A péntek este sem volt egyszerű az elalvás, Dorka többször is felsírt lefekvés után, az éjszaka folyamán viszont jól aludt. Tegnap este mindez megismétlődött, ám most éjjel is a szokásos fél 4-es szopizáson kívül még két ízben mentem be hozzá hátat simizni, kicsit vígasztalni. Olyan volt, mintha rosszat álmodott volna, nagyon hamar meg tudtam nyugtatni.
Ma reggelre aztán megláttam a "tettest"... Dorkanyuszinak kibújt a bal alsó egyes fogának csücske is. Ahogy a jövendölések is szóltak illetve ahogy lenni szokott máshol is, hamar eljutottunk ide, mindössze négy nap már két fogacska darabjai vannak az ínyén kívül. Furcsa is neki, azt látjuk, mert nagyon fura arcokat vág, felfújja a pofiját, beszívogatja az alsó ajkát és láthatóan birizgálja a nyelvével. Tündérpofa! És elkezdett fújtatni is, néha már berreg is hozzá. És olyankor is szép.
Amolyan jófajta, házi mikulásozás volt tegnap este minálunk. Átgondoltam és bátran leírom, hogy ApaBóbita volt az, aki újra magára öltötte a jelmezt. Azért mondom, hogy átgondoltam és bátran leírom, mert mire Te, kicsi Dorottyánk ezt el tudod olvasni, már bizonyára nem fog számodra lelki törést okozni, hogy Apád volt a fehérszakállú egy-két évig idehaza...
Szóval este hat után átjött hozzánk Kati mama is, Ricsi pedig beöltözött. Annak rendje-módja szerint kiment még a lépcsőházba is, szépen becsengetett és jött befelé a nagy puttyonyával. Dorka nagyon figyelte (mint ahogy mindent), de nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mi zajlik a fejecskéjében. Mert hát akármennyire is próbálta ApaBóbi elváltoztatni (még mélyebbre venni) a hangszínét, akkor is megmaradt a rendkívül jellegzetes mély orgánuma. Mindegy, a gyerek nem reklamált, max. gondolta magában, hogy a fater mi a bánatnak marháskodik ebben a cuccban...
A kedves Mikulás hozott mindenkinek ajándékot: Kati mama kapott egy tonicot és egy doboz energiaitalt (az egészséges életmód jegyében), AnyaBóbitának finom baracklevet és Cserpes joghurtokat dobott ez a jóember, az osztogatás végére pedig a KisBóbitafajta Dorottya maradt, aki egy csomó mindenben részesült. Kapott egy kis csomag pelust, hozzá a majdan belepakolandó finom és különleges bébiételeket, egy minike hóember- és egy mikulás figurát csokiból (csak nézni) és egy zenélő rágókát. Utóbbit Apa vette frissiben a Müllerben. Nagyon klassz darab és Dorkanyuszi igggenhamar rávetette magát. Középen megnyomta a gombot és már zenélt is, miközben Ő tömte volna a szájába. (Lemostam gyorsan, aztán tömhette.) Meg is állapítottuk, hogy milyen kellemes kis dallamot játszik.Aztán úgy jó 10 perc után már ezek a dallamok nem voltak annyira kellemesek... Nagyon hamar megnéztük, hogy hol kell majd alkalomadtán az elemeket eltávolítani...
Volt kis éneklés, fotózkodás meg kamerázás (ez utóbbit még nem néztem vissza), kellemesen telt az este. Majd a kedves öreg Mikulás búcsút intett nekünk, mert várta még a többi gyerek...
:)
Dorka nem volt megilletődve. Hamar rámart a pasi szakállára és meg is akarta enni. Szerintem megismerte az apáját...
Apa itt már civilben, Dorka pedig az új szajréval. Középen pedig az utálatos zöld gomb, amitől zenél a rágóka!
Amikor ApaBóbi hazaért tegnapelőtt és mondtam neki, hogy Dorottyka szájában valami bökős van, akkor tök jogosan megjegyezte, hogy ő minden kétséget kizárna annak tekintetében, hogy fogacskáról van szó, kivéve akkor, ha halat adtam a gyereknek ebédre. Mert akkor még szóba jöhetne egy fogínyből kiálló szálka...
Aztán elkezdődött a vadászat. Az este folyamán többször is kísérletet tettünk a szóban forgó izéke megtekintésére, vajmi kevés sikerrel. Ha valaki eljött volna hallgatózni hozzánk, egy csomószor ebben lett volna része: "Naaaaaaaaaa, Dorkaaaaaaa, mutiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, nemáááááááááááááá, húzd vissza a nyelveeeeeeeeeeed, naaaaaaaaa, háteztnemhiszem....!!!" Mert hogy tényleg ez ment. Aztán fürdéskor végre egy jófajta fejhátrahajtás közben megláttuk... Az alsó jobb egyes teljes vízszintes teteje kint volt... Arany Kisbabám... Lehet, hogy tényleg ezért volt az elmúlt hétvége nyűgje, amire meg még a nátha is rátett egy lapáttal. Ha a kettő együtt, akkor viszont egy hős, mert lehet, hogy ennél borzasztóbb is lehetett volna. Így hát megnyitom a kis képünket, ami innentől kísér majd minket egy darabig, avagy imígyen állunk:
Ma délután benyúltam Dorka szájába. Nem hobbim, csak belehúzta a kezemet. Valami megkarcolta az ujjamat az alsó ínyén... Mivel folyton kint van a nyelve, mint egy kiskutyusnak és mindig vigyorog, amikor meg akarom nézni, így nem látom, mi a helyzet. De ha már látom, megmondom, télleg. Ha fogacska, úgy is jó, de akkor sem bánkódom, ha nem. Sőt. Minél később, annál jobb (és egészségesebb).
Ez így, a három együtt. És az utolsóból következik, hogy az első kettő sem volt a legjobb...
Az úgy volt, hogy tervben volt Csilluékhoz menni Pestre szombaton délelőtt és ott tölteni a hétvégét, közben pedig lefotózni a kiscsajokat úgy cuzámmen, mert nem nagyon van közös képük, meg hát jön a karácsony is, no. Dorottya már itthon annyit vinnyogott (az a semmi sem jó nyühögés), hogy el nem bírtam képzelni, mi lelte. Így csak kora délután tudtunk indulni, de a nyígást folytatta a Nagyfaluban is, az éjszaka pedig (Csilla és Jani legnagyobb sajnálatos boldogítására) egyenesen katasztrófafilmbe illő volt. Túlzás nélkül alig aludtunk, rengetegszer felsírt Angyalkám, így Ricsi a földön, Dorka pedig velem aludt a nagy ágyban, pedig ez az opció nagyon nem az én stílusom. De szükség törvényt bont alapon hamar ráálltam a dologra, mert nem bírtam volna 46 alkalommal felkelni és behajolgatni az utazóágyba a bébihez, majd kétóránként ki is venni és mellre tenni nyugtató célzattal.
Szombat délután közben azért jött a Miku is, de Hannát előbb megrémítette a látvány (pedig komolyan nem volt szörnyű, tök olyan volt, mint tavaly, mert nem hízott egy dekát sem, annak ellenére, hogy apuka lett), aztán mikor már megkapta az ajándékokat, konkrétan le se sz@rta. Eközben Dorka bőszen rágcsálta a könyvecskéjét... Neki azért bejött az ipse, reméljük nem azért, mert felismerte, hogy ez a muki fürdeti esténként, csak szakáll nélkül és rövidgatyában...
A vasárnap délelőtt megintcsak érdekes lett. Szóval amikor van két kiskorú, ám az egyik még kisebb és még napi hármat alszik, a nagyobbik pedig csak délben, akkor nehéz összhangolni egy kétórásra tervezett fotózást. Mert mire Dorka felébredt, evett, aztán kicsit nézegetett és (köszönhetően a kiváló éjszakának) újra hamar elájult, majd ébredés után gyorsan tízóraizott és készen állt kamera elé állni, addigra Hanna álmosodott el. Így aztán négy, azaz 4 db képet sikerült kattintani. És ez nem azt jelenti, hogy négy lett jó, hanem úgy, ahogy mondom. Szó szerint. A vége az lett, hogy Dorka lett valójában fotózva félig a húgom, aztán félig általam (mikor Csillu már Hannát ebédeltette és altatta). Nagyon nem így terveztük. Aztán persze mire Hanna felébredt, addigra Dorka újra bealudt. Szép is ez! Aztán jöttünk haza, mert Apa hétfő reggel nagyon korán indult a labancokhoz dolgozás céljából. Annyira sajnáltam, hogy így lett az egész, úgy minden miatt. Tudom, hogy a húgom mennyire várta, hogy menjünk, mennyire készült és mennyire minden szarul jött ki...Azért lett egy-két jó kép, de hát közös a legkevésbé.
A Dorka féle nyüszi aztán itthon tovább folytatódott, úgyhogy vasárnap éjjel is mellettem aludt. Vagyis inkább egymás mellett feküdtünk és amikor épp próbált aludni, akkor én néztem Őt és hallgattam, hogy mennyire tortyog az orra. Szegénykém csak forgatta jobbra-balra a fejét és csak szenvedett meg fel-felsírt. Ekkor jött aztán a társasház-barát éjszakai orrszívás, az éjjel során kétszer is. Ezt persze a kislányka megfejelte egy kis üvöltéssel is, de ez ilyen... Azóta már jobb kicsit. A hangulata rendben van, hétfő és kedd éjjel kakaón ment a szobájában az ultrahangos párásító és csak egyszer kelt éjjel, akkor is szopizni. Bár tegnap éjjel nemcsak szopi volt, hanem mindkettőnknek öltözés is, mert sikerült a jól telezabbantott pocakjával egy velőtrázót köhögnie, minek következtében valahogy telibe hányt mindkettőnket. Úgy sajnáltam szegénykémet, hogy csak na... De azért visszaaludt, nekem volt nagyobb a trauma.
Most itt tartunk. Szerda délelőtt, hurutos szörcsögések száma mintha csökkenne, szorgos orrszívás mellett adom neki önállóan a napi háromszor 6-8 csepp Sinupret-et, ami oldja a nyákot mindenhonnan elvileg és játszunk. A héten se Kerekítő, se uszi, se gézengúzás. Ez van. Ellenben rugózik hétfő óta. Meg kell zabálni! És forog mindkét irányba és vissza is. Nálunk így hat a nátha. ☺
A déli séta alkalmával beugrottunk Dorottyával menüért a közelben levő kis étterembe (igggen óccsóér: 650 ill. 550Ft-ért van menü és mind minőségre, mind mennyiségre megfelel számunkra), mert eszembe jutott. Míg vártam a csomagunk érkeztére, Dorka békésen nézegetett a babakocsiban. Ekkor mellettünk termett egy közel 60-as "úriember", megszemlélte a gyerekemet majd a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
A pincér csaj azt sem tudta, hova bújjon, annyira kellett röhögnie... Asszem erre szokták emlegetni az Istent, meg az Ő állatkertjének méreteit illetve a "Ha hallgattál volna..." című örökbecsűt...
Mert hogy tényleg ez ment. Aztán fürdéskor végre egy jófajta fejhátrahajtás közben megláttuk... Az alsó jobb egyes teljes vízszintes teteje kint volt... Arany Kisbabám... Lehet, hogy tényleg ezért volt az elmúlt hétvége nyűgje, amire meg még a nátha is rátett egy lapáttal. Ha a kettő együtt, akkor viszont egy hős, mert lehet, hogy ennél borzasztóbb is lehetett volna. Így hát megnyitom a kis képünket, ami innentől kísér majd minket egy darabig, avagy imígyen állunk:
