1 hónapos a Bóbita-család

Csak ülök, nézem, ahogy alszik és olyan hihetetlen, hogy már egy hónapja velünk van...

Mint már annyiszor, ma reggel újra végigfutott az agyamon az a sok-sok szerencsés egybeesés, ami akkor és ott szörnyűnek és borzalmasnak tűnt, az idő viszont megvilágosította az elmémet, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett és minden, de minden úgy volt tökéletes, ahogy volt.

Sokat filóztam, meddig dolgozzam, meddig legyen kényelmesebb az életem egy autóval, aztán végül április 20. mellett döntöttem. Ha még tovább húzom egy nappal is, már nem tudtam volna ilyen résmentesen és tisztességesen megoldani a kollégáktól való búcsúzást. Aztán a magzatvíz épp a konyhában folyt el, és nem a nagybetűs KANAPÉN, így nem kellett Apának aggódnia a folt miatt  Ez is gyakorlatilag kettő percen múlt, mert előtte még ott ücsörögtem. Aztán a vajúdás és a tágulás nem tökéletes mivolta párosult a számunkra tökéletes orvos szaktudásával, aki gyorsan és határozottan döntött a lányom és az én egészségem maximális megóvása érdekében a legjobb megoldás, az epidurálos császár mellett. Akkor nem tudtam elfogadni a helyzetet, ma már tudom, hogy tényleg tökéletes döntést hozott és így volt a legjobb, arról már nem is beszélve, hogy most a császáros "sebem" szinte láthatatlan, olyan profi munkát végzett Busznyák doktor. Áldom az eszem és a szerencsém, hogy Ő lett az orvosunk, úgy érzem, nem csak én adtam életet a kislányomnak, hanem a döntésével Ő is. Dorka bár koraszülöttként, de korát meghazudtoló tökéletes méretekkel jött a világra, amivel az én helyzetemet is megkönnyítette, mert tényleg hiszem, hogy ha időre, azaz május 31-re született volna, már a kezében lett volna az óvodai jelével kihímzett tornazsákja is... Nehéz volt már a 34. hét is, de már a 30. is a sok víz, a nagy pocak és a puffadt lábak miatt, kicsi Kincsem megkímélte anyáját a további elnehezüléstől. S bár elsőre az is tragikusnak tűnt, hogy a koraszülött osztályra került, kiderült, hogy itt kapta a legtöbb figyelmet és gondoskodást. Így esett, hogy megkaptuk a számunkra tökéletes babát, aki többnyire eszik és alszik, nyugodt, egyenlőre még csak álmában, de mosolygós és bár van egy-egy rosszabb periódusa, főként az esti órákban úgy 9 és 11 között, ezzel együtt is imádjuk Őt úgy, ahogy van. 

Anyu itt volt két hetet, vasárnap ment haza Kanizsára. Hogy mit jelentett számomra az ittléte, azt nagyon nehéz kifejezni. Mondhatom azt, hogy egyetlen dolgot nem csinált csak fizikai korlátai miatt, az pedig Dorka etetése volt... Azon túl, hogy főzött, mosott, teregetett, vasalt, takarított, mindemellett még pelenkázott, Dorottykát öltöztetett, vetkőztetett, fürdetett, ringatott és büfiztetett. Sokszor küldött aludni akkor, amikor a lánykám "csak" nyűgösködött vagy a pocakját fájlalta, mondván, hogy ezen se egyedül, sem ketten nem tudunk segíteni, így inkább majd Ő tartogatja és ringatja, addig én feküdjek le, majd szól, ha etetés lenne. Ricsi az elején elég bátortalanul fogta Dorkát, ma pedig már (köszönhetően Anyunak) mondhatjuk, hogy tökéletesen tudja fürdetni a kislányát, amit lányka is meghálál azzal, hogy egyedül fürdés közben van csendben... Élvezi a locsolást Apa erős karjában és fürkésző tekintettel figyel, ahogy az apukája közben még énekli is neki a KisVuk-ot ... Előtte és utána üvölt, mint a fábaszorult, mert hát fázós és az öltözés-vetkőzés, ami az én resszortom a munkamegosztás jegyében, nagyon nem a líblingje. De jól van ez így, büszke vagyok ApaBóbira, hogy ennyire nagyon ügyes. Ricsi hozzáállásbeli változása az "amikor még nem volt gyerekem" állapothoz képest abban is lemérhető, hogy míg korábban ha meglátta más rokon gyerek pisis-kakis pelusát, fintorogva menekülőre fogta, ma pedig kis túlzással sikongatva tapsol velem együtt, ha találunk a bugyorban produktumot és hangos "jajdeügyesezakislány" kiáltásokkal éljenezünk a kiscsajunknak. Mindemellett az sem zavarta Apát, amikor tegnapelőtt a lánykája a fürdővízbe engedése előtti pillanatban telepisilte az édesapja markát... Szép volt, mosolyogtunk egyet, aztán minden iksz-fiksz nélkül tette tovább a dolgát. Hát ilyen Apa a mi Apánk. 

Anyura visszatérve csak még annyit, hogy már most nagyon-nagyon hiányzik. Rég, nagyon rég nem töltöttünk együtt ennyi időt és életem egyik legnehezebb időszakán segített keresztül akár a puszta jelenlétével. Azt hiszem, neki is köszönhetem, hogy nem jött ki rajtam ez a szülés utáni depressziós dolog, épp időben érkezett ahhoz, hogy lelki és fizikai támaszom is legyen. Ezért, a segítségért és mindenért annyiradeannyira hálás vagyok Neki, hogy az valóban kimondhatatlan. Nagyon-nagyon szeretlek Anya és várunk vissza minél hamarabb!!!

Szombaton, épp Dorka 4 hetes korában meglátogatott bennünket Csillu és Hanna. Nagyon jó volt, hogy elvonatoztak hozzánk, már nagyon hiányoztak nekünk!

A köv. képet imádom, háttérben a távirányítós kisnő:

És hogy a főszereplő egyhónaposról is essen pár szó: a kórházi hazajövetelhez képest jelenleg van egy Kishörcsög a családban!  Igazi kis rágcsálós pofazacskókat növesztett és a combikái is kezdenek hurkásodni  Nagyon édipofa, rengeteget változott azóta, hogy hazahoztuk és persze nem csak súlyra, hosszra is gyarapodott Angyalkám. Anyu múlt héten nagyon szakszerű módon egy madzaggal lemérte,akkor már 52cm volt és a múlt kedden 3300g volt a tiszta súlya. Ma este fürdésnél mázsáljuk le ismét, szerintem már biztosan meghaladta a 3 és fél kilót. Legpontosabbat pedig úgyis csütörtökön kapjuk az aktuális tanácsadáson, ahol most mindent újramérnek az egy hós korra tekintettel. Mindemellett pedig a vonásai is másabbak lettek, sokat változott, formásodott. Számunkra maga a tökély és akárhányszor ránézek, gyönyörűnek látom. Kivéve akkor, ha vonyít, mert akkor inkább sajnálom és megszakad a szívem, hogy ha nem tudok segíteni Neki...Most itt fekszik az ölemben, mert megint elég nyugtalan, de biztosan megint ez a hülye időjárás akasztja ki.
Csak ülök, nézem, ahogy alszik és olyan hihetetlen, hogy már egy hónapja velünk van...