2013. május 7., kedd

Kezes-lábas

Szerettem volna egy ilyet. Mármint olyat, hogy megörökíteni Dorka egyéves kori kéz- és láblenyomatát. 
Ami készen kapható szettek voltak, azok vagy nem tetszettek (szürke homokos izé) vagy horror áron voltak (hármas képkeret gipsszel nyolcezerért). Ez utóbbit próbáltam Vaterán is megszerezni, de persze akkor, amikor nekem kellett volna, nem volt vagy csak sérült.
Aztán jött Anyu, aki önszorgalomból elment egy hobbi boltba Kanizsán és ott tudta meg, hogy erre a célra kiválóan alkalmas a levegőre száradó gyurma is, úgyhogy elmentem én is itthon az egyik ilyen boltba, és bár nem vagyok egy húdekreatív valaki, ott már szinte azonnal tudtam, hogy mit szeretnék. Lett gyurma, vettem natúr kereteket, lila akril festéket, mozaikokat és selyemszalagot. Dorka alvásidejében mindig készült valami, hol festettem, hol mozaikoztam,hol gyurmát formáztam (persze a lányka kezének és lábának lenyomata ébrenléte alatt került bele), hol képet nyomtattam. Ez utóbbi tartott a legtovább, köszönhetően a fura képméretnek.  Ehhez is kellett két hét... Ilyen ez na. Nem megy semmi gyorsan nekem, lásd egyéves kisvideó...
De meglett. S mivel a Papa múltkor elkészítette a helyet is neki a falon, fel is került. Így van egy kézzel fogható emlék is az egyéves Dorkanyusziról...♥


24 megjegyzés:

  1. szuper ötlet! és nagyon ügyesen megcsináltad, szép lett :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó! :-) Virág voltam

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett! Még hogy nem vagy kreatív... :-)

    VálaszTörlés
  4. De ugyes vagy:) Nagyon jo lett. Es igy eszembe jutott hogy meg pocakosan mikor meg kint eltunk akkor a magyar lanyok elvittek vasarolni baba borzere es rabeszeltek egy ilyen kez/lab lenyomat keszitore(nem akarlak elkeseriteni de 2 vagy 5 dollar volt), de total megfeledkeztem rola, pedig azt is tudom hogy most pontosan hol van. Szerencsere meg idoben vagyok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Petra! Látod-látod, milyen jófej vagyok, hogy eszedbe juttattam? :)

      Törlés
  5. Cééép és nagyon egyedi!
    Ügyi Anyuka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Ez is volt az egyik cél, mármint az egyediség!:)

      Törlés
  6. Nagyon szép! :) Lopom, ha szabad, most már tudom, hogy levegőre száradó gyurmát kell keresnem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, egész nyugodtan! :) Én meg lemaradtam a blogodról! Küldenél nekem egy meghívót, ha szépen megkérlek?

      Törlés
  7. Szépséges:)Nagyon ügyes vagy kislányom, ami a lényeg, hogy "ilyen" csak Dorkának van.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép! Tényleg ügyes vagy és igenis kreatív! Gyönyörű ez a leányzó!!!

    (én beszkenneltem Buckát fél évesen, meg egy évesen is be fogom. 1:1-ben kinyomtattam, szülők meg karácsonyra kaptak belőle megszerkesztett hűtőmágnest. Tesót meg kórházból hazajövősen is beszkennelem :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Szandra! Ez a szkennelés pedig nagyon brutál!! :) De az egész komplett gyereket szkennelted vagy csak a praclikat? :)

      Törlés
    2. Kezeket, labakat, combikakat pelusos popoval :D

      Törlés
  9. Hát ez eszméletlen jó lett!!!!! Kreatív nagyon és ráadásul olyat alkottál amit tényleg ki lehet tenni a falra és hozzáad az otthonotokhoz. Nem mellesleg gyönyörű emlék! Szupi BóbiAnya! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zizike, a dísz, az egyediség és az emlék mind-mind cél volt. Sikerült! :)

      Törlés
  10. Nagyon szuper emlék lesz Dorkának is, és nektek is! :) LIKE! :D

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó lett, és szép! Kreatív Anya!
    Én is lopom, ha szabad :) Rita

    VálaszTörlés