Már tegnap este nyolc körül is megemlegettük Apával, hogy Dorkánál ilyenkor folyt el a magzatvíz mosogatás közben, a mai napon, azaz a várandósság ezen napján, 34 hetesen és 2 naposan megszületett Dorottya. Bár még nincs vége a napnak teljesen, de bízom benne, hogy ma már nem történik semmi váratlan esemény, és elmondhatom majd, hogy ennyire várandós még nem voltam...
Lőttem ma egy itthoni fotót, így nézünk ki jelenleg mi kettecskén:
Pénteken megejtettem az utolsó, 34. heti vérvételt, két hét múlva kedden, 35+5-nél lesz aktuális az utolsó terhesgondozás. Aztán pedig nst-k. Remélem, hogy e két utóbbit lesz szerencsénk megérni. A szeméremcsontom katasztrófa, egyre nehezebben közlekedem, a lábaim sajnos már olyan mint a Gyűrűk Urában a hobbitoknak, tök pufik, sajnos már szinte egész nap, de estére végképp.
Ha a tárgyi dolgokat nézzük, akkor mondhatjuk, hogy készen vagyunk a babavárás előkészületeivel, a gyerekszobát átrendeztük kicsit, bekerült ugye a kapott kiságy, múlt hétvégén vettünk bele új matracot is. A fóliát egyenlőre rajta hagytam, mert remélem, hogy még egy darabig csak porosodna a használaton kívüli lepedő rajta, majd Apa elrendezi, míg a kórházban leszünk. Baldahin és fejvédő/rácsvédő fent van már, illetve a héten összeraktam a kórházi pakkomat is. Összes kisruha kimosva és kivasalva várja új kis tulajdonosát, annyi még, hogy holnap már tényleg megírom a használati utasításokat Dorkához. Megvan már két ajándék is, melyeket Dorka fog kapni a Húgától. Az egyiket az első napon, mikor először találkoznak: egy kis kézműves horgolt cicát, amit Dorottya hónapokkal ezelőtt szemelt ki magának egy belvárosi boltban (megértem elvenni Tőle akkor, aztán megvettem, mikor nem látta), illetve hazaérkezésünkkor a Kishugi az új Bogyó és Babóca Foglalkoztató könyvet hozza ajándékba a nővérének. Előre megírtam már az Apa Gyes-lemondó nyilatkozatát (kipirosítva és kipontozva a dátumokat) és elkészítettem már a Tgyás igénylőmet is, kihagyva persze a gyermek születési dátumát. A neve viszont már belekerült. Kishugi a Bori nevet fogja viselni kinti élete során és már most is így hívjuk őt végre. De főként Borcsi Ő, pláne Dorkának. Nem lesz sem Borbála, sem Boróka, sem Borostyán. A Boróka amúgy szóba került, mert aranyosnak találtuk, de aztán kicsit ízlelgettem és bár tudom, hogy nem lesz mindig együtt említve a két gyerek, mégis olyan érzésem támadt, mintha nem tudnánk elszakadni az o-o-a magánhangzós nevektől és a "hogy hívják a gyerekeket" kérdésre ekkor adandó "Dorottya és Boróka" válasz kicsit nekem olyan "Lolka és Bolka" fílinget eredményezett. A Bori meg vagány név, kötelezi majd a Kishugit is. Bár amilyen bulikat bír csapni a belsőmben, szerintem tényleg nem kell majd félteni.
Mivel sajnos a húgom technikai okokból nem tudott rólunk pocakos fotókat készíteni, így körülnéztem és úgy döntöttem, megkérem én is Nórit pár kép készítésére (Ziziről is ő csinált képeket pár hete). A fotózásra múlt vasárnap került sor, először itthon, aztán a Bem téren készítettünk fotókat. Nórinak nem volt könnyű dolga, mert Dorka nem volt túl együttműködő, csomót nyűgösködött, sokat anyázott (szokás szerint), szóval kihívás volt mindenképpen. A fotós jól állta a sarat, örülök, hogy együtt tudtunk működni, és egy igazán kedves és ígéretes fiatal hölgyet volt szerencsénk megismerni. Ezúton is még egyszer köszönjük, hogy ránk szánta az idejét és hogy ilyen, számunkra kedves képeket készített.
Így vagyunk hát, tárgyi feltételek tehát adottak Bori érkezéséhez. A lelki része? Várom is, hogy mikor már, kíváncsi is vagyok, hogy mi lesz, milyen lesz, hogy sül el a szülés, a bentlét, a kintlét, milyen lesz a két lány együtt... Aztán meg tudom, hogy addig "nyugisabb" minden, míg így vagyunk, kettő az egyben, na meg jó lenne tényleg kihúzni még ezt a cirka három hetet, hogy ne legyen korababa.
Dorka épp aznap, múlt szombaton lett 26 hónapos, amikor délben, leves fogyasztása közben felnézett, és nekem szegezte a fenti kérdést. Ez az a helyzet, amikor nem tudom, fiú vagyok-e vagy lány, sírjak vagy nevessek... Mindenesetre kellően ledöbbentem, hogy ezt most honnan és hogy jut ilyen eszébe és egyáltalán....
Súlyt nem mértünk neki, de nem túl nagy étkű mostanában, kezd a combjairól eltűnni a kis babahurkapukli, amúgy nagylányosodik. A haja már tényleg irgalmatan káosz, minden nap frizurázom nemcsak esztétikai jelleggel, hanem hogy ne lógjon a szemébe. Tényleg ki kell gondolnom, mi legyen vele és hamar, még Kishugi születése előtt. Mozgásigénye továbbra is hatalmas, szinte fáradhatatlan, alvása szo-szo. Van, hogy többször is ébred éjjel, olyankor szinte mindig iszik is, de érdekes módon rég volt már átázott pelusos ruhája reggelre. Délben szép nagyokat alszik, általában mindig meghaladja a két órát, de ma pl. három és negyed óra alvás után már bementem hozzá simizni, mert sajnos az esték nagyon hosszúra nyúlnak és semmire nincs már időnk Apával kettesben, csak az alvásra. Nagyon hisztipók az utóbbi időben, egyre jobban igyekszik érvényesíteni az akaratát és bár én vagyok a szigorúbb (szerintem), mégis mindig anya-anya a sírós mondóka szövege. Épp anyunak mondtam, hogy kisbaba korában sírt ennyit Dorka tán utoljára. Sok tényleg a hisztis próbálkozás, amit igyekszem higgadtan kezelni, de tény, hogy nem mindig sikerül. Van, amikor már betelik a pohár és főként olyankor, amikor fájdogál a hasam, keményedek vagy épp légszomjjal küzdök, de Ő csak nyomatja tovább a semmiért nyígást, na, akkor szívem szerint lekevernék neki egyet, meg kiabálok. Múltkor már kétszer is csapkolódáson kaptam, konkrétan Ricsit kezdte nyakon verdesni önkívületi állapotban, meg az arcába is csípkedett... Na, erre aztán végképp nem ismerek pardont. Ekkor jön a legnagyobb bünti, amit kaphat, hogy nem veszek Róla tudomást és közlöm is Vele, hogy az én kislányom egy kedves és aranyos kislány, Ő nem ilyen, szóval valószínűleg Ő nem az én gyerekem. Majd szóljon, ha látja a kislányomat és mondja meg neki, hogy várom nagyon, mert hiányzik. Akkor persze mondja, hogy "én vagyok az, anya!", amit kétségbe vonok és állítom, hogy Ő nem az enyém. Na, ez nagyon megijeszti és olyankor jön, hogy "ez nem volt szép visejkedés, anya" és sírva bújik hozzám. Nagyon szánalomra méltó és szeretetre méltó is egyben. Persze, ilyenkor megölelem és elmondom, hogy mennyire örülök, hogy visszajött a kislányom... Úgy sajnálom ilyenkor, mert nagyon rossz lehet a kis agyának és lelkének, hogy úgy érzi, a hiszti a megoldás, mert az egész világ ellene van. De ezt is túl kell élni, majd elmúlik egyszer.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy valójában hogy fogja megélni a húga érkezését és létét. Mióta bekerült a kiságy a szobába, már többször is mondta, hogy "ott fog majd aludni a Kisugi, én meg a nagyjányos ágyamban és együtt alszunk egész éjjel (ááámen!!!"), meg hogy majd APG után szabadon "odaadom majd a füdetőkjémet meg a töjölközőt, ha fűdik, meg majd jingatom a kajomban!" Meglátjuk. Jó lenne, ha nem lenne féltékeny, de tartok tőle, hogy nem lesz minden zökkenőmentes ezen a téren, mert Dorka nagyon igényli a velem való testi közelséget, a bújást, nagyon sokat jön és mondja is, hogy "könyöközök", azaz szopja a bal hüvelykujját, a jobb kezével pedig piszkálja a bal könyökömet. Ebbe a képbe a Kicsi nem nagyon fog beleférni... De ne legyen igazam. Múlt hétvégén megvettük a hiányzó matracot is a kiságyba, amit Dorka nagy lelkesen fogadott, illetve segített a kórházi pakkomat is összekészíteni. Nagyon édes, amikor mutogatja, hogy hol van a testvére és aggodalmas arccal megkérdi tőlem: "Anya, most nem fáj a pocakod?" És ha mondom, hogy "köszönöm, most nem fáj, Kincsem.", azt válaszolja, hogy "akkor jó!" A napokban meglátta véletlenül a szekrény tetején levő biciklis bukósisakját és megkérdezte, mi az. Elmondtam neki, hogy az a tavaly kapott bringás bukója, amit akkor kell használni, ha felül mögém a bringára az ülésbe és akkor nem sérül meg, ha esetleg elesnénk. Persze mondta mindjárt, hogy vegyük fel, menjünk biciklizni, de mondtam, hogy most nem tudok, mert nagy a pocakom, de ha megszületik a testvére, akkor már biztos el tudunk menni. Pár óra múlva egyszer csak elém állt, látszott rajta, hogy erősen gondolkodik, aztán kibökte: "Ha majd megszületik a Kisugi, akkor kibújik anya pocakjából és akkor anyának nem lesz ilyen hatalmas pocakja. Akkor majd Apa vigyáz a Kisugira és anya meg Dóka elmennek biciklizni." Arany kiscsibém, ezen agyalt egy csomót, és olyan büszke voltam rá, hogy így kifundálta a megoldást a biciklizésre, na meg persze arra, hogy ilyen szépen el is tudta mondani...
Tündér, ragaszkodó és nagyon okos kislány, nagyon büszkék vagyunk rá továbbra is....
Délre mentem, egykor végeztem. Sokan voltak. Fáradt voltam és majdnem elaludtam már azon a szörnyű kényelmetlen széken, mikor szólítottak.
A doktorom méricskélni kezdett, közben én láttam, ahogy a mért adatok mellett megjelenik az adathoz tartozó átlag terhességi kor is - a legkisebb adat a 34+6 volt... Sejtettem, hogy nem kicsiny a gyermek. A doki aztán rá is kérdezett, hogy Dorka milyen paraméterekkel született és mikor megmondtam, hogy ehhez képest egy héttel később 2640g-al és 47cm-el, akkor jött a "hát igen, akkor érthető". Erre aztán az asszisztensnő is rákontrázott, hogy nem is csodálja, hogy ekkora a hasam, ha már ekkora benne a gyerek... Azért megbeszélték, hogy pár hetet még jó lenne, ha maradna, de közben azért a doktor "csak úgy" megjegyezte, hogy ma szült egy hölgyike császár után természetes úton egy 4800g-os gyermeket... Nyilván, ha így jönne ki, nem lenne, mit tenni meg úgy lenne jó, de azért úúúristen. És az is nyilvánvaló, hogy nem hiába hozta a párhuzamot...
Kishugival emellett legfontosabbként minden rendben van, minden szuperál és ott van, ahol lennie kell, a magzatvizem (vagyis a kisasszonykáé) pedig továbbra is átlagos mennyiségű szerencsére. És akkor az adatok (hozzávetőleg itt vannak Dorkáé is, napra pontosan ugyanígy mérve):
Dorka Kishugi
BPD: 87 mm 86 mm
AC: 301 mm 329 mm
HC: 315 mm 311 mm
FL: 63mm 64 mm
Súly: 2400g 2695(!!)g
Igen, tudom, ez becsült érték, de jajj... nagyon örülök ám neki azért. Szép derék kis magzat. Maradjon még kicsit és akkor minden rendben lesz...
Már nem is sopánkodom, hogy "Jaj, de régen nem írtam már", de igen nehezen szánom rá magam, hogy leüljek és írjak, pedig a több rövidet könnyebb lenne leírni, mint az egy hosszút... Na mindegy.
Az volt, hogy jött a hosszú hétvége, meg az azzal járó Hurráapasokatleszitthon, meg a jóidő és hogy menjünk el valahova. Szombaton még nem tudtunk, de akkor vasárnap. Este leültem böngészni és kinéztem, hogy közel is legyen meg jó is, kis kiruccanásnak klassz lesz: Dunaremete - Vadaspark. Mivel Dorkával mostanában rendszeres program elsétálni a vasútállomásra, ott felmenni a peronokhoz, leülni egy padra, vonatokat nézni és közben almaszeleteket fogyasztani, így még azt is kitaláltam, hogy legyen a programban vonatozás is, úgy hogy Dorka és én felszállunk egy vonatra és elmegyünk vele Móvárig, Apa pedig kocsival jön az ottani vasútállomásra, ahol felvesz bennünket és onnan már csak pár kilométer a célállomás, aztán pedig autóval haza. Így lesz benne minden. Jó lelkes is voltam. Aztán ahogy kell, még jó hogy előtte pár nappal gondoltam rá, hogy az én kislány milyen klassz csaj, hogy már vagy fél éve nem volt beteg... Szombat éjjel már nagyon nyűgös volt és hallottam, hogy az orra sem szelel rendesen. Reggelre már hőemelkedése is volt... Azonnal elkezdtem neki adagolni a Coryzalia-t, és lázcsillapítót is kapott. Nála a nátha így kezdődik mindig és egy lázas állapot után már csak orrszívás meg gyógyszer kell és más nem nagyon. Na meg türelem... Az orrszívással mondjuk igencsak meggyűlt a bajunk, mert a végletekig hisztizett miatta. Szörnyű volt, még hányt is, annyira öklendezett. Aztán kora délután jobban lett és mivel gondoltam, simán megfújta a szél és náthás lett, így megejtettük a remetei utazást. A vonatozás szuper volt, nagyon tetszett a lánykának, és még mi vártunk jó 10 percet Apára az állomáson, hogy utolérjen bennünket, mindezt ötszáz magyar forintért. Légkondival, kényelemben. Extra volt. Telefonos videó is készült.
A vadaspark sem lett volna rossz, ha addigra már nem lett volna nulla árnyék mellett 34 fok, és egy egyre nyűgösebb gyerek, aki pont letojta az állatokat, csak és kizárólag az ott levő, tűzforró játékokkal teli játszótér játékaival kívánt volna játszani. Mire hazaértünk Dorka újra lázas volt és még az autóban is elaludt, ebből gondoltam már, hogy ez nem olyan vicces. Később még kétszer hányt az orrszívástól, aztán Apa már a doktorbácsival is "beszélt telefonon", hogy jó lenne, ha hagyná magát és kevésbé kapálózna, mert egyrészt előbb szabadul, másrészt meg inkább mi szippantsunk itthon, mint az ő kollégái a kórházban. Akkor nagy nehezen belement és elkezdte mondogatni Apa tanácsára, hogy "kakaska-kakaska" (netes infó, hogy k betűs szavakra másként zárulnak valami izék az orr-garati részen és akkor tán jobb). Lényeg, hogy hétfő estig gyakorlatilag felváltva kapott kúpot és Nurofent 6-8 óránként, mert folyton belázasodott, az orrszívásos hányások száma pedig így is hatra gyarapodott. A híg széklet produkálás hétfőn délelőtt kezdődött, estig ötször volt hasmenése, az utolsót sajnos a fürdővízbe dobta az esti fürdés alkalmával (amúgy ilyen még sosem fordult elő). Reggel ugyan láztalan volt, de tettem fel neki egy vizeletes zacsit és elvittem az orvoshoz megmutatni Őkisasszonyságát. Sajnos pisit nem produkált addig, így írtak papírt a labornak, hogy majd mi ballagjunk el vele, ha lesz. Délutánig két zacsit is felraktam, ám minden pisi kifolyt, így semmi nem került a laborosokhoz... A doktornő amúgy azt mondta, hogy szerinte ezzel vége is volt egy vírusfertőzésnek, amit szerencsére Dorka gyorsan letudott bő két nap alatt. Bár az orrát még szívtam pár napig, de csak napi három-négyszer kellett, gyanítom, hogy megint a gyors homeós beavatkozás tette meg a hatását. Imádom ezt a Coryzalia-t és Dorka nagyon jól is reagál rá. A végére már vigyorgott a tengervizes orrspay láttán és minden ikszfiksz nélkül hagyta kiszívni az orrát. Nem volt kakaska és öklendezés sem. Azért nem bánom, hogy annyival annyi is volt a dolog.
A héten meg voltunk okmányirodában, átjelentkeztem állandóra ide, hogy tán akkor majd Kishugi is ide lesz lakcímkártyázva (apasági nyilatkozat készíttetésekor derült ki, hogy hiába szeretném, hogy győri lakos legyen, ha az anyukája állandóra pesti jány, akkor a Kicsinye is Pestre fog állandósulni). Nem lenne érdekes amúgy, ha az elején nem küldözgetnének mindenféle irományokat és akkor meg csak a macera, hogy hogyan jut ide. Szóval Willkommen in Győr Bóbianya. Meg csináltattam ügyfélkaput is magamnak, hogy könnyebb legyen itthonról ügyintézni, ha olyan van és nyilván lesz. Mindezt Dorkával ütöttük nyélbe, akire nagyon büszke voltam, mert míg én a nénivel ügykezeltem, addig Ő egy nagy asztalnál ült az ügyféltér közepén és hangosan Bogyó és Babócát olvasott mindenki örömére. Tegnap voltunk Krisztiéknél is végre és lehetett viháncolni, trambulinon ugrálni meg csúszdázni is, nagyon élvezte. Jól el is fáradt, fél nyolc magasságában egyszer csak azt vettem észre, hogy ül a hintában, szopja az ujját és csak néz maga elé...
Kisebbik gyermekünk közben mai nappal 33 hetes lett, számomra minden nap egy áldás, amit bent tölt. Persze, nem így kéne gondolkodni, meg miért jönne előbb, de akkor is, nem tehetek róla, így érzek. Bár olvastam, hogy mostanra egyre kevesebbet mozog a csökkent helyhiány miatt, én ebből semmit sem veszek észre, mert bár a helye tényleg kevesebb lett, rengeteget rugdalózik és teszi mindezt roppant kellemetlen módon. Néha úgy érzem, hogy szinte a torkomig fel tud rúgni. Nagyon sokat járok pisilni, rettentően nyomja a hólyagomat, és sajnos továbbra is sokat keményedek. Azért remélem, hogy minden rendben van Vele. Holnap délben megyek a 32 hetes ultrahangra (így 33+1-en, de tök mindegy is), már nagyon várom, rég láttam már a Kiskisasszonykát. És bár tudom, hogy csak durva sacc, azért kíváncsi vagyok a méreteire is, mert ha magamra nézek, szerintem egy kisborjat készülök majd szülni, méretileg szerintem legalábbis közel lesz hozzá. Már borzasztóan unom, hogy mindenki csak sopánkodik, "Mikor jön a baba? Miiiiii????? Augusztus????Atyaúúúúúúristen!!!! Mekkora hasad van!!!!!!!"
33 hetes pocak
És ezt naponta legalább kétszer-háromszor megkapom. Mintha én nem látnám, mintha nem én cipelném, nem én szenvednék az iszonyatos szeméremcsont-medencecsont fájdalomtól, nem én nem aludnék a sehogysejó pozícióktól meg a légszomjtól meg a folytonos pisilni járástól (az újra fél óránként inni kérő és álmában jajveszékelő, rosszul alvó nagylányról most már nem is szólok, pedig Ő is tarkítja szépen az éjszakákat). Dorka is a rossz alvás mellett folyton a nyakamban lógna, ha tehetné, tegnap a játszin is és Krisztiéknél is rámszólt, hogy "Anya, ne beszélgessél, Anya, figyelj jám!!!" Emellett jajveszékel mindentől, amit eddig Apával ketten csináltak (pl. fürdés), most Apa hozzá sem nyúlhat, csak anyaanyaanya....Nagyon nehéz lesz így elengednem és nyugodtan lennem majd a kórházban. Már az is eszembe jutott, hogy be sem kellene hozzák, míg bent leszünk, mert lehet, hogy csak rosszabb lesz neki, ha vége lesz a látogatási időnek és nem maradhat ott velem illetve én nem jöhetek haza vele. Pedig már trenírozom, hogy mi lesz majd, ha ez meg az lesz.
A gyerekszoba is rendezésre került, a héten eljött Ricsi kollégája és az unokaöcsitől megörökölt kiságy összeszerelése illetve a bútortologatás megtörtént, így minden a helyére került. A kiságy 60*120-as csak, de így fér el kényelmesen és nem kellett pénzt adni érte. Az ideális nyilván az lett volna, ha Kishugi megörökli Dorka ágyát, a nagylány pedig kap egy igazi nagylányosat, ami legalább 80*160-as, de bárhogy sakkoztam, nem férünk el sajnos. Így marad ideiglenesen az ingyen kiságy, Dorka pedig már egy ideje úgyis "nagyjányos ágyban" alszik, és minden este elmondja mostanában, hogy "Azéjt vettük a jeesésgátjót a nagyjányos ágyamja"... Szóval kapott az Ikeából leesésgátlót és levettük az első rácsot. Így van most. Matracot viszont kap újat a Legkisebb kisasszonyka a hétvégén és akkor már teljes lesz a kép. Már összeírtam azt is, mit kell még venni a drogériában a kórházi pakkba, kispapa csomagot már múlt pénteken megvettük Dorkával, úgyhogy a hétvégén a táskámat is össze fogom pakolni. Hogy mennyire vagyunk korán, azt majd úgyis az idő igazolja, de én így leszek nyugodt. Imígyen vagyunk most:
Holnap délben tehát ultrahang, délután pedig elvileg pocakos fotózás. Azért csak elvileg, mert épp mikorra, na nem pont holnap délutánra mondanák az esőt meg a borult időt, amire az időpontot lebeszéltük... Na, majd meglátjuk. A lényeg, hogy a Kisbaba jól legyen.
Dorka arca roppant beszédes. Igen, óriási az anyád.
Aztán Dorottya mostanában egyre gyakrabban fakad dalra. Bár énekhangot nem igazán produkál még (hogy az mikortól jelenik meg, gőzöm sincs, min múlik), de szépen tud már énekszavalni. Asszem ez a jó szó rá, bár ilyen nincs. Most már van.
Itt pedig a mi Copfink.
Egyre nagyobb a haja, ám levágni teljesen (rövidre) nem szeretném neki, mert amúgy jó erős, fürtös és gyönyörű. Valami frizurát kellene neki kitalálni, keresek majd jófej fodrászt, aki segít ebben. Ezekkel a copfokkal még ártatlanabbul is tud nézni, pedig sokszor Ő maga a Pokol Angyala.
Úgy tervezem, szülésig és azt követő pár hétig még biztosan ez volt az utolsó. Egyre inkább kezdenek nehezemre esni a dolgok, legalábbis egyre lassabban megy minden és az is egyre megerőltetőbb. És - ahogy a messzieknek is mondtam - nem az ottléttel van a probléma, hanem az oda és vissza vezető úttal. Ha nem kellene három órát utazni, naponta mennék. Kiváltképp Dorka miatt, aki igazán élvezi a szabad kintlét lehetőségét, neki maga a Kánaán az udvar. Hejjjj, de kellene nekünk egy családi ház...
Köszönhetően az utóbbi időkben tapasztalható keményedéseimnek Apa hajthatatlannak bizonyult és elkísért bennünket. Még úgy is, hogy kijelentettem, mindenképpen én fogok vezetni, mert nekem sehol máshol nem viselhető már a három óra, csak a vezetőülésben. Aki vezet, az érti talán, amit mondok, aki nem, az csak les, ha mondom, pedig tényleg így van. Így Apa végigülte a jobbegyen az utat, majd Kanizsára érkezésünk után pár órával vonatra ült és hazaindult Győrbe. Aztán meg szombaton busszal visszaindult hozzánk, hogy vasárnap a hátsó ülésen visszakísérjen bennünket. Nem tudtam lebeszélni, azt mondta, nem bírna elszámolni a lelkiismeretével, ha velünk bármi történne az úton.
A kicsivel több, mint egy hétnyi távollétünk összességében jól telt, egyedül az időjárás alakult rosszabbul, mint ahogy azt előrejelezték. Dorka vasárnap délután még fagyizott, aztán a szökőkút mellett rohangált először még szandiban-zokniban, aztán már csak szandiban (zoknija teljesen elázott), végül a hazavezető út felét mezítláb tette meg a járdán. Roppantul tetszett neki. Ehhez képest kedden már jól leromlott az idő és a hét hátralevő részében azt sem tudtam, mit adjak még rá, hogy ne fújja meg a szél és ne fázzon meg a hűvösben/esőben. A nagyszülőktől kapott homokozót is szinte alig tudta használni, nagyon nem tudtuk most kihasználni az udvar adta lehetőségeket. Jellemző, hogy most már javul az idő, de sajnos maradni nem tudtunk, ma védőnőhöz és dokihoz volt már jelenésem. Érdekes módon Dorka elkezdett tartani a szomszéd kutyától, pedig óriási libling volt. Gyanítom, volt egy rossz tapasztalata még itt Győrben és az maradhatott benne mélyen, mert folyton azt hajtogatta, hogy "Brúsz nem olyan, mint a goromba kutyus!", mintegy győzködve magát, hogy legyen vele bátrabb. Tény, hogy nagyon közvetlen a kutyákkal és nem is sejtette, hogy nem minden kutya kedves és barátságos. Azért remélem, elmúlik majd ez a rossz élmény belőle.
A beszéde mintha még tovább fejlődött volna ezalatt az egy hét alatt is, néha olyanokat szólt be, hogy csak kamilláztam. Egy szinte állandósult párbeszéd:
D: -Anya, deje jabdázni!!
A: -Pillanat Kincsem, csak befejezem a reggelimet.
D: -Anya, dejeeeee!!!! Ne könöjögjek máj!!!!
Hát így, meg ilyeneket bír mondani. Az egyik reggel pl. ébredés után beleült az ölembe és azt mondta: "Anya, beszélgessünk vajamijől! Mondjuk a Bodóésbabócájój!" Aztán tud még erősen gondolkodni is, olyankor mondja is, hogy "akkoj most gondolkodjunk", majd a szája elé teszi az egyik ökölbe szorított kezét és finoman elkezdi a mutatóújjával ütögetni az ajkait, miközben a szemeit jobbra-balra járatja. És gondolkodik. Meg aztán nekünk is kell. Ha valaki nem így csinál, akkor az nem gondolkodik, mert nincs látható jele szerinte... Apropó Bogyó. Teszkóban volt gyereknapi akció, kapott Irénke mamától Bogyó és Babócás könyvet, meg egy Anna-Petit is, a Kistestvéres részt. Onnantól fogva folyton azt kellett olvasni napközben is többször és este, lefekvéskor is (amúgy roppant büszke voltam, a nyolc Kanizsán töltött napból nulla alkalommal nézett tévét és nem is hiányolta!!) Olyan szinten bír figyelni, hogy szó szerint idéz mondatokat a könyvből és tudja, mikor kell lapozni, mert már elhangzottak azok a mondatok, melyek az adott oldalon olvashatóak. Nagyon jó megfigyelő, de ezt már eddig is tudtuk, csak mindig meggyőz bennünket róla. Olyan édes a sok és mindenféle szövegével és a fürtös hajával, hogy meg kell zabálni, bár néha igazi hisztipók és nagyon szeret ellenkezni is, akkor kevésbé csippantom. Volt rá precendens, hogy rácsaptam a szobaajtót, mert hiába mondtam szépen-csúnyán, hogy ne rángassa a redőnyzsinórt, mert tönkreteszi, csak röhögött és rángatta csakazértis. Akkor persze elkezdett sírni, én ültem az előszobában és vártam. Igazából jobbnak láttam ezt tenni, mert amúgy kevés választott el attól, hogy agyoncsapjam. Aztán kis idő múlva bementem hozzá, ő meg csak ült az ágy szélén a könnyeivel és mikor odamentem beleborult a nyakamba és azt mondta: "Anya, josszuj viselkedtem, többet nem visejkedek josszuj!" Hát, erre nehéz mit mondani...Azért elmondtam neki, miért mentem ki és most ki miért szomorú és örülök, hogy belátja, hogy nem szép, amit csinált. Aztán jól megölelgettük egymást. Még sosem volt ilyen élményem, de nagyon jó volt és örülök, hogy így oldódott meg, bár nyilván lesz ez majd még durvább is, meg ilyen se.
Közben múlt szerdán betöltöttük Kishugival a 30. hetet. A melegben jól bevizesedtem, ám a hűvös levitte. A hasam sokszor bekeményedett, de egy-egy magnézium-nospa kombó és ha lehet, egy kis pihenés segít. Jó nagy a pocakom, bár most fotót nem készítettem, de kezdek tényleg irgalmatlan méreteket ölteni. A védőnő mindenképpen a július végi szülést preferálná és bíztat, hát, nem tudom. Mondtam neki, hogy számomra most az elsődleges cél az, hogy el tudjak menni Dorkával a Győrkőc fesztiválra július 5-6-án, akkor már a 35. hetet is betöltjük. Aztán meg a július 15-e, mert akkor lesz a 8. évfordulónk Apával, akkor épp 37 hetesek lennénk mi együtt. Meglátjuk. Csak legyen most is minden rendben. Amúgy már a múlt héten is egyre többször lettem figyelmes arra, hogy szabályos ütemben történik mozgolódás a hasamban, aztán rájöttem, hogy ja persze, csuklik a Kicsinyem...:) Csak már elfelejtettem, milyen ez, pedig Dorka nagyon sokszor tette. Dorka egyébként egyre többet foglalkozik a testvérkéjével, egyre többet húzkodja a pólómat, hogy megsimizze és megpuszilja "Kisugit", illetve bele szokott kiabálni a köldökömbe, hogy sziaaaaa!!!! Mondanám, hogy várja, de igazán nem hiszem, hogy tisztában van azzal, mit is/kit is vár. Mindenesetre igyekszem felkészíteni, nem ráerőltetve meg súlykolva, hanem a beszélgetésekbe sokszor beleszőjük a testvérkéjét is és egyre több az "amikor majd megszületik" kezdetű mondat. A héten talán már gyerekszoba rendezés is lesz, nem félelemből, hanem szeretném, ha szokná Dorka az új felállást és a látványt is, hogy hol is fog majd a Kishúga lakni hamarosan. Védőnőnél minden rendben volt, dokinál szintén. Kaptam papírokat a 34. heti vérvételre, igazolást arról, hogy részt vettem 4 terhesgondozáson. Méhszáj továbbra is 3000-es, Baba szíve szépen vert. 32 hetes ultrahang 33+1-nél, június 20-án lesz esedékes, a kövi gondozás meg majd csak július 8-án, ami egyben az utolsó is lesz. Doktor szabin lesz június vége-július elején, védőnő szabija júli közepe, gyerekorvosunk nem lesz júli vége-augusztus eleje. Valamibe tuti beleesünk, de nem baj, majd lesz valahogy. Lehet, hogy fogok majd július elején Dorka kontójára kérni popsikenőcs meg fürdetőkrém receptet, aztán majd kiváltjuk, ha kell. Ha jól emlékszem, K vitamint meg úgyis csak egy hónappal születés után kell először adni, addig csak lesz orvos is...
Lehet, hogy már későn, de nagyon filózok a pocakfotózáson is, csak annyit filózok majd, hogy kifutok az időből. Már igy is bálna vagyok, és nem a guszta fajta. Nagyon megérdemli Kishugi is, hogy meg legyen örökítve a lakosztályában...
Biztos akartam még írni mást is, csak most nem jut eszembe. Majd később.
