10 hónapos

Mostanában az van, hogy ha BÁRKI megkérdezi, mennyi idős Dorottya és mondom, hogy hamarosan 10 hónapos (ma pedig már ippeg annyi), akkor a válasz mindig: "Jaaaaaaaj, akkor mindjárt itt a szülinapja!!!!" Hát igen, de azért örülhetnénk a 10 hónapnak is, nem? Érdekes, hogy az ovikezdést, érettségit nem hozzák fel, pedig amilyen gyorsan megy az idő, azok is hipp-hopp itt lesznek... Amúgy ma eddig elég mozgalmas a napja: ezidáig háromszor borult fel a tanulószékkel, ezek előtt pedig az ApaBóbival folytatott kettő perces telefonbeszélgetésem alatt odaült a földön levő virágkaspó mellé, elkezdte marokszám kiszedni a virágföldet és sikeresen meg is kóstolta. Még csak fél egy van és ezek csak a kicsit extrábbak voltak...

Úgy hiszem, vannak dolgok, amiben kicsit le vagyunk maradva az "átlaghoz" képest és van, amiben már egyáltalán nem. És ez utóbbi véleményem szerint a mozgás, pedig nem hittem, hogy valaha is mondok majd ilyet. Pedig de. Biztos vagyok benne, hogy a jelenleg villámgyorsan mászó, hosszan-sokáig-bármeddig egyenes háttal támaszték nélkül ülő, egyedül felálló, akár hosszú percekig kapaszkodva ácsorgó és néha-néha egy-egy tétova lépést tevő kislányom teljesítménye tökéletesen ráillik egy átlag 10 hónapos gyermekcse mozgásképességére. És ez nagyon megnyugtat. Igen, vannak, akik már simán megállnak egyedül is, lépkednek, sőt akár önállóan pár lépést meg is tesznek, de ők kicsit korábban érő típusok. Nekünk ez tökéletesen megfelel, ami van, nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a kis folyton csak fekvő és néző kislányunkból egy izgő-mozgó fáradhatatlan sajtkukac vált olyan ütemben, hogy csak kapkodtuk a fejünket.

Tegnap már pá-pá-t is intett, emellett ügyesen tapsizik (mindig, ha úgy gondolja, hogy Ő most igazán ügyes volt...), rengeteget vigyorog és mostanában be nem áll a szája. Egyrészt rengeteg a berregés (jóóó sok nyállal, ahogy kell, fincsi..), másrészt a hangoskodás és a halandzsa. Napjában több mindent és mindenkit ki kell osztani, több mindenhez kommentárt kell fűzni és igyekszik a számára lassan tagolt szavakat visszamondani. Annyi biztos, hogy nem erőltetünk neki semmit, de a szótagszám mindig stimmel és a hanglejtés is nagyon bír hasonlítani. Természetesen nem beszél, de már egyre több dolog van olyan, amit ha megkérdek Tőle, hogy hol van, odanéz. Mutatni még nem mutatja (szerintem ez még bőven nem baj), de a tekintetét odafordítja. 

A lemaradást igazán egy dologra értettem, amit lehet, hogy csak én vélek annak, ez pedig az evésben van. Az étvágyával minden rendben van, az ételek mennyiségével sincs baj (átlag minden étkezésre képes a 200ml-t betolni gond nélkül, néha persze akadnak kivételek, de csak ritkán), vizet gyönyörűen iszik minden szilárd étkezés alkalmával (tízórai, ebéd, uzsonna), azt is a Csilluéktól karácsonyra kapott szafaris szívószálas kulacsból. Először fura volt neki, mert csak rágcsálta a szívószálat, de nagyon hamar rájött, hogy ha szívja, jön belőle a víz. Naponta betermel egy egész kulacsnyi vizet a szopizások (reggel, este, éjszaka) mellett. A kis probléma egyenlőre a darabos ételekkel van. Eddig egyedül a Hipp-es sonkás tésztát ette meg, azt nagyon jó szívvel és étvággyal, ám a többi olyan étel, amiben rizs vagy krumpli van (vagy akár egyéb) darabkákban, attól öklendezik. Az általam készített hasonló kajáknál ugyanez a reakció. Egyszerűen nem megy neki még a rágás valamiért és nem is akar semmi ilyen állagú dologból pár kanálnál többet elfogadni. Pedig próbáltam a puffasztott cuccokat is, babakekszet is, de amint a szopogatáson túl kisebb darabka bekerül bármiből, öklendezés a vége (sajnos a múltkor épp emiatt egyetlen öklendezés okán a komplett ebéd a ruháján és a konyhakövön landolt), úgyhogy egyenlőre nem erőltetem. Holnap jön a védőnő, majd megkérdezem tőle, mit tegyünk.

Fogacska még mindig csak kettő van, a felső ínye már jó ideje eléggé meg van duzzadva, szinte látszanak a fogacska körvonala, áttörés viszont még nem történt.

Ami viszont katasztrófa, az az alvás. Az elmúlt időszak maga a rémálom a régi alvásokhoz képest. Nem elég, hogy a nyolc órai elalvás után fél órával már felsír és teszi ezt éjfélig még minimum három-négy alkalommal, amikor is csak ölben lehet visszaaltatni, de újabban már az van, hogy ébred éjfélkor, kettő körül és három körül is. Ez utóbbi időpont pedig kiválóan alkalmas arra, hogy az éjszakát befejezettnek tekintve vad játékba kezdjen. Tényleg az van, hogy úgy csinál, mintha nappal lenne, szemei teljesen kipattanva és mászik, jön-megy, feláll mindenhol, magyaráz, kiabál és vigyorog, ezer a dolga. Eleinte párszor átvittem magunkhoz, de folyton figyelnem kellett, hogy ne ugorjon fejest az ágyról illetve ne akarjon az oldalkarfán átbucskázni. Próbáltam szépen és kevésbé szépen rávenni az alvásra, aztán feladtam. Most a következő van: A háromórási ébredésnél ha azt látom, hogy már nyitott szemmel szopizik, akkor tudom, hogy ez ennyi, felébredt.  Nem küzdök, csak lefektetem a 10 cm vastag szivacsot a szobájában, hozom az ágyneműmet, ráfektetem Dorkát és mellé fekszem. Az Ő oldalára a földre teszem a nagypárnámat, ami kb. kiegyenlíti a szivacsot és a talajt, a fejünkhöz pedig törölközőt teszek, hogy pelenkázószekrénybe ne koppanjon bele a buksija, ha úgy adódik. És ennyi. Természetesen Dorka nem marad fekve, hanem elkezd keverni, felül, elkezd átmászni a nagypárnára, aztán visszafordul és elkezd rajtam mászkálni, belém kapaszkodva feltérdelni, felállni, közben folyton mondja a magáét, tapsikol és dolgozik ezerrel. Én meg csak fekszem és hagyom csendben. Van, hogy lemászik a szivacsról, de az elég ritka, viszont ha így is van, csak 10 cm szintkülönbséggel kell számolnia, nem fél méterrel. Aztán egy idő után mellém térdel és egyre gyakrabban hajtja rám a kis buksiját. Kicsit pihen, aztán játszik tovább. Később már egyre gyakoribbak a pihenők, majd egyszer csak azt veszem észre, hogy az egyik pihenő után már nem emeli fel a fejét. Elalszik. Ilyenkor kimászom alóla, elhelyezem szépen magam mellett és immáron alszunk reggel hétig ketten, a 10 cm magas szivacson, ami nem mellesleg 80 cm széles... Hát nem mondom, hogy egy Ramada szálló kényelmével vetekszik, de most ez van.  Fenti ámokfutós tevékenység immáron egy hete tart most már úgy, hogy zsinórban minden nap így zajlott, korábban csak alkalomszerű tevékenységnek minősült. Ja, azt nem mondtam, hogy ez az ébrenlevős-játszós-kiabálós-mászkálós rész általában két órás. Fincsi. Ám csak hogy érzékeltessem, mennyire sikerül már nyugodtan kezelnem ez a szitut, tegnapelőtt este már el is bóbiskoltam aközben, míg Dorka randalírozott és mikor megébredtem, azt láttam, hogy a felső teste a nagypárnán, alsó teste a szivacson és horpaszt. Akkor ott érte el a buzgóság. Szerintem egyszerűen csak ott ájult el játék közben. Nem tudom, van-e ellenszere ennek, azt gondolom, hogy Dorka most ezt a korszakát éli, sírni nem fogom hagyni a kiságyban, hogy "márpedig elalszol egyedül, nem érdekel". A kiságyban pedig azért nem akarom hagyni, mert ha ott felkapaszkodik, feláll és hanyatt esik, akkor szanaszét töri magát a szemközti oldal rácsában. Így most ez van. Tegnap este már fél 12-kor át kellett menjek, mert annyira "Ánnnnn, Áninini!!!!" volt. Úgy éreztem, mintha nyugodtabban is aludt volna és csak egyszer ébredt. Bár ezt már tényleg nem akartam, de lehet, hogy próbaképpen megcsinálom a napokban, hogy már lefekvéskor a szivacsra teszem és lefekszem vele aludni, hogy megnézzem, a folyamatos közelségem esetleg nyugodtabb éjszakát eredményezne-e. Apa már gondolkodik a megoldáson, hogyan tudnánk a mi ágyunkat éjjelre körbebarikádozni, hogy semmiképp se tudjon leesni még a műsorozás alatt sem (egyenlőre szerintem lehetetlen, ha csak nem ülünk mellette folyamatosan), hogy ne kelljen egy keresztben fekvő hetvenpárcentis gyerekkel megosztanom egy nyolcvancentis szivacsot. Szóval most ilyenek az éjjelek, nem könnyű, de hihetetlen az emberi szervezet, mi mindent kibír. Mármint az enyém. Alkalomadtán én is alszok a Kisbabával délután, de ez nagyon ritka, mert valamikor főzni is kell. Délelőtt meg általában a kétórás séta alatt alszik, szóval akkor elég cinkes lenne, ha bebólintanék...

Fentiekkel együtt egy igazi kis cukorborsó, a legjobb dolog, ami történhetett velünk az életben, hogy ennek a kis Jószágnak életet adtam immáron tíz kerek hónapja!♥

Egyenlőre még csak így barátkozik az oroszlánnal

iszákos

"Na, én léptem!"

"Bemutatom a székemet és a hátam mögött pedig az Anyával közös fekhelyünk látható!"