Hétvége, fotózás, betegség

Ez így, a három együtt. És az utolsóból következik, hogy az első kettő sem volt a legjobb...

Az úgy volt, hogy tervben volt Csilluékhoz menni Pestre szombaton délelőtt és ott tölteni a hétvégét, közben pedig lefotózni a kiscsajokat úgy cuzámmen, mert nem nagyon van közös képük, meg hát jön a karácsony is, no. Dorottya már itthon annyit vinnyogott (az a semmi sem jó nyühögés), hogy el nem bírtam képzelni, mi lelte. Így csak kora délután tudtunk indulni, de a nyígást folytatta a Nagyfaluban is, az éjszaka pedig (Csilla és Jani legnagyobb sajnálatos boldogítására) egyenesen katasztrófafilmbe illő volt. Túlzás nélkül alig aludtunk, rengetegszer felsírt Angyalkám, így Ricsi a földön, Dorka pedig velem aludt a nagy ágyban, pedig ez az opció nagyon nem az én stílusom. De szükség törvényt bont alapon hamar ráálltam a dologra, mert nem bírtam volna 46 alkalommal felkelni és behajolgatni az utazóágyba a bébihez, majd kétóránként ki is venni és mellre tenni nyugtató célzattal. 

Szombat délután közben azért jött a Miku is, de Hannát előbb megrémítette a látvány (pedig komolyan nem volt szörnyű, tök olyan volt, mint tavaly, mert nem hízott egy dekát sem, annak ellenére, hogy apuka lett), aztán mikor már megkapta az ajándékokat, konkrétan le se sz@rta. Eközben Dorka bőszen rágcsálta a könyvecskéjét... Neki azért bejött az ipse, reméljük nem azért, mert felismerte, hogy ez a muki fürdeti esténként, csak szakáll nélkül és rövidgatyában...

A vasárnap délelőtt megintcsak érdekes lett. Szóval amikor van két kiskorú, ám az egyik még kisebb és még napi hármat alszik, a nagyobbik pedig csak délben, akkor nehéz összhangolni egy kétórásra tervezett fotózást. Mert mire Dorka felébredt, evett, aztán kicsit nézegetett és (köszönhetően a kiváló éjszakának) újra hamar elájult, majd ébredés után gyorsan tízóraizott és készen állt kamera elé állni, addigra Hanna álmosodott el. Így aztán négy, azaz 4 db képet sikerült kattintani. És ez nem azt jelenti, hogy négy lett jó, hanem úgy, ahogy mondom. Szó szerint. A vége az lett, hogy Dorka lett valójában fotózva félig a húgom, aztán félig általam (mikor Csillu már Hannát ebédeltette és altatta). Nagyon nem így terveztük. Aztán persze mire Hanna felébredt, addigra Dorka újra bealudt. Szép is ez! Aztán jöttünk haza, mert Apa hétfő reggel nagyon korán indult a labancokhoz dolgozás céljából. Annyira sajnáltam, hogy így lett az egész, úgy minden miatt. Tudom, hogy a húgom mennyire várta, hogy menjünk, mennyire készült és mennyire minden szarul jött ki...Azért lett egy-két jó kép, de hát közös a legkevésbé.

A Dorka féle nyüszi aztán itthon tovább folytatódott, úgyhogy vasárnap éjjel is mellettem aludt. Vagyis inkább egymás mellett feküdtünk és amikor épp próbált aludni, akkor én néztem Őt és hallgattam, hogy mennyire tortyog az orra. Szegénykém csak forgatta jobbra-balra a fejét és csak szenvedett meg fel-felsírt. Ekkor jött aztán a társasház-barát éjszakai orrszívás, az éjjel során kétszer is. Ezt persze a kislányka megfejelte egy kis üvöltéssel is, de ez ilyen... Azóta már jobb kicsit. A hangulata rendben van, hétfő és kedd éjjel kakaón ment a szobájában az ultrahangos párásító és csak egyszer kelt éjjel, akkor is szopizni. Bár tegnap éjjel nemcsak szopi volt, hanem mindkettőnknek öltözés is, mert sikerült a jól telezabbantott pocakjával egy velőtrázót köhögnie, minek következtében valahogy telibe hányt mindkettőnket. Úgy sajnáltam szegénykémet, hogy csak na... De azért visszaaludt, nekem volt nagyobb a trauma. 

Most itt tartunk. Szerda délelőtt, hurutos szörcsögések száma mintha csökkenne, szorgos orrszívás mellett adom neki önállóan a napi háromszor 6-8 csepp Sinupret-et, ami oldja a nyákot mindenhonnan elvileg és játszunk. A héten se Kerekítő, se uszi, se gézengúzás. Ez van. Ellenben rugózik hétfő óta. Meg kell zabálni! És forog mindkét irányba és vissza is. Nálunk így hat a nátha. ☺