Egy hét Kanizsán a 29 hóssal meg a 2 hóssal

Ment az időjárás-nézegetés, aztán lett, hogy nem megyünk-megyünk-nem megyünk. Végül vasárnap reggel arra keltem, hogy mégis menjünk, lévén az egyetlen olyan hetünk mostanában, amikor nincs semmi tennivaló (doki, védőnő stb.). Apa elvitt minket (de szép is két gyereknek pakolni egy hétre való holmit...), majd ő visszajött Győrbe. Dorka az első egy két napban meglepetésemre többször is mondta, hogy "szejetnék visszamenni Győjbe", illetve egyszer azt is, hogy "nem tetszik a kedvem" - de aztán annál jobban belerázódott az ottlétbe. Sokmindent csináltunk, volt Mamával és egyszer velem is játszóházban, volt sok játék az udvaron és odabent is a mama által rendelt Csodatanyás játékokkal és mivel szinte minden kanizsai tartózkodáshoz hozzátartozik egy újabb tudomány megszerzése, immáron megtanult két nap alatt egyedül menni a háromkerekű bringával. Az elején nagyon döcögősen ment, de mára már kitűnően hajtja egyedül a pedálokkal a járgányt és már az elindulás sem jelent nagy gondot. Folyton csak azt hajtogatta, hogy " sokatsokat kejj gyakojojni, hogyha majd jön Apa, akkoj megjepődik, hogy milyen nagyon ügyes a Kisdojka!" Így is lett, Apának szinte könnybe lábadt a szeme, mikor értünk jött, de nyilván ebben benne volt az is, hogy nagyon hiányoztak neki a kislányai.

Az első napok amúgy nagyon durvák voltak Dorka szempontjából, nagyon bután viselkedett, folyton ellenkezett és szinte tombolt. Aztán ahogy anno Kanizsán volt az, hogy sokáig fenn volt este, most épp fordítva alakult a helyzet, és szerencsére itthon is tudjuk folytatni ezt a tendenciát: Bori fürdik fél nyolckor, Dorka nyolckor, rapid fürdés mindkettőnek, aztán tejecske és szundi, általában háromnegyed kilencre alszik. Az a Dorka, aki eddig 10 előtt nem került ágyba. Mit ne mondjak, jó dolog. Nyilván előfordul, hogy Borival még van teendő, de az egy az már mégsem kettő. Így van ez... Amúgy Bori is elvolt, neki ez volt az első hete Kanizsán. Az esték neki nem alakultak a legjobban, mert legtöbbször Irénke mama karjában ordított egy-két órát és csak így aludt el este, nem nagyon látunk benne rendszert, hogy miért bír ilyeneket csinálni. Ilyen esetekben nem használ semmi, sem cumi, sem séta, sem ringatás, sem ezek kombinációja, a szopit nyilván nem említem, mert az evidens, hogy megvolt. Ez mondjuk nem Kanizsa-függő, itthon is van, mikor műsorozik, pl. tegnap este is. Ilyenkor aztán egyszer csak fogja magát és elalszik. Azt már viszont észrevettük (nem volt nehéz), hogy ropppantmód szereti hurcoltatni magát, amint vízszintbe kerül, reklamál, de még az sem jó, ha úgy van ölben, hogy az ember esetleg urambocsá' leülne egy kicsit... Ricsi szerint magasságmérő van a gyerekbe beépítve és amint egy bizonyos szint alá süllyed, jelez. Szerintem igazsága van. De bánom is én, nyilván néha fárasztó (sokszor), de olyan hamar eljön az az idő, amikor fel szeretném venni és Ő meg majd nem akarja, mert "nem ér rá" vagy ciki... Dédi imádta, hogy ott vagyunk, Irénke mama és később már Laci papa (szerdáig Pesten volt) is nagyon-nagyon sokat játszottak Dorkával, Dorka pedig ki is használta minden szabad percüket. Nagyon szereti őket és viszont. Papa amúgy kicsit olyan, mint a Dr. Dolittle, csak Ő a gyerekek nyelvén ért rettenetesen és úgy szippantja maga mellé az apróságokat, mint a mágnes. És nemcsak imádnak Vele lenni, de szót is fogadnak neki és nincs egy nyekkenés sem vagy egy-egy kóbor ellenkezés. Nem értem, hogy csinálja, de ez szerintem genetika. Mindegy, bárhogy is van, nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen Papánk van, meg persze ilyen Mamánk is, csak olyan nagyon messze vannak...

A kép lényege: Bori Anya (!) régi kiságyában

Huncimunci

Csajok Mamával és Papával

Közben Dorka huszonkilenc hónapos lett, jövő hónapban megint félszülinapi sütit kell készítsek... Olyan nagy lány már... Bődületes a szókincse, fejből mond szó szerint meséket, énekel, Apával az égre mutogatva Scooterre táncol és gyönyörű. Emellett irgalmatlan hisztis, folyton ellenkezik, alig akar megállni egy pillanatra, folyton a kanapén ugrál, pedig többször kilátásba helyeztük neki, hogy ki kell fizetnie, ha tönkreteszi és leálltunk a szobatiszta projekttel is, mert láthatóan "lesz.rja". Pedig biztosan menne neki, de látszik, hogy neki ez most sok és nincs kedve. Védőnő tegnap volt nálunk és azt javasolta, hagyjam, szólni fog majd, ha már nem kell neki a pelus és akkor majd szinte egyik napról a másikra lesz szobatiszta. Nem is tudok, mit csinálni, mint hagyom, majd lesz valami, annak sincs értelme, hogy télvíz idején folyton pisit takarítok a szőnyegekből meg az ominózus kanapéból, mert Dorka csak akkor szól, hogy AnyaApapisilnikell, amikor már csorog is. Az meg nekem késő. Kaki dettó. Szóval ezt a témát most napoljuk. Kicsit hiszek a homeónak most, mert napról napra nyugisabb vagy inkább úgy mondom, hogy kezelhetőbb a viselkedése. Remélem, sikerült megtalálni a szerünket, amit most napi rendszerességgel szed (az eddigi heti helyett), úgy tűnik tán beválik. Az alvása kissé javult, de az sem az igazi még, bár bízom benne, hogy majd arra is kihat. Most már nem akarom lépten-nyomon kitekerni a nyakát (ja, volt ilyen pár nap) és már azt vettem észre magamon, hogy alapból is magas céről indítok nála, mert annyira ki voltam borulva a viselkedésétől, valóban vállalhatatlan volt az utóbbi időben és nagyon szégyenlem magam, hogy sokszor, nagyon sokszor kiabáltam, sőt üvöltöttem vele, mert tehetetlenségemben nem tudtam mást csinálni. És igen, többször vertem a fenekére, meg még volt, hogy a szájára is, mikor még este kilenckor is fejhangon üvöltve tudta csak közölni a mondanivalóját, csak azért, mert úgy gondolta, hogy ez vicces. És mikor már tizedszer kértem meg szépen, hogy legyen kedves ne ordítson, mert senki sem süket és meghalljuk emberi hangon is, ő akkor sem, sőt, annak ellenére még inkább ráerősített, hogy csak úgy dagadtak az erek a nyakán az ordítástól. Aztán akkor jól szájbavágtam. Ő meg meglepődött, majd sírt és akkor halkan közöltem, hogy mindig így fog járni, ha így csinál. Azóta még egyszer járt így, de alapjában nem így akarom normális viselkedésre nevelni, csak már nagyon sok. És fáradt is vagyok. Aztán meg édesbájos, bújik, nagyonszejetlekanya, jön mellettem okosan az utcán, segít tolni a babakocsit, fogja a kezem, nevetgél, poénkodik, bejön utánam a wc-re, ráteszi a kezét a combomra és közli, hogy "pisiljél csak Anya", aztán mikor végeztem, közli, hogy "jól van, ügyes vojtáj", ilyenkor meg annyira szeretem...Meg amúgy is, mikor hisztis, csak olyankor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyire nagyon-nagyon szeretem Őt...Csak bízom benne, hogy megbocsát nekem a türelmetlenségemért. Nagyon várom már, hogy csináljunk megint közös csajos programot, ilyen lesz a vasárnapi Bogyó és Babóca film vetítése a BBMMK-ban, amire szerencsére sikerült most már jegyet venni, remélem, hogy élvezni fogja!!
Így tanult a Nagylány triciklizni:

Mindemellett és egyáltalán nem utolsó sorban Borcsikánk betöltötte a második hónapját is. Ruhatárát 62-esre cseréltem, pelusa még mindig 2-es, de ez leginkább azért, mert még mindig van másfál csomag kettes fehér Pampersünk. Ha elfogy a fél zacsi, nincs mese, átállunk a hármasra, bár a szívem szakad meg az ötrugós pelus miatt, amit ajándékba kaptunk, de csak azért nem nyomorgatom bele Borit, mert van. Eladása eddig még nem sikerült, mármint a pelusé, pedig azt kéne, akár nyomott áron is. Bori egyre cukibb és formásabb kislány, szépen hullajtja elfele a születési hajacskáját (akárcsak Dorka tette), szép lassan meg fog kopaszodni Kisbabám. Múlt hétfőn fürdéskor kifakadt a bcg oltása is, szépen begyógyult azóta. Ma voltunk ismét tanácsadáson, súlya immáron 5700g, szépen gyarapodik. Doktornő ismét megkérdezte, hogy "és tényleg csak anyatejes?" Az. Pedig nem zabáltatom. Nappal kb. háromóránként eszik, van hogy több is eltelik, de nem azért mert éheztetem vagy kivárok, ha kellene neki, adnék én gyakrabban is. Este általában 8-9 között eszik "utoljára" és 2-3-kor legközelebb (néha van, hogy korábban), majd onnantól 3-4 óránként ismét. Egyre többet van ébren, akkor bizony igényli a társaságot, legtöbbször ölben kell legyen, de sokszor elnézeget már a pihenőszékben is. Nagyon cukin dobja a vigyorokat, igazi édespofa, rengeteg puszit kap, mert zabálnivaló... Kértem neki időpontot a december elejére a hasi uh-ra, aztán meg majd jön ugye a hallásvizsgálat is, azzal mondjuk várok kicsit, nem akarok lyukra futni. Bár most megmérte a védőnő a buksiját a kérésemre, 40 cm, a hallásnéni meg azt mondta, hogy a 39-et el kell érni, hogy kb. mérhető legyen, szóval az megvan. Bár mondjuk a jobb fülét akkor is meg tudta mérni, mikor még csak 38 volt, szóval erről ennyit... A lényeg, hogy október közepe előtt szerintem nem viszem. Ma amúgy megkapta a két kötelező oltását is és előtte szájon át a Rota ellenit is, mivel azt Dorka is megkapta. Ügyesen benyelte, nem volt vele gond, a szuriknál azért sírt rendesen. Utána gyorsan felöltöztettem és még ott a rendelőben meg is szoptattam, remélem nem fog belázasodni. Most kevés séta után hazajöttünk, aludt három órát, felkelt enni és újra alszik, bágyadtka rendesen. Szép és eseménytelen estét kívánok magunknak. Legközelebb jönnek a háromhós oltások. Meg aztán - ami Kanizsán elmaradt, mert Ricsi kérte, hogy még ne - szeretném jövő hónapban neki is belövetni a fülbevalót, már előre látom, milyen édes lesz vele. Egyenlőre azt gondoljuk, hogy ugyanolyat kap, mint Dorkáé, nem azért, mert tesóknak legyen egyforma, hanem egyszerűen még mindig az a fülbevaló tetszik a legjobban. Ez szerencsére nem olyan, mint a névválasztás, ebből lehet mindkét lánynak ugyanolyan is :) Találtam itt Győrben is olyan helyet, akik a kanizsaihoz hasonló áron lövik ezeket a swarovski-s ékszereket ugyanezzel a hangtalan technikával, szóval megoldódik itt is. Én már megcsináltattam volna, mert szerintem minél előbb, annál jobb (kevésbé emlékszik rá, meg kevésbé is nehéz lefogni), de Apa azt kérte, várjuk meg Borival is azt a kort, ami Dorkánál volt. Bár egyet nem értek, de nem ellenkeztem, az Ő lánya is és neki is lehetnek kívánságai is. Szóval még három hét, már vágom a centit... :)
Ilyen (is) tud lenni a mi Újgyerekünk:

Hordozós bájos

Hurkacombibébi, Dorka szerint "Kis Csijjagjány" ♥

És egy közös kép Apával, a kanizsai túráról való hazatérés után:

♥♥♥

Teljesen véletlenül belefutottam ma egy idézetbe, ami most már az enyém is lesz egyben, nagyon tetszik és nagyon igaz, a blogom mottójává is teszem. Így:

"Néha, ha ránézek más emberekre és az életükre, és azokra a dolgokra, amiket valóra váltottak, és én nem tettem, elbizonytalanodom.

Aztán ránézek az egyik gyerekemre és tudom, hogy egyetlen napot sem vesztegettem el, és hogy milyen fontosak még az előttem álló napok..."

Ámen.