka is szájba vett mindent, de Bori minden képzeletünket felülmúlja. És amint említettem, nemcsak rág, de harap is. Minket. Csupa szívszeretetből. És nem csak szimplán beleharap bárminkbe, de még tép is a fogacskával és csak úgy ereszti. Viccesnek tűnhet, de nem az, tele vagyok kék-zöld foltokkal, véraláfutásokkal a karomon, vállamon főként. Dorkát rendesen menekítem Bori elől, mert nagyon félek, hogy nem tudja kontrollálni a reakcióját és nagyon visszaüt vagy megrúgja, hát arra ugye nincs szükség. És minél nagyobbat jajdulunk fel, annál jobban nevet is rajta, pedig nem mosolyra akarjuk bírni ezzel, ez valódi, sokszor irtózatos fájdalom és tényleg nem vicc. Néha már rendesen tartok Tőle... Biztosan leszokik majd róla, de addig nem egyszerű, még nekem sem, hogy ne taszítsak rajta egy nagyot vagy ne reagáljak túl hevesen...

Mozgása mondhatjuk, hogy négy hónapja stagnál, vagyis kapaszkodva bútorok mentén lépeget, annyi, hogy a sebessége nőtt meg kellőképpen. Villámgyorsan mászik, pillanatok alatt pattan fel bárhol és az oldalazó lépegetés is meglehetősen gyors már. A napokban vettük észre, hogy egyre többször fordul már elő, hogy hosszabb pillanatokra kapaszkodás nélkül is megáll illetve úgy ment ma át egyikünk térdétől a másikig egy lépésnyit, hogy nem fogott át a kezével, hanem fogódzás nélkül tette mindezt. Mindent járássegítőnek használ, az oroszlán csak egy, a sok közül, kedvenc a konyhában levő ikeás kisszék illetve a szintén ikeás nagyalakú fellépő, ezeknek kellően szörnyű erős hangjuk is van, ahogy tologatja őket a járólapon, úgyhogy van min mosolyogni közben. A legszebb pedig, hogy nemcsak előre, de leginkább felfelé szeret mászni és mindenre. Bármit képes lépcsőként használni, akár egy párnát is képes már odatolni a kanapéhoz, mert csak annyi hiányzik neki magasságilag, máris fel tud mászni és diadalittasan vigyorog a magasból. Felmászik tanulószéken keresztül a szekrényre, ahol feláll és úgy csapkodta tegnap a Led tv képernyőjét, ehh... Kanapé, asztal, etetőszékből ki, tálcára felállva konyhapultra fel... Nincs akadály és nincs lehetetlen. Akkora mozgásigénye van, hogy nem bírom követni és lihegve, vigyorogva megy neki mindennek. Nem láttam még élőben ilyet. Az, hogy nem egy emberes gyerek, azzal keveset mondtam, lány létére igen nagy feladat a kordában tartása. Persze, mondanom sem kell, hogy ha korlátozni kívánom bármilyen tevékenységben, akkor nemtetszését fejezi ki és egyre erőteljesebben. Lesz bajunk Vele bőven, tisztán látszik...

Beszédben nincs fejlődés, nyávogva a járókából kiabálja, hogy "ánnnnnnn", ez volnék én, amúgy más értelmes nem nagyon hagyja el az ajkát, halandzsa viszont egész nap. Úgy tud kiabálni, hogy eladja a házat... Értelme láthatóan fejlődik, sok mindent megmutat, ha rákérdezek, hol van, ezt úgy, hogy odapillant és hosszan nézi, majd rám, hogy jól mondta-e, kézzel nem mutatja. Észrevehető, hogy egyre több mindent megért és nagyon gyorsan tanul. Családtagjait megmutatja (hol van Apa, Dorka, stb), lámpa, oroszlán, cica, zsiráf, kutya, lufi, ablak, fa, falevél, hinta, autó, busz biztosan ismert, ennyi jut hirtelen eszembe, de ezeket biztosan felismeri. És persze Minnie-t, az ugye kötelező itt a családban :) 

Ki bírok akadni azon, mikor beszélgetés közben megkérdezi valaki, hogy "és, jó baba?" Miért, ki a jó baba? Aki csendben gyöngyöt fűz, szó nélkül bevágja az előírt kajamennyiséget, nappal nagyokat alszik, az éjszakát pedig átalussza? Mert akkor a mi kisebbik lányunk borzalmasan rossz baba. Pedig nem. Igaz, hogy ha újraforgatják majd mondjuk három év múlva a Dennis, a komisz-t, akkor kapásból be fogják válogatni címszereplőnek, ám ettől még imádjuk. Mérhetetlenül büszkék vagyunk, amikor egy-egy séta alkalmával, ha mondjuk 10 ember pillant rá a babakocsiban ülve, abból 9 biztosan elmosolyodik Őt látva és minimum kettő-három meg is szólítja, hogy milyen édes és mosolygós kislány. Mert az, a mi egyetlen és megismételhetetlen, úgyahogyvantökéletes Borink. Aki immáron 1 éves nagylány...