Egy hét a Dédinél

Mint azt jeleztem, Kanizsán voltunk egy hétig, most a Dédi volt a szállásadónk praktikussági okokból.

Panaszunk maximum csak az időjárásra lehetett, az is csak kicsit, mert hát mindig van rosszabb is, mint tudjuk... Ha azt mondom, hogy szinte minden változott ebben az egy hétben, akkor igencsak keveset mondtam. És a változások leginkább pozitív irányba történtek és nem csak Dorkánál.
Ezt gyorsan beszúrom, mert majdnem elmaradt (ez a 7. fogacska is a hét hozománya ugyebár):

Először is a mozgás. Itthon ugye dél körül és késő délután szoktunk lemenni babakocsival/triciklivel sétálni és beiktatjuk a játszóteret is ilyenkor hintázni meg csúszdázni. Most azt kell mondjam, amikor nem esett, Dorka az udvaron volt és sokszor még az evés idejére se mentünk be, csak aludni. A kintlét alatt viszont szinte másképp nem is közlekedett, csak vezetgetve és mindig jelezte, hogy merre szeretne menni. A Dédike új térkövébe nyomvályút csináltunk, annyit mentünk. Dorka, aki itthon szinte csak mászva közlekedett, most mindenhol menni szeretne és nyúl az ujjamért, hogy segítsek neki. Olyan, mintha a mászás már nem is lenne igazán pálya neki... Nagyondenagyon élvezte. A hét közepén már sokszor csak egy kézzel kellett segíteni a járásban, úgy is egyre szebben tartja magát és egyre egyenesebb háttal, egyre jobb egyensúllyal tud előre haladni. Rengeteget ügyesedett. Többször észrevettük, hogy egyedül áll, ilyenkor valamit fogott mindkét kezében és tanulmányozta azt, úgyhogy valószínűleg nem is volt róla tudomása, hogy segítség nélkül megállt két lábon. Az egyedül elinduláshoz még egyenlőre egyértelműen bátortalan, ha kértem, hogy jöjjön felém  egyedül (igazán nem is gondoltam komolyan, hogy megtenné), csak vigyorgott és billegett, de nem engedte el a segítő kezet. Alapjában is elég óvatos kislány, legalábbis én annak látom. Ha nem biztos magában, nem vág bele nagy mozdulatokba, talán ezért is kerültek el bennünket a nagyobb esések eddig (kopp-kopp). Ezen kívül megtanult fel-és lemászni a Dédinél levő ágyra/ról. Ezt a készségét már itthon is kipróbáltuk ma, és mivel a mi ágyunk jóval magasabb, mint a Dédié, így érhető módon a felfelé dolog nem megy, a lefelé viszont igen. Igaz, kicsit félve néztem végig (ugrásra készen) a lemászást, de többször gyakoroltuk, hogy jól menjen. Ügyes.

Evés. Nem is a mennyiségek, hanem a tételek változtak, illetve újdonságok figyeltek be. Így lehet az, hogy a kisleánykánk evett cseresznyét, egy egész palacsintát gyümölcspéppel illetve csirkepörkölt-szaftos nokedlit... Ez utóbbiról azt gondoltam korábban, hogy majd kb. hatévesen fogja kóstolni, ám annyira a Carpe Diemről szólt az életünk ebben a hétben, hogy simán belefért. Sőt. Hoztunk haza tegnap a maradék leveskéből és a nokliból is, melyek ma a leánykám ebédjéül szolgáltak. Megevett egy tányér levest, majd úgy gondolta, hogy annyira nagylány már (tök igaza van, elmúlt már 13 hónapos), hogy egyedül eszi meg a neki szánt, kissé összetört nokedli második részét. Én meg hagytam.

Alvás. Háááát, ez valami elképesztő volt, első két nap azt gondoltam, kitépem a hajam, de aztán jött a fent említett életérzés és belesz@artam az egészbe. Minden úgy volt jó, ahogy volt. Jelesül: Itthon napközben Dorka kétszer szokott aludni. 10 körül és három körül pluszminusz fél óra. Este nyolc-félkilenckor szundi, már amennyire szundi van éjjel... Kanizsán annyira bele volt pistulva az udvari mászkálásba és sikogatásba, hogy először dél körül lehetett letenni aludni, addig elfelejtett elfáradni. Akkor viszont annyira, hogy volt olyan nap, amikor fél háromkor ébredt fel a fél12-es elalvásból. Akkor újra kint kezdett tekeregni, ám még a fürdés előtt újra elfáradt. Előfordult, hogy fél 8-kor kelt fel este, mert elszundított egy órára... Ekkor jött az, hogy megnéztük együtt a Barátok köztöt mindannyian (igen, nézzük, naés? Szegény Zsófi, jól összeverte a hülye Bartha...), után mentünk fürödni (jaja, negyed 10-kor), majd a vacsira szánt junior ital és sokszor még ezután is több kilométert le kellett gyalogolni a szobában fel alá, mindenféle bizarr sikongatások közepette. Elalvás éjjel 11 körül. DE!!! Legtöbbször ébredés: 7.15, 8.15!!! Hohóóó!!! Na? Ki a király??? Háhááááááá!!!! Másfél éve nem aludtam ennyiket egyben!!! Volt egyszer-kétszer persze, hogy megébredt, de ivott pár korty vizet és már borult is el, elkérte a bal könyökömet simire, aztán már aludtunk is tovább. A végén már nem is igényelte, hogy az ölemben aludjunk, elég volt, ha egymással szemben feküdtünk az oldalunkon az ágyon, Ő piszkálta a szememet, az orromat, majd a könyökömet, aztán elaludt. Ennyi. Nagyon jó volt. Nem akartam nyolckor lefektetni, mert láttam, hogy felesleges lenne. Egyszerűen csak hallgattam a józan paraszti logikámra és csak akkor feküdtünk le tényleg, amikor már totál KO volt a gyerek. Nem futunk se bölcsibe, se dolgozni. A napirendet tartjuk, csak az időpontok változtak kicsit. Kit érdekel?!

Még inkább beszélős, hangoskodós, mászkálós és napról napra huncutabb lett. Ki van pirulva, majd kicsattan az arca, olyan kis egészséges színe van. Öröm ránézni Dorkára. Nagyon jót tett neki ez az egy hét és ha Ő jól van, én is jól vagyok... Jó volt Anyával és Dédivel, amolyan négygenerációs hetünk volt. Jó lenne minden hónapban egy-egy hetet így eltölteni...

A hét nagy tanulság volt számomra. Nemcsak néztem, láttam is Dorkát és most tényleg minden úgy történt, ahogy neki a legjobb volt, ahogy Ő a legjobban érezte magát. Megérte. Le vannak szarva a könyvek meg az okos tanácsok. Nekünk így jó minden, ahogy volt és van. Tegnap este Dorkát az ágyába tettem le aludni, ahogy itthon minden éjjel (kivéve párat, amikor nagyon beteg volt). Sosem hittem, hogy ez elő fog fordulni, de így volt: alig vártam, éjjel ébredjen és magunk mellé vehessem az ágyba. Hiányzott, hogy nem fekszik mellettem... Ez van. Én tudom a legjobban, hogy az önállóság meg a minden, meg a szülők magánszférája... Mindegy, majd lesz valahogy. 

Imádom ezt az édesokos Egyetlenemet!!!!

Jegyzet a 13 hónapos napjairól

jegyzetelek csak , mert a dédinél vagyunk, a telefon és a mobilnet meg nekem nem a barátom blogíráshoz. nagyon nem,  mert még nagybetűt sem ír ez a csoda, ahogy nézem...

szombaton jöttünk, dorkával szombatig maradunk, apa tegnap hazament dolgozni. mióta itt vagyunk, a gyermek többet sétált vezetgetve, mint otthon életében se, tény hogy ennyire nem is igényelte. csomót ül az új tricikliben is,  de a sétát mindennél jobban élvezi.  kiderült, hogy egyedül fel tud mászni a lépcsőn és vezetgetve fel is tud lépni.  ezen kívül tegnap evett cseresznyét, ma lerabolt egy kenyeret az asztalról és megette a héját, ami azért nagy szó nálunk , mert annyira nem volt erős oldala a rágva evés. továbbá kinövesztette suttyomban a bal alsó kettesét, úgyhogy dorkanyuszo hétfogú lett.  ja,  es tegnap már megállt hosszú másodpercekre egyedül is. ha igy folytatja, szombat reggel egyedül fut az erkező apját köszönteni ... persze nyilván nem,  de döbbenet, mennyit változott ebben a pár napban.  olyan huncut,  hogy arra szavak sincsenek. Én nagyon látom, mennyit tesz,  hogy ennyien foglalkoznak vele és ennyi inger éri.  sokat jut eszembe szandra, akinek ez gyakran megadatik es hálás vágyok, hogy most ennek dorka is részese lehet.  minden borult  legalábbis alvás tekintetében, később kel,  nagyobbakat alszik napközben,  cserébe 11 előtt nem bírom este letenni.  tombol, szinte sikogat , fel alá "futkos", tele van élményekkel.  hosszú távon persze ez nem jó így  de most belesz@rok. amúgy is autoatom,  hogy mintha kezdene átállni , a két alvás kezd sok lenni,  az egy viszont még kevés  szóval egyenlőre csak a rendszer állandó, amúgy minden totál más most. 

ami viszont a lényeg, hogy dorka kiválóan érzi magát és szivacsként szívja az új ingereket és infókat.  ma 13 hónapja született az okos es huncut lánykánk...

Ügyesedik, okosodik, továbbra is rosszul alszik

Olyan nehezen érek ide, hogy írjak, van úgy, hogy két napig a gépet sem kapcsolom be. Biztosan van, akinek mindenre van energiája, én asszem úgy döntöttem, hogy ráfogom a koromra, miért nincs mindenre. A legtöbbször most már, ha Dorkát leteszem este aludni, én is egy hamarvacsi után besurranok az ágyba és ott várom ki a következő negyvenperc utáni ébredését. Mert van neki olyan, több is.

Szóval okosodik. Mikor itt volt a védőnő nálunk, a státusztöltéskor mondtam neki, hogy igazán konkrétan nem mutat Dorka semmire, ha kérdezzük, hogy hol van ez vagy az, de sokszor már arrafelé néz. Mostanra viszont már (három hét múltán) határozottan és egy ujjal mutat a dolgokra, tárgyakra, állatokra. Még mindig imádja a lufikat (fent vannak még a szülinapi lufik és még nem eresztettek le, a gyermek imád rájuk mutogatni, nekünk pedig Ő a legfontosabb, úgyhogy kéretik nem röhögni hangosan), az utcán megcsodál minden sétáló galambot, rigót, kis-és nagy kutyát illetve a BUSZ-t csupa nagy betűvel és ezek jelenlétét hangosan kommentálja is, miközben hevesen mutogat. Amire pedig kifejezetten visít, az a városban egy hétig vendégszereplő Ötvös cirkusz plakátja. Bárhol kiszúrja és hangosan sikogat a képen látható oroszlán és tigris láttán. Imádja. És természetesen a fent említett élő és élettelen dolgokat rendszerint mind-mind előbb veszi észre, mint én, én csak a hangoskodásra figyelek fel és nézek körül, hogy vajon mi keltette fel az érdeklődését. Azt eddig is tudtam, hogy nagyon jó megfigyelő, de ez most egyre jobban látszik is.

Mozgás terén nincs változás, maximum gyorsabb és stabilabb minden mozdulata, de még nem áll és se nem jár egyedül. Nem baj, majd csinálja. Viszont ügyesen iszik egyedül vizet a kulacsából, egyedül eszi már a kiflit és az üres tölcsért, valamint tegnap elnyammogott egy fél banánt is. Egyre kevésbé okoz gondot a darabos étel, amiért azért hálás vagyok, mert kevésbé jó mindig pürésíteni mindent... A tápszert (junior italt) már szinte várja este és reggel, nagyon ügyesen eszik már a cumisüvegből, szerencsére túljutottunk ezen. Az esti adagja 270ml, a reggeli 240ml. Ritka kivételektől eltekintve az utolsó cseppig (szürcsölésig) üríti az üveget...

A szája... Na, az egész nap be sem áll. Egyre többet kommunikál, próbálja magát megértetni és az akaratát érvényre juttatni, ami persze néha nem egyezik az enyémmel és akkor nem vagyunk annyira jóban, de nagyon könnyen meg lehet békíteni szerencsére, nem az a hosszan hisztiző típus. Imád pápázni, kukucsolni és minden alkalmat megragad arra, hogy kiprovokálja a játékot,  mi pedig persze szíves örömest megyünk bele...:)

http://www.youtube.com/watch?v=tWg889yO-70

http://www.youtube.com/watch?v=Ak7T-8naVNU&feature=youtu.be

(valamiért nem teszi be rendesen a videót, csak így)

Ezen kívül megszereti a játékokat és táncol. Na, ez utóbbi nagyon cuki. Úgy tud nézni hasrázás közben, hogy megzabálom és mintha azt mondaná: "Jó kis zene, mi?" És legyen az bármi. Ha elkezdek énekelni neki BÁRMIT, akkor is rázza, de akkor is, ha a fiserprájszos csiga vagy az oroszlán kezd nótába. Mindegy, ő rázza magát. Hatalmas forma :)

Az éjszakák érdekesek. Főként azért, mert a végkimerülést elkerülendő beadtam a derekamat és a tegnap éjszakát kivéve az elmúlt két hétben Dorkanyuszi velünk aludt minden este kb. 11 órától. Merthogy addig minimum háromszor mentem be hozzá és altattam vissza húsz-negyven percekre. Lehet mondani rám, hogy szaranya vagyok meg gyenge meg következetlen. Kérem, hogy tegye ezt az, aki végigcsinálta velem az elmúlt öt hónapot és aludt naponta négy órákat, majd talpalta végig a napot az örökmozgó gyerekkel. Mikor már áthozom közénk, onnantól is megébred többször éjjel, de hamar vissza tudom altatni, sokszor elég egy-egy simi, meg az, hogy ráfekszik a karomra. Merthogy karfetisiszta. A bal karom az Ő alvósállatkája. Sokszor csak úgy odahúzza magához, ölelgeti és simogatja a könyökömet. De csak a balt. Nemtommér. De mindig abban is alszik el, talán ezért. Szóval sokszor elég ez is, meg iszik pár korty vizet, és alszik tovább, de itt is van olyan, hogy három-háromésfél órát van fent és jól érzi magát. Annyi a rossz ilyenkor, hogy folyamatosan résen kell lennem, nehogy lebukjon az ágyról, ilyenkor nem vagyok boldog és akkor finom voltam. Nem fogom sírni hagyni, nem akarom semmire se kényszeríteni, csak most jelenleg az van, hogy sodródom az árral. Még nincs annyi erőm, hogy kezembe vegyem az irányítást és kicsit rászánjak újabb éjszakákat a visszaszoktatáshoz. Lehet, hogy nem is menne. Most legalábbis biztosan nem. Tegnap még az is megfordult a fejemben, hogy megveszem a vidaági féle altatós praktikákat taglaló tanulmányát, azt, amihez van tanácsadás is. Asszem öt rugó. Hányszor adtam volna már akár a többszörösét is ennek az összegnek egy-egy átaludt éjszakáért... Még agyalok, bár Napsugár mondja (és igaza van, tudom), hogy el fog múlni. Biztosan igaza van és így is lesz. Csak nagyon-nagyon fárasztó és nehéz... Majd gyűjtök erőt, aztán... Nem tudom, mi lesz... Nem is tudom, mihez gyűjtök erőt, hiszen nem biztos, hogy kell bármihez is. Talán ez valamiért így van jól. De az egyedül és/vagy Apával elalváshoz mindenképpen kell erő, mert bármikor szükség lehet rá.

Ez kicsit olyan lett, mintha státuszt írtam volna, pedig még van hat nap a hófordulóig... Mindegy, akkor lehet, hogy megint nem lesz időm/erőm, a lényeg, hogy leírom, mi van Bóbickával...

Kezes-lábas

Szerettem volna egy ilyet. Mármint olyat, hogy megörökíteni Dorka egyéves kori kéz- és láblenyomatát. 

Ami készen kapható szettek voltak, azok vagy nem tetszettek (szürke homokos izé) vagy horror áron voltak (hármas képkeret gipsszel nyolcezerért). Ez utóbbit próbáltam Vaterán is megszerezni, de persze akkor, amikor nekem kellett volna, nem volt vagy csak sérült.

Aztán jött Anyu, aki önszorgalomból elment egy hobbi boltba Kanizsán és ott tudta meg, hogy erre a célra kiválóan alkalmas a levegőre száradó gyurma is, úgyhogy elmentem én is itthon az egyik ilyen boltba, és bár nem vagyok egy húdekreatív valaki, ott már szinte azonnal tudtam, hogy mit szeretnék. Lett gyurma, vettem natúr kereteket, lila akril festéket, mozaikokat és selyemszalagot. Dorka alvásidejében mindig készült valami, hol festettem, hol mozaikoztam,hol gyurmát formáztam (persze a lányka kezének és lábának lenyomata ébrenléte alatt került bele), hol képet nyomtattam. Ez utóbbi tartott a legtovább, köszönhetően a fura képméretnek.  Ehhez is kellett két hét... Ilyen ez na. Nem megy semmi gyorsan nekem, lásd egyéves kisvideó...

De meglett. S mivel a Papa múltkor elkészítette a helyet is neki a falon, fel is került. Így van egy kézzel fogható emlék is az egyéves Dorkanyusziról...♥

Mindenféle a napokból

Lemaradtam kicsit az írással.

Először is Dorka jól van, az orrát már nem szívom és Sinupretet sem kap. Él és virul. Nagyon is. Folyton jön megy, be nem áll a szája és örök vigyor van az arcán. Szerencsére, teszem hozzá!! Az éjszakáink nem túl fényesek, s bár sokat javultak a betegségig, akkor újra elromlottak. Három napja éjjel például az egyhuzamban leghosszabb  alvással töltött idő egy óra volt, amúgy írd és mondd negyven percenként keltem a gyerekhez hajnali négyig. Azért csak addig, mert akkor már vissza se nagyon akart aludni. Aztán én győztem. Negyed hatra sikerült visszaaltatni és mint az urak, nyolckor keltünk. Tyuhéjj!!! Mióta aztán már éjjel nincs orrszívás, pár ébredés kimaradt. Reménykedem, hogy gyógyultként marad a három-négy kelés, persze a kevesebb esetén sem fogok eret vágni magamon...(Augusztusban lesz a szülinapom. Nem vagyok nagyigényű. Azt kérem ajándékba, hogy Bóbicka aludja végig az éjszakát. Bár aztán lehet, hogy sokat kérek... Mindegy, kicsit elábrándoztam...Asszem van pár ember, aki pontosan tudja, miről beszélek.)

Hármas tápszer már rég elfogyott, a nagylányunk már Junior italt iszik minden reggel és este. Ügyesen, Rossmann-os cumisüvegből és Nuk-os 0-6 hós cumival. Ez van. Vettem neki 6-18 hós cumit, ami neki való lenne. Akkora a bucija, hogy Dorka majdnem behányt tőle, mikor a szájába tettem. Ordított, hogy nem kell neki, úgyhogy visszacseréltem a régit, Apa pedig bökött arra még egy lyukat. Viccesek vagyunk, de eszik, szopi pedig már egyáltalán nincs április 24. óta. Egyszer kellett már fejnem egy kicsit, de azóta nem. 

Aztán Dorka kedden (30-án) annyi balesetet szenvedett el három óra leforgása alatt, mint eddigi kicsi életében sem. Jelesül:

• a nappaliban álló vaccsúj tricikli csomagtartó bödönkéjére sikerült úgy rátámaszkodnia (azon akart gyakorlatilag felmászni hátulról a járgányra), hogy az vele együtt leszakadt és Bóbickám lezuttyant vele együtt a földre úgy, hogy jól beverte az arcát a cuccba. Szegénykém sírt nagyon, s mikor felkaptam és vigasztalni kezdtem, láttam, hogy folyik a vér az orrából... Apa hozott gyorsan vizes ruhát az orrát törölni, én pedig roppant szakszerűen hátra hajtottam a gyerek fejét. (Nem tudom, miért nem tesznek kötelezővé, vagy jobban elérhetővé szülők számára szerveződő elsősegély tanfolyamokat, ugyanis Apa később olvasta, hogy előre kellett volna hajtani a bébi fejét, de akkor már mindegy volt, sőt kiderült, okafogyott is. De körülnézek és elmegyünk ilyenre, ha találok. A szerk.) Aztán mikor sikerült megnézni a síró Dorottyát közelről is, akkor látta ApaBóbi, hogy nem az orra vérzik, vagyis de, csak nem a klasszik értelemben, hanem van egy vágás az orrán és abból jön a vér. Szerencsére a vérzés hamar elállt és a mostanra már minimális sebbé változó sérülésből nem maradt vissza semmi. Se duzzanat, se kékség. Csak az ijedtség, mármint nekünk. Dorka kerek három percig sírt, aztán vihogva továbbállt játszani...
• friss sebbel az orrán sikerült fürdés közben úgy elborulnia a kádban, hogy lemerült a víz alá. Mivel ott ültem mellette, azonnal kikaptam és bár megijedt kicsit és köhögött párat, szintén ment tovább a játék. Na, ott és akkor mondtuk az apjával, hogy legyen vége ennek a napnak... 

A nóziját nem nagyon hagyja lefényképezni, itt is csak alig látható, ez amúgy másnap készült (bal orrlyuk bejáratánál van a friss bibi. A balesetkor ijesztőbb volt...):

A május elsejét csendben itthon illetve a városban eltöltött séta keretében töltöttük el. Bár nagy ellenzője vagyok a gyereknek adott édességnek, Dorka életében először fagyit ehetett a munka ünnepe alkalmából. Ez pár nyalintás citrom ill. erdei gyümölcs fagylaltot jelentett. Amikor aztán közöltük, hogy ennyit mára, akkor sírós hisztibe kezdett. Hát ez elég gáz volt... Mondtam neki, hogy nem igazán csípem a hisztis gyerekeket, úgyhogy sürgősen fejezze abba. Még szerencse, hogy hamar el lehet terelni a figyelmét, így valami csipogós-zörgős izével foglaltuk el. Amúgy úgy nyújtotta a nyelvét a fagyi felé és úgy ette, mintha világ életében ezt csinálta volna...

Ami pedig ma van, az az Anyák Napja. Illetőleg nálunk Anák napja. Édesek voltak Dorka és Apa, kaptam a kislányomtól egy kicsi virágcsokrot és szó szerint Ő adta oda... Ez nagyon jól esett. Pláne úgy, hogy tényleg a kezében volt, tényleg megengedte, hogy elvegyem tőle és nem harapott bele. Tudta biztos, hogy ennek most jelentősége van... Köszönöm Kicsi Gyöngyvirágom, hogy az anyukád lehetek és Apának is köszönöm, hogy Dorka anyukája lettem! 

És minden anyukának Boldog Anyák Napját!!♥