Mint a hurrikán...

...úgy söpört végig a család női egyedein a betegség.

Mint arról írtam már, Dorka szombat délben robbant le és még vasárnap is magas láza volt, ügyeleten is voltunk. Hétfőn délelőtt Apa hazajött a munkából, hogy a nagylányt el tudjam vinni a háziorvoshoz is, addig Ő Borit felügyelte. A doktornőnk az ügyeleten kapott köhögéscsillapítót le is állíttatta, helyett hörgőtágítót, köptetőt és antibiotikumot írt. Reggel még volt láza, utána már egyáltalán nem, a köhögés viszont erősödött (érthető módon). A nap második felében már én is kezdtem érezni, hogy egyre jobban nyom a mellkasom és fájnak a vállaim. Gyorsan elmentem patikába és vettem panadolt meg hársfa teát, más fegyver úgysincs nagyon szoptatós anyáknak, gyulladáscsökkentő (pl. Dorka fenistil cseppjei) kilőve és vártam a csodát. Kedd reggel Apa hajnalban elment már itthonról, az ország másik felére kellett mennie egy munka miatt, este kilenc előtt nem is nagyon volt várható. Dorottya szerencsére jobban volt, mikor felébredt, én persze rosszabbul, de indult a nap. Bori kicsit nyűgösebb volt, de szépen elbólintott reggel 9-kor. Kicsit fura volt, hogy mekkorát alszik, de hogy őszinte legyek, akkor nem bántam, mert csak egy gyereket kellett felügyelni. KicsiBorsó 11 előtt furán nyöszörögve jelezte, hogy felébredt és mikor megfogtam, hogy kiveszem a kiságyból, éreztem, hogy tűzforró... Hőmérés: 39,2... Édesistenem... Fél éves gyerek...Láttam, hogy nagyon fura, hogy elesett, hogy nagyon rosszul van. Gyorsan lázcsillapítót kapott, átöltöztettem egy szál vékony kis ruhába és jöttem mentem Vele a lakásban, mert ha letettem, láttam, milyen kétségbeesetten néz és nyöszörög. Egy idő után mégis leraktam a járókába hanyatt, mert azt gondoltam, az se jó most, ha magamhoz ölelem, mert nem tud lehülni a kis teste, ha még én is melegítem. Mellé tettem a Tigris. Alapjáraton ilyenkor teli szájjal rávigyorog, odafordul hozzá, aztán hasra, elkezdi cibálni, rágcsálni. Most annyi ereje volt, hogy lassan oldalra fordította a fejét, ránézett, lassan felé nyújtotta pici karját és csak nézett mereven. Aztán láttam, hogy úgy veszi a levegőt, hogy csak aprókat lélegez, de azt olyan gyorsan, szinte kapkodva, mint aki fulldoklik és csak úgy dőlt a nyál a szájából. Se kimondani, se leírni nem akarom soha, mit éreztem és mire gondoltam akkor, de az maga volt a borzalom. Ez a kép beleégett a retinámba. Kaptam a telefont és hívtam a védőnőt, majd a gyerekorvost, sajnos a telefonba már el is sírtam magam, annyira kétségbe voltam esve, hogy mi lesz, ha nagy baj lesz, mielőtt hat a lázcsillapító... A doki megnyugtatott, hogy csillapítsam csak a lázát, nyugodtan legyek a közelében, késő délután kijön és megnézi, korábban nem tud, de nem lesz baj. Onnantól addig ültem mellette és simiztem, míg le nem ment a láza és elkezdtem Dorkát készíteni aludni. Bori ekkor megint elkezdett nyüsszögni, mondtam, mindjárt jövök, csak lefektetem Dorkát... Persze Amaz alkudozott, még ez kell az ágyba, még az.. Kimentem Boriért, behoztam Őt is a szobába, ebben a pillanatban elkezdett hányni. Azt se tudtam, hova kapjak, Bori és én, na meg a környezetünk csupa hányás, nem voltam túl kedves Dorkával, amikor elkezdett hisztizni, hogy nem tudja rendesen betakarni a mellette fekvő Rózsaszín Cicát. Bori elfáradt és elaludt a vállamon öltözés után. Letettem aludni. A lányok aludtak, én ültem a szobájukban és figyeltem, hogy nehogy baj legyen. Este jött a doktornő, addigra Bori újra lázas volt, nála is megállapította, hogy nagyon csúnya a torka, szintén antibiotikumot kapott... dejóó...de hiányozhat ez egy ilyen kicsinek... Mivel ugyanazt a gyógyszert kapták a lányok, így szerencsére ráért később is a recept, Borinak azonnal be is adtam az első adagot. Valószínűleg így volt nagyon jó minden, mert onnantól fogva nem volt láza többet. Éjjel háromszor mértem lázat neki, illetve fél-háromnegyed óránként simítottam meg a kis fejét, hogy nem lázas-e, de sosem ment 37,8 fölé, így nem adtam neki semmit. Ez az állapot maradt szerda délutánig, amikor már a hőemelkedés is elmúlt, a kedve igencsak visszatért, ontotta a mosolyokat és visszakaptuk a régi Borcsikát. Én eközben szintén elkezdtem köhögni, az orrom úgy folyt, hogy megállás nélkül a könny is dőlt a szememből, isteni volt. Nyilván, én nem kaptam antibiotikumot, csak négyóránként bevettem egy Panadolt, hogy ne fájjon semmim és be ne lázasodjak, mert a lányokat el kellett látni. Mikor már megjelent az orrfolyás, gyorsan elkezdtem Coryzalia-t kapkodni.

Ma, így péntek délelőtt visszamentünk kontrollra a doktornénihez. Hétvégéig marad a gyógyszer Borinak, aztán kész, Dorka továbbra is nappal kapja a köptetőt (meg míg így köhög, éjjelre a köhögéscsillapítót), aztán meggyógyult. Én már most estére szinte a régi vagyok, már megint ez homeós bogyó... nem győzök hálát adni érte. Az első két nap nagyon rossz, de utána, mintha elvágták volna, az ember óráról órára nyeri vissza a régi önmagát és orrgondok hussss...

Hát imígyen voltunk/vagyunk. Egyetlen túlélőnk Apa, akinek most mázli, hogy sokat van a dolgozóban és egyedül alszik, mert utóbb rájöttem, lehet, hogy ha kapásból külön szobába altatom a két lányt, mikor Dorka lebetegedett, Bori talán kikerülhette volna. Vagy nem. Ricsi most nagyon elzárkózik a bölcsöde gondolatától, nagyon mérges, nyilván nem az intézmény a hibás, csak roppant szörnyű volt ezt most megélni nekünk és tényleg úgy döntöttünk, nincs több bölcsi jó sokáig, tán már egyáltalában sem. Nyakunkon az influenza, aztán jön a skarlát, a bárányhimlő... Dorkáért is szörnyen aggódtunk, de Bori, Ő még olyan csöpp, nem akarjuk még egy ilyen állapotnak kitenni csak azért, hogy a nővére heti kétszer két órában (beteg) gyerekek között lehessen, mert valaki MINDIG beteg ott. 

Szeptembertől ovi, addig még tudatosabb immunerősítésbe kezdek Dorkánál, aztán hogy mennyit fog érni, nem tudom, de akkor már Bori 14 hónapos lesz és tán harcedzettebb. Remélem, hamar szűnnek a maradék tünetek is és egy jó darabig nem kell patikába mennünk gyógyszerért...