Újabb cukiság...Fogmanó és Ciklusmanó

Amikorra az ember vesz egy újabb nagy levegőt és elhiszi, hogy ezt is túléli, arra kap egy újabb fricskát, csak hogy ne unja magát. Épp hogy megírtam a magam kis pozitív szemléletét és volt három-négy nyugodtabb napom, eljött a hétfő. Nagy bőszen nekiindultam a világnak, amikor is délelőtt 9 tájban elkezdtem érezni a bal felső fogínyemnél valami feszítést hátul. Nem tudtam, hogy csak megsérthettem-e valamivel vagy újra fogom élni az októberben végig kínlódott (akkor bal alsó) bölcsességfog mizériát. A tavalyinál is az volt a baj, hogy szeretett volna kibújni, csak nem bírt, így a fogdoktor leégette az ínyemet, így szabad lett az útja. Ennek ellenére még mindig nincs kint teljesen, de legalább nem fáj.

A múltkori kb. 3 hetes kínlódást megelőzendő gyorsan felhívtam a doktort, hogy kukkoljon már bele a számba, mi lehet a nyomás oka. Dél körül mehettem is, amikor is aztán 2 másodperc után kiszállt a számból és jajgatva elindult a beutalós tömbjéért. És csak mondta és mondta, hogy ő ezzel ugyan nem kezd semmit és hogy ő ennek nem mer nekiállni és holnap reggel fáradjak el a szájsebészetre, ott majd mondanak valamit. Szóval akkor megint bölcsességfog? Az!

Na ez volt az a pillanat, amikor szívem szerint megkértem volna az első utamba kerülő embert, hogy fogjon egy bicskát és készítsen nekem egy kolumbiai nyakkendőt, mert ezt már nem hiszem el, hogy mindig van valami, amitől nem bírok nyugton lenni!!! Délután még filóztam is egy kicsit, hogy hagyom a csudába az egészet, hiszen alig észrevehető a fájdalom, de aztán rájöttem, hogy ha kell valamit csinálni, akkor azt még lombik előtt ejtsük meg, hogy addigra oké legyek. Ricsi kicsit beparáztatott azzal, hogy amikor ő volt egyéb okból a szájsebészeten (bentfekvősön), akkor több olyan volt, aki napokig volt ott bölcsességfog műtét miatt... Király - gondoltam - , ha úgy lesz, hát úgy lesz.

Ma reggel fél 8-kor már megjelentem az ambulancián, sorra viszont csak 9 körül kerültem. A kedves Dr. Tímár Zsolt - aki tényleg nagyon kedves, fiatal és rezidens orvosdoktor -  belenézett a számba, aztán elküldött készíttetni rólam egy panorámaröntgent, és mikor újra bemehettem, elmondta, hogy elég rosszul próbálkozik kinőni ez a fog, és nem is fog neki sikerülni. Gyorsan leszögeztük, hogy a többi is ilyen lesz majd... Aztán megkérdezte, ráérek-e most vagy halasszuk-e más időpontra a fog kivételét. Itt és most megcsinálja? Nem kell befeküdni? És magától úgyis csak rosszabb lesz? Akkor ne várjunk semmire barátom! Ide nekem azokat a szurikat, aztán jöhet a kalapács és a véső!

Meg is kaptam az injekcióimat, mind a négyet, ebből egy ment a szájpadlásomba, ami azért nem volt annyira jó, mint a többi... Kb. fél órát vártam aztán kint, mire mehettem. Kicsit félelmetesnek tűnhetett volna a helyzet, ha nem lettem volna tiszta kóma. Úgy éreztem, menten elalszom. Ezt a doktor nem is nagyon értette, mivel szerinte épp hogy adrenalin van a szuriban... (bár ez szerintem badarság). Amikor megkérdezte, nem lesz-e melegem kardigánban (mindezt nyitott ablak mellett), akkor egy kicsit elgondolkodtam, mi vár rám... Kaptam a kis testem letakarására egy zöld lepedőt illetve a teljes fejemet is letakarták eggyel, amin csak egy lyuk volt a közepén, amit a számra helyeztek. Ekkor megérkezett a főorvos is, akivel ketten álltak neki a műveletnek. Igazán nem éreztem semmit egészen addig, amíg a szimpatikus Tímár doktor elő nem vette a vésőjét és a kis kalapácsát és éktelenül el nem kezdte ütni az agyamat. Legalábbis úgy éreztem, mintha ezt tette volna... Persze, túlzás az is hogy éktelenül, biztos, hogy csak akkor csinálta, amikor nagyon muszáj volt. Mondta is többször közben, hogy ne haragudjak, tudja, hogy ez kellemetlen, de nem tud mást csinálni, mert nagyon be van gyógyulva az állkapcsomba a fogam. Elég sokat (kb. negyed óra-húsz percet) küzdöttek, mire kijött. Aztán kaptam egy öltést is, így azt majd jövő kedden kell kiszedetnem.

Összességében szerintem nagyon jól tettem, hogy elmentem, mert kár lett volna halogatni. Most eléggé álmi vagyok. Már kiment a fájdalomcsillapító szurik hatása, vettem is be egy Advil Ultrát és Ricsi hoz majd nekem Cataflamot is, hogy az éjszakát is túléljem. Mert azért mert most jól vagyok, nem táplálok hiú reményeket, hogy nyomtalanul elmúlik húszpercnyi ütvefúrás sztressze...

Ja és a másik fontos dolog: ma reggelre, épp ahogy számoltam - 28. ciklusnap -  meg is betegedtem (annak ellenére, hogy peteérés nem volt...). Így hát buzgón be is vettem az első fogámzásgátló gyógyszert, majd a "műtétke" után beszéltem a Kaálival. Kaptam uh időpontot április 15., reggel 8.45-re. Nem mondok már rá semmit. Nagyon örülök neki, de nem mondok tényleg semmit. De ebben is van jó dolog!!!! Annyira el vagyok foglalva a fogammal, hogy a menstruációs fájdalmat nem is érzem! 

Ma újabb két feladatot abszolváltam. Bár ismét büszke vagyok magamra, azért legalább a hétre nem kérek többet, lécci-lécci...

Minden rosszban...

Nem azért írok csak most, mert a keddi események sokkjából csak most tudtam felocsúdni és nem is azért, mert eleddig ne láttam volna a könnyeimtől. Egyszerűen csak most lett időm és ha lehet, jobban vagyok lelkileg, mint valaha. Lehet, hogy akad, aki gyagyásnak, de mindenesetre "kicsit furcsának" gondol, sebaj. Hamar átgondoltam a cisztás történetet és rájöttem, hogy jobb dolog nem is történhetett volna velem!

A legnagyobb, egész életemet végigkísérő mondás a drága Mucimtól (aki a nagymamám) ered, miszerint: "Minden mérnek megvan az azérgya!" Ezt annál gyakrabban hozom észbe, minél idősebb vagyok és mostanában már a rossz dolgok történése után ez az első, amin elgondolkodom, hogy hogy tudom a magam javára fordítani az eseményeket. A Boga doktortól kapott kosár után a következő elhatározásra jutottam:  Az április nem a babák hónapja lesz, hanem csakis a miénk!

Csúnya dolog, de igaz: le kell tenni a "gyógycigit". A gyógycigi az, ami segíti az emésztésedet, és nem lesz az ember bálna. Annyira viszont nem gyógy, hogy a babának is jó legyen! Az elhatározás már tavaly megszületett egyszer, sikeres is voltam két hónapra. Ám köszönhetően a "gyógycigi" hiányának, megindultak a kilók. Illetve nem indultak meg lefele, pedig nagyon kellett volna csinosnak lenni Csilluék esküvőjén... Én, az okostojás - a hiúság oltárán feláldozva magamat - újra elkezdtem reggelente elszívni egy-egy szálat. Meg is lett az eredménye: tanúként csinos voltam, kitartásból viszont egyesre vizsgáztam magam előtt. Akkor is sokat segített egyébként a nikotintapasz, amitől egy hónap után egyik napról a másikra allergiás bőrizéim lettek. Mivel nem akart múlni, elhagytam a tapaszt, de már jól bírtam nélküle is. A motoszka azóta is a fejemben volt, hogy lekelltenni-lekelltenni, de mindig jött a "majd ekkor, majd akkor". Az biztos volt, hogy lombikra már cigi nélkül megyek, de "mindig jött valami". Az utolsó dolog ez a HIV mizéria volt, amit aztán sikeresen abszolválva tudtam, nincs mese, cselekedni kell!

Március 17-én reggel feltettem a tapaszomat. Nem volt túl jó napom, tapasz ide vagy oda. Ezt csak az tudja, aki csinált már ilyet. Úgy gondoltam, mindegy, túl fogom élni, egyszer már ment, most pedig még erősebb leszek a babákért és magamért is. Úgy gondoltam, a tavalyi allergia csak azért volt, mert telítődött már egy hónap után vmivel a szervezetem, ezért jött ki, mostanra azonban újra van egy hónapom, mire kijön. Tévedtem. Este már egy nagy lángoló vörös téglalap volt a vállamon. Levettem, gondoltam holnap veszek másik fajtát, más összetevőkkel, biztos az a gond. Hát nem. Gyakorlatilag mindkét felkarom tele van piros téglalapokkal, amik lassan múlnak csak. Szerdán olvastam egy hangoskönyvről a neten, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy pasi 33 évnyi, napi 100 szál cigaretta elszívása után csak úgy fogta és letette a cigit. Aha persze, hallottam már mindenféle humbugot már én is, nem most jöttem le.... de annyira piszkálta a fantáziámat, hogy bementem a Libribe és megvettem ezt 3 cd-ből álló hangoskönyvet. Csütörtökön a kocsiban majdnem a 2.cd végéig eljutottam, de péntek reggel már alig vártam, hogy beülhessek az autóba és a végére érjek. Az akkori reggel is úgy indult, mint az azt megelőző 8 napban: felraktam a tapaszt a karomra. Ez a tapasz azonban csak 4 órát volt fent, ugyanis mire végére értem a cd-nek, úgy döntöttem, hogy még ez sem kell! És ez valami szuper! Azóta már eltelt több mint két nap és elképesztően jól érzem magam! Még kb 10 nap és az esetleges minimális elvonási tünetek sem fognak már piszkálni, mert addigra már éhen hal bennem véglegesen az a kis mocsok, akit egyébként eddig etettem (az én "nikotinszörnyem"). Ettől olyan boldog vagyok már most, hogy még! És  nem mellesleg nem viszket és nem ég a karom sem a hülye tapasztól! Így 11 nap távlatából és az elmúlt év több, mint egy hónapnyi tapasztalatából kijelentem, hogy a cigiről való leszokás egyáltalán nem nehéz, csak az ember agya teszi nehézzé! Nem hiszem el, hogy ezt is jól csinálom!!! És még élvezem is!

Ez az egyik dolog, ami miatt szuper, hogy kaptam egy potya hónapot, mielőtt kismami lennék. Teljes tisztulás, ohne sóvárgás, ohne stressz! Ezen kívül elkezdünk mozogni, kocogás, bringázás, irány a szabad levegő! Bár ez a hétvége nem kedvez nekünk, de holnap elvisszük a bringákat a szervizbe átnézetni, felpumpálni, aztán elhatároztuk, hogy minden nap, ha az idő engedi, kitekerünk Dunaszegig meg vissza. Az ám kb. 30 km oda-vissza! De már most nagyon élvezem! És ezen kívül finomakat és egészséges dolgokat eszünk, elmegyünk talpreflexológiára és sokat pihenünk, meg sokat foglalkozunk egymással... És nem a babákkal, hanem egymással meg magunkkal! A babák meg úgyis jönnek májusban, ez már fix, megdumáltam velük...

Addig viszont fogyókúra, füstmentesség, sok mozgás, sok szerelem! Hát nem szép az élet?

Hidegzuhany

Kedden a legnagyobb nyugalomban jelentem meg a fél 9-es szeánszon. Jó háromnegyed óra várakozás után mehettem felfeküdni a vizsgálóágyra, majd az egyik asszisztensnővel (aki nagyon aranyos) beszélgetve vártuk Boga doktort. Közben helyesen elbeszélgettünk, elmeséltem neki a HIV-es kálváriát, amin egy az egyben lehidalt, majd odabökte, hogy most akkor gyorsan megnézi majd a doktor, hogy van-e cisztám, és ha nincs, kezdjük a lombikot. Höhöhö, ciszta - gondoltam - nekem olyan sose vót, sínen vagyunk! Engem igazából az érdekel, hogy milyen a nyálkahártyám, használt-e a méhpempős kúra...

Megérkezett a doktor, lábak szét, ultrahang-fej be, kukkolás. CISZTA!!! 24X24-ES!! Azt hiszem, egy pillanatra még az eszméletemet is elvesztettem. Mi a ........????!!!!! Hogy lehetne már cisztám????!!!!!! Boga doktor megkérdezte, nem volt-e valami extra stressz mostanában, mert hát a tüszőkém szépen megérlelte a petesejtet, de csórikám nem tudott kilökődni, úgyhogy a tüsző ott éktelenkedik még mindig repedetlenül a jobb oldali petefészkemben cisztává fejlődve. ÖÖÖÖÖÖÖÖHHHHHmmmmmmm stressz?? Nos, nem is tudom.... Ja, tényleg!!! Hát ez a mocsok labor még a tüszőrepedésemet is tönkretette!!!! Innentől már nem volt érdekes, milyen a nyálkahártyám... Teljes agyi zsibbadtság mellett öltöztem, majd követtem az orvost a szobájába.

Diagnózis, tennivalók: 21 napig fogamzásgátlót kell szednem a menses első napjától, aztán ismételt uh, hogy felszívódott-e a kis jószágom, amit növesztettem, aztán ha rendben van, akkor nekiláthatunk. Megint egy hónap csúszás. És ne golyózzon be az ember! Aztán még hozzátette, ha Ricsi szedné a Proxeed nevű csodaszert, az igen dicséretes lenne... (pedig örültem, hogy eddig ezt megúsztuk, tekintve, hogy a két heti adag 17.250Ft és nem árt, ha legalább két-három hónapig szedi...). Aztán minden jót kívánt és viszlát.

Úgy jöttem ki a Kaáliból, mint egy zombi. Persze nem véres szájjal és karok-fül nélkül, de hogy agyam nem volt, az hótziher. Elindultam dolgozni, de sok értelme nem volt, mert csak ezen kattogtam. Aztán miután eljutott az agyamig, hogy mi  a nagy büdös helyzet, behasítottam egy gyógyszertárba Fehérváron, hogy megvegyem a fogigátlót. Úgyis kell hamarosan. Az egy havi adagos kiszerelés hiánycikk. Van helyette háromhavis. Köszi nem kérem, helló. Nem akartam elhinni, hogy még ebben sincs szerencsém! Aztán hazajöttem és kiderült, hogy valóban hiánycikk. Utolsó reményem a belvárosi Aranyhajó patika volt, ami össze van egy kicsit fonódva a Kaálival, gondoltam, ők talán spejzoltak. Nos, nem spejzoltak, viszont ők olyan aranyosak, hogy felbontják a háromhavi kiszerelést és ha kell, egy havit adnak belőle! Beszaladtam és ha már ott voltam, megvettem a szurimat is (ami bár csak májusban fog kelleni, de átgondoltam, hogy addig már úgysincs semmi esélyem a spontán terhességre, így mindegy, mikor veszem meg), illetve volt nekik a csodaporból is, így azt is megvettem. Számla vége: 50ezer. És ezért nem gyereket vettem a feketepiacon, hanem gyógyszereket! Lassan, de biztosan elindítom magunk ellen a csődeljárást...

Összességében csodálatos napot tudhattam magam mögött. Lombik halasztva, egy vidéki munkás havi bérét otthagytam a patikában és még az egyik partneremnél is betámadt a konkurrencia nem gyenge módon. Úgy éreztem, mielőbb alszom, annál előbb kikapcsolhatom az agyam és lehet, hogy másnapra kiderül, hogy csak egy rémálmot láttam... Ennyit a "kéthónapésterhesleszek"-ről és a pozitív gondolatokról...

De nem ám!!! Ha valaki azt hiszi, hogy el lehet tántorítani holmi hülyeségekkel, akkor az nagyot téved! Kizökkenteni ki lehet, de nem adom meg magam! Ez is biztos azért volt, mert  valamiért nem lett volna jó, ha most mehetünk. Biztos így van, legalábbis ezt akarom hinni...

A Titok - az én olvasatomban

Még a sok szarság előtt vásároltam egy könyvet a Vaterán, amiről már nagyon sok jót hallottam. "A Titok".

A vonzás törvényéről szól és a lényege az, hogy amit elhatározol az agyadban, az fog megtörténni. Aki jó dolgokra gondol, azzal jó dolgok történnek, aki viszont állandóan parázik valamitől, az előbb-utóbb bevonzza a szart. Mivel a saját bőrömön is tapasztaltam már az utóbbi szitut, elhatároztam, hogy az előbbi szerint fogok gondolkodni.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy elképzelek egy számomra kedves, ám még nem létező élethelyzetet és beleképzelem magamat is. Látom, ahogy a jelenlegi hálószobánkban két kiságy áll, bennük egy-egy baba és simizem őket. Aztán látom, ahogy a szoba közepén ülnek egy nagy szőnyegen és vmi kockákkal játszanak. Megsimítom a fejüket, érzem, milyen kis puha és vékony a hajuk és látom, ahogy mosolyognak. Aztán bejön Apa, megpuszil mindnyájunkat és lehuppan a gyerkőcök mellé kockákat rakosgatni. Ezt elképzelve azt érzem, hogy boldog vagyok. És ez a lényeg. Hogy elérem azt a szintet ezzel a képpel a fejemben, hogy már nem vágyakozom. Nincs miért vágyakoznom már, hiszen megvan, ott van és az enyém! Innentől már nincs kérdés, hogy hogyan és mikor és hány és milyen. Olyan és annyi és hamarosan. Február végén két hónapot adtam magamnak arra, hogy terhes legyek. Azt is tudom, hogy elég kicsi a sansz arra, hogy ebben a hónapban spontán ikreket produkáljunk, így értelemszerűen a lombik hozza meg az eredményt. A menet a következő LESZ: Április közepe (kb. 11-e körül) petesejt leszívás, 8-9 érett petesejttel. 16-a körül megtörténik a többsejtes embriók visszaültetése, akik makk egészségesek, majd 25-én, ami húsvét hétfő, kétcsíkost pisilek. Pár nap múlva, 27-28-a körül a Kaáliban végzett vérvizsgálat igazolja a terhességet, majd azt követően két hét múlva ikerterhességet diagnosztizál Dr. Boga. Slussz.

Nem latolgatok esélyeket, nem filózok mileszha kérdéseken. Csak így lehet. És így is lesz. Akkora lesz a bendőm, mintha lenyeltem volna két bulihordót! 

Kálváriák sorozata febr. 21-márc.19

Rég nem írtam. Okkal. Annyi volt a gond, hogy míg nem értünk a végére nagyjából, nem is bírtam és nem is akartam leírni...

Az utolsó bejegyzésben megírtam, milyen vizsgálatokat kért a Kaáli Intézet február 18-án. Akkor ugye egy kicsit (nagyon!) mérges voltam, hogy nem tudunk márciusban kezdeni a lapar közelsége miatt, de azt gondoltam később, hogy sebaj, legalább bőven lesz időnk mindenre. Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy a sors keze nyúlt Boga doktor fejébe, amikor kiszabta ránk az egy hónapnyi luftot...

Mivel nem vagyok az a halogatós fajta, február 21-én már harcra készen be is vonultam a Vérellátóba vércsoport-meghatározás céljából. Másnap elmentem a Jósika utcába HIV tesztre, szerdán pedig kart karba öltve mentünk Ricsivel az SZTK-ba vérvételre Hep B,C-re illetve nekem egyéb eredményszerzésre. Még a vérvétel után Ricsi is berongyolt a Laboratórium Kft.-hez a HIV miatt, majd pénteken elmentem a háziorvoshoz az EKG-ért és a szakvéleményért. Ripsz-ropsz-ra lejártunk mindent, ismét büszke voltam magamra! Most már csak az eredményeket kellett bezsebelni és kész is vagyunk! Ahogy én az elképzeltem!

Az én eredményeim gyakorlatilag a következő hétfőre egytől egyig a kezemben voltak Ricsi Hepatitis-es leletével együtt, a HIV tesztjére viszont még hétfőn azt mondták, nincs kész. Nem baj, gondoltuk, van egy hónapjuk, hogy kiadják, de biztos meglesz holnapra, hiszen az enyém is három nap múlva meglett. Nos, lett is eredmény. Kedd délelőtt telefonált a labor vezetője Ricsinek, hogy meg kell ismételni a tesztet, mert az elsődleges vizsgálat alapján erős a gyanú, hogy HIV pozitív! Amikor Ricsi felhívott és elmondta, éppen Fehérvár és Dunaújváros között jártam. Hogy hogyan kerültem Dunaújvárosba, ott hogyan mentem végig és hogyan jutottam haza, nem nagyon tudom a mai napig sem. Gyakorlatilag kikapcsolt az agyam teljesen. A teljes rémület. Amikor hazaértünk mindketten, először nem is nagyon tudtunk mit mondani, aztán elkezdtük kielemezni, miért is lehet fals az eredmény. Az agyunk tudta, hogy így van, a laborvezető viszont mégiscsak azt mondta, hogy pozitív... Szerda reggel a laborban kezdtünk, gyors vérvétel, szánakozó pillantások, aztán az instrukció, hogy akár másnap vagy pénteken érdeklődhetünk. A péntek reggelig eltelt idő maga volt a pokol. Tudtam, hogy én nem hagyhatom el magam, így próbáltam minden erőmmel azon lenni, hogy kizökkentsem Ricsit a katatón állapotból. Ő alapon is egy elég pesszimista beállítottságú ember, nem nehéz őt letargiába taszítani, de ez a hír minden képzeletemet felülmúló módon kinyírta. Sokszor vettem észre, hogy csak néz maga elé és mérhetetlen rettegés tükröződik a tekintetéből. Igyekeztem lefoglalni, teljesen más témákról beszélni, dolgokat kitalálni, hogy eltereljem a gondolatait, a siker felemás volt. Aztán péntek reggel megtudtuk, hogy nem tudunk semmit, és nem is tudjuk, mikor fogunk bármit tudni... Ricsi olyan állapotban volt addigra már, hogy nem bírt elmenni dolgozni. A hétvége szintén pokolira sikerült. A szombati napra kitaláltam, hogy menjünk el valahová kirándulni, ahova Ricsi szeretne. Budapest lett belőle, Mammut és Millenáris. Pár órára jó volt mással foglalkozni, Ricsi is kicsit oldottabb lett, de hazafelé már megint megjelent a rettegés a szemében. Aztán lett vasárnap, aztán hétfő, mikorra is már odáig jutottunk az este folyamán, hogy mindketten sírtunk. Akkor már nálam is elszakadt a cérna, nem bírtam tovább tartani magamat. Miután hétfő délután bementem újra érdeklődni és újra nem tudtak semmit mondani, kedd reggel felhívtam azt a verifikáló labort, akit emlegettek a győriek, miszerint ők végzik a végleges vizsgálatokat. Egy nagyon szimpatikus úriember elmondta, hogy náluk van a minta, amin három vizsgálatot kell végezniük. Ebből már kettő készen van, mindkettő negatív, a harmadiknak pedig még aznap meglesz az eredménye, amint kész van minden, postázzák. Óriási volt a boldogság! Ricsi is majd' kiugrott a bőréből, mert bár nem volt még semmi a kezünkben, mégis megdöbbentően nagyot léptünk előre. Onnantól már sokkal felszabadultabbak voltunk és nem is hittünk mást, csak hogy negatív lesz a végleges eredmény is. Bár azt gondoltuk, hogy a fentiek alapján már kb. pénteken a kezünkben lesz a papír, sajnos még mindig nincs. Teljesen érthetetlen számunkra ez a bürokratikus ügyintézés! Azóta már kétszer voltam bent a laborban (úgy ismernek már, mint a rossz pénzt), egyszer csak érdeklődni, tegnap viszont már azért mentem, mert a telefonban azt mondták, megvan az eredmény, lehet érte menni. Mentem. Nem volt eredmény. Teljesen lepadlóztam. Aztán Ricsit felbőszítettem, hogy hívja fel a pestieket, mi a bánat van. Ők végre kijelentették, hogy minden megvan, negatív, és postázták már. Szuper. Akkor hol van? Ma reggelre aztán kiderült, hogy a labor Budapesten levő központjába ment a levél, de sürgősséggel küldik most már, futárral, aki legkésőbb hétfő-keddre leszállítja! HALLELUJA!!!!! Nagyon jó volt hallani, hogy végre kiderült, minden rendben, most már csak az lenne a hab a tortán, ha hétfőn ide is érne a papír, hogy kedd reggel vihessem a Kaáliba az uh-ra. De ez már nem is érdekel annyira, a lényeg, hogy győzött az igazság!!!

Kiderült (megnéztem a neten), hogy az első, ún ELISA teszt-et mindig sokkal érzékenyebbre csinálják, mint ahogy indokolt lenne, éppen azért, hogy véletlenül se csúszhasson át senki rajta, így nem készülhet ál-negatív eredmény. Ricsinek az alapbetegségéből adódóan viszont olyan immunos értékei vannak, ami miatt fennakadt a rostán, ez okozta a fals pozitív eredményt. Ezt finomították már a második teszt során, így már egyértelmű volt, hogy nem HIV fertőzésről van szó... Döbbenetes volt ez az időszak, nem kívánom senkinek!

Aztán még mindeközben akadt még egyéb finomság is: A nagy négynapos ünnep alatt betörtek Ricsiék cégéhez. Szörnyű pusztítások közepette elvittek egy csomó mindent, főként olyan eszközöket, amik a tényleges munkavégzést segítik. A hétfői napunk gyakorlatilag a cégnél zajlott (főként Ricsié, mert engem pár óra múlva hazaküldött), rendőrök, helyszínelők, a biztonsági szolgálat emberei váltották egymást sorban. A kár jelentős, milliós nagyságrendű, most igyekeznek talpra állni a sokkból.

Egy szó mint száz: nagyon kijutott nekünk ebben az időszakban a jóból! Jó lenne már egy kicsit megpihenni testileg és szellemileg is egyaránt, de nem nagyon fog menni, mivel újabb nagy feladat következik hamarosan: Kedden előzetes uh, aztán pedig ha minden jól megy, 28-29-e körül, az új ciklus második napján kezdődik a szurizás. Ez már azért egy édesebb teher lesz mindenképpen. Nagyon remélem (és így is fogom fel), hogy az elmúlt időszak kálváriája azért jutott nekünk osztályrészül, mert valami nagyon jó fog kezdődni hamarosan. Nagyon hamarosan...