És Dorka a 8. napon megteremté...

Tudom, hogy korábban megfogadtam, hogy nem fogok Dorottya székletével foglalkozó képeket közzétenni és azt kommentálni. Ez az eset azonban mindenképp egy új mérföldkő az életünkben, így azt gondolom, kivételt kell, hogy tegyek.

A kezdeti (első két hónap) napi 6-8 kakis pelus után nem gondoltam volna, hogy azon szülők közé fogunk tartozni, akiknek egy, a gyermekük által produkált kakás bugyor látványa sátras ünnepnek minősül. Mindenesetre nálunk ez a helyzet. Valahogy július eleje tájékán kezdődött, hogy rohamosan ritkult a napi székletek mennyisége, sőt, már elő-elő fordult olyan is, hogy egy komplett nap kimaradt. Július végén - amikor Kanizsán voltunk - rekordot döntöttünk és az öt székletmentes nap után a 6. nap reggelén rittyentett egy olyat a gyerekem, hogy a világ a csodájára járt és nincs az a pelus, ami azt megfogta volna. Szinte mondhatjuk, hogy az előző 5 nap termése landolt a gatyában...

Az okosok (védőnő és doktornő) és a net szerint is tisztán anyatejes babánál a napi 6-8-szori széklettől a 7-10 naponta egy kakiig minden belefér. Székrekedésről pedig csak és csak akkor beszélhetünk, ha látszik, hogy a gyereket zavarja a béltartalom, fájdalmasan nyom, erőlködik, kínlódik és a produktum szilárd, akár bogyós. Ilyen esetben lehet próbálkozni kúppal és hőmérővel, amúgy a kedves szülő nyugodtan relaxáljon. 

Kedden egy pelusozás alkalmával eszembe jutott, hogy mikor is volt pisin kívül más is a gatyeszban és meghökkenve eszméltem rá, hogy előző hét szerda délután... Akkor már azért figyeltem a netet újra, hogy a hat nap nem túl gáz-e, de mindenki azt írta, hogy nem. Az épp akkor (múlt szerdán) nálunk járó védőnő barackleves véleményét már tudtam, így elhatároztam, hogy ha szerdán sem lesz semmi változás, akkor csütörtökön elmegyünk délelőtt tanácsadásra, mert azért ne mondja nekem senki, hogy 8 nap széklettelenség az normális... Természetesen a szerda is úgy zajlott, mint a napok többsége: Dorka nyugis, mosolygós, szépen evős, sokat alvós Bóbickának volt minősíthető, így eltelt úgy a hetedik nap is, ahogy számítottam. Este azért eszünkbe jutott, hogy Ricsi kollégájának védőnő a felesége Móváron, hívjuk fel és kérdezzük meg, ő mit javasolna tenni, illetve szerinte tegyünk-e egyáltalán valamit. Amúgy egy roppant kedves és nagy tudású hölgy, sokat számít a véleménye, mert szerintünk tök sok mindent jól lát. Szóval elmeséltem neki telefonon, hogy mi a szitu és ő a következőt mondta: Valóban elvileg nem gáz, hogy ennyi ideig nem kakil a gyerek, ha panaszmentes, ám ő az ötödik nap után azért be szokott vetetni az anyukáival egy csodafegyvert, a turbós kamillateát, melyet éhgyomorra kell a csemetével megitatni. Ennek receptjét most leírom, de csak az erős idegzetűek olvassanak tovább: "Készíteni kell 40-50 ml-nyi kamillateát, melybe 4 azaz négy darab kockacukrot kell feloldani. Ezt kell megigya a gyermekcse, utána persze jöhet a szopi is, de fentiek beadagolása éhgyomorra hatásos csak." Mikor ezt meghallottam, majdnem dobtam egy rókát és minden idegszálam tiltakozni kezdett a készítmény alkalmazása ellen. 4 cukor negyven mili teába? Édesatyaúristen!! Hát az meg mi a szar lesz???!!! Valami irgalmatlan durva cukroskamillásszirup!! Ezt kéne megitassam a gyerekemmel??!! Nekem, aki még a babavízzel sem szívesen kínálom meg, mert állítom, hogy nincs szüksége még nagy melegben sem külön vízre a gyereknek, csak gyakoribb szopira ???!!!! 

Szépen megköszöntem a tanácsot és a kedves védőnő még azért hozzátette, hogy ez szinte mindig beválik, de ha kora délutánig  még nincs hatás, akkor esetleg később ismételjük meg a cselekményt. Kúpot, hőmérőt pedig felejtsem el, mert az kintről érkező fizikai inger, amihez a baba hozzá is szokhat, ha gyakran alkalmazzuk és később csak segítséggel lesz már képes kakálni. Elköszöntem és ledöbbentem. Egész este ezen kattogott az agyam, hogy megterrorizáljam-e a gyereket ezzel a ragacsos cuccal vagy várjunk a jószerencsére és a dokira.

Hajnalban 3/4 4-kor kelt Dorka enni, akkor kellően éhgyomros volt (úgy esett nekem, mint tót az anyjának), de kihagytam a teáztatást. Következő ébredése aztán 9 óra lett. Gyorsan kalkuláltam, hogy azért 5 óra nemevés szintén oké lehet, majd gyorsan kevertem egy ilyen szexikoktélt. A kész elegyet kíváncsiságképpen megnyaltam és majdnem elájultam. Csodálom, hogy ott nem kaptam sokkot a tömény cukros cucctól... Először azt gondoltam, pohárból itatom meg a lánykával, ám gyorsan átgondoltam és az "utálatos" cumisüvegbe töltöttem (mindig parázok, hogy ha egyszer cumisüveget kap a gyerek, akkor cumizavara lesz és majd nem akar szopizni... agyament vagyok, de ez van), mondván nem akarom, hogy melléivás esetén minden ragadjon, ráadásul az egy szusszra ivást (ahogy elő vagyon írva) sem tudná még pohárból abszolválni. Édikémet annyira sajnáltam, hogy elmondani nem tudom. Pelust cseréltem neki, majd ölbe vettem, amin már meglepődött, mert nem ezt a pózt szokta meg reggelizéshez. Belenyomtam a szájába a cumisüveg cumiját és borítottam a szirupot. Aranykám először meglepődött, hogy mi ez a cumiizé, aztán meg cumi, de mégis jön belőle valami... Az üveg beltartalma viszont legnagyobb ámulatomra nem zavarta... Már megszokhattam volna, hogy milyen ügyes, de ez vitt eddig nálam mindent. A lányom úgy beslukkolta ezt az irgalmatlan cukros kamillateát, hogy egy cseppet sem hagyott a cumisüvegben, majd mint aki jól végezte dolgát, mellre kéretzkedett és szépen szopizott tovább, mintha mi sem történt volna. Én meg csak ültem és néztem őt döbbenten... Nem vagyok egy finnyás fajta, de a gyerekem mindent visz. Akkor azt gondoltam, legyen az eredmény bármi is, irtó büszke vagyok rá...

Aztán délután Apa is hazaért és csak a pisikről tudtam beszámolni neki, kakiról nem. Bizonyára van, aki hülyének néz minket, de ez nálunk kardinális kérdés, ami másnak természetes. Apa hazaérkezéskor először megkérdi, Dorka hogy viselte magát, a következő kérdés pedig mindig az, hogy "És kaki volt?". Szóval miután kiábrándítottam, megbeszéltük, hogy még egy reggeli koktélt nem nyomatok a gyerekbe, akármennyire is nem zavarta, inkább péntek délelőtt beszélek a mi védőnőnkkel is. Majd szépen felöltöztettük Dorottyát, hogy elinduljunk a délutáni sétára. Míg én a fürdőben a hajamat szedtem rendbe, Apa őrizte a lánykát a pelenkázón. Egyszer csak hallom, hogy "Anya, gyere gyorsan" és hát ott volt... Apa szerint Dorka csak vágott egy kisebb fintort, illetve azt látta, hogy kicsit pirosak lettek a szemöldökei, majd nézelődött tovább. Apa orrát ekkor valami édeskés anyatejes illat csapta meg és nem kellett pelust bontani, mert kívülről is látszott, hogy színes beltartalommal bír... Úgy bontottuk ki a pelust, mint gyerekek karácsonykor az ajándékokat...

Imígyen feküdt a bébink a kb. másfél ujjnyi magas, aranysárga anyatejes székletben, ami egyértelműen NEM székrekedésről ad tanúbizonyságot:

Olyan ügyes volt Édikém, hogy mivel nem mocorgott és a mi reakciónk is gyors volt, így minden peluson belül maradt és ruhát sem kellett mosni. Az alvázmosás azonban ismét elkerülhetetlen volt, ami gondolom érthető... A nap további részében szintén úgy viselte magát, mint máskor, tehát nem mondhatjuk, hogy a kaki  léte vagy nem léte nagyon kiülne az arcára vagy hatna a magaviseletére. Mi azonban újjá születtünk, nem volt aznap boldogabb szülőpár a világon!

Így esett tehát, hogy Dorottykánk új rekordot felállítva a 8. nap délutánján örvendeztetett meg bennünket egy kakis pelussal. Asszem ez szintén azért van így, mert a leányka roppant kedves és figyelmes teremtés. Így spórol nekünk a popsitörlővel és pelussal, hogy csak hetente egyszer kíván magának nagyobb alváztisztítást ...