Védőnős, tanácsadós

Tegnap az előbbi, ma az utóbbi. Amúgy nem is tudom, hogy a tanácsadást miért hívják tanácsadásnak... Futószalagon pelenkás gyerekek jönnek-mennek egymásnak adva a kilincset, ki oltással, ki anélkül, közben meg le van mázsálva a kisded, aztán annyi. Tanácsot úgyis a védőnő ad, nekünk legalábbis biztosan.

Dorka tegnap nagyon ügyesen megmutogatta összes tudományát a védőnéninek: mászott és csücsült sokat, mindenhez odament és felkapaszkodott-felállt mellettük és egyet-egyet toppantott is minden irányban. Itt jegyezném meg, hogy múlt szombat óta már a járókában és a kiságyban is feláll (rájött, hogyan lehet oldalról megfogni a rácsot és segítségül hívni azt felhúzódzkodás céljából) és roppantul élvezi. Mindemellett gagyogott, könyveket lapozott, pakolt, műanyagokat csapkodott össze és a padlóhoz, szóval jól elszórakozott. Addig mi megbeszéltük a sok okosságot, többek közt a darabos ételek bojkottját. Vénéni szerint semmi gond, egyszerűen még nem érett meg rá, pár hét múlva próbáljam újra, addig pépesítek továbbra is. Mondtam, hogy igencsak mennék babaklubba is, de ezek a hihetetlen szar éjszakák olyan fáradttá teszik Dorkát (is!), hogy van, hogy már 9-kor elalszik és az elmúlt pár napban újra háromszor is aludt napközben. Ja, mondjuk aki már hatkor fent van (meg persze előtte fél 12-kor, meg fél egykor, meg háromtól ötig), az ne csodálkozzon, hogy 9-kor már elájul...Én meg ilyenkor csak pislogok, mint a béka és nagyon nehezen fogom fel a felfoghatatlant minden egyes reggel, hogy "Ennyi. Ez tényleg nem alszik vissza... Ezt nem hiszem el..." ApaBóbi formázta meg ténylegesen és a legtalálóbban a reggeli érzéseimet, amikor a klasszikus Nitzsche idézetet megemlítette: "Isten halott." Pontosan ezt gondolom én is ilyenkor. Nem voltunk már hetek óta Kerekítőn sem, a fél10-10-kor kezdődő babás foglalkozásokra mire odaérnénk, addigra bealudna a babakocsiban és épp a végére fel is ébredne. Szóval jelenleg osztályidegen a gyerek. Alig találkozik más gyerekekkel, csak az én képemet bámulja egész nap és ez nagyon nem jó így. Szeretem-imádom, de már az apjával is egyre rosszabbul van el. Védőnéni azt mondta, lesz ez még majd így sem, másfél-kétévesen meg majd Apa lesz az istenkirálycsászár, én meg mehetek a sunnyogóba. Nem baj. Amúgy minden ok a gyermekkel. Következő Dorkamustra március 29-én.

A tanácsadáson (mint említettem) semmi extra nem volt. Dorottya már ott elsírta magát, amikor az öltöztetőn hanyatt fektettem, aztán beérve a vizsgálóasztalt érintve tette ugyanezt. Csak ott már ordított és végig így is maradt. Roppantul nem bírja most ezt az orvososdit meg a hanyattlevést. Szörnyű, mennyire szeparálódik és szorong. Amúgy 8900g-ot mértek, majd mikor kértem, hogy esetleg egy hosszt is nézzünk, ketten fogták le (védőnő és doki). Védőnő kihúzta a szabócentit és közölte, hogy 70cm. Két hónapja 72 volt, januárban 71, most meg 70. Még jó, hogy azért inkább a ruhák váltásából következtetek, mert még bepánikolnék, hogy összemegy a külyök. Pedig nem. Mert nő, gyarapszik szépen. Pont olyan és akkora, amekkorának egy 10 hónapos és egyhetes kiskorú Sz. Dorottyának lennie kell. 

Vidámság

Ez tegnap este készült, mikor hazaértem a kozmetikából :

 Megzabálom eccer, az tuti!! ♥

Dobogós

Már hetek óta akartam keresni a környékünkön egy normális kozmetikust, erre a múlt héten tök véletlenül belefutottam egy Brigádos e-mail-be, amiben volt egy öt perc sétányira lévő szalonban egy félárú ajánlat arckezelésre és ráadásul bónusz szemöldökszedés is járt hozzá (kardinális kérdés nálam). Megvettem. Apa itthon maradt Dorkapesztonkának, én pedig délután ötre elmentem kezeltetni magam.

A lényeg, hogy ha leszámítom azon csodás érzéseket, melyeket a lánykám léte okoz, az tuti, hogy az elmúlt tíz hónapban velem történt jó dolgok sorában dobogós helyen van ez a másfél óra. Lehet, hogy majdnem kicsit szánalmas is, hogy ilyen kevés elég nekem, de erre már óriási szükségem volt. Hogy kicsit magam legyek (a kozmetikuslány is ott volt), hogy valaki csak velem foglalkozzon és ráadásul úgy jöttem el, hogy szinte szépnek láttam magam. Üde lett a bőröm, a szemöldökömnek újra van formája és nem mellesleg egy huzamban feküdtem csukott szemmel másfél órát, ami szinten nem egy elhanyagolható dolog.

Kiderült, hogy van valamilyen hámlasztó kezelés, ami nekem igencsak jó lenne és az is lesz a napokban kuponos akcióban, úgyhogy már foglaltam is helyet magamnak jövő kedd délutánra... Még a végén nemcsak okos, ámbátor szép anyukája is lesz Dorkanyuszinak! (hihi) ☺

10 hónapos

Mostanában az van, hogy ha BÁRKI megkérdezi, mennyi idős Dorottya és mondom, hogy hamarosan 10 hónapos (ma pedig már ippeg annyi), akkor a válasz mindig: "Jaaaaaaaj, akkor mindjárt itt a szülinapja!!!!" Hát igen, de azért örülhetnénk a 10 hónapnak is, nem? Érdekes, hogy az ovikezdést, érettségit nem hozzák fel, pedig amilyen gyorsan megy az idő, azok is hipp-hopp itt lesznek... Amúgy ma eddig elég mozgalmas a napja: ezidáig háromszor borult fel a tanulószékkel, ezek előtt pedig az ApaBóbival folytatott kettő perces telefonbeszélgetésem alatt odaült a földön levő virágkaspó mellé, elkezdte marokszám kiszedni a virágföldet és sikeresen meg is kóstolta. Még csak fél egy van és ezek csak a kicsit extrábbak voltak...

Úgy hiszem, vannak dolgok, amiben kicsit le vagyunk maradva az "átlaghoz" képest és van, amiben már egyáltalán nem. És ez utóbbi véleményem szerint a mozgás, pedig nem hittem, hogy valaha is mondok majd ilyet. Pedig de. Biztos vagyok benne, hogy a jelenleg villámgyorsan mászó, hosszan-sokáig-bármeddig egyenes háttal támaszték nélkül ülő, egyedül felálló, akár hosszú percekig kapaszkodva ácsorgó és néha-néha egy-egy tétova lépést tevő kislányom teljesítménye tökéletesen ráillik egy átlag 10 hónapos gyermekcse mozgásképességére. És ez nagyon megnyugtat. Igen, vannak, akik már simán megállnak egyedül is, lépkednek, sőt akár önállóan pár lépést meg is tesznek, de ők kicsit korábban érő típusok. Nekünk ez tökéletesen megfelel, ami van, nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a kis folyton csak fekvő és néző kislányunkból egy izgő-mozgó fáradhatatlan sajtkukac vált olyan ütemben, hogy csak kapkodtuk a fejünket.

Tegnap már pá-pá-t is intett, emellett ügyesen tapsizik (mindig, ha úgy gondolja, hogy Ő most igazán ügyes volt...), rengeteget vigyorog és mostanában be nem áll a szája. Egyrészt rengeteg a berregés (jóóó sok nyállal, ahogy kell, fincsi..), másrészt a hangoskodás és a halandzsa. Napjában több mindent és mindenkit ki kell osztani, több mindenhez kommentárt kell fűzni és igyekszik a számára lassan tagolt szavakat visszamondani. Annyi biztos, hogy nem erőltetünk neki semmit, de a szótagszám mindig stimmel és a hanglejtés is nagyon bír hasonlítani. Természetesen nem beszél, de már egyre több dolog van olyan, amit ha megkérdek Tőle, hogy hol van, odanéz. Mutatni még nem mutatja (szerintem ez még bőven nem baj), de a tekintetét odafordítja. 

A lemaradást igazán egy dologra értettem, amit lehet, hogy csak én vélek annak, ez pedig az evésben van. Az étvágyával minden rendben van, az ételek mennyiségével sincs baj (átlag minden étkezésre képes a 200ml-t betolni gond nélkül, néha persze akadnak kivételek, de csak ritkán), vizet gyönyörűen iszik minden szilárd étkezés alkalmával (tízórai, ebéd, uzsonna), azt is a Csilluéktól karácsonyra kapott szafaris szívószálas kulacsból. Először fura volt neki, mert csak rágcsálta a szívószálat, de nagyon hamar rájött, hogy ha szívja, jön belőle a víz. Naponta betermel egy egész kulacsnyi vizet a szopizások (reggel, este, éjszaka) mellett. A kis probléma egyenlőre a darabos ételekkel van. Eddig egyedül a Hipp-es sonkás tésztát ette meg, azt nagyon jó szívvel és étvággyal, ám a többi olyan étel, amiben rizs vagy krumpli van (vagy akár egyéb) darabkákban, attól öklendezik. Az általam készített hasonló kajáknál ugyanez a reakció. Egyszerűen nem megy neki még a rágás valamiért és nem is akar semmi ilyen állagú dologból pár kanálnál többet elfogadni. Pedig próbáltam a puffasztott cuccokat is, babakekszet is, de amint a szopogatáson túl kisebb darabka bekerül bármiből, öklendezés a vége (sajnos a múltkor épp emiatt egyetlen öklendezés okán a komplett ebéd a ruháján és a konyhakövön landolt), úgyhogy egyenlőre nem erőltetem. Holnap jön a védőnő, majd megkérdezem tőle, mit tegyünk.

Fogacska még mindig csak kettő van, a felső ínye már jó ideje eléggé meg van duzzadva, szinte látszanak a fogacska körvonala, áttörés viszont még nem történt.

Ami viszont katasztrófa, az az alvás. Az elmúlt időszak maga a rémálom a régi alvásokhoz képest. Nem elég, hogy a nyolc órai elalvás után fél órával már felsír és teszi ezt éjfélig még minimum három-négy alkalommal, amikor is csak ölben lehet visszaaltatni, de újabban már az van, hogy ébred éjfélkor, kettő körül és három körül is. Ez utóbbi időpont pedig kiválóan alkalmas arra, hogy az éjszakát befejezettnek tekintve vad játékba kezdjen. Tényleg az van, hogy úgy csinál, mintha nappal lenne, szemei teljesen kipattanva és mászik, jön-megy, feláll mindenhol, magyaráz, kiabál és vigyorog, ezer a dolga. Eleinte párszor átvittem magunkhoz, de folyton figyelnem kellett, hogy ne ugorjon fejest az ágyról illetve ne akarjon az oldalkarfán átbucskázni. Próbáltam szépen és kevésbé szépen rávenni az alvásra, aztán feladtam. Most a következő van: A háromórási ébredésnél ha azt látom, hogy már nyitott szemmel szopizik, akkor tudom, hogy ez ennyi, felébredt.  Nem küzdök, csak lefektetem a 10 cm vastag szivacsot a szobájában, hozom az ágyneműmet, ráfektetem Dorkát és mellé fekszem. Az Ő oldalára a földre teszem a nagypárnámat, ami kb. kiegyenlíti a szivacsot és a talajt, a fejünkhöz pedig törölközőt teszek, hogy pelenkázószekrénybe ne koppanjon bele a buksija, ha úgy adódik. És ennyi. Természetesen Dorka nem marad fekve, hanem elkezd keverni, felül, elkezd átmászni a nagypárnára, aztán visszafordul és elkezd rajtam mászkálni, belém kapaszkodva feltérdelni, felállni, közben folyton mondja a magáét, tapsikol és dolgozik ezerrel. Én meg csak fekszem és hagyom csendben. Van, hogy lemászik a szivacsról, de az elég ritka, viszont ha így is van, csak 10 cm szintkülönbséggel kell számolnia, nem fél méterrel. Aztán egy idő után mellém térdel és egyre gyakrabban hajtja rám a kis buksiját. Kicsit pihen, aztán játszik tovább. Később már egyre gyakoribbak a pihenők, majd egyszer csak azt veszem észre, hogy az egyik pihenő után már nem emeli fel a fejét. Elalszik. Ilyenkor kimászom alóla, elhelyezem szépen magam mellett és immáron alszunk reggel hétig ketten, a 10 cm magas szivacson, ami nem mellesleg 80 cm széles... Hát nem mondom, hogy egy Ramada szálló kényelmével vetekszik, de most ez van.  Fenti ámokfutós tevékenység immáron egy hete tart most már úgy, hogy zsinórban minden nap így zajlott, korábban csak alkalomszerű tevékenységnek minősült. Ja, azt nem mondtam, hogy ez az ébrenlevős-játszós-kiabálós-mászkálós rész általában két órás. Fincsi. Ám csak hogy érzékeltessem, mennyire sikerül már nyugodtan kezelnem ez a szitut, tegnapelőtt este már el is bóbiskoltam aközben, míg Dorka randalírozott és mikor megébredtem, azt láttam, hogy a felső teste a nagypárnán, alsó teste a szivacson és horpaszt. Akkor ott érte el a buzgóság. Szerintem egyszerűen csak ott ájult el játék közben. Nem tudom, van-e ellenszere ennek, azt gondolom, hogy Dorka most ezt a korszakát éli, sírni nem fogom hagyni a kiságyban, hogy "márpedig elalszol egyedül, nem érdekel". A kiságyban pedig azért nem akarom hagyni, mert ha ott felkapaszkodik, feláll és hanyatt esik, akkor szanaszét töri magát a szemközti oldal rácsában. Így most ez van. Tegnap este már fél 12-kor át kellett menjek, mert annyira "Ánnnnn, Áninini!!!!" volt. Úgy éreztem, mintha nyugodtabban is aludt volna és csak egyszer ébredt. Bár ezt már tényleg nem akartam, de lehet, hogy próbaképpen megcsinálom a napokban, hogy már lefekvéskor a szivacsra teszem és lefekszem vele aludni, hogy megnézzem, a folyamatos közelségem esetleg nyugodtabb éjszakát eredményezne-e. Apa már gondolkodik a megoldáson, hogyan tudnánk a mi ágyunkat éjjelre körbebarikádozni, hogy semmiképp se tudjon leesni még a műsorozás alatt sem (egyenlőre szerintem lehetetlen, ha csak nem ülünk mellette folyamatosan), hogy ne kelljen egy keresztben fekvő hetvenpárcentis gyerekkel megosztanom egy nyolcvancentis szivacsot. Szóval most ilyenek az éjjelek, nem könnyű, de hihetetlen az emberi szervezet, mi mindent kibír. Mármint az enyém. Alkalomadtán én is alszok a Kisbabával délután, de ez nagyon ritka, mert valamikor főzni is kell. Délelőtt meg általában a kétórás séta alatt alszik, szóval akkor elég cinkes lenne, ha bebólintanék...

Fentiekkel együtt egy igazi kis cukorborsó, a legjobb dolog, ami történhetett velünk az életben, hogy ennek a kis Jószágnak életet adtam immáron tíz kerek hónapja!♥

Egyenlőre még csak így barátkozik az oroszlánnal

iszákos

"Na, én léptem!"

"Bemutatom a székemet és a hátam mögött pedig az Anyával közös fekhelyünk látható!"

Nem is tudom

Nem írhatom, hogy jobban vagyunk, pedig de, de mégsem. Annyi van, hogy míg nekem elmúlt a hőemelkedésem, a torokfájásom és a dögségem, addig Dorka orrában és mellkasában is hurutoska lett. A nózija nem folyt/folyik egyáltalán, ezért próbáltam Sterimarral lazítani és kiszívni. Nem megy. Egyszerűen nem jön semmi. Látszólag nem zavarja, szopi közben sem, csak néha nekem rossz hallgatni. A köhögést meg tegnap este kezdte és egyből a hurutossal, az ugatós, éles dolog kimaradt. 

Fentiekhez előzmény, hogy a múlt hétvégi lázas akció alkalmával dokinő mondta, hogy hétfőn menjünk vissza kontrollra. Bár hétfő délelőtt Dorka tök tünetmentes volt, mégis összepakoltam és gondoltam, hogy a 10-ig tartó rendelés végére odaviszem, nemá, hogy most a tényleg jól levő gyerek megbetegedjen. Mikor a rendelőhöz értünk, döbbenten tapasztaltam, hogy az udvaron áll a sor, információk jöttek arról, hogy helyettesítés van és hogy az is később kezdődött, meg tízezres tömeget saccoltak a bentiekre. Eljöttünk. Kedden visszamentem, mert bár szar anya vagyok, de abból a lelkiismeretes fajta. Helyzet ugyanaz, csak akkor már a helyettesítő dokinőt is helyettesítették. Egyéb okból bementünk pár szóra a védőnénihez, aki elmondta, hogy a hétfői rendelés a 11 órai záráshoz képest este hatig tartott, annyi a beteg. Szörnyű...

Szóval a héten már nem megyünk dokihoz, mivel Dorka már egyáltalán nem lázas, a náthaszerű tüneteket pedig elkezdtem Sinuprettel kezelni, magamnak pedig esténként befújok egyet-egyet KisBóbi orrspray-ével. Várjuk a javulást. Amúgy (bár Apa nem hisz benne) én akkor is állítom, hogy én azért tartok már ott, ahol, mert már szombat reggel az első torokkapirgáló érzésnél elkezdtem Homeogene-t és Coryzalia-t szedni és szerintem azért is voltam tőlük olyan rosszul vasárnap és hétfőn. Vagyis nem tőlük, hanem miattuk. Vagy miattam. Vagy szóval mert engem dolgoztattak, már ha nagyjából ez a homeopátia lényege...Aztán keddre jóformán mintha elvágták volna. Persze, nagyon nem vagyok még okés, de sokkal jobb a közérzetem. A legfőbb viszont az, hogy Dorkanyuszi legyen rendben minél előbb...

Betegség

Dorka jól van, nagyon is. A hétvége olyan volt, mint bármelyik, egészségesen és lázmentesen. AnyaBóbi azonban lerobbant... Torokkaparás és szinte állandó hőemelkedés. Még jó, hogy Apa segít mindent. Nagyon dög vagyok, minden fáj és nehezemre esik még nézni is. De majd javul.

Hülye láz

Csütörtökön délután Hanna és Kriszti voltak nálunk vendégségben, Dorka baromira élvezte. Egy csomót magyarázott, kiabált és folyton leste, hogy mit csinál a 15 hónapos nagylány. Aztán aludt, majd uzsonna után kezdett nagyon nyüsszögős lenni, olyan semmisejó forma. Folyton csak mászott rám és nyekergett. Megfogtam a fejecskéjét: meleg. Mérés: 37,4. Hm. Ez nem jó, de erre nem adunk semmi gyógyszert. Nagy nyűgében elaludt hétkor, még fürdés előtt. 20 perc szundi után ébredt. Új mérés: 38,6. Klassz... Igggen gyors fürdés, majd Germicid kúp éjszakára. Kisangyalka olyan kis bágyadt és rosszkedvű volt, sosem láttam még ilyennek. Nagyon-nagyon sajnáltam. A kúp jó egy óra után teljesen láztalanná tette.

Az éjszaka jelzőjét szépíthetném, de nem érdemes - szörnyű volt. Éjjel háromig félóránként sírt fel és költözött az ölembe, miközben folyton a homlokát tapogattam. Addigra már újra lázas lett és ekkor jött az egyszerűbben kezelhető Nurofen szuszpenzió. Öt óra volt, mire éreztem, hogy most már újra rendben a hője és addigra sikerült elaludnia. Tette ezt velem együtt háromnegyed nyolcig. Így telt a csütörtök éjszakánk, erős három órányi alvással. 

A reggel jól indult, ám hamar újra hőemelkedése lett. Doki 11-től rendelt, és bár semmi egyéb tünete nem volt a lázon kívül, mégis úgy gondoltam, megmutatom neki, mivel itt a hétvége, reméltem, hogy nem fog elküldeni egy "kis lázzal" a sunnyogóba. Szegény Kincsem egész délelőtt csak nyüglődött és 11 magasságában tudott végre elaludni, de azt is csak rajtam. Most ez az új módi. Vannak esetek (ez a gyakoribb), hogy le sem lehet tenni, mert mikor már azt hiszem, hogy jó mélyen alszik és lerakom az ágyába, amint talajt fog, már négykézláb is van, majd egy pillanat alatt felül és sír. Így a péntek délelőtt folyamán a négy sikertelen altatási és lerakási kísérlet után 11-kor már meg sem próbáltam letenni. Rajtam aludt háromnegyed egyig, aminek őszintén örültem, hogy legalább tudott kicsit pihenni. Gyors szopizás (szinte egész nap csak ez volt, hála a Magasságosnak, hogy még mindig van tejem) után öltözés és negyed 2 után elindultunk az addigra már hazakéretőzött Apával a doktornőhöz. Amúgy sem akartam 11-re odamenni, mert gondoltam, hogy az esetlegesen csak fogzási lázzal bíró gyerekem nem biztos, hogy való az influs kölkök közé, ez az elalvás pedig végképp a rendelési idő végére való érkezést hozta. Még így is sikerült egy jó 10 percet tölteni 4 köhögő gyerek társaságában a bruttó 10 négyzetméteren, amitől halál boldog voltam... 

Már amikor beléptünk, láttam, hogy igen sietős már így egyötvenkor a tempó (rendelés kettőig volt), mert a másik anyuka még bent volt a kislányával, mikor minket már hívtak. Kétszer is szólt sürgetőleg a doki, hogy vetkőztessem Dorkát, aki már akkor is teljesen kész volt mentálisan (el sem tudom mondani, milyen kis zavart, riadt és érzékeny volt szegénykém) és mikor a dokinő lefektette, azonnal nekiállt sírni. Aztán a hátát már úgy hallgatta meg, hogy egyik karját fogva húzta volna fel, amitől rohadtul kiakadtam (tudtam, hogy milyen gyenge szegény kicsi babám) és gyorsan odakaptam, hogy a hóna alá nyúlva segítsem felülni. Majd doki közölte, hogy vizeletminta kell, mire az asszisztens már szét is nyitotta Dorka lábait is felcuppantotta a vizeletes zacsit, majd megkérdezte, figyeltem-e, hogy rakta fel, mert lehet, hogy leesik és nehéz felrakni (Miától már tudtam). Ja, figyeltem. Miközben torkaszakadtából üvölt a gyerekem, próbálom kihámozni, hogy mit mond a dokinő a fertőzőszájmaszkon keresztül. És persze, hogy aprólékosan megfigyeltem minden mozzanatot, pláne utólag. Bizti kedvéért azért kaptunk egy pótzacsit, hátha ez leesik még idő előtt. Aztán mikor már Dorkát öltöztettem a doktornő közölte, hogy nemazértahúszfillérért, de miért nem hoztam el a lázas (hőemelkedéses) gyereket már fél 11-kor (rendelés 11-től), mert ő már azóta itt van, bezzeg akkor nem jött senki, meg most már nekünk kell elvinni a kórházi laborba a pipit, mert ilyenkor ő már nem tudja elvitetni. És sürgessük meg és ha pozitív, akkor kénylenek leszünk az ügyeletre visszajönni, mert ő már akkor nem lesz itt. Mondtam, hogy nem akartam idetolongani a ténylegnagyon beteg gyerekek közé, de abba már bele sem kezdtem, hogy az éjjel alig alvó gyerekem elaludt a rendelési idő kezdésére és ezért nem fogok elnézést kérni. És azért sem, hogy nem akkor betegszik meg a lányom, amikor az orvosok ráérnek. Meg elhiszem, hogy péntek van meg menne haza, meg tele van a hócipője, de nem passzióból jöttünk és én sem vagyok túl kipihent az elmúlt hetek max. 4-5 órányi napi alvásaival meg a folyton anyatapasz, most meg extranyűg gyerekemmel. De ezekbe már nem kezdtem bele, mert láttam, hogy én vagyok amúgy is a szaranya, aki felelőtlenül nem gondolkodik még a labor nyitvatartási idején sem... Azért nem esett jól, főként a stílus. 

Mire hazaértünk, Dorkanyuszi már termelt is egy csomó pisit, úgyhogy Apa bevitte a laborba, majd 6 körül elment az eredményért. Minden negatív volt, kivéve a keton. Nem tudtuk, hogy ezzel most menjünk-e az ügyeletre antibiotikumért vagy sem, ezért mondtam Ricsinek, hogy Ő még nem húzta ki a gyufát a dokinőnél, úgyhogy beszéljen vele Ő... Felhívta, dokinő azonnal tudta, hogy kik vagyunk, mondta is Apának, hogy "megmorogta az anyukát", majd ellátta jótanácsokkal: vírusfertőzés, pár napig láz, sok folyadék, semmi teendő, hétfőn kontroll. Késő délután megint belázasodott a Kisbaba, ám az akkor adott Nurofen elég hatásosnak bizonyult, ugyanis az éjszakát teljesen láztalanul töltötte, először negyed hatkor ébredt, és szopizás után azonnal elaludt, egészen nyolcig. Azóta is jól van, visszatért a kedve és hűvös a feje. 

Az én lelkiállapotom sehol sem annyira érdekes, mint az, hogy Dorkanyuszi jobban van és csak bízni tudok benne, hogy ez a láz-izé ennyivel volt ennyi. Kicsi Kincsem, olyan rossz volt látni, hogy mennyire nyüglődik... Sosem volt még lázas, nagyon rossz dolog ez. Nyilván pár eset után már mi is rugalmasabbak leszünk, de egy beteg gyerek látványát és kínlódását nem lehet megszokni. Ennél nincs rosszabb... 

Reméljük, csak ennyi volt. Most elefánt-madzagot rágcsál és Mézga családot néz.  

Láztalan Kisbóbita.

Híradót néz Apával

"Helyzet?"

Csücsül és mászik...

... egyre többet és egyre ügyesebben. 

Ezen kívül pár napja már feláll a tanulószéknél is, valamint feláll minden mellett, amibe bele lehet kapaszkodni, kivéve a kiságy rácsa. Arra még nem jött rá, hogy abba kapaszkodva is fel tudja magát állásba húzni, de szerintem nagyon hamarosan arra is sor kerül. Mászáshoz vateráztam neki (épp ma jött meg) csúszásgátló térdvédőt, úgyhogy már a lakás síkosabb részei sem jelentenek akadályt. A szobájában leginkább csak akkor van el, amikor én/mi is ott vagyunk, egyébként amint elhagyom az objektumot, azonnal sprintel Ő is. Már az előszobába is kimerészkedik, a konyháig azonban még nem jött el. Tény, hogy olyan sokat nem is hagyom magára. Sokszor féltem egy-egy hajmeresztő felácsorgós, ide-oda imbolygós mutatványát látva, ilyenkor olyan kétség van bennem, hogy szóljak-neszóljak, azt sem akarom, hogy koponyatöréssel tanuljon mórest, de túlfélteni sem akarom, úgyhogy bizony vannak kisebb huppanások, orra bukások, ám szerencsére nagyobb baj még nem történt. Nem könnyű ez az okosan féltés dolog...

Nagyon büszke vagyok rá, mindig csak az jut eszembe, hogy két hónapja még... meg két hete még... Annyira kis ügyes, olyan gyorsan fejlődik most hirtelen. Tényleg, két hete rakta először a kis kezét mászásra és kb. akkortájt ült ki először oldalra, most meg már olyan, mint a gép és teljes természetességgel csinál mindent. Döbbenetes a kis értelme, huncutsága és az egyre nyíló akarata. Okos ember volt, aki azt mondta, hogy a gyerek az egy csoda. És valóban az,...

..., mert Dorka zenét szerez,...

...programoz,...

...szőnyeg alatt jár (fogalmam sincs, hogy csinálta),...

...tanulószéknek észt oszt,...

...térdvédőben F1-es habtapit reklámoz,...

...és elmélkedik a világ dolgain (amúgy mást is szokott enni Dm-es dobozon kívül).

Dorottya-nap

Az első olyan ünnepecske, ami nem a lányka korához kötődik. Ma van a névnapja. Apukája olyan kedves volt, hogy egy csomó meglepetéssel kedveskedett és nem csak Dorkának. Készült videó is a mini ajándékozásról, meg lőttünk pár képet is. Nagyon jó kis este volt a mai (is), nem is vágyom már igazán Valentin-napra, mert százszor többet ért annál... 

Isten éltessen drága kicsi Dorkanyuszi!!

Dorottya-maci, a névnapi jószág. Meg még mellé  pár ínycsiklandó bébifinomság...

AnyaBóbié ApaBóbitól, csak mert hogy köszöni, hogy van kit Dorottya-napkor felköszönteni..♥ Meg még mellé pár ínycsiklandó Anyafinomság...

Bóbilányok