Down-os megbeszélés

Ma este 6-ra mentünk a Corvin utcába, a kombinált Down-szűrés első lépcsőfokát abszolválni.

Szép és modern hely, a váró legalábbis az, hisz most csak odáig jutottunk. A recepciós hölgytől kaptunk egy tájékoztató lapot, amire felvittem az adataimat, eközben ő a kiskönyvembe beírt adatokat regisztrálta valahová. Miután kitöltöttem a papírt, adott beutalót a második lépcsőt jelentő vérvételre és időpontot is kaptam rá, így péntek délelőtt fogok elmenni a Liezen-Mayer utcai terhesgondozóba, ahol erre is és az egyéb, a védőnő által adott beutalókra is leadok egy jókora, kb. fél liternyi vért. A következő pedig a 12 hetes, egyben Down-szűréses ultrahang időpontjának megbeszélése volt, melynek eredménye november 24, délután 3 óra lett és melyet a mi kedves Busznyák doktorunk fog megcsinálni nekünk. Végül legombolt rólunk tízezret a vérvételre, az ultrahang díját (20 eFt) majd akkor, idejében kell kifizetni. Fene bánja! Mennyivel másabb ilyen vizsgálatokra költeni a pénzt, mint  peteérés- és nyálkahártya figyelésre...

Szóval a köv. lépések: péntek vérvétel, aztán nov. 17-én betöltjük a 12.hetet (amit már nagyon várunk), november 18. - védőnő, november 22. - terhesgondozás, november 24. - ultrahang. Aznap töltjük a 13. hetet. Szinte hihetetlennek tűnő messzeségben van, de ezzel is megbirkózunk majd! Hisz bízunk KisBóbiban, hogy nem hagy minket cserben!

Végre első doktor-vizit!

Hosszas gondolkodás után, átrágva a Győr-Csorna-orvos háromszöget, végül úgy döntöttem, hogy Busznyák doktort választom orvosomnak. Emberségből csillagos ötösre vizsgázott (akkor teljesen vadidegen dokiként) és orvosilag is a maxot nyújtotta Kismálna elvesztésekor. Nem mellesleg Győrben van, ami nem annyira a kórház emberbaráti, mint inkább távolságbeli mivolta miatt fontos.

Szóval még múlt hét hétfőn kaptam okt. 25-re, este 7-re időpontot Busznyák doktortól, így nagyon vártam már a találkozást. Persze, Vele is szívesen találkoztam, de a legfőbb dolog KisBóbita miként léte volt, annál is inkább, mert egy para az egész életem. Tökéletes példája vagyok azon embereknek, akikre azt mondják, hogy még a szar is paszírozva kellene nekik... Egyébként épp ma kaptam egy frankó "a terhesség 9. hete" hírlevelet, amiben a kövi van írva: "Kettős időszak ez lelkileg: egyrészt azt kívánod, bárcsak megszabadulhatnál az állandó émelygéstől, másrészt ha enyhülnek a tünetek, azonnal a kicsi miatt kezdesz aggódni." Na, éppen erről beszélek!!! Ez a mondat jellemzi a mindennapjaimat, úgyhogy már nagyon rámfért, hogy valaki (leginkább egy orvos) meggyőzzön arról, hogy gyagyás vagyok és paranoid.

Természetesen már 6:40-kor berongyoltunk a rendelő várójába (ami tőlünk kettő perc gyalog). Hárman voltak előttünk, egy bent. Hííííí, na mindegy, asszem megvárjuk... Később még ketten jöttek, gondoltam, szegények, mekkora szívás! Aztán később kiderült, hogy neeeeeeeem, nekünk szívás, mivel ők még elénk voltak bejegyezve... Köszönhetően annak, hogy melegem volt, a gatya feszítette a pocakomat és az esti émelygésemre sikerült egy tömény mentaszaggal belengetett váróban ülnöm akkor már kb. háromnegyed órája, sikerült egy félhangos és nem túl úriasszonyos "nabammeg"-et elejtenem (persze nem a dokinak), amitől Ricsi nem volt túl boldog. Később azért elmagyaráztam neki, hogy tudom én, hogy nem volt szép, de ha egy perce is a bőrömben lenne, maxra megértene. Mindegy, ez vagyok én..

Szóval 8 körül, utolsóként kerültünk be, a doktor sűrűn exkuzálta magát a késés miatt, és elmagyarázta, hogy a jövő keddi ünnep miatt van így besűrűsödve a program. Megbeszéltük az alap dolgokat, aztán jelentőségteljesen rámnézett és megkért, hogy vetkőzzek! Régen örültem így férfi szájából invitálásak!  Gyorsban ledobtam a textilt, aztán már mehetett is a móka! Kisbóbita újra szinte azonnal megjelent a monitoron. Aztán elhangzottak a legédesebb mondatok: "Egy élő terhesség... Szépen dobog a szíve... És szépen mocorog..." Majd odahívta Ricsit is és úgy fordította a monitort, hogy mindketten lássuk és újra megmutizta a babát, ahogy vert a szíve és izgett-mozgott. Arany babám csak úgy tekergette magát a petezsák jobb "sarkában"!  Mondhatnám, hogy cuki volt meg aranyos, de ez olyan csöpögős kismamás szöveg lenne, hiszen egy fekete-fehér mozgó kis alak egyik sem bír lenni. Ellenben megható! Na, az igen! És fölöttébb ügyes és persze tökéletes!! Ezt a doktor is alátámasztotta és miután megmérte a babus ülőmagasságát, az ott kapott 17mm-t klassznak, a korának tökéletesen megfelelőnek ítélte. És hát ez a lényeg! Jófajta gyerek!! Megtartjuk!!

Ezt követően megdicsért, hogy már kiskönyvem is van, úgyhogy már abba jegyzetelt és megvan az első pecsétünk is! Átbeszéltük, hogy mik a további lépések (vérvétel, Down szűrés a Kyncs-ben), és bejegyzett bennünket következő alkalomra november 22-re. Nagyon örült, hogy már be is vagyunk jelentkezve megbeszélésre a Corvin utcába (Kyncs Kft.) és elmondta, hogy csütörtökönként ő csinálja ott az ultrahangot, úgyhogy hozzá is tudunk majd időpontot kérni, ami remek! Majd előrevetítette, hogy el kell majd mennünk genetikai tanácsadóba is, de emiatt főként Ricsi aggódik, én kevésbé. Egyszerűen nem lehet semmi baja ennek a Csöppnek!

Összességében nagyon boldogan és nyugodtan jöttem el. Most meggyőződtem róla, hogy ha van egy-egy kevésbé émelygős napom, akkor ne pánikoljak, hanem hálálkodjak inkább a jobb és emberhez méltóan eltölthető napért. KisBóbita szépen fejlődik és ez így is kell maradjon. Nagyon büszke vagyok rá és bízom Benne, hogy Ő is annyira szeretne nálunk maradni, mint amennyire MI várjuk Őt...

Első védőnő-látogatás

Bár ismert okok miatt nagyon korainak tartom az ügyintézés beindítását, mégis úgy gondoltam, egyszer muszáj lesz elkezdeni. Győri viszonyoknak megfelelően így kinéztem neten a területileg hozzám tartozó védőnőt, a fogadóidejét, helyét.  Így történt hát, hogy ma délelőtt negyed 12-kor megjelentem a Liezen-Mayer utcai terhesgondozó épületében és összetalálkoztam az ÉN VÉDŐNŐMMEL,  T-né W. Mónikával.

Baromi mázlim volt, mert nem volt nála senki. Éppen leültem a váróban, mikor kikukkantott az ajtó mögül és mikor kiderült, hogy hozzá jöttem, beinvitált. Első blikkre (később másodikra is) kedves, szimpatikus hölgynek gondolom. Elővett egy valag papírt és elkezdte feltenni a keresztkérdéseit, majd töltögetett egy csomó papírt. A kérdések után elmondta, hogy akkor most ő csinált nekem beutalót többféle vérvételre, melyeket mostanság kell majd abszolválni illetve már az AFP-re is készített kérőlapot, ami majd a 15-16.héten lesz esedékes. Mondtam is, hogy nem aprózza el, meg hogy hova is ez a nagy sietség... Aztán újra besokkolt, amikor közölte, hogy akkor jövő héten már kérjek is időpontot a Down szűréses megbeszélésre, ahol adnak beutalót a spec. vérvételre és akkor már célszerű lesz a mostani kiírtakat és a Down-osat egyben levetetni. Ha pedig már ez okés lesz, akkor egyeztetünk időpontot a 12 hetes ultrahangra is, mindemellett persze menjek el a terhesgondozós orvosomhoz is, hogy ő is tudja igazolni az élő magzatom létét. Majd megkérdezte, hogy szeretnék-e az apukával (vagy nélküle) részt venni a 25. és a 30. hét között tartandó  szülésfelkészítő tanfolyamon fejenként 2500Ft-ért illetve ugyanebben az időszakban ugyanennyiért kismama-tornán, mert akkor jelentkezni kellene rájuk...

Kicsit besokalltam. A fenti sok-sok vizsgálat és infó nem hogy ivás, de egyenesen vedelés előre a medve bőrére. Mondtam is a védőnőnek, hogy szívem szerint én a 12.hét végéig csak otthon kuporognék, hisz napról napra élek, nemhogy akár hetekre előre időpontokat egyeztetgessek!! Még az általa kitöltött és átadott " A várandós anya gondozási könyve" is égeti a kezemet, mert félek tőle, hogy meddig lesz az enyém. Én még Lilipájos vonalzót sem merek csinálni...

De aztán úgy döntöttem, jó is, hogy ennyi mindent kell csinálni, mert így újra lesznek időpontok, melyekre lehet várni. És ezek az időpontok mind korábbiak, mint az ominózus november 17., amikor is a 12. hetet töltjük KisBóbitával. Így jóformán minden hétre adódik feladat, talán így gyorsabban telik az idő.

Szóval elmondta a főbb vizsgálatokat, majd megmérte a vérnyomásomat. 90/60, a szokásos infarktus-közeli értékem... Aztán megkért, hogy álljak rá a mérlegre... Asszem, ha a két mérés fordított sorrendben történik, a vérnyomásom a mért duplája lett volna. Azt hittem, lezúgok a mérlegről! Olyan durva, hogy ilyet még nem láttam. Tényszám nélkül közlöm, hogy az elmúlt másfél év fogigátló és cigi eldobásának, vitaminbombázásának és hormonkezeléseinek áldásos eredményeként 20 kg-os súlygyarapodást könyvelhetek el. És a szép az egészben, hogy innen indul a terhesség! A védőnő azt mondta, hogy ez a lombikosoknál tök tipikus, de ezzel nem nagyon vagyok előrébb. Valószínűleg jobban tudnám kontrollálni az étkezéseimet is, ha nem küzdenék már másfél hete kínzó émelygéssel és gyomorsav-túltengéssel, melyeket igyekszem hol ezzel, hol azzal csillapítani, amikről persze utólag mindig kiderül, hogy tök fölösleges volt. Nem zabálok csokit, nápolyit, chipset, cukros vagy sós szarságokat és/vagy üdítőket. Vizet iszom, levest és főzeléket eszem a legszívesebben illetve most pár napja otthoni almát. Nem eszem magam halálra, nem is bírnám, mert minden csak ideig-óráig jó. Úgyhogy gáz vagyok, minden értelemben.

Megkérdezte a védőnő, hogy vannak-e terhességi tüneteim. Hm. Napok óta mások sincsenek...Szinte tankönyvi esetnek vagyok mondható a tüneteim vonatkozásában, egyenlőre a székrekedésen kívül mindent produkálok. Jó egy hete annyi savam van, hogy ölni lehetne a leheletemmel, illetve állandóan büfizni kell. Ricsi megnézte a gugliban az okát és kiderült, hogy a magas progeszteronszint miatt valószínűleg a renyhült a nyelőcsövem és ez okozza ezt a kellemetlen jelenséget. Mindemellett egyfolytában úgy érzem magam, mint akin fél nap múlva kitör az influenza - betegnek és levertnek. Orrdugulás, szuszogás szintén megvan, mellfájás nem vészes, de van, hasfájás ókor-ókor. Ezek tetejébe lassú és feledékeny lettem, nem gyengén... Nem panaszkodás ez, de azért marhára kibírtam volna, ha tünetmentesen is ugyanúgy fejlődik a magzatom... De már megszokhattam volna, hogy nekem sosem az egyszerűbb utat dobja a gép...

Egy és negyed órát töltöttem a védőnőnél. Nem volt gyenge! De legközelebb már biztos nem lesz ennyi. A kövi lépés tehát, hogy felhívom a doktoromat, hogy terhesgondozzon, aztán Kyncs Kft-t, hogy adjon időpontot konzultálni Down szűrés miatt. Védőnénihez legközelebb akkor kell majd menni, mielőtt újra mennék majd a doktoromhoz, de akkor már pipilni is kell itthon pohárkába. Csak el ne felejtsem, mint minden mást!!!

S bár nagyon félek mindentől, nagyon-nagyon igyekszem hinni és bízni KisBóbita erejében, aki már így is egy hős, hogy hajlandó egy medveanyu magzatának szerepét bevállalni, ezen kívül segíti őt (és bennünket) Kismálna is, úgyhogy nem történhet baj! Egyszerűen nem lehet baj és kész!

JA és a lényeg! Védőnéni kimondta a D-nap idejét: 2012. június 1. Várjuk!!! 

Az a bizonyos októbertizenegy...

Nehezen bírtam nekiállni ennek a posztnak, nem panasz, de nem gyengén vagyok szarul...

Szóval, reggel hosszas kínlódás után összeszedtem magam, felöltöztem és vártam Ricsit, hogy hazajőve, csinosba öltözve, majd kart karba öltve (márcsak a rosszullét miatt is lett volna realitása) elkocsizzunk a doktorhoz babanézőbe. Azt sem tudom, mikor értünk az Intézetbe, de biztos, hogy korábban egy kicsit. A szinte már szokásosnak mondható csúszás ismét megvolt, de most valahogy nem éreztem szörnyűnek. Azt hiszem, a szervezetem folyton a túlélésért küzd, így nincs is energiám másra. Ricsi helyettem is izgult, nekem ahhoz sem volt erőm. Aztán a kedves asszisztens a nevemet mondta. Gyorsan elsurrantam még a mosdóba, majd megkérdeztem, hogy a kedves párom is bejöhet-e kukkolni. Jöhetett. Aztán vártuk Boga doktort. Na, az a várakozás volt az eddigi leghosszabb, amit a Kaáli Intézetben átéltem. Ültem a vizsgálóágyon egy pár szexinek korántsem mondható térdfixben,pulóverben, az ölemben egy darab takaró papírral és bíztam benne, hogy nem most kell majd hánynom... Mindemellett persze kezdtem egyre jobban parázni, hogy mi van, ha nem azt fogjuk hallani, amit szeretnénk...

Isten tudja mennyi idő telt el így, de belépett a doktor. Nagyon dobogott a szívem és csak rimánkodtam magamban, hogy a babánké is így tegyen!! Ultrahangfej be, majd szinte azonnal megtalálta Őt. A következőket mondta gyors egymásutánban: " Egyes terhességet látok..., petezsák..., embrió...7,2mm... dobog a szíve." Hosszasan kukkolt még, csak reméltem, hogy nem süt ki a végére valami csattanót, de nem tette. Ricsi nézte a monitort és mivel csak neki volt ez a  kiváltsága, így "jobb" híjján az Ő arcát néztem. Enyhe zavart mosolyt láttam rajta. De nem bántam semmit, boldog voltam! Aztán a doktorunk nyomtatott egy képet, majd öltözhettem is.

A képen a következő látható Ricsi szerint (lássuk be, tök igaza van): egy vese alakú fekete folt, benne egy szürke izével... Apa első megnyilvánulása a gyerekéről...

Felmentünk az emeletre, megkaptuk a képet, majd a doktorom megírta az elbocsátó szép üzit: "UM: 08.25. Uterus antiflexioban, üregében egy petezsák látható. CRL: 7,2mm. Szívtelepulzatio látható. Szabályos szikhólyag. Dg: Grav. sept. 6. Megkezdett therápia folytatása további 6 hétig javasolt. Terhesgondozásra irányítom. Tisztelettel: Dr. Boga Péter"

Megbeszéltük, hogy akkor nálam úgy kell számolni a terhességi heteket, ahogy gondoltam, azaz nálam az utolsó mens első napja helyett az első Gonal-os napot vesszük, ami aug. 25. Így mindig csütörtökön lesz a hétfordulóm, ma pedig egy 6hetes és 5 napos KisBóbita anyukája vagyok. Zsíííííííííííír!!!!!!! Az is kiderült, hogy további 6 hétig dugdosnom kell még reggelente a Crinone gélt, esténként pedig a 3 utro-golyót, de hát fene bánja, ha ezzel segíthetem a Csöppet. Ricsi az óvatosság jegyében gyorsan megkérdezte, hogy mi legyen a közelgő influenzajárvány tekintetében, ezen felül milyen étrendet és mozgást javasol a doktor, majd miután mindezt megbeszélték, a tatárbifsztek csudálatos mivoltát kezdték méltatni. Már a gondolat is jót tett a gyomromnak... De hát hiába, férfiak! Látszik, hogy egyik sem öklendezett még kismamaként kaja említésétől...

Eljöttünk, felhívtam Anyát, Csillut, mamát, írtam a szurkolóknak, majd hazaérve hanyatt dobtam magam. Nem panaszkodom, mert tudom, hogy százak-ezrek lennének a helyemben és boldogan vállalnák ők is a kínzó émelygést, a levertséget, a feledékenységet és a lassúságot. Én is boldog örömmel vállalom! Azért halkan megjegyzem, hogy mocskosul kiütött...

De nem bánok semmit! Végre láttuk Őt, ezt a 7,2 mm-es szürke, dobogó szívű kis izét, aki a miénk! És bár egyedül van ( a doktor szerint a testvére nem tudott megtapadni és felszívódott), inkább csak testvértelen. Egyedül sosem lesz, mert mi mindig Vele leszünk!

Üzenet: Nagyon szeretünk KisBóbita és lécccccciii maradj velünk sokáig, nőlj nagyra és legyél nagyon-nagyon egészséges!!! Apa és Anya

ui: Anya nagyon szeret, de ha egy kicsit vissza tudsz venni ebből a hányingeres, levertes cuccból, amit nyomatsz, akkor naggggyon-naggggyon megdicsérlek, ha kibújsz és veszek Neked csokit a boltban! 

u.i.2: Hello KisBóbita! Ha jó leszel, én számítógépet veszek Neked! Apa!!

A 7.hétbe léptünk

Az egyik ok, amiért várjuk a keddet, hogy elmondja végre valaki, mennyi idős kismama vagyok. Már olyan okfejtés is jött fórumos-barátnémtól, Ketlintől, miszerint a punkciótól számítsak vissza két hetet és az lesz a mérvadó a dokiknak. Ha pedig erre mondanak áment, akkor kedden betöltöttük Manócskával a 6.hetet és beléptünk a hetedikbe, de ha nem így nézzük, akkor meg csütörtökön. Bárhogy is van, már mindenképpen  a 7.hétben vagyunk és ha KisBóbita jól is van, a mamija épp három naponta golyózik be...

Még a múlt vasárnap reggel - tartva magam a megállapodáshoz - csináltam egy új tesztet, amit jónak ítéltünk, bár már akkor is megállapítottuk, hogy túl nagy jelentőséget nem szabad ennek az 500Ft/2db-os tesztnek tulajdonítani, arról nem is beszélve, hogy jó esetben már többezres hcg értékkel bírok, úgyhogy a halvány sem halvány ilyenkor. Aztán kihasználva az utolsó kellemesnek ígért hétvégét, felmentünk Pestre és sétáltunk egy jó nagyot a Várban és a Halászbástyánál. Bár odaérkezéskor még elég rosszul éreztem magam (émelygett a gyomrom), a séta elmulasztotta. Már előzőleg csütörtök magasságában észrevettem, hogy este, mikor kényelmesen befeküdtünk a tv elé, elkezdett émelyegni a gyomrom és onnantól ez mindennapossá vált. Ez a vasárnap volt azonban az első olyan napom, amikor délelőtt is émelyegtem. S bár a tesztre csak hümmögtem reggel, később a tünetek meggyőztek, hogy KisBóbita okosügyes és fejlődik szépen.

A hétfő és a kedd nyugiban és fincsi hányingerben telt, majd szerdán valamiért reggel elmaradt a rosszullét. Nyomtam a pánikgombot, ahogy kell. Rettenetesen éreztem magam, hogy biztos baj van... Csillut is felhívtam, hogy nála hogy volt, de nem lettem teljesen nyugis egészen addig, míg be nem kúszott szinte észrevétlenül a perceimbe az ismerős, megnyugtató, ámde annál szarabb rosszullét... Szép dolog ez: az ember rosszul van és szíve szerint elvágná a saját torkát, hogy megszabaduljon ettől a nyomorultulvagyok-érzéstől, közben meg örül, mert ok nélkül nem öklendezik... Így telt a csütörtök is és már nem is aggódtam azon, hogy nem reggel jelentkezik ez a kellemetlen közérzet, hanem délelőtt és gyakorlatilag uralja az egész napomat.

Az újabb pánikgomb-nyomásra ma reggel került sor, amikor is - eszembe jutván, hogy se szerdán, se csütörtökön nem csináltunk ellenőrző tesztet - pipiltem egyet. Ha kicsivel is, de mintha halványabb lenne... Onnantól a következő 3 órám maga volt a pokol. Amikor igyekszem meggyőzni magam, hogy hülyeség, amit látok, közben meg 34 éves felsőfokú végzettségű nőként úgy hiszem, hogy a szememnek azért már csak hiszek. Szóval a szemem küzd az agyammal és győzködöm magam, hogy ez a csík nem is olyan, meg a másikon a halványabb még a kontrollcsík is, úgyhogy miért akarnám összehasonlítani... Délután Ricsi közölte, hogy hülyeség az egész, nincs a mai teszttel semmi baj, nem halványabb az sem, mint a többi. Úgy döntöttem, mindenki érdekében hiszek neki és megfogadtam, hogy nem vagyok hajlandó több tesztet csinálni ezalatt a babavárás alatt, mert begolyózok tőle. A maradék 1 db tesztemet megtartom KisBóbita kistesójának, bár ettől a kistesós sztoritól Apajelölt még egyenlőre kifeszül...

Szóval az uccsó tesztek:

Fent említett émelygés mellett szeretném még mindenképpen itt lejegyezni a következő tüneteket, melyeket tapasztalok:

• mellfájás, duzzadás - reggel kevésbé érzem, ám a nap folyamán erősödik. Mindennapos jelenség.
• hasfájás - gyakorlatilag minden nap tapasztalom. Hol menstruációs fájdalom szerű érzés, hol egy-egy szurkálás, hol tompa, sajgó fájdalom a petefészkeimnél. Ezeknek mindig örülök, mert bízom benne, hogy ilyenkor nyúlnak a méhszalagok a méh növekedése okán.
• fáradtság - még egyáltalán nem vészes, bár az elmúlt két napban már szunyókáltam egy-egy órácskát délután, ám ez akár a mérhetetlen lustaságom számlájára is írható lenne Jó, azért nem... De ez még egyáltalán nem zavaró
• kifáradás, szuszogás - kb. egy hete minden fizikai tevékenységnél (legyen az első emeletre felmászás, de akár még a zuhanyzás (!) is ) úgy fújtatok, mint egy százéves öreglány. Légszomjam van és nehezen veszem a levegőt. Fekve persze elmúlik Zizi szerint (ő is tapasztalja ezt magán) a magas progeszteron-szint lehet az okozója. Biztosan igaza van, ám nem egyszerű...
• orrdugulás - többször észrevettem, hogy eldugul az orrom. Nem durván, de ingerem van rá, hogy kifújjam, persze nem megy. Később véletlenül olvastam valahol, hogy ez is gyakran előfordul köszönhetően a vérbőségnek és nyálkahártya duzzadásának.
• rosszulalvás - szándékosan nem álmatlanságot írtam, mert ha kicsit alszom, akkor álmodom, s olyankor leginkább nőgyógyászt választok vagy épp kettes illetve hármas ikreket szülök, aztán stresszelek, hogy etessem és szeressem őket egyszerre... Szóval a rosszulalvás először az első teszt előtt két nappal jelentkezett vagyis már vagy három hete, azóta nem aludtam egy tisztességeset. Éjjelente minimum tízszer ébredek fel, ebből minimum kétszer a wc-t is meglátogatom. Ez elég rémes, mert gyakorlatilag nem bírom magam sosem kipihenni rendesen. Ez nem tudom, miért van.

A pontokba szedett dolgok állandónak mondhatók, az émelygés hol van, hol nincs. Azért is rögzítem most ezeket, hogy vissza tudjam majd nézni, ha szükségem lesz rá valamikor. És mivel van olyan időszak, hogy egyszerre minden jelen van, máskor pedig szinte semmi, ezért soha nem lehetek nyugodt. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy a keddi ultrahang nagyon sokat fog jelenteni a nyugalmam szempontjából. Most ugyanis gondolhatok bármit és annak az ellenkezőjét is, nincs kapaszkodóm. Ha egyik nap van hányingerem, örülök, ha másnap már nincs akkor, amikor én gondolom, hogy kellene, akkor már pánikolok, hogy mi van, ha már nem fejlődik a baba és azért nincs... És ezt nagyon nagy munka árán irtom csak ki magamból...

Szóval amennyiben a doktor kedden az ultrahang alkalmával jó hírekkel szolgál és megmutatja, hangsúlyozom: MEGMUTATJA (!!!), hogy a saját szememmel is lássam, hogy ver a gyerekem (vagy gyerekeim)  szíve, akkor azt mondom onnantól, hogy nem rottyanok bele, ha nem émelygek, mert attól még a kölkem jól van és inkább örülök annak a pár kellemes órának, amit jó közérzettel tölthetek el...

Egy örökkévalóságnak tűnt az elmúlt két hét, de csak eltelt valahogy. Ezt a pár napot pedig csak kibírjuk. Bízni akarok, de nagyon nehéz. Ha nagyon kétségbeesek, akkor csak rágondolok arra a TIC-TAC nagyságú lényre, aki bennem van és elképzelem, hogy dobog a szíve. Elképzelem, hogy fejlődik, gyarapodik és minden kis erejével élni akar. Nem tehetem meg, hogy ezek után ne bízzak benne. Ha már a magam szerencséjében nem is bíznék, de benne muszáj bíznom! Együtt kell maradjunk, muszáj...