A 3 hetes KisBóbitával

Nem hiszem el, hogy már itt tartunk: egy 3 hetes lányka anyukája vagyok... Brutál...

Máskor mi három hét az ember életében? Csak tapossa azt a bizonyost abban a bizonyos malomban és ennyi. Most meg? Életem talán eddigi legmozgalmasabb időszakát élem/éljük és annyi minden van, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Pedig mondhatjuk, hogy mióta itthon vagyunk, összefolynak a napok, vég nélküli etetések, büfire-pukira várások és altatások, peluscserék, alvás pedig a legkevesebb. Mégis folyton minden változik és nincs két egyforma nap.

Dorki (ahogy Mia nevezi) egyre többet figyelget éberen és látszik, hogy nem csak úgy bámul a vakvilágba, hanem próbálja felvenni a kontaktot az adott célszeméllyel, legyen az Apa, Anya, Mama vagy épp jóbarátja, Füles a pelenkázón. Az eszik-alszik dolog múlt hét óta rendesen megdőlt... Vannak jó napok és éjszakák, ilyenkor tényleg ez az ábra, ám vannak olyan éjjeleink, mint például a tegnapi (bár teszem hozzá, hogy eddig ez volt a legextrémebb), hogy arról koldulunk. Köszönhetően annak, hogy tartom szigorúan az általam csak "szoptatós diétának " nevezett étrendet és nem eszem olyat, ami tilos, mindemellett sajnos a colitisem kiújulása miatt jó pár napja a bélbetegek diétájával egészítettem ki az amúgy is spártai étrendet, lényegében ott tartunk, hogy szinte alig van bármi, amit megehetek. Innentől fogva az én étkezésem által okozott hasfájás szinte kizárt. Így jobb híjján ráfogunk mindent a hideg- és a melegfrontra. Ilyenkor sajnos a napi  6-7 kaki helyett csak 3-4 van, és a maradék pár ürítés hiánya iszonyúan megviseli a lánykámat. Tegnap éjjel már olyan keservesen sírt éjjel, hogy azt hittem, megszakad a szívem, így vele együtt pityeregtem én is. Infacol csak napok múlva hat, így maradt a meggymagbari, ami úgy tűnt, hogy bevált egy időre. A másik oka pedig ennek az állapotváltozásnak (legalábbis erre tippelünk), hogy Dorottyka az elmúlt pár napban irgalmatlanul meglódult az eddig sem kevés tejbevitelben. Bár mondják, hogy nem lehet az anyatejet túladagolni illetve nem tudja magát túlenni magát egy anyatejes baba, mégis szinte döbbenetes, hogy míg egy hete átlagban 50-60-70ml-eket evett, az elmúlt két napban az összes étkezését tekintve egyetlen alkalommal volt olyan, hogy 90 ml-t evett (legalábbis a súlygyarapodás mérleg szerint 90g), a többi kajálása mind-mind 100mg és afölötti volt. Ma délelőtt pl. volt egy 140-es is... Annyira döbbenetes számomra, hogy szinte már meg vagyok ijedve... Kriszti barátnőm fél éves Hannája eszik 100-110 miliket! Mindemellé persze kellő gyarapodás is társul. Csütörtökön voltunk az életünk első tanácsadását Földi doktornéninél, ahol Babuskát le is mázsálták és ledöbbenve hallottam, hogy a gyerekem tiszta súlya 3150g! Mindemellett kiváló babaként viselkedett, illedelmesen rittyentett egy kis echte anyatejes kaksit a friss pelusába, hogy demonstálandó ő ilyet is tud, amúgy pedig csendben tűrte, ahogy a doktornéni megvizsgálta. A mustra végén pedig természetesen illedelmesen elköszönt a jelenlevőktől és angolosan távozott AnyaBóbita karjában. 

Bárhogy is legyen ez a kaja-téma, és legyen is bármekkora a babánk, úgy is szeretni fogjuk, de igazán nem akarom, hogy Ő legyen majd az 1.a osztály Brünhildája, akit úton-útfélen csúfolnak. És nem azért, mert nekem derrogálna egy husi lányka, hanem kizárólag miatta. Mindegy. Ha mégis súlyosodna ezerrel, majd lemozogja, ha már tud kúszni-mászni-szaladni. :) A pénteki védőnéni látogatás amúgy szintén hasznos volt, sok kérdésre kaptam választ és sok, számomra új dolgot tudtam meg pl. az ököltömésről, az alvási szokásokról, de rájöttem arra is, hogy ezek leginkább csak általános dolgok. Akkor tudna igazán segíteni egyedileg mindenben, ha itt állna a nap 24 órájában és ő is ugyanúgy "kitanulná" Dorkát, ahogy mi. Mert ezen vagyunk, tanuljuk Őt, a reakcióit, a grimaszait, a szokásait, minden porcikáját. 

Az anyaság érzéséről pedig csak annyit, hogy az elmúlt napokban is többször is pityeregtem. Csak most már nem azért, mert félek bármitől. Most csak nézem egy-egy szopizás után az ölemben alvó lánykámat és kicsordul a könnyem, mert úgy érzem, hogy a szívem túlcsordul. Ez olyan, mint amikor az ember szerelmes, illetve talán még annál is több. Ilyenkor csak bámulom és azon gondolkodom, hogy hogyan lehet egy embert ennyire szeretni, mint ahogy én szeretem ezt a kis lényt. Úgy érzem, az életemet adnám érte, ha arra lenne szükség, bárhol és bármikor. Asszem ilyet tán csak egy Anya tud érezni...

Apa pedig szintén szerelmes. Épp az imént mondta kezében a lányával, hogy "Azt hiszem, elég apás ez a gyerek! "  Hát.. Kíváncsi leszek...