Bori és a beszoktatás

Ott hagytam el, hogy hétfőn két órát volt a Csöpp bölcsiben, nagyon sírós kezdéssel, ám tűrhető ottléttel. Kedd volt az első nap, amikor már ott is ebédelt. A délelőtt most is sírással indult, ám már nem volt olyan szívszorítóan borzasztó, amikor Márti néni nyújtotta a karját, Bori kissé vonakodva ugyan, de átment hozzá az ölemből. Kifelé menet még hallottam, hogy sír, de bíztam benne, hogy nem tart sokáig és főként csak nekem szól. Mint kiderült, valóban így volt, hamarosan megnyugodott, játszott is már, nem volt tartózkodó és amikor ebédre került a sor, szépen kezet mosott és mindenkit lepipálva evett. Aztán mivel a kis ágyacskák is bekerültek már a csoportba, látva a többieket leült az egyik szélére és elkezdte levenni a szandálját, mire kérték, hogy Ő még ne, de csücsüljön át a kiskanapéra. Megtette és ott borult el, rá egy párnára, míg megérkeztem.

Szerda reggel borzasztóan féltem. Újra tízre mentünk, most nem sírt már elváláskor, sőt még egy mosolyt is erőltetett az arcára és köszönt el, de ez nem esett jól, mert azt éreztem, csak azért csinálta, mert úgy gondolja, ezt szeretném látni... Fél egyre kellett visszamenjek, addigra már kiderült, el tud-e aludni délben vagy nem és onnantól látjuk meg a továbbiakat. Márti néni előre bocsátotta, hogy nagyon ritka, amikor elsőre ott is alszanak a gyerekek, de meglátjuk. Huhh, de izgultam délelőtt, folyton csak Nála jártak a gondolataim, aztán mikor odaértem, a szomszéd csoport nénije jött ki és mondta halál nyugisan, hogy : "menjen csak haza Anyuka, alszik a kislány, egy óra múlva tessék visszajönni"... Nem hittem a fülemnek.. Az én kislányom alszik, aki még három héttel ezelőtt is csak az ölemben aludt el... Mikor visszaértem, boldogan szaladt elém és újságolta, hogy aludt és evett finom főzeléket! :) 

Csütörtökön már kilencre mentünk, akkor már eleve kettőre mentem érte, ám Ancsa néni kettőkor elküldött, hogy még alszik Bori (!), lassan két órája... Mire visszamentem, már uzsonnázott is. Pénteken ugyanez volt, kilences kezdés, már egyenesen az udvarra sétált, kérte, hogy segítsem a kaput kinyitni, és már ment is a "motorjához", amit előszeretettel sajátított ki és csak Ő ülhet rá, khmm... No szóval elmotorozott a napsütésben, majd visszafordult és integetett és puszit dobott, így hagytam el az objektumot. Háromra mentem, újra boldogan szaladt ki, azonnal újságolta, hogy képzeljem, hogy játszott és ebédelt főzeléket és husit és nagyot is aludt párnával és Ancsa néni meg Márti néni is kicserélték a pelusát! :) Édes kincsem... Mindenki rettentően meg van Vele elégedve, óriási könnyebbség a lelkemnek, hogy ilyen ügyesen "beszokott", remélem, nem lesz túl sok visszaesés, én pedig nyugodt szívvel tudok dolgozni menni.

Emellett azért észrevehetően kezd anyásabb lenni itthon, és biztos nincs nyom nélkül ez a sok távollét, a kis lelkének nem lehet könnyű.. Csütörtök este nagyon nehezen aludt el, feküdt az ágyban és teljesen váratlanul elsírta magát, aztán kicsit abbahagyta és újra rázendített. Kivettem, az ölembe fektettem, úgy szorított, hogy azt hittem belém bújik.. 

- Mi a baj, Borcsikám, fáj valamid?

- Neeeem...

- Akkor miért sírsz, Kincsem?

- Nem tudom Anyácskám, csak úgy sírok...

Édes kisbabám, nem könnyű Neki, akármit is mutat :(

Ezzel együtt rettentően büszkék vagyunk Rád, kicsi Linuskám!!! <3

Intézményesülve

A lányok szeptember 5-én vissza- illetve bekerültek a köznevelésbe. Dorka már nagyon várta az ovit, hiányoztak a kis pajtásai, teljesen odavolt, hogy újra mehet, az öröme, lelkesedése azóta is töretlen, ahogy az én lelkesedésem is az ovi iránt. Idén egyrészt új óvónénit kaptak Szabina néni személyében (Vanda néni kisbabát vár és már nem kezdte el ezt a nevelési évet), illetve a nyugdíjba vonuló Zsuzsa néni helyett új dajkája is lett a csoportnak, aki mázli, hogy szintén Zsuzsa néni, mert nem kell gondolkodnia a leánynak, ha megkérdezem, ki csinálta meg ilyen szépre a frizuráját alvás után. Mindkét új "néni" nagyon szimpatikus, a gyerekek szeretik őket már most. Jó lesz Dorkának továbbra is, annyira jó Neki ott, nagyon boldog vagyok, hogy jó helyen tudhatom a kislányomat, annyi jót kap. Már szerdán este Ő volt az esti mesélőnk, elmondta azt a mesét, amit az óvónéni mond a következő két hétben (ezt dolgozzák aztán fel különböző formában, annyira szeretem ezt), és mondta hosszú percekig olyan átéléssel, olyan választékosan kifejezve magát, hogy kijött a könnyem is a büszkeségtől, az apjával együtt csak úgy ittuk a szavait és rendesen izgultunk, mit lesz a történet vége. Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem vettem videóra (nem is sejtettem, hogy ekkora élményben lesz részünk és meg kellene örökíteni), de aztán később, másnap délután a kedvemért megismételte és akkor felvettem:

Elképeszt, micsoda memóriája van, hogy harmadik hallásra hogy tud egy gyerek szinte szó szerint visszaadni egy (mint kiderült) majdnem nyolc percnyi szöveget... Odavagyok Tőle :)

Köszönhetően pedig a kiemelkedően magas Gyes összegnek, AnyaBóbi elfogadott egy nagyszerűnek ígérkező munkaajánlatot (és reméli, hogy megállja a helyét, nagyon izgul), így majdnem négy és fél év itthonlét után pénzkereső üzemmódba áll át. Ehhez mérten Borcsánk szintén szeptember ötödikén megkezdte bölcsis pályafutását a Mónus bölcsiben. Augusztus végén volt a szülői értekezlet, ott derült ki az Ő kezdésének időpontja, a beszoktatás időtartama (két hét) és hogy a Mókus csoport Napocskája lesz. (utóbbit én választottam, nemcsak cuki, de ezt legalább le tudom rajzolni, meg év végére talán már Ő is). A múlt héten első két nap én is bent voltam Vele, aztán szerdán fél órára hagytam a többiekkel, amit nagyon rosszul viselt és végig sírt... Csütörtökön egy órát voltam távol, akkor negyven perc sírás után megnyugodott (vagy elfáradt, feladta, elfogadta, jajj, nehéz ezt megmondani) és onnantól viszont már énekelt és mondókázott is). Csütörtök éjjel aztán jó náthás lett, pénteken nem is vittem, de csodás módon sikerült kikúrálnom hétfőre és újra csatasorba állt. Ma délelőtt már majdnem két órát volt egyedül, végig udvaron voltak, az eleje viszont borzasztó volt, Márti néni úgy szedte le rólam szegény angyalkámat, annyira sírt és olyan kérlelően nézett rám, hogy anya, ne hagyj itt, segíts, pedig még érkezéskor is mondta, hogy hozzak majd Neki pogácsát a boltból. Úgy sírt, olyan keservesen, hogy azt hittem, mentem megszakad a szívem és bizony pokoli nehéz ilyenkor őszintén, teljes meggyőződésből győzködni a gyereket, hogy nyugi, anya jön mindjárt, érezd jól magad... Sokszor többeknél olvastam, hallottam már ezt, hogy úgy tépték le a gyereket és sírt, mikor otthagyta és de szörnyű ez, a gyerek bent sírt, anya meg kint... Igen, elolvastam, meghallgattam, sajnáltam, hogy tényleg, de rossz lehet, de addig erről fogalma sincs az embernek, amíg át nem éli. Átélni ezt maga a pokol. És igen. Már akkor  kifolyt a könnyem, amikor hátat fordítottam a lányomnak és kibírtam addig, míg kiérek a kapunk, de aztán beültem az autóba és rázott a sírás. Engem. Azt hittem, ennél azért edzettebb vagyok, de nem. Ebben a szituban legalábbis biztosan nem, egyenlőre.  Onnantól az a majdnem két óra szörnyű volt számomra, olyan voltam, mint akinek elvitte a tik a kenyerét, csak lógattam az orrom és valami nagyon rossz feszítő érzés volt a mellkasomban. Alig vártam, hogy újra mehessek. Bori kint motorozott, futott felém sírva-nevetve, mint aki nem tudja, mi a helyes viselkedés, kicsit megtört volt, pedig Márti néni azt mondta, öt perc sírás után már nem volt baj, játszott szépen, de egyedül, nem kért senki társaságából. Remélem, hogy ez csak az eleje, tényleg a megszokás folyamata, mert nem szeretném, ha magába fordulna és nem ragaszkodna senkihez. Holnap már ott is fog ebédelni, szerdán pedig már ott is fog/kellene aludnia, na, ettől félek igazán :( Az én, híresen anyás lányom... Na, meglátjuk, sajnos ez van. nincs más választásunk és más is túlélte, megszokta a bölcsit.

Nyár

Jó sűrű nyarunk volt, kezdve azzal, hogy oviszünet elején már mentünk két hétre Kanizsára, aztán jött Bori szülinapja július közepén. Ezt követően július végén tíz napot tölthettünk Pesten, Csilláék nyaralni mentek, így újra mi "vigyáztunk" az ingó és ingatlan tulajdonra. Tavaly borzalmasan sikerült az ottlét, kezdve a pocsék idővel, aztán pedig a lányok kéz-láb-száj betegségével, maga volt a pokol. Most se volt túl jó az indítás, az odafelé vezető úton már 20 km után bedugult az autópálya, igyekeztünk menekülőutakat keresni, összességében négy óra alatt jutottunk fel az addigra már két marha nyűgös, síró gyerekkel.. Akkor Ricsi azt mondta, tán vennünk kéne az univerzum jelzéseit, hogy újra itthon kellett volna maradnunk, mert úgy tűnik, Budapest nem csípi a búránkat. Ám micsoda szerencse, hogy nem hagytuk magunkat, mert mint kiderült, életünk legjobb vakációja elé néztünk. :)

Mivel Csilláék átköltöztek egy kis kerttel is bíró sorházi lakásba, úgy voltunk vele, hogy ha már az idő nagy részét a kertben töltjük, azzal is előrébb vagyunk, mint itthon a két és felediken, aztán majd meglátjuk, nagy terveket nem szőttünk előre. Az időnk remek volt, amikor hűvösebb volt, benti programokat csináltunk, amikor jó idő volt, igazi kirándulóidő, akkor pedig a szabadba irányoztunk. Így voltunk a játszótéren, a Városligetben ugrálni, Pagony könyvesboltban játszani, a Hűvösvölgyben gyermekvasútazni és a Jánoshegyen Libegőzni, felmásztunk az Erzsébet kilátóba, a lányok tombolhattak a Tarzan parkban, megnéztük a Parlamentet, hallgattuk a zenélő szökőkutat a Margitszigeten és mentünk egy nagy kört bringóhintóval, majd mindezek megkoronázásaként az utolsó este egy spontán ötlettől vezérelve este kilenckor kikaptuk a lányokat a fürdőkádból, vastagabb pizsibe öltöztettük őket, bezsuppoltuk az autóba és bekocsikáztunk a városba, hogy megnézzük az éjszakai kivilágításban a fővárost. Mire visszaértünk, az ámuló és ujjongó lányok közül a kisebbik már elaludt (negyed 12 volt ekkor), ám a nagyobbik még ébren igyekezett feldolgozni a látottakat. Minden, de minden fantasztikusan sikerült, a programok, a kivitelezés és főleg az, hogy nem aggódtuk agyon. Általában Bori a nagyobb túrák során délidőben a hátamra került és ott aludt egy-másfél órát, Dorka viszont hősiesen kitartott. Igencsak kiléptünk olykor a megszokott kis komfortzónánkból, de ezt máshogy nem is lehetett, hogy élvezetes legyen és remekül sikerült. Délután, esténként a teraszon ültünk, Bori nagy kedvvel homokozott és hintázott az udvarban, kétszer is grilleztünk vacsorára husit és sajtot, de más napokon is igyekeztem megoldani az étkezést egyszerű és gyors ételek főzésével. Kétszer is elugrottam az Ikeába (IloveIkea, mérnincsgyőrbenvááá), csak úgy, egy-két apróságért és az ikea érzésért, mint olyan :) Egyszóval isteni volt az egész ától cettig, már az elején vettünk bkk-s hetijegyet, így korlátlanul utaztunk mindenen, a gyerekek nagyon élvezték, pláne Dorkának volt maradandó élmény, de Bori is szeretett volna azóta is már Győrbe villamosozni és metrózni, mit ne mondjak, ki kellett ábrándítsam...

Hazaérve mit ne mondjak, eléggé meg voltunk zuhanva, túlságosan is jól értük magunkat és hát lássuk be, Pesten annyi minden van, ami itthon nincs, annyi lehetőség és teljesen más az egész. De nem nagyon értünk Rá sopánkodni, mert Dorka rá három napra már ment is ki egy jóó hosszú hétvégére Ausztriába Katiékhoz, szerdán indult a mamával, szombaton mentünk utánuk mi is, megköszöntötték Ők is Borit, aztán szombat este jöttünk vissza." Pihenő" ezután sem volt, mert vasárnap délben már itt volt a húgom nálunk, addigra én összecsomagoltam és a lányok számára meglepetésként a tesóm visszavitt minket hármunkat Pestre. Most már Hanna is otthon volt, és ott volt velünk Irénke mama is, aki a majdnem egy hét alatt (merthogy következő szombaton jöttünk haza) nagyon sokat vigyázott Borira, rendezte, ellátta, játszott Vele és altatta, míg mi nagylányosabb programokat csináltunk. Voltunk is a Planetáriumban, moziban (Kis kedvencek titkos élete) és voltunk lovagolni is, Dorka életében először tett egy fél órás sétát egy póni hátán, nagyon-nagyon ügyesen. Csütörtökön becsatlakozott hozzánk Dédi is, majd pénteken az összes nőrokonom megköszöntött a szülinapomon és az orchidea és a torta mellé a húgom másnap moziba is elvitt egy röhögős csajos anyás filmet megnézni, nagy élmény volt, az elmúlt öt évben nem voltam ennyit moziban, mint most egy hét alatt, pláne utóbbit gyerek nélkül :) Egyszóval ez is szuperül sikerült, de ismét haza kellett jönnünk.

Egy hét itthonlét után aztán megint visszaindultunk Budapestre, ekkor Csaba jött értünk és egy hétvégi családi napos rendezvényre voltunk hivatalosak medencével, játéksátorral, fa játékokkal, enni és innivalóval, igazi pazar szombatot csaptunk, aztán végérvényesen hazajöttünk vasárnap, augusztus 28-án. Számunkra ekkor ért véget az igazi nyári szünet.

Hosszú nem volt, de szerencsére nagyon tartalmas, nagyon élveztük, igyekeztük kihasználni és kiélvezni minden pillanatát, hiszen tudvalevő volt, hogy ez az utolsó olyan nyarunk, melyet gondtalanul együtt tudunk tölteni...