2015. március 9., hétfő

Bori mászik

Nőnapra, ajándékképpen.
Jó pár hete már, hogy négykézlábra állt és rugózni kezdett, aztán a múlt héten már csak azt vettük észre, hogy így-úgy, de helyet változtatott és nem csak hátrafelé tudott már tolatni, hanem úgy mindenfelé, kivéve előre. Aztán tett már egy-egy kéz-láb kombinációs mozdulatot is előre, láttatva, hogy lesz ebből már hamarosan valami, tudatosabb, célzott mozgás. A hétvégén itt voltak anyuék, így Irénke mama és Laci papa is élőben csodálhatta meg, ahogy a Legkisebbünk új lépcsőfokra ugrik a mozgásfejlődés tekintetében. Tegnap már egyszer csak egymás után kezdte rakni a kezecskéit és a lábait, immáron három-négy mozdulatot is tett és halad előre akár egy métert is.
Tegnap így nézett ki a szőnyegben először kissé elakadt Bori:


Ma pedig már annyira durván nyomta magát, hogy bejárta simán az egész szobát röpke idő alatt, láthatóan élvezte, hogy mindent elér, mindenhez önállóan odamehet, megfoghatja, megkóstolhatja, igazi kis felfedező lett belőle. Olyannyira, hogy mikor pár percre kimentem a konyhába, kisvártatva ütemes csattogásra lettem figyelmes. Kinéztem és láttam, hogy a Kiskisasszony az előszobában bőszen tapsikolja a járólapot, majd pár pillanat múlva már a kék járólapnál volt. 

Mint a gép. Jól belehúzott :)
Imígyen hát. Emez gyerek is kompletten átugrotta a kúszást, ahogy anno a nővére is, nyilván gondolja, ne marháskodjuk, csapjunk a lecsóba. Hamarosan biztosan fel is ül majd egyedül, szintén múlt hét óta már gyakran maga alá rántja a lábacskáit és támaszkodik két kézen. Persze, ez az élet rendje és de jó, hogy csinálja is, csak hát olyan szörnyen gyorsan felnőnek...


8 megjegyzés:

  1. AZTAMINDENSÉGIT!!!!!! :)))) De ügyes! Annyira jó volt látni a kis videót róla!

    VálaszTörlés
  2. Cukker es tenyleg olyan cuki ez a kis video, emlekszem hogy vartam ,hogy Lily mikor fog mar maszni, mintha ezer eve lett volna.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de nagyon ügyeske és cuki!! :)))

    VálaszTörlés
  5. :) Azám, Bazsu is egy napon mászni kezdett, felült, aztán még estére feltette az i-re a pontot, és kapaszkodva felállt. Szép nap volt. Borika, hajrá, szerintem az a kék járólap tök motiváló, vajon miért más mint a többi, ezt meg kell nézni... :) Dorka miccót hozzá? Bálint nagyon büszke volt, de láthatólag megviselte, hogy az eddig helyhezkötött, nem sok vizet zavaró tesó egyszer csak mindenüvé elér... :)

    VálaszTörlés
  6. Köszöni szépen az Ügyes a kedves szavakat és a biztatást! :)

    VálaszTörlés