Játszóház, védőnő, állatkert és Borzalomanya

Mégcsak péntek van, előttünk a hosszú hétvége (amit szintén sűrűre tervezünk), ám igencsak sokmindent sikerült a héten véghez vinni. Három olyan dolog is volt, ami "az első ... " Dorkának és nekünk is szülőként.

Először is, szerdán voltunk az Eto Parkos játszóházban. Nagyon nincs fogalmam, milyennek kellene lennie más játszóháznak, de ez bejött nekünk. Belépés egy éves korig ingyenes, aztán meg félórás meg aztán tízperces, továbbá napijegyes sztori van. Srác édi volt, kérdi, mennyi idős a gyermek, mondom 15 hónapos, erre Ő: az még egy éves, úgyhogy menjünk csak... Utóbb megbeszéltük Apával, hogy szerintem neki csak a kétéves nem egyéves :) A lényeg, hogy háromnegyed 6-tól fél nyolcig nyomtuk a gumis-labdás-csúszdás részlegen. És ami a tökkirály még, hogy nincs kiírva, hogy x-y éves korig, hanem semmi nincs kiírva, így hát mi is mentünk Dorkával fel az emeleti részre is és csúszdáztunk is Vele lefele a felfújt ugrálóba. Igencsak jól éreztük magunkat mindhárman, Dorottya pedig félelmetes, hogy milyen bátor volt és ügyes. Úgy mászott fel a szivacshengereken az emeleti részre, hogy csak lestünk... Megyünk majd még, akkor is ha esetleg fizetni kell.. :)

Csütörtökön délután jött hozzánk végre a védőnéni is (kétszer módosítottunk ugye időpontot miattunk). Nagyon megdicsérte Dorkát, hogy milyen szépen és stabilan megy, milyen ügyesen áll fel ülésből egyedül és halad tovább, és meg volt elégedve Bóbicka kinézetével is. Még mondta is, hogy én vagyok hosszú idő az egyetlen anyuka a környékben, akinek jól eszik a gyereke és nem panaszkodik. Mert hát e téren tényleg nincs okunk panaszra. Amire van, az az alvás továbbra is, mert minimum kétszer-háromszor, rossz esetben sokkal többször ébred Dorka éjjel és sokszor sírva. Könnyen nyugtatható és vissza is alszik szépen (a régi, órákig fentlevős időszak már nincs), de ez akkor sem normális dolog így. És teszi ezt még úgy is, hogy sokszor már 11 órakor mellettünk durmol a nagyágyban, tehát nem én hiányzom neki. Meg is mondtam kerek-perec a védőnőnek, hogy ez a velünk alvás már nem szól másról, mint az én kényelmemről, mert az öt hónapig tartó kínlódást nem bírtam tovább és inkább választottam azt, hogy karnyújtásnyira van a gyerek, minthogy óránként keljek és menjek át hozzá meg vissza. A nappali zombi üzemmódot és végkimerülést így oldottam meg. Ha valakitől elnézést kell kérni, akkor szóljon, de egyenlőre nem akarok. Nem kényelmes vagyok, sem önző, egyszerűen fizikailag nem bírtam már. Május óta ez van nálunk, hogy együtt alszunk és így sem alussza végig az éjszakát, sőt. Persze a védőnő is kérdezte, hogy ez miből adódhat, meg lehet, hogy a foga. Ja, a foga. De már 16 hónapja? Mert nem emlékszem, hogy ezen idő alatt volt-e átaludt éjszakánk... És más gyereknek, aki amúgy átalussza az éjszakákat, nem jön és nem is jött soha foga? Én ezt már nem hiszem. Meg azt is mondta, hogy meg kell tanuljon aludni és erre is meg kell érni az idegrendszerének is. Jó, de akinek már két hónapos kora óta átalussza a gyereke az éjszakát, az mikor tanulta meg azt, amit az én gyerekem 16 hónap alatt sem? Nagyon gondolkodom most már tényleg homeós dokin vagy valami alvászavar tudoron. Nappal oké, de éjjel nem és bár nappal nem látom Bóbickát fáradtnak, ez akkor sem lehet egy igazán pihentető alvás. Meg majd tán elnövi. Igen, egyszer. És addig? Na mindegy. Szóval okosabb nem lettem (nem is vártam átütő megoldást a vénénitől amúgy). Október 18-án ütközünk újra.

A másik új dolog az életünkben az a mai Állatkerti séta volt. Nagyon örülünk, hogy ma mentünk és hogy nem készültünk rá jobban. Az idő remek volt (huszonakárhány fok), nem volt túl meleg, sem hideg, nem volt továbbá büdi az állatkert és még így is jó másfél órát voltunk csak. Merthogy a hálátlan gyermek érdeklődése a juhoknál elfogyott. Az pedig az első állomás itten a győri zóóóóóban... Érdekesebbek voltak a másik gyerekek, meg a lépcsők, meg kavicsok, meg a galambok. Mert ezek nincsenek az állatkerten kívül ugye...Ja, még a papagájok izgik voltak, meg kicsit a majom. És ennyi. A végén örültünk, hogy a háromezres belépőt itt fizettük ki és öt perc múlva otthon voltunk, és nem mentünk ez ugyanezért Pestre vagy Veszprémbe még sokezerért sokórányira... De legalább megtudtuk, hogy még nem érdekli és kicsi hozzá. Nem értem, miért, de így van. Nem is vittük túlzásba a fényképezést sem, de azért pár kép:

Meeeeee.........

Szép madár

Szavanna

Így csinál az oroszlán

És a harmadik első dolog, amire nem vagyok büszke, az Dorka és köztem zajlott. Szerdán ebédnél történt. Elkérte a kanalat, pedig már fáradt volt. És láthattam volna, hogy ez most nem az ideális "Dorka egyedül eszik" helyzet, mégis odaadtam neki. Ő pedig elkezdte szórni a tarhonyás húst. Olyan bután evett, hogy csak na. Pedig rászóltam, segítettem neki, de amint elengedtem a kezét, már butult. És akkor egyszer csak elszakadt nálam valami és rácsaptam... Csend lett, én ledermedtem. Néztem Dorkát, hogy most mi lesz. Erre Ő elkezdett vihogni, nekem meg ugyanabban a pillanatban kifolyt a könnyem... Annyira elszégyeltem magam... Ez nem műmájerkodás, meg "jaj, kell ez nekik néha, így is jó anyja vagy" szövegre vágyom. ÉN vagyok a felnőtt, NEKEM kellett volna tudni, hogy ez most nem az az idő, amikor próbálkozunk, vagy ha mégis, akkor időben véget vetni neki. NEM ÍGY kellett volna reagálnom, mert Ő nem tehetett semmiről akkor. Nagyon sajnálom és fogalmam sincs, hogy tehettem. És ami még inkább megijesztett, az az, hogy kicsit mintha természetes reakciónak is éreztem volna először... Nyilván én is kaptam kicsiként, nem is keveset és anyukám bánja is már nagyon, hogy sokszor volt türelmetlenebb, mint kellett volna. Nyilván velem is ez esett meg, de nagyon nem akarom, hogy ez újra megtörténjen. Dorka egyáltalán nem hisztis fajta, most még legalábbis nem, nem érdemelte meg. Bután viselkedett, de nem úgy kellene okítanom, hogy megcsapom a kezét, ezért vagyok én a felnőtt és az anyja. Nem önostorozás ez, csak kis lecke magamnak magamból. És az sem mentség, hogy fáradt vagyok (mert sok a reggel héttől este tízig, aztán meg az éjjeli kelések), meg bánt, ami történt két hete... 

Ja, a mai dokilátogatás is megvolt, minden oké, kezd már újra vastagodni a nyálkahártya, petefészek-cisztám eltűnt és van már domináns tüsző a bal petefészkemben. Nem mintha most érdekelne, meg amúgy is, ott nincs vezetékem... Bár a doki azt mondta, van most egy olyan kismamája, akinek úgy lett spontán babája, hogy hiányzik az egyik petevezetője és a másik petefészke... Azóta is ezen gondolkodom, hogy ez mégis hogyan lett akkor... Csoda-kategória, az tuti. Mindegy is, most ez minket úgysem érint. 

Készülünk a hétvégére, hosszú lesz és meleg. Meg remélem hasonlóan eseménydús is, bár verekedést nem terveztem a közeljövőre...

Királylány vagyok, jól áll a koronám?♡