Egy hét Kanizsán

Már úgy vártam, hogy mehessünk... Dorka 3. hófordulójának napján, múlt szombaton végre autóba ültünk és elindultunk Kanizsára a nagyszülőkhöz.

Dorottya nagyon jól viselte az utat, útközben megálltunk egyet szopizni is (kicsit olyan vásáros feeling volt a kocsi hátsó ülésén pelusokkal lefüggönyözve etetni a gyereket), amúgy végig aludt. Otthon aztán már várt minket a vetett ágy, és már Dorka utazóágya is állt Csillu jóvoltából.

Csináltunk mindenfélét a szombattól múlt vasárnapig tartó időszakban: ettünk, pihentünk, sétáltunk, játszottunk. Az idő a hét második felére már nagyon jó volt, így mind több és több időt töltöttünk az udvaron a hintaágyban, majd szombat délután már felállításra került Hanna fürdőmedencéje is, ahol még Dorkanyuszi is tempózott párat. Szemmel láthatóan nagyon élvezte a dolgot, legalábbis nem volt egyetlen hangja sem és érdeklődve nézelődött ide-oda. Amúgy Dorka alvása is kiválóan alakult: nap közben jókat aludt a friss levegőn, az éjszakák tekintetében pedig még első nap felébredt egyet hajnali egykor is enni, ám később már minden este szépen elaludt 9 körül és csak 4-fél 5 felé kelt fel enni, aztán pedig 7-fél 8 körül. Ilyenkor aztán szórta a mosolyokat mindenkire nagy boldogan, mi pedig még boldogabban fogadtuk azokat. Kakilás terén új rekordot döntöttünk:  6 nap székletmentesség után kaptunk egy gigantikus reggeli rottyot, de annyit, hogy kb. 3 pelusnyit sikerült levakarni a gyerekről. Persze a csap alatt végezte a lány, mert szerintem egy 72 db-os törlőkendő csomag kellett volna a takarításhoz... 

Ezen kívül külsőre is változott a gyermekünk: csinosabb lett egy pár fülbevalóval! Apa először nem rajongott az ötletért, aztán végül belement, így csütörtökön egy kedves kozmetikus lány belőtte Dorka első pár fülbevalóját. Volt egy kis pityergés, ám amikor kész lett és magamhoz öleltem, már nagy bőszen a mögöttünk levő dizájnos tapétát sasolta erősen, úgyhogy nem rázta meg a sztori a velejéig... Azóta naponta kétszer megforgatom a kis ékszereket a fülében, de meg sem rezzen rá, úgyhogy remélem minden rendben lesz a továbbiakban is. A végleges függői még nincsenek meg, mert nem kaptunk olyat, ami az elképzelés lett volna, de hamarosan arra is sor kerül. Annyira azonban nem sietek vele, mert a mostaninak úgyis maradnia kell 6 hétig, de ha tovább maradna sem lenne baj, mert nagyon helyesek ezek a kis Swarovski-s virágok. 

Nagyon szerettem ezt a hetet. Együtt voltam mindenkivel, akit szeretek és engem is mindenki szeretett. A gyerekemet mindenki imádta és végre a papa is ölbe vette már. Dorka egy igazi tündér és ezt mindenki megláthatta most hosszabb időre is. A vasárnapot szinte végigsírtam, nagyon rossz volt, hogy vissza kellett jönni illetve az, hogy megint messze kerülök a szeretteimtől. Féltem, hogy a lánykám itthon majd jó nyafka lesz, mert nem tudom egész nap cipelni, mint ahogy ott történt vele, de szerencsére nagyon jól elvan, bár annyit sajnos nem tudom a levegőn tartani, mint Kanizsán. 

Hiányzik mindenki. Anya, Apa, a Dédi, Csillu és a kis Csibefejem, az okos, cserfes, örökmozgó és gyönyörű Hanna babám és minden, ami az OTTHON. Most éreztem először igazán, hogy OTTHON voltam. Ezek szerint ehhez kellett szülnöm egy gyereket és kellettek olyan megpróbáltatások, amiken az utóbbi időben átmentem és megyek. 

Hiányzik minden és mindenki. Nagyon hiányzik...

Mamával:

 Megintcsak mamás:

3 generáció:

Papával:

Hanna és Dorka:

Dorka megkapta a barit:

Papa és Hanna:

Hanna és Csilla:

A kanizsai unokatesók (Hanna Jankával és Misivel):

Csillu:

Dorkanyuszi :)

Itt már fülbevalós:

Kalapos Őhuncutsága:

Kis szépségem:

Indulunk a medencébe:

Juhúúúúúú!! :)

Apával fürdés után:

Dorkanyuszi über alles:

És még valami. Amikor Adriennék eljöttek meglátogatni minket, s megpillantotta Dorkát, megállapította, hogy "Nahát, Dorkának is van málnafoltja?" Már a koraszülött utógondozáson is mondta a doktor úr, hogy a lányka homlokán levő piros pötty nem anyajegy, hanem egy értágulat, mely születéskor keletkezett és idővel majd halványodik és szépen felszívódik. Most Adrienn elmesélte, hogy az ő Jankájának is volt/van ilyen a popóján, de már alig látszik, pedig hatalmas volt. Kiderült, hogy elég gyakori dolog ez és az ismerősök között több babának volt ilyen, s a köznyelv "málnafolt"-nak nevezi, mert tényleg olyan, mint egy málnaszem. Amikor ezt anyunak elmeséltem és rámutatott a lényegre, elsírtam magam. Igen, Kismálna... A mi elveszett Kismálnánk itt él együtt velünk egy kis Málnaszemként Dorka arcán, és ha a lánykámra nézek, egyből Őt is láthatom. Hihetetlen az élet... Így vagyok kétgyermekes anyuka...