Már nem is szabakozom, hogy lassan egy hónap távlatából írom az eseményeket...
Csodálatos módon gyógyult gyerekekkel vártuk az Ünnepeket. Az eddigiektől eltérően most 23-én éjjel díszítettünk fát Ricsivel, aztán reggel várták a pizsis lányokat az ajándékok. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem volt módom képekkel dokumántálni.. Dorka kivánszorgott a gyerekszobából (ahol Bori és én még aludtunk), meglátta a fát, aztán izgatottan visszafutott, hogy AnyaBorigyertekgyorsaaaaan!!! Borcsi is ébredt, kikászálódott a kis hálózsákjában, mögöttük én is mit sem sejtve. És hát ott álltak döbbenten a fénylő fa előtt és olyan csodálat volt mindkettejük arcán, amiről csak a mesékben írnak. Azt hittem, hogy a plázák csillogó fái után már nem lehet nagyon meglepetést okozni ezeknek a gyerekeknek, de szerencsére tévedtem. El nem tudom mondani, micsoda boldogság volt látni őket, azt az igazi őszinte csodálatot a kis arcukon, hogy aztaaaa, ez meg hogy került ide és degyönyörűűűűű... Hosszú percekig csak a fa volt érdekes és komolyan mondom, úgy kellett felhívni a figyelmet arra, hogy a fa alatt is vannak valamik, amik csak arra várnak, hogy kibontsák őket. És ez nagyon jó volt így. Napközben volt ünnepi ebéd és este vacsora, közben átjött Kati mama is kicsit a lányokhoz, de nem maradt estére. Másnap aztán Hozzá voltunk hivatalosak és a nap legnagyobb részét Dorka és Apa ott is töltötte, én kettő után elhoztam Borikát haza aludni, hogy a nagyobbak szabadon játszhassanak, a Kicsi miatt ne kelljen csendben lenniük. Volt ajándékozás ott is, lett Jégvarázs Jégvarázs hátán, nagy menőség ez most Dorkánál, Bori pedig édes kis játékokat kapott formabedobó és zenélő cica formájában többek között.
A 26-a itthon telt rendhagyó módon, de őszintén szólva nagyon jól esett ez most. Mióta elköltöztem Kanizsáról, nekem az ünnepek egy komplett loholás mindig és mindenhol vagyok, csak otthon nem, a saját fámat/fánkat pedig sosem tudtam úgymond kiélvezni. Aztán másnak reggel jött a húgom, autóba rakott minket, lányokat és indultunk Kanizsára. Ricsinek itthon voltak teendői (erről majd később, máskor), és csak január 2-án jött utánunk, illetve értünk. Így esett hát, hogy a szüleimnél töltöttük a Szilvesztert és Újév napját is. Ott voltak Csilla és Hanna is végig, és mondhatom, hogy remekül szórakoztunk. Az eleje kicsit döcögős volt (türelmem kb. nulla, Bori borzalmasakat aludt, Dorka bepisilt stb), de aztán megszoktunk hamar. Borcsikám is istenien éreztem magát, remekül elvolt Mamával és Papával is és azt hiszem mi sem bizonyítja jobban ezt, minthogy azóta minden álló nap, immáron lassan három hét távlatából is, de végigleltározza a Kanizsán maradtakat: "Mama, Papa, Annnnna, Tllllla, Dédi". Édesbabám...
A Szilveszter egy külön szám volt, már előző nap volt egy próbabuli, amikor szendvicseket készítettünk, Mama volt a büfés, Papa volt az italospincér és játékpénzeket kiosztva vásároltak a kislányok enni-innivalót magunknak, volt zene és tánc is. Aztán másnap már csinosba öltözve, papírcsákóval ment hasonlóan az erezd-el-a-hajamat, a nagyobbak éjfélig fent voltak, én Borit 10 után tettem le. Volt ekkor már hercegnős pezsgő is, ám nagy sikere nem volt szerencsére, nem szokták a szénsavasat, így azt mi ittuk meg (igenfinom szénsavas almalé volt). Aztán szombaton Ricsi jött értünk, hazahozott minket Győrbe, majd vasárnap már hangolódtunk a másnapi munka és ovikezdésre.
Mert hát teljesen elmaradok mindennemű ide történő dokumentációval...
Dorkámról szólék először, kissé mostoha módon Róla kevesebbet nyilatkozom itt meg, pedig ugyanúgy, meg még ugyanúgyabbul is fontos, mint a húga. 44 hónapos immár, menthetetlenül nagylányosodik, allűrjei vannak szabályosan. Az oviba járással kapcsolatosan volt kis megtorpanás. Pár hete óvónéni jelezte, hogy Dorka reggel sirdogál az oviban pár napja, amit nem is értettem, hiszen ugyanolyan lelkesen ment reggel, nagy mosolyok közepette búcsúztunk el, semmi jelét nem adta annak, hogy nem szeretne menni. Aztán mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy igen, tényleg sirdogált, mert nagyon hiányzom neki, amikor elmegyek... Akkor sokat beszélgettünk, biztosítottam mindenről, amiről eddig is, csak tán nem ennyire konkrétan, sokat ölelgettem, puszilgattam, és onnantól elmaradtak a sírások, ám onnantól minden reggel elmondja, hogy nagyon nem szereti, amikor nem vagyok Vele, azt hogy elmegyek, de igyekszik nem sírni. És állítólag így is van. Nagyon kis érzékeny lett. Óvónénik szerint a viselkedése simán betudható azok tipikus viselkedésének, akik túl könnyen szoknak be az oviba, amolyan rádöbbenés ez nekik pár hónap után, hogy ez már mindig így lesz. Amint átlendül a reggeli dolgokon, nagyon-nagyon szívesen tölti az oviban az idejét továbbra is, imád ott is aludni, húzza nagyon a közösségi szellem. Sok új dallal és mondókával örvendeztet meg minket itthon, amiket Bori tanul meg először és nagyon hamar vissza is dúdolja őket ütemre és hangra pontosan, döbbenetes, milyen ügyesen, konkrétan fel lehet ismerni az egyes dalokat, melyeket előad. De csak azokat, amiket Dorkától tanult, az általam énekelteket sosem... Dorottyát az óvónénik is dicsérik, hogy milyen aktív tagja a csoportnak, szívesen vesz részt mindenben és sokszor körözi le társait dal és vers tanulásban, öltözésben, ebédnél, nagyon büszkék vagyunk Rá. A rajzokat tonnaszámra ontja, ám abban továbbra sem mondanám tehetségesnek, amolyan lelkes amatőr, kinek lelkesedését a világért sem törjük le. Millió színt használ mostanában és csak satíroz a papíron, ám mindig megnevezi, hogy mit ábrázolt éppen. Ez nagy szerencse, mert konkrétan felismerhetetlen az ábra. De ennél nagyobb bajunk ne legyen. Ügyesen, most már hanghelyesen énekel, mondókázik, verset szaval, gitározik és táncol, továbbá immáron 8 napja nem visel pelenkát éjszakára sem! Már az ezt megelőző két hétben is minden reggel szárazon vettem le Róla, úgyhogy gondoltam egyet, megbeszéltük és nagylány módjára már éjjel is pelus nélkül alszik, eddig balesetmentesen. Nem gondolom, hogy nem történik egy-egy gikszer, de hiszem, hogy most már ráléptünk erre a teljes szobatisztaságos útra. Rafinált, humorizál, néha meg bírnék szakadni, olyan beszólásai vannak, pl.:
"Anya, én ilyet szeretnék kapni! De tudod, mit? Ne írjuk meg a Jázuskának, inkább csak úgy simán vedd meg, az a biztos!"
"Anya/Apa, csinálhatok ezt/azt?" Nem, Kicsim, inkább ne légyszi, az nem lenne jó! "Oké, akkor most légyszi fordulj el egy percre!" :D
Háromféle immunerősítőt szed, ennek ellenére természetesen előfordulnak betegeskedések. Előzőleg természetesen épp az ovis adventi vásár előtti este lázasadott be, vittem az ügyeletre, aztán egy hét itthonlét következett. A vásár keretén belül volt az ovis fotózás is, amiről sajnos szintén lemaradtunk, így elhatároztam, valahogy megoldom akkor is, hogy készüljenek képek a lányokról Karácsonyra. Így hát pár nap múlva összetákoltam a gyerekszobában egy miniműtermet, fogtam a lánykákat és elég kalandos úton bár, de született pár ünnepi kép :)
Szerencsére a Mikulás ünnepségre már mehetett, így megkaphatta Ő is az ajándékát a többiekkel együtt és el tudta szavalni az itthon megtanult verset is (megkérdeztem az óvónőket, mivel készülnek a gyerekekkel, megkerestem a neten és így készültünk lábadozás alatt).
Itthon is meglátogatta a lányokat a Mikulás, akkor épp Irénke mama is nálunk volt (jajjdejó is volt), volt előző este gondos cipőpucolás, aztán másnap reggel csodálkozás:
Mikulásünnepség után két nappal újra dugulni kezdett Dorka orra, de semmi más baja nem volt, így folytatta pályafutását a saját dolgozójában. Pláne azért, mert nagy erőkkel készültünk a 16-i, evangélikus templomban megrendezésre kerülő karácsonyi koncertre, ahol AnyaBóbi a kórusban énekelt, Dorka pedig a kis csoporttársaival a műsor végén. Csodaszép, nagyon kellemes és meghitt program volt, nagyon örülök, hogy a részesei voltunk, pláne annak, hogy aktív részesei. Nagyon jó érzés a kórusban énekelni, ahogy Dorka mondja, "csak úgy szárnyal a hangunk" és Dorka büszke arra, hogy az anyukája ott énekel. Leginkább ezért csinálom.
Egy kis részlet a koncertből (ezen mindketten rajta vagyunk), sajnos ez lett a legjobb felvétel, de ez is ugrálós, mocorgós, mert Borcsikánk Apa hátán élvezte az előadást és néha meg kellett mozgatni a sejhaját, hogy ne akarjon folyton kommentálni mindent:
Borcsikánk mindeközben 17 hónapos immáron. A huncutság maradt, jött hozzá egy kis plusz akaratosság és egyre jobban igyekszik érvényre juttatni és tudtunkra hozni a kívánságait. Leginkább a beszédén látszódik előrelépés és azon, hogy egyre tudatosabb minden gesztusa, cselekedete. Gyönyörűen tisztán mondja azt, hogy "Anya, Apa, Mama, Papa, cica", mutatja, ha enni, inni kér, hogy mivel mit és hogyan kell csinálni és mindentdemindent megért. Fent már említettem, hogy felismerhetően "elénekli" a dalokat, emellett irtó cukin táncol. Nagyon szeret minket, Dorka pedig valóságos múzsa számára. Ma pedig megtörtént az is, hogy odament Dorkához, szorosan átölelte, a mellkasához szorította a fejecskéjét és behúnyta a szemét is közben, annyira ki akarta fejezni, hogy mennyire szereti a nővérét... És nem azért tette mindezt, mert megkérdeztük volna Tőle, hogy szereti-e Dorkát és mennyire, magától, önállóan tartotta ezt fontosnak. Kijöttek a könnyeim, mit ne mondjak, egy anyukának nincs ennél szebb látvány, minthogy a gyerekei így szeretik egymást. Mert bizony nagyon szeretik, nagyon jó testvérek és bár persze, hogy vannak cívódások és jajj, de mennyi lesz is még, mégis el tudom mondani, hogy tényleg nagyon szeretik egymást.
Arany Kisbaba szinte folyamatosan beteg, mióta Dorka ovis, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, immáron túl vagyunk a harmadik antibiotikum kúráján is az elmúlt négy hónap alatt... Épp mára lett gyógyulttá nyilvánítva. Orvosnál meg se nyikkan, figyeli a doktornő minden mozdulatát, mellkas (tüdő) vizsgálatnál nagyokat sóhajtozik, amikor pedig az orvos nyúl a kis fa, nyelvleszorító spatula felé, Bori már tátja is nagyra a száját és mondja, hogy ááááááááá.... A doki ma konkrétan azt mondta: "hát, ez a gyerek már vérprofi"... Ja, hát az, elég sokat gyakorol. A múlt héten szó szerint kevésbé volt beteg, így elvittem három hét tologatás után a bárányhimlő elleni oltás első dózisára, hamarosan jön majd az ismétlő is. Fogai száma aztán már tízre nőtt, a jobb felső kisörlője gazdagítja immáron a fogsorát egy hete. Az alsók is nagyon nyomulnak, de még át nem törtek, nyilván emiatt sem alszik túl jól. Meg főleg attól, hogy Szalay leány emez is,,, Csoda-e, ha alvást kérnék karácsonyra?
Édesdrágák mind. Egy-egy gesztusuk, mosolyuk meg-megállít sokszor és emlékeztet rá, legyek értük végtelenül hálás, még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz Velük/Miattuk. De Ők és Értük megéri, minden megéri...
Volt hat napja pont.. Idesanyja meg nem bír ideírni sem. Sokminden van most, bár ez nem mentség akar lenni, ám épp a gyerek(ek) miatt kevés az idő blogot írni.
Borcsikánk sokban változatlan. Hatalmas huligán, huncut, a mosoly szinte letörölhetetlen az arcáról. Mozgása roppant ügyes, emellett egy csomót esik-kel, de nagy baj kell legyen, ha ez őt bármiben is megzavarja, azonnal felpattan és rohan tovább. Kilómétereket szalad a lakásban naponta. Utcán legtöbbször hordozóban vagy babakocsiban tartózkodik, elengedni egyszerűen nem lehet, mert olyan brutál öntörvényű, hogy csak arra lehet menni, amerre Ő szeretné. Minden ellenkező irányú felnőtt próbálkozást negál, így a vége minden esetben visítás, mert kénytelen vagyok visszarakni a kocsiba, hogy haladni is tudjunk, de legfőképpen azért, mert előszeretettel menne neki az úttestnek.
Súlyáról és magasságáról nincsenek infoim, de szerintem rendben nődögél. Szeptember 2 óta (mióta Dorka ovis lett és másnapra már ugye náthás) szinte folyamatosan betegeskedik kisebb nagyobb mértékben, ám az elmúlt hónap különösen kellemetlen, a köhögése nem javul, sőt, most már szerda óta antibiotikumot is kapott, mert akkor reggelre már zöld orrváladékkal ébredtünk. Kedvét azonban semmi nem szegi, az továbbra is fergeteges.
Lett egy új fogacskája is, a bal felső kisörlője kibújt a napokban, az alsó ínyei is roppantul duzzadtak. Ennek - és a betegségnek, holdfázisnak, a közel-keleti helyzetnek és a bánat tudja minek - köszönhetően éjszakai alvása továbbra is pocsék, tényleg meg vagyok lepődve, hogy még élek, mert hogy három órás alvásokkal el bírok lenni és szinte szomorú módon már-már hozzá is szokott a szervezetem. Nyilván azért ez nem egészséges és valószínűleg nem véletlen, hogy a pár hete, a családon végigsöprő kórságban én voltam az egyetlen lázas és az is, aki kétszer is szedett antibiotikumot, mert nem bírtam rendesen meggyógyulni. (Mellesleg Dorka megint beteg és én is kezdek visszaesni, de ez most Borika bejegyzése). Nappal viszont átálltunk egy alvásra, megpróbáltam nála és nem volt rossz a fogadtatás, szóval így is maradtunk, délben eszik, fél egy környékén megy aludni és változó, de akár két órát is alszik ilyenkor, igaz, általában egyszer megébred és vissza kell altassam, de aztán simán kibírja este nyolcig.
Azt kell mondjam, hogy szinte mindent megért, ügyesen végrehajt minden kérést, akár már két tagból álló összetettebbet is, ügyesen mondja, hogy "Anya", "Apa", "cica", "eeeeme" (elment), mutatja, hogy hova megy aludni, visszafordul és integet mindenkinek, hogy Ő most akkor elvonul (persze egyedül nem megy, mennem kell nekem is), de integet az utcán, boltban, bárhol is mindenkinek, ha távozunk vagy azt hallja ki a szövegből, hogy hamarosan távozni fogunk. Jelbeszéddel mutatja, hogy még kér valamit, legyen az étel, ital vagy egy dal-mondóka ismétlését szeretné, mutatja, hogy enni szeretne, hogy hogyan repül a madár és hogyan fújja a szél a fákat. Imádja, ha énekelek neki, a mondókákat, ezeket mindig és sokszor kéri tőlem és sokszor meg is tapsol, ha tetszik neki egy-egy újabb előadás. Nagy vígan tologatja Dorka régi rozzant babakocsiját, csörög-zörög vele, amerre jár, rakja fel-le a Montessori tornyot, és kitalálta pl, hogy a kinyújtott ujjamra is remekül lehet karikákat fel és le pakolgatni, ez pedig ráadásul nagyon vicces is szerinte. Folyton Dorka ruháit akarja magára venni, kirámol a szekrényből, a trikókat húzza-vonja a lakásban és a fején át is húzza őket, pár napja Rá is kell adnom őket, úgy járkál bennük, mint egy otthonkában. Ügyesen próbálja felvenni a zokniját, cipőjét, levételkor ki is tépőzárazza. Testrészeit megmutatja, haja továbbra is gyönyörű és egyre hosszabb, igyekszem kitartani és nem levágatni, hogy szépen összenőjön neki, bár most már nagyon a szemébe lóg, de mindig gumizom vagy csatolom (utóbbit azonnal kitépi sajnos), hogy szokja is. Kedves, hízelgős a végtelenségig, Dorkát nagyon szereti, utánozza. Remek a ritmusérzéke, az általam elmondott mondókát ütem szerint visszaadja, pl. az egyik kedvenc (Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet) Nála így hangzik: "nana na, nana na, nana nana nana na". Imádatos minden porcikája, nem láttam még cukibb gyereket, pedig van egy másik is nekünk. Igazi kis huncut ördögfióka, minden lében kanál, akire nem lehet hosszabban haragudni, mert elolvadok, ha Rá nézek :)
Zabumafu
Copfos
Dorka trikójában, etetőszékben állva (másképp nem nagyon lehet enni, tény és való)
