2012. december 13., csütörtök

A tanulókutya sztori

Ezzel még adós vagyok, s bár már sikeres befejezést könyvelhettünk el, mégis le kell írjam, későbbiekre, okulásul.
Mint ismeretes, a nagy kék-piros üzletben (más tollával ékeskedve egyszerűen csak "kutyaboltban" - köszi Szandra) akciózták nagyon erősen (félár) a fiserprájszos tanulókutyát. Dorka nagypapája is meglátta a hirdetést és elhatározta, hogy márpedig az unokája ilyet fog kapni karácsonyra, úgyhogy a mamával elszaladtak a Kanizsán levő "kutyaboltba" és zsákmányoltak egy ilyet. A helyszínen persze ki is próbálták, hogy működik-e és működött. Otthon aztán közelről is szemügyre vették és elkezdték nyomágálni, hogy miket is tud ez a kis jószág a maga kis valójában. Mondta is, énekelte is a kutyus a mondókákat, énekeket, de mindent csak félig... Mindenbe belekezdett, a produkció tartott kb. 10 mp-ig, aztán megállt. Pedig a mama még új elemet is szerezett bele, de a kutyus beszélőkéje nem javult meg. Így aztán visszavitték a kék-piros áruházba a jószágot, hogy kicseréljék. Az aktuális készlet akkorra már csak 6 db volt. A mama kipróbálta a helyszínen mind a hatot (most már persze jól végighallgatva) és uramfia! Mindegyik selejtes volt. Ekkor a kedves nagyszülők visszakérték a pénzt az ügyfélszolgálaton (szerencsére sikerült) és bánatosan hazabandukoltak.
Annyira szerettek volna Dorkának egy ilyen kutyust, hogy még Csillával is beszéltek, aki elment kutyát nézni a kispesti boltba, hátha. De nem. Elfogyott mind egy szálig. Azt hiszem, ha rajtaütésszerűen elmennénk tíz kisgyermekes háztartás otthonába szenteste, kilencnél tutira beszélő-éneklő kutyát nyomogató gyereket találnánk... A fenti eset egy darabig nem volt előttem ismeretes, illetve a dolog állása. Azt tudtam ugyanis, hogy kutya készül, azt is, hogy már otthon van, de azt nem, hogy visszament a boltba és most nyomozás van másik után. A húgom árulta el. 
A vége az lett, hogy odaültem a Vatera elé (már megint) és bár összesen egy ezressel többe került, de vásároltunk egy alig használt, kétnyelvű, szuper állapotban levő és minden dalt végigéneklő kutyát. A keresés fő kritériuma most kivételes módon az volt, hogy ne legyen új... Érdekes, de észrevehetően elárasztották a Vaterát és a TeszVeszt az új kutyusok és a teszkós árra egy ezres, kettőt rápakolva próbálták őket elnyomni. Hiába, vannak élelmes emberek, akik meglátták az akcióban a lehetőséget...
A jószág Kanizsán várja már (oda kértem a postát) az új kis gazdáját. Papa és mama gondosan letesztelték és elégedetten nyugtázták, hogy tökéletesen működik, szép is és aranyos is. Mama szerint még aranyosabb is, mint amit a kék-pirosban vettek... :) Biztos vagyok benne, hogy Dorkának mindenképpen tetszeni fog.
Minden jó, ha jó a vége! :)

15 megjegyzés:

  1. Most ugye nem komolyan nem jöttetek rá, hogy ki kell húzni belőle azt a műanyag szart, ami körbeveszi és utána végigmondja a mondókát? :D A tesztmód az olyan az összesnél (mi is eljátszottunk vele sokáig, onnan tudom :D)

    VálaszTörlés
  2. Basszus Mia..... szegény Bóbiék... de ezt igazán ráírhatták volna (vagy az eladók lehettek volna ennyire tájékozottak)!!!

    VálaszTörlés
  3. Három szívinfarktusk kaptam míg elolvastam! Én is vettem kutyát és pont ma mutattam a tesómnak, aki pont ma mondta hogy miért csak egy kicsit énekel és nem végig...
    Gondoltam hogy sokat nyomkodtuk és szar az elem....

    MIA EGYMILLIÓ KÖSZÖNET mert nem tudtam a műanyag izéről!

    VálaszTörlés
  4. Felolvastam az Istinek a bejegyzést és ez volt a reakcíója: Azért énekli félig hogy a gyerek folytassa......
    Egyébként én is sajnálom Bóbitáékat és tényleg egy vicc hogy az eladók erről nem tudtak!!
    Sajnálom!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem a csomagolásán írja vagy a használatin...Örülök, hogy segíthettem és Móni, sajnálom, hogy nem írtam erről is előbb egy bejegyzést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem írja sehol. csak ha kibontja a vásárló akkor lóg ki a hátuljából, amin már látszik a rajz, hogy húzd ki és dob el. De ki meri kibontani, ha nem működik..?

      Törlés
    2. Akkor rosszul emlékeztem.

      Törlés
  6. Le vagyunk törve... Az a helyzet, hogy mivel én nem is tudtam a sztoriról, csak utólag, így akkor is mindegy lett volna már, de tény, hogy eszembe sem jutott volna. Pláne úgy, hogy nem is láttam még élőben ilyen jószágot. Amúgy meg anyáék direkt nem is vették ki a dobozból, nehogy az legyen, hogy akkor nem veszik vissza. Így is, mikor visszament, az első eladó el akarta hajtani, de nem hagyta magát. Most mesélte, hogy igazán kétszer ment vissza, ebből háromszor beszélt "szakképzett eladókkal", mindig mással és egyik sem mondta sem a 60 éves apukámnak, sem az 54 éves anyukámnak, hogy "tessenek már kivenni azt a baszkerát és akkor majd szól rendesen!"
    Dorka tanulókutyát kap a papa tanulópénzén... :( Nem így akartunk volna okulni... De nem baj, ebben a mostani kutyusban már benne van annak a másik kislány szeretete is, aki korábban használta egy kicsit.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szépen fogalmaztál...Tavaly volt Védának ez az ajándéka, mostanában meg már táncol is rá, úgyhogy lényegében tutiság és kutyasága okán jutott át a nem veszünk csak azért se Fp játékot szitán :)
      És még egy tipp: hogy mindig kapcsoljátok ki majd, mert képes az éjszaka közepén közölni, hogy "Szeretlek!" :)

      Törlés
    2. Nekem is nagyon tetszett a megfogalmazásod Bóbitam ettől ez az ajándék még szebb mintha újat vettetek volna.

      Dóri

      Törlés
  7. Ez a történet ... basszus ...
    Tanulópénzen tanulókutya.
    Még szerencse, hogy a "jó" tanulókutyusnak már megvannak a gazdái, akik vigyáznak rá karácsonyig és Dorka is hamarosan örvendezni fog neki.

    VálaszTörlés
  8. Bakker, ugyanígy jártam és én is majdnem visszamentem a kék-pirosba, de leültem a net elé, és mivel google a barátunk, gyorsan kiderült a turpisság. Így aztán ki mertem kicsit bontani csak hogy kihúzhassam a műanyag pöcköt és láss csodát minden eszébe jutott a csodakutyának. Csak az a gáz, hogy úgy van becsomagolva, hogy nem látszik amit ki kell húzni (azon pedig rajta van rajzzal, hogy húzd ki és kuka) de ki meri kibontani ha nem működik?! És a dobozon persze nincs erre vonatkozó instrukció... Ha belegondolunk jogos a teszt üzemmód, mert a kutya a polcon merülne le, ha minden kipróbálás után végig énekelné a repertoárt, de ezt igazán jelölhetnék a dobozon valahogy a sok rizsa mellett.
    Sajnálom hogy így jártatok, de a régebbiek között tényleg van cukibb is, meg van amelyiknek az orra is működik pl. ;)
    És a lényeg továbbra is: Minden jó, ha jó a vége!

    VálaszTörlés
  9. Most en is kaptam egy szivinfarktustt, mert Balazs huga ma hivott hogy ilyen tanulokutyat vett Lilynek karacsonyra...meg jo hogy olvastam a kommenteket is, ugyhogy megnyugodtam. :) Dorottya meg igy is ugyis el lesz ajulva:)

    VálaszTörlés
  10. Jó kapós lett ez a kutyahistória! :) Tényleg okulás ezt mindenkinek, most már az is tudja, hogy működik a fiserprájszkutya, aki nem is volt rá kíváncsi! :D Többek közt ezért is jó blogot írni és olvasni!! :)
    Köszi mindenkinek az együttérzést és a hozzászólásokat!!

    VálaszTörlés
  11. :)))) mi se tudtuk 2 évvel ezelőttig :) hát,mondom,ez ennyit tud azt kalap :)

    VálaszTörlés