2013. február 20., szerda

Nem is tudom

Nem írhatom, hogy jobban vagyunk, pedig de, de mégsem. Annyi van, hogy míg nekem elmúlt a hőemelkedésem, a torokfájásom és a dögségem, addig Dorka orrában és mellkasában is hurutoska lett. A nózija nem folyt/folyik egyáltalán, ezért próbáltam Sterimarral lazítani és kiszívni. Nem megy. Egyszerűen nem jön semmi. Látszólag nem zavarja, szopi közben sem, csak néha nekem rossz hallgatni. A köhögést meg tegnap este kezdte és egyből a hurutossal, az ugatós, éles dolog kimaradt. 
Fentiekhez előzmény, hogy a múlt hétvégi lázas akció alkalmával dokinő mondta, hogy hétfőn menjünk vissza kontrollra. Bár hétfő délelőtt Dorka tök tünetmentes volt, mégis összepakoltam és gondoltam, hogy a 10-ig tartó rendelés végére odaviszem, nemá, hogy most a tényleg jól levő gyerek megbetegedjen. Mikor a rendelőhöz értünk, döbbenten tapasztaltam, hogy az udvaron áll a sor, információk jöttek arról, hogy helyettesítés van és hogy az is később kezdődött, meg tízezres tömeget saccoltak a bentiekre. Eljöttünk. Kedden visszamentem, mert bár szar anya vagyok, de abból a lelkiismeretes fajta. Helyzet ugyanaz, csak akkor már a helyettesítő dokinőt is helyettesítették. Egyéb okból bementünk pár szóra a védőnénihez, aki elmondta, hogy a hétfői rendelés a 11 órai záráshoz képest este hatig tartott, annyi a beteg. Szörnyű...
Szóval a héten már nem megyünk dokihoz, mivel Dorka már egyáltalán nem lázas, a náthaszerű tüneteket pedig elkezdtem Sinuprettel kezelni, magamnak pedig esténként befújok egyet-egyet KisBóbi orrspray-ével. Várjuk a javulást. Amúgy (bár Apa nem hisz benne) én akkor is állítom, hogy én azért tartok már ott, ahol, mert már szombat reggel az első torokkapirgáló érzésnél elkezdtem Homeogene-t és Coryzalia-t szedni és szerintem azért is voltam tőlük olyan rosszul vasárnap és hétfőn. Vagyis nem tőlük, hanem miattuk. Vagy miattam. Vagy szóval mert engem dolgoztattak, már ha nagyjából ez a homeopátia lényege...Aztán keddre jóformán mintha elvágták volna. Persze, nagyon nem vagyok még okés, de sokkal jobb a közérzetem. A legfőbb viszont az, hogy Dorkanyuszi legyen rendben minél előbb...

2 megjegyzés:

  1. Elmondom, nem okoskodásként, hogy hogy lehet még csinálni, hátha az segít: Salvus vízzel orr-átmosni, legkisebb fecsibe bele, egyik orrlyukba a víz, másikból egyből szívod és fordítva. Nem mindenkinél válik be (nálunk sem, de szoktam néha így is), a hatékonysága is vitatott...még a fülorrgégészek között is, de van akiknek "bejön",segít valamennyire oldani a cuccot.(Proetz-kezelés a neve) A másik témához meg, nem lehetne kihívni a dokit? És akkor extrában tuti nem szedtek össze valamit. A mostani orvoshoz járáskapcsán én pl. erre jutottam...legközelebb ő jön ide.

    VálaszTörlés
  2. :-( Nagyon gyorsan tessék meggyógyulni! Puszik

    VálaszTörlés