"Anya, Te hiszel a szellemekben?"

Dorka épp aznap, múlt szombaton lett 26 hónapos, amikor délben, leves fogyasztása közben felnézett, és nekem szegezte a fenti kérdést. Ez az a helyzet, amikor nem tudom, fiú vagyok-e vagy lány, sírjak vagy nevessek... Mindenesetre kellően ledöbbentem, hogy ezt most honnan és hogy jut ilyen eszébe és egyáltalán....

Súlyt nem mértünk neki, de nem túl nagy étkű mostanában, kezd a combjairól eltűnni a kis babahurkapukli, amúgy nagylányosodik. A haja már tényleg irgalmatan káosz, minden nap frizurázom nemcsak esztétikai jelleggel, hanem hogy ne lógjon a szemébe. Tényleg ki kell gondolnom, mi legyen vele és hamar, még Kishugi születése előtt. Mozgásigénye továbbra is hatalmas, szinte fáradhatatlan, alvása szo-szo. Van, hogy többször is ébred éjjel, olyankor szinte mindig iszik is, de érdekes módon rég volt már átázott pelusos ruhája reggelre. Délben szép nagyokat alszik, általában mindig meghaladja a két órát, de ma pl. három és negyed óra alvás után már bementem hozzá simizni, mert sajnos az esték nagyon hosszúra nyúlnak és semmire nincs már időnk Apával kettesben, csak az alvásra. Nagyon hisztipók az utóbbi időben, egyre jobban igyekszik érvényesíteni az akaratát és bár én vagyok a szigorúbb (szerintem), mégis mindig anya-anya a sírós mondóka szövege. Épp anyunak mondtam, hogy kisbaba korában sírt ennyit Dorka tán utoljára. Sok tényleg a hisztis próbálkozás, amit igyekszem higgadtan kezelni, de tény, hogy nem mindig sikerül. Van, amikor már betelik a pohár és főként olyankor, amikor fájdogál a hasam, keményedek vagy épp légszomjjal küzdök, de Ő csak nyomatja tovább a semmiért nyígást, na, akkor szívem szerint lekevernék neki egyet, meg kiabálok. Múltkor már kétszer is csapkolódáson kaptam, konkrétan Ricsit kezdte nyakon verdesni önkívületi állapotban, meg az arcába is csípkedett... Na, erre aztán végképp nem ismerek pardont. Ekkor jön a legnagyobb bünti, amit kaphat, hogy nem veszek Róla tudomást és közlöm is Vele, hogy az én kislányom egy kedves és aranyos kislány, Ő nem ilyen, szóval valószínűleg Ő nem az én gyerekem. Majd szóljon, ha látja a kislányomat és mondja meg neki, hogy várom nagyon, mert hiányzik. Akkor persze mondja, hogy "én vagyok az, anya!", amit kétségbe vonok és állítom, hogy Ő nem az enyém. Na, ez nagyon megijeszti és olyankor jön, hogy "ez nem volt szép visejkedés, anya" és sírva bújik hozzám. Nagyon szánalomra méltó és szeretetre méltó is egyben. Persze, ilyenkor megölelem és elmondom, hogy mennyire örülök, hogy visszajött a kislányom... Úgy sajnálom ilyenkor, mert nagyon rossz lehet a kis agyának és lelkének, hogy úgy érzi, a hiszti a megoldás, mert az egész világ ellene van. De ezt is túl kell élni, majd elmúlik egyszer. 

Nagyon kíváncsi leszek, hogy valójában hogy fogja megélni a húga érkezését és létét. Mióta bekerült a kiságy a szobába, már többször is mondta, hogy "ott fog majd aludni a Kisugi, én meg a nagyjányos ágyamban és együtt alszunk egész éjjel (ááámen!!!"), meg hogy majd APG után szabadon "odaadom majd a füdetőkjémet meg a töjölközőt, ha fűdik, meg majd jingatom a kajomban!" Meglátjuk. Jó lenne, ha nem lenne féltékeny, de tartok tőle, hogy nem lesz minden zökkenőmentes ezen a téren, mert Dorka nagyon igényli a velem való testi közelséget, a bújást, nagyon sokat jön és mondja is, hogy "könyöközök", azaz szopja a bal hüvelykujját, a jobb kezével pedig piszkálja a bal könyökömet. Ebbe a képbe a Kicsi nem nagyon fog beleférni... De ne legyen igazam. Múlt hétvégén megvettük a hiányzó matracot is a kiságyba, amit Dorka nagy lelkesen fogadott, illetve segített a kórházi pakkomat is összekészíteni. Nagyon édes, amikor mutogatja, hogy hol van a testvére és aggodalmas arccal megkérdi tőlem: "Anya, most nem fáj a pocakod?" És ha mondom, hogy "köszönöm, most nem fáj, Kincsem.", azt válaszolja, hogy "akkor jó!" A napokban meglátta véletlenül a szekrény tetején levő biciklis bukósisakját és megkérdezte, mi az. Elmondtam neki, hogy az a tavaly kapott bringás bukója, amit akkor kell használni, ha felül mögém a bringára az ülésbe és akkor nem sérül meg, ha esetleg elesnénk. Persze mondta mindjárt, hogy vegyük fel, menjünk biciklizni, de mondtam, hogy most nem tudok, mert nagy a pocakom, de ha megszületik a testvére, akkor már biztos el tudunk menni. Pár óra múlva egyszer csak elém állt, látszott rajta, hogy erősen gondolkodik, aztán kibökte: "Ha majd megszületik a Kisugi, akkor kibújik anya pocakjából és akkor anyának nem lesz ilyen hatalmas pocakja. Akkor majd Apa vigyáz a Kisugira és anya meg Dóka elmennek biciklizni." Arany kiscsibém, ezen agyalt egy csomót, és olyan büszke voltam rá, hogy így kifundálta a megoldást a biciklizésre, na meg persze arra, hogy ilyen szépen el is tudta mondani...

Tündér, ragaszkodó és nagyon okos kislány, nagyon büszkék vagyunk rá továbbra is....

megcsípte a szúnyog, be kellett ragasztani...

Apával a dombtetőn