2012. augusztus 17., péntek

Szurik után

Szok.szer. aggódtam - azért mértékkel -, hogy milyen lesz a nap további része és az este-éjszaka, miután ismét három oltást kapott Dorka.
Az előző posztban írtam, hogy akkor már két órája aludt. Na, ezt még féllel megfejelte és fél ötkor ébredt fel. Öt órakor azért már mellre tettem, bár nem reklamált, hogy éhes lenne, de azért úgy gondoltam, ártani nem fog neki, ha négy óra elteltével eszik egyet. Aztán kis mókázás után fél hat után irány a mózes és a séta. Apával hármasban elsétáltunk a Plázába, újságot vettünk, kicsit nézelődtünk, aztán hazajöttünk. Hét után értünk haza, Dorka a hazaút második felét aludta végig, addig végig nézegetett és ezerrel sasolta a fákat, többnyire hevesen járt keze-lába mindehhez. Út közben többször megfogtuk a fejecskéjét, hogy nincs-e hőemelkedése, de nem tudtuk eldönteni, illetve inkább a "nincs"-re szavaztunk. Hazaérve aztán biztos, ami biztos alapon hoztam az ajándékba kapott hiperszuper homlok-és fülhőmérőt, ami olyan klassz elvileg, hogy még bőrrel sem kell érintkezni, csak szimplán "lelövöm" vele a gyereket, oszt' annyi. Ez arra kiváló szerintem, hogy az esetlegesen nyűgös, lázas alanyt nem kell még azzal is stresszelni, hogy lázmérőt dugdosunk a fenekébe... Szóval mértem egyet: 36,9. Mivel egy mérés nem mérés, ismét mértem: 36,7. Aztán volt még 37,1, de akadt 35,5 is...  Ekkor néztük meg Apát, akinek 36,7-et mutatott, nálam pedig 37,4-et. Sajnos ebből a kiváló adathalmazból (bár bizonyára csak én vagyok a béna, de nem sikerült egy embernek kétszer ugyanazt mérni, és ott is akár egész fokos eltérések voltak) csak átlagot tudtunk vonni és egyszerűen megállapítottuk, hogy ha itt valaki lázas, akkor az én vagyok egyedül, úgyhogy enyém a kúp. 
Ezután a kis móka után Dorka már kezdte egy kicsit dörzsölni a szemét, így gyorsan megfürdettük, amit roppant mód élvezett, mert csak úgy ficánkolt és vigyorgott, és locsolta ki a szőnyegre a vizet. Azért pelusozásnál kapott egy fél kúpot a biztonság kedvéért, mert nagyon nem szerettem volna, hogy esetleges láz esetén éjjel kelljen szegényt csesztetni. Aztán szép nyugodtan megvacsorázott és 8 órakor már erősen horpasztott az ölemben, negyed kilenckor pedig már a kiságyában pihent. Éjjel kétszer is bementem hozzá ellenőrizni a hőjét, de hűvös volt a kis homloka és azon túl, hogy ebből az egyik alkalommal vissza kellett fordítsam irányba (mert már megint tök keresztben feküdt), békésen aludt. Én már négy órától többször is megébredtem, hogy nincs-e baja, hogy nem jelentkezik, de be már nem mentem. Aztán fél 6 után ébredt először és akkor nyüsszentett kettőt, így gyorsan átfutottam, kikaptam a kiságyból és mellre tettem. Húzóra bekajált egy csomót, majd fullra kidőlt hanyatt a karomban. Felvettem, gyors büfi, majd vissza az ágyába és azóta is alszik (most fél 8 van).
Ezt azért írtam csak le ilyen részletesen, hogy meg tudjam majd figyelni a következő oltásoknál is az esetleges "mellékhatásokat". Bár maximum az elmúlt időszakhoz képest csak a másfél órával hosszabb kaja nélküli alvás volt más, mert amúgy teljesen úgy viselkedett, mintha nem is kapott volna semmit. Angyalkámmal szerencsére eddig minden a legnagyobb rendben van és remélem, ez már így is marad.
Büszke vagyok rá, hogy ilyen jól viseli magát és hogy ilyen ügyes és okos lányka!!

1 megjegyzés: