2015. február 22., vasárnap

7 hónapos

Borinyuszó ma lett hét hónapos. A minap jutott eszünkbe az az este, amikor itthon vajúdtam gyakorlatilag és filóztunk, hogy ha korábban bemegyünk már a kórházba, lehet, hogy előbb meg is császároznak, így előbb lett volna a szülinapja egy nappal. Nem mintha nem lenne mindegy... Innen aztán végigmoziztam a fejemben a születésének estéjét, hajnalát, azokat az érzéseket, amik bennem voltak, az érzeteket, amiket tapasztaltam, majd eszembe jutott Dorka születése is és elképedve jöttem rá, hogy igazából hiába volt az utóbbi lassan három éve, ugyanolyan elevenen él bennem minden, mint Bori születése. Ezek tán azok a fontos momentumok, amik sosem felejtődnek, emlékük sosem halványul, kiváltképp tán azért sem, mert oly sokszor újraéli az ember magában...
Kisbabánk súlya kb. 7 és fél kiló körül van, jövő csütörtökön megyünk majd tanácsadásra, akkor kiderül. Múltkor vettem neki négyes Libero pelust, nem kicsi rá, de szuperul tart, remek benne. Ruhái 68-asak továbbra is. A múltkori bőrprobléma az arcán két nap alatt teljesen rendeződött, a lábacskáján és a törzsén levő szárazkás foltok pedig mára gyakorlatilag teljesen elmúltak. Úgy tűnik, igaza lehetett valóban a bőrgyógyász doktornőnek és hat hét alatt magától megszűnt a jelenség, tényleg lehet, hogy a betegség így (is) zajlott le Borinál. Mivel jó két hete még nem igazán tűnt úgy, hogy javul a helyzet és kaptunk is két helyről is szuper infókat és ajánlást egy másik bőrgyógyász doktornő tekintetében, így kértem oda is időpontot, holnapra (hétfőre) kaptam. Nagyon filózok, de szerintem délelőtt odaszólok és le fogom mondani, mert az a helyzet, hogy nem a pénzt sajnálom, csak nem sok értelmét látok elmenni úgy bőrgyógyászhoz, hogy elmesélem, mi VOLT a helyzet és hogy nézett ki Bori lába, mert valószínűleg széttárja a karját és visszakérdez, hogy jó, de akkor én most mit is segítsek? Úgyhogy immáron bizonyíték hiányában ejtjük az ügyet, Bori bőre újra szép, finom és bársonyos, puszilgatnivalóan zamatos.
Nagyon élénk kislány, sokszor és sokat hallatja a hangját, olykor úgy rikoltozik, hogy Kissárkánynak is nevezzük. Hason fekve oldalra kitámaszkodik már, a hátán épp egy negyed pillanatig bír csak megmaradni, mert azon nyomban hasra fordul. A pelenkázás lehetetlen kategóriába került, a fürdés utáni pedig végképp, mert ott teljesen felspannolja magát, annyira szeret pancsolni. ilyenkor jön Apa is segíteni, próbálja a leányt egyirányban szórakoztatni, mert sokszor tényleg képtelen vagyok ráadni a pelenkát és a pizsamáját. Ahogy Dorka mondja: "Csibésznő". A klasszikus kúszást nem műveli, ám a nappaliban akárhova letesszük, nagyon hamar találjuk méterekkel odébb. Addig helyezkedik, forog, tolat, amíg odébb nem áll. Két-három hete négykézlábra áll már és úgy rugózik, hogy ihajj, mostanra olyanra fejlesztette, hogy a nagy lendülettől volt már, hogy majdnem orra is bukott a kis Drágám. Nagyon élvezi, lassan rájön majd arra is, hogyan kell rakni a kezecskéit és a lábát ügyesen, szerintem két-három hét és tán már mászni fog. Nagyon úgy tűnik, hogy (akárcsak Dorkánál) Nála is kimarad a kúszás és azonnal mászni fog. Láttam már többször, hogy a kiságyban hasalva nyúlkál felfelé és megfogja az oldalrács tetejét. Asszem lassan lejjebb kell majd az ágyat is engedni, ha nem akarjuk, hogy egyszer csak kibukfencezzen..
Dorka szolidaritást vállal a hétköznapok fejlődésében és ahogy hallani is, büszke is Rá:


Evésileg nagyon ügyes, gyakorlatilag amit eddig kínáltam Neki, mindent szívesen megevett. Nagyon szereti a gyümölcsöket, kapott már almát, körtét, szilvát, barackot, főzelék gyanánt krumplit, sütőtököt, karfiolt, paradicsomot, sárga-és fehér répát, zöldbabot, brokkolit, borsót, betétként csirkét, valamint nagy kedvenc az uzsonnaidőben vagy fürdés előtt szervírozott tejpép, valamilyen gyümölccsel megbolondítva. A betegség után, amikor lassan újra elkezdtem adni neki kanalazós dolgokat, volt három olyan napunk, amikor igazi kínszenvedés volt a kakilás. Arany Kisbaba többször sírt is, nem egy alkalommal magam segítettem neki, hogy azokat a kemény bogyócskákat ki tudja préselni, féltem, hogy nehogy elrepedjen a végbele..  Megbeszéltem a védőnővel, hogy mik azok a dolgok, amik inkább hajtanak és innentől jó pár napig csak ezek mentek. Két nap múlva lett normál állagú a széklete és azóta is nagyon figyelek, hogy mit és hogyan kombinálok az étkezésében. Most már nem kap csak hajtósakat, de ha pl. reggel körtét eszik babakeksszel, akkor ebédre mehet a répa-krumpli, mert kb. kiegyenlítik egymást. Valószínűleg szorulásra hajlamos, de ezért vagyok (többek közt), hogy figyeljek majd erre. Sok folyadék, sok gyümölcs a későbbiekben is. 
Szopizás megy továbbra is, nincs még olyan étkezés, amit kiváltottunk volna, bár tény, hogy egyre nagyobb mennyiségeket megeszik minden ételből, így van, hogy anyatejet már alig kortyol a végén, úgy kell tuszkolni jóformán, ami ugye nem egyszerű, aki szoptatott már valaha, az tudja, hogy a lehetetlennel határos. 
Foga továbbra sincs, mozgolódás nyilván van a kis ínyében, az alsó fogínye szépen el van már laposodva. Az alvás érdekes, kevesebbet és rosszabbul alszik, mint Dorka anno, nem is akarok belegondolni, mi lesz később, azt hittem, Dorkánál nem lehet rosszabbul aludni. Nap közben 20-40 perceket alszik alkalmanként és szinte pontosan két és fél órát van fenn egy huzamban. Vannak extra kivételek, mint pl. a tegnapi, amikor kimaradt a délelőtti séta, így nem is volt szundika a babakocsiban. Ettől függetlenül remekül elvolt 11 és délután 3 között.. Éjjel is többször kel, általában kétóránként,ilyenkor leginkább csak megébred, adom vissza a cumiját, aztán alszik tovább. Három körül etetem meg, aztán alszik tovább ötig, majd 7-fél8-ig. Pihentetőnek nem mondanám éppen, pluszbónusz Dorka is lefekszik mellém a szivacsra éjfél után, úgyhogy roppant fitt vagyok, de jajj, hogy szeretnék én még majd kisbabákhoz/gyerekekhez felkelni éjjel... Nem panaszkodom, ez van most, amúgy pedig egy roppant barátságos, kedves, mosolygós, jókedvű és jó természetű kislány, akit ha sírni hallunk, akkor megijedünk, mert akkor már tényleg gond van, mert amúgy a gagyogásán és a kacagásán kívül ritkán ad ki más hangokat. Ja de, nagyon Kissárkánykodik és félelmetes torokhangon fejezi ki örömét :) Édesbogár, imádjuk tetőtől talpig!! :)

Cukorborsó

Sárkánybébi akcióban



Kacsintós ;)

Vágottszeműek

És egy ma reggeli videó a lányokról, avagy "Boldog kisszületésnapot Boji!":





7 megjegyzés:

  1. Jó volt megnézni ezt a 2 kis videót. Nyilván az ember ilyenkor összehasonlít, hiszen egyidősek a gyerkőceink, és azt vettem észre, hogy Dorka sokkal finomabban nyúl Borihoz mint Ádám Bálinthoz. Viszont ez az utánozás, meg kicsi kis mozdulatok, szösszenetek nagyon hasonlóak. Szépek a lányok nagyon, Dorka sokat változott, csajosodott. Annyira tűnik el (vagy már eltűnt) a baba belőlük. Néha nosztalgiázom Ádámnál, és nagyokat sóhajtok.
    Pelenkázni nem tudok én sem. Napok óta olyan küzdelem van és szenvedés. Nem hajlandó a hátán megmaradni egy pillanatig sem. :) Nehéz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, semmi babás nincs már Benne.. Képzeld, anyukám mesélte a múltkor, hogy nézegetett képeket, az egyiken Dorkának copfban volt a haja, a Papa ránézett a képre és megkérdezte Anyutól, hogy "Ő kicsoda?". Tényleg olyan nagylány már, hirtelen nem ismerte meg.
      Amúgy igen, nagyon figyel Dorka, hogyan nyúl Borihoz, finom, óvatos (tény, hogy milliószor el is lett mondva), még a puszilgatás is olyan óvatos :) Olyan jó nézni Őket <3

      Törlés
  2. Jó volt megnézni ezt a 2 kis videót. Nyilván az ember ilyenkor összehasonlít, hiszen egyidősek a gyerkőceink, és azt vettem észre, hogy Dorka sokkal finomabban nyúl Borihoz mint Ádám Bálinthoz. Viszont ez az utánozás, meg kicsi kis mozdulatok, szösszenetek nagyon hasonlóak. Szépek a lányok nagyon, Dorka sokat változott, csajosodott. Annyira tűnik el (vagy már eltűnt) a baba belőlük. Néha nosztalgiázom Ádámnál, és nagyokat sóhajtok.
    Pelenkázni nem tudok én sem. Napok óta olyan küzdelem van és szenvedés. Nem hajlandó a hátán megmaradni egy pillanatig sem. :) Nehéz...

    VálaszTörlés
  3. Jajj de edesek ezek a videok:) Pont en is ezen a baba dolgon gondolkodtam hogy Lily mar egyaltalan nem babas ugyhogy nezegetem a regi fenykepeit:) es hun onmagamhoz sohajtoztam hogy jajj de nem egyszeru ez a dolog de hogy csak ezert erdemes, o ertuk.

    VálaszTörlés